Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-04 / 103. szám

Emlékműveket állítanak Gagarin nak Apróhirdetések MOSZKVA Moszkvának nemrégiben Gagarinról elnevezett terén állítják fel az első szovjet űrhajós emlékművét. Gaga­rin nevét veszi fel az a re­pülőakadémia is, ahol az utóbbi években szolgálatot teljesített. A hősi halált halt űrhajós mellszobrát felállít­ják Gagarinban, amelynek közelében 1934-ben szüle­tett. A Gagarin és a Zsukov- szkij repülőakadémiák hall­PALO ALTO Csütörtökön késő este a kaliforniai Palo Alto Stan­ford egyetemének kórházá­ban közölték, hogy kielégí­tő Joseph Rizor állapota, aki csütörtökön egy négy és fél órás műtét eredmé­nyeként új szívet kapott. Az operáció érdekességét fokozza, hogy az agydaga­nat következtében meghalt donornak nemcsak a szí­vét ültették át, hanem mindkét veséjét is, más­más betegbe. A műtétet követően Ri­zor tüdejének gyenge mű­ködését légzőkészülékkel kellett fokozni. Arról aje­A nyár közeledtével fe­nyeget az első jégesők megérkezése is. Hogy hol, mikorra és milyen gyakran várhatók, arra szigorúan tudományos és megbízható előrejelzést adni nem le­het, de bizonyos szabály­szerűségeket már sikerűit megállapítani. Az Országos Meteorológiai Intézet szak­emberei. dr. Mészáros Ernő kandidátus, osztályvezető és Göfcz Gusztáv tudomá­nyos munkatárs ugyanis tíz éven át április 1-től szeptember végéig minden adatot összegyűjtött ezek­ről a természeti csapások­ról. Hazánk területét 115, nagyjából 30x30 kilométe­res négyzetes területre osz­tatták fel és minden egyes napon feljegyezték, mikor hova küldte jégbefagyasz­tott üzeneteit a légkör. Megállapításaik szerint a jég leggyakrabban az Északi Középhegységet, a Mátrát látogatja meg: ezen a vidéken átlagosan 16—18 nap időjárási króni­kájában szerepel a jégeső. Utána a Dunazug-hegység következik — ebbe a kör­gatói számára Jurij Gaga­rin ösztöndíjat alapítanak. Ott ahol 1961. április 12-én az első űrhajós földet ért, valamint azon a helyen, ahol 1968. március 27-én Gagarin Vlagyimir Szere- gin pilótával együtt tragi­kus körülmények között életét vesztette, ugyancsak emlékművet állítanak, Vlagyimir Szeregin nevét veszi fel az egyik repülő­alakulat és egy moszkvai utcát is róla neveznek el. lentések nem tesznek emlí­tést, hogy a beteg az ope­ráció óta magához tért-e. A szívátültetést egy 15 tagú sebészcsoport hajtotta végre, dr. Norman Shum- way professzor vezetésével, ő volt az aki ez év január elején Mike Kasperakon hajtott végre ugyanilyen műtétet. Rizor felesége elmondot­ta, hogy férje, aki szívbe­tegsége miatt már két éve nem dolgozhatott, a dr. Barnard által végrehajtott első szívátültetés hírére ki­jelentette: „bárcsak engem operált volna meg”. (UPI, AFP) zetbe tartozik a főváros is — 12—14 jégesős nappal, míg a Mecsek táján átla­gosan 10—12. a Balatonitól északra pedig 8—10 jégesős napra kell számítani. Jóval ritkábban pasikolja végig a jég a Kisalföldet, a zalai és a somogyi domb­vidéket, a Duna—Tisza kö­zét és a Nagykunságot, a Hortobágyot. A legszeren­csésebb terület ebből a szempontból a Duna—Ti­sza köze a Csepel-száget alsó csúcsától délre, ahol a tízéves statisztika átla­gosan csak évente 3 jég­esős napot mutat. A jégesők időbeli meg­oszlása is tájanként külön­böző. A Kisalföldön és a Dunántúlon májusban, a keleti országrészeken vi­szont júniusban jelentkezik a maximum. E különböző­ség okait most kutatják meteorológusaink. Az vi­szont már kétségtelen a jégesők „napi menetrend­jéből”, hogy legszívesebben a kora délutáni órákban „teszik tiszteletüket” ezek a hivatalán vendégek. ELADÓ 25 család méh. Kecs­kemét, Katonatelep 40. K. Sza­bó Imréné. __________________3442 G YAKORLATTAL1 rendelkező villanyszerelőket felveszünk. Jelentkezés: MÉK Kecskemét, Rákócziváros 15,____________3447 G YERMEK sportkocsi és gyer­mek mélykocsi eladó, sürgő­sen. Kecskemét, Cédulaház ut­ca 44. 3448 BÁRMILYEN KIK-lakást ve szék. Leveleket „Cserével 162 343” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe, __________3450 E LADÓ 13 darabból álló új csehszlovák szobabútor. Meg­tekinthető Kiskunhalas, Di­mitrov tér 2. ________________3452 B EKÖLTÖZHETŐ lakóház el­adó. Kiskunhalas, Achlm And­rás utca 3. Érdeklődni Szántó Kovács út 4. ________________3454 H ÁZHELY eladó Kiskunhala­son Tavasz utcában. Érdeklőd­ni lehet: Sallal-Fürst utca 10. alatt 4—6 óráig._____________3455 N AGYOBB mennyiségű nád van eladó, ár megegyezés sze­rint. Érdeklődni Balotaszállás, Kossuth Tsz Irodájában. 3457 EGY szoba, konyhás lakáso­mat, költségmegtérltéssel át­adnám. „Egyszobás” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe, 3458 ELADÓ Kiskunhalas, Járószék utca 16/a számú 2 szoba össz­komfortos családi ház OTP-át- vállalással, azonnal beköltöz­hető. _________________________3459 E GYEDÜLÁLLÓ lányt, vagy özvegyasszonyt könnyű háztar­tásomba alkalmaznék, bentla­kással Is. Kecskemét, Nagy­enyed utca 6._______________3461 M ŰSZAKI vizsgán átment R. 71. BMW oldalkocsis motorke­rékpár jó állapotban eladó. Orgovány, Németh Imre u. 22. _______________________________3462 GARÁZS kiadó. Kecskemét, Bercsényi utca 22,_________3463 S ZABOLCS tehermotorkerék- pár kitűnő állapotban eladó. Nagy László, Soltvadkert. 3470 KÉT intelligens kislány külön bejáratú albérleti szobát ke­res, lehetőleg központban. Le­veleket „Tisztaság 162 355” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._________________ 3472 GARÁZS kiadó. Kecskemét, Marx tér 12. alatt. Szél Ka­talln._________________________3471 E LCSERÉLNÉM dunaújvárosi, állami egyszobás, konyha, földszintes összkomfortos la­kásomat, halasi hasonló lakás­ra, vagy kertes házra. Érdek­lődni Dunaújváros, Esze Ta­más utca 5/c íszt. 3, vagy Kis- kunhalas. Alsószállás 45. 3456 KÜLÖNÁLLÓ szoba albérletbe kiadó házaspárnak. Kecske­mét, Zöldfa utca 70._______3476 F ÜRDŐKÁLYHA rézhengerrel és fürdőkád eladó. Kecskemét, Károlyi utca 6. ____________3477 E LADÓ Volkertelep XV. utca 6. szám alatti kertes családi ház. Vétel esetén beköltözhe­tő. Érdeklődni: Váczi János utca 6- Farkasné.___________3479 U MÉHCSALÁD eladó. Keos­kemét, Száva utca 1._____3483 5 x4 MÉTERES perzsaszőnyeg eladó. Kecskemét, Zsinór u. 4. _____________________________12906 K ISGYERMEK nappali gondo­zását vállalom. Kecskemét, Cé­dulaház u. 21/a. 12990 FIATAL házaspár idős sze­mélyt, vagy házaspárt eltarta­na lakásért. Kecskemét, Cédu­laház u. 21/a,_______________12991 ELCSERÉLEM Tiszasason levó, 2 szoba, mellékhelyiséggel, 300 négyszögöl telekkel rendelkező házamat, hasonló kecskeméti­re. Érdeklődni Kecskemét, Ep­reskert u. 34._______________12993 ELADÓ 1700 darab kisszegedl cserép. Érdeklődni mindennap. Kecskemét, Rendörfalu, Löcsey u, 28. _____________________ 12998 2 200 NÉGYSZÖGÖL szőlő Kecs- kemét, Alsószéktóban, az I. sz. autóbusz-végállomásnál eladó. Érdeklődni Kecskemét, Bat­thyány u. 28. szám. 13003 VILLA eladó. Kecskemét, Szé­chenyi tér 3. H. 22., délután 2 órától. 13008 NŐI fodrászt (nőt), jó munka­erőt azonnali belépéssel felve­szek. Répánszky nói fodrász, Kecskemét, Szarvas u. 2. sz, 13018 HETÉNYEGYHAZAN állatte­nyésztésre kiválóan alkalmas ház, mellékhelyiségekkel, egy kataszteri hold szőlő, esetleg 800 négyszögöllel Is eladó. Ér­deklődni : Kecskemét, zöldfa U. 40. 13018 ELADÓ jó állapotban levő, Trabant 600.as gépkocsi. Kecs­kemét, Garay u. 7/a. Megte- kinthető délelőtt.___________13020 KÖZÜLETEK, magánosok fi­gyelem I Lajosmizse belterüle­tén, a nagyállomástól kb. 100 méterre eső Dörnyei-féle ház­ingatlan, melléképületekkel, te­jekkel, külön is, együtt is el­adó, sürgősen. Érdeklődni le­het Lajosmizse, Kopsuth L. u. }5. Dörnyeiné.___________13028 g lMSON Schvalba 0 kilomé­terrel eladó. Kecskemét, Bu­dai utca Sí. 13024 KERESEK megvételre 15 fo­lyóméter drótkerítést, 180 vagy 200 cm magasat. Cím: (Kecs­kemét, Alsószéktó 116, szám. Kiss László.________________13023 6 3 EVES értelmiségi nyugdíjas 25 ezer forint készpénzzel 2550 négyszögöl szántófölddel, sen­ki hozzátartozója nincs, há­zasság céljából megismerkedne hozzáillő asszonnyal. A város mellett. „Szőlős-kertes ház” jeligére a Bajai Magyar Hir­detőbe^ _______________ 3178 2 KATASZTERI hold szántó­föld eladó vagy kiadó. O-Al- máson. Érdeklődni lehet: Hor­váth Jenőnél. Felsőszentiván, Italbolt._______________________3179 ELADÓ telek (társasháznak, kétszintesnek is) űj negyed­ben, a város legszebb részén, 12-es buszhoz 1 percre. Kecs­kemét, Ságvári E. u. 7. Ér­deklődni vasárnap délután. ________3243 N AGYKALASZÜ muharmagom B,— Ft-ért adom, kicsiben és nagyban utánvéttel. Drevenka Alajos, Soltszentimre.______3287 0 —10 000 KM-IG vagy közeü Wartburg-kiutalást veszek. VI- szota Lajos, Kiskőrös, Kolozs­vári üt 5. Telefon: Kiskőrös 23, munkaidőben.___________3288 F ÉLÉVES gyakorlattal rendel­kező adminisztrátor elhelyez­kedne utókalkulátor, anyag- könyvelő, ügyfélforgalmi ügy­intéző munkakörbe. Ajánlato­kat: „Precíz 162 253” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdető. be kérek,____________________3304 JO állapotban levő, 407-es Moszkvics eladó. Kecskemét, Vacsihegy 3/c. 3306 GYERMEKGONDOZÁST válla­lok. Kecskemét, Nagykörösi utca 12, szám alatt._______3308 3 50-ES kék Izs motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Tiszakécske, Tlszabög 205. 3312 ELADÓ kertes családi ház. Kecskemét, Méhesfalu új osz­tás, utolsó utca, második pa­latető. Végh László. 3313 KISKECSKEMÉTEN épült, — OTP-s, kétszobás lakásom el­cserélném hasonló föbérletlért. Leveleket „Belterület 162 269” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3320 GYAKORLATTAL rendelkező gulyást felveszünk. Egyetértés Tszcs, Ballószög,____________3321 S ZOBA, konyhás lakást kere­sünk költségmegtérítéssel. — Ajánlatokat: Kecskemét, Kos­sa István sétány 36. ________3322 W ARTBURG Combi eladó. Mű. szaki vizsgán megfelelt. Kecs­kemét, Kossá István sétány 38. _______________________________3333 GYORS- és gépírást magán­úton tanulnék. Leveleket „Rö­vid időn belül 162 280” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdető­be.__________________________ 3339 E LADÓ szoba, konyhás ház­rész. Kecskemét, Sarkantyú ut­ca 7. Érdeklődni szombaton délután és vasárnap egész nap,_________________3336 P IROS 750-es Fiat jó állapot, ban elaló. Érdeklődni: Kecs- kemét, Bocskai utca 16. 3341 SZÉTKÖLTÖZŰK figyelem! Kettő darab egyszobás KIK- takást elcserélek kétszoba összkomfortért. — Leveleket „Központon 162 283” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. _______________________________3342 ELADÓ Kiskunhalas, Árpád ut­ca 7/a beköltözhető lakóház. _______________________________3358 EGYÉNI termelők háztáji gaz­daságaihoz szükséges szőlő­prés különböző nagyságban. Répavágó, kézi kukoricadará­ló, kézi kukoricamorzsoló, va­lamint egyvasú, lóvontatású eke igényeikkel keressék fel a Kiskunfélegyházi Fmsz mag- boltját._______________________3351 T ERMELŐSZÖVETKEZETEK figyelem! Mindennemű zsák, zsineg-, kötéláru és növény- védőszer igényeikkel keressék fel a Kiskunfélegyházi Fmsz növényvédőszer boltját. Fel­ajánlunk még azonnali átvé­telre Agro'-fóliatakarót, vala­mint Bercéma Ferbám talaj- jertötleni tőszert. _____________3352 G ALAMBEGYESÜLETEK, ga- lambtenyésztök figyelem I Ta. vaszi bükköny galambeleség- nek korlátlan mennyiségben kapható a Kiskunfélegyházi Fmsg magboltjában. Ara kg- ként 4,70 Ft. Egy mázsa vétel esetén 450 Ft-os árban. Vidéki vevők részére egy mázsa vé­tel esetén vasúton elszállítjuk, 850 Ft/mázsa árban, feladóállo­máson számítva. Vezetőség. _______________________________3358 ALPÁRI, jászszentlászlói, kun­szállási, gátéri, pálmonostori, petőfiszállási szövetkezeti tele- eken tüzelőanyagi utalványo- at beváltjuk, különféle szén. féleségekre. Tüzelőanyag hely­színre szállítását kívánságra vállaljuk. Tüzelőanyagon kívül beszerezhetők építőipari anya­gok is, pl.: cement, mész, mo­zaiklap, bitumen, kőpor, nád­palló is. 3354 HÍZOTT sertés eladó. Kecske­mét, Dárdaitelep II. utca 19, szám. 13032 VÁLLALAT részére brigád- szállásnak alkalmas helyiségek 20—22 főre kiadó. Cím a fél- egyházl nyomdában. 3350 WARTBURG de Luxi eladói Arany János utca 32, Kiskun­félegyháza. Megtekinthető min­dennap 16 órától. 3357 HÁROMKEREKŰ kézihajtású betegkocsi eladó. Kiskunhalas, Vörösmarty utca 47. alatt. 3367 ELADÓ Pirtó községben 2 kh 1300 négyszögöles, 14 éves gyü­mölcsös, 1000 öles tanyával. Érdeklődni lehet Kiskunhalas, Zalka Máté utca 9. száip alatt. _______________________________3368 BÉRBE adnám Kecskeméten, Külső-Szabadság utca 3. alatti udvari különálló három helyi­ségemet. Lakót elhelyezem. Átalakítást megengedek. Aján­latokat „Kiskunhalasi” jeligé­re a Kiskunhalasi Hirdetőbe. _______________________________3369 KETTŐ db MIB-benzlnes mo­tor felújított állapotban, dara­bonként 4500 Ft-ért, egy db, BL 7.es Diesel új állapotban 8000-ért, egy db 700-as vasvá­zas szalagfűrészgép 6000-ért, Shevrolett személygépkocsi 10 ezer Ft-ért és egy magánjáró szecskavágó 12 000 Ft-ért el­adó. Soltvadkert, Bocskai ut- ca 108. Kakuszl Gyula. 3371 ELADÓ egy jó fejőstehén bor­júval együtt. Kiskunhalas, Gyep utca 9.________________3373 SÜRGŐSEN eladó lakásválto­zás miatt, 2 szobás, kertes la­kóház, jószágtartásra alkal­mas helyen. Érdeklődni Árpád utcai vetőmagboltban, Kiskun­halasom ______________________3374 S IÓFOKON Petőfi sétány 22. alatt 10 fekhellyel villa, szállo­da sorral szemben, vállalat­nak, tsz-nek és magánosok­nak hosszabb időre kiadó. _______________________________3377 A BAJAI Hűtőház azonnali felvételre keres ^ női munka­erőket, könnyű fizikai mun­kára. Jő fizetési lehetőséggel. Bérletet fizetünk. Jelentkezni lehet a hűtőház munkaügyi osztályán. ____________________3390 J Ó karban levő, cipész stop­pológép eladó. Soltvadkert, Ba­csó Béla út 1. özv. Szélesné. _______________________________3391 ELADÓ kétszobás lakóház 400 négyszögöles portával. Kiskun­halas, Galamb utca 7, gépállo­más mellett. Mezei. _________3392 E LADÓ Tompán Arany János utca 26. számú ház, beköltöz­hető. Érdeklődni a helyszínen Szalma Jánosnénál._________3393 K IADÓ bérbe vagy feliből 3 hold szántó Rekettyén, a ket­tes számú iskola közelében. Bármilyen veteményesnek Is alkalmas. Érdeklődni Kiskun­halas, Vörösmarty utca 43/a, Jegeséknél.___________________3394 KISKEREKÜ 1000.es Wartburg de Luxe újszerű állapotban. Igényesnek eladó. Jelentkezést levélben kérek a Kiskunhalasi Hirdetőbe „Wartburg” jeligé­re______________ 3395 0 KILOMÉTERES Wartburg cu> Luxe eladó. Érdeklődést levél­ben „Üj autó" jeligére a Kis­kunhalasi Hirdetőbe.________3396 V ÁROSFÖLDI Állami Gazda­ság bugaci kerülete, 1968. má­jus hő 5-én a bugaci vásár­ban lovakat és csikókat ad el. 13027 VlZVEZETÉKSZERELÖT azon­nal felvesz. Bérfizetés, megál­lapodás szerint. Térítésmentes autóbuszbejárás. Cím: Hon- védség, Hetényegyháza. 13030 ELADÓ használt ajtó, ablak, üzletberendezés, permetezőgé­pek, ruhaszekrények, rekamié, konyhaszekrény, íróasztal, — ebédlőasztal, székek. Kecske- mét, Kisfaludy u. 20. 13031 SZEJJELSZEDETT gépkocsilá­da, jó minőségű faanyag el­adó. Kecskemét, Hosszú u. 28. szám, 13033 AJTÓK, ablakok bontásból jó állapotban eladók. Kecskemét, Árok u. 7. __________________13035 F ORD Taunusz M—12-es, 64-es kiadású v-motorral, gyöngyfe­hér, 15 000 km-rel eladó. Kecs- kemét, Halasi út 9. 1/11. 13036 SKODA 1000 MB autó 23 500 km-et futott — garazsírozott — 60 ezerért eladó. Bácsalmás. gyógyszertár.________________3230 V EROLEX rokkantkocsi mű. szaki vizsga előtt eladó. Kris- kó Sándor órás. Kiskőrös, Baj- csy-Zsilinszky út 61._______3381 S ZOBA, konyha, mosdófülke, spejz, előszobás vízvezetékes, földszintes, kertes lakásom el­cserélem másfél, vagy kétszo­bás, központi bérházi lakásért, költségmegtérítéssel. Kecske­mét, Nagykőrösi utca 20, va­sárnap egész nap._________3403 K ECSKEMÉT, Szentistvánváros 33. alatt, műkerti népbolt mö­gött, különálló ház eladó, egy szoba, konyha, spejzből, kb. 850 négyszögöl telekkel. Kis alakítással azonnal beköltöz­hető;_________________________3404 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó férfi részére, Kecskemét, Sarkantyú utca 21, SKS Panasz a Klapka utcából Mi, a Klapka utca 10. szá­mú ház lakói kérjük pana­szunk meghallgatását és egy­ben segítségüket. Mellettünk épül ugyanis egy új, háromemeletes társasház. Még tavaly ősszel kezdték építeni, s akkor az utcának azt a szakaszát valósággal el- barikádozták mindenféle épí­tőanyaggal, még olyannal is tmegf igy éltük), amit más építkezésekhez tároltak, s idő­közönként elszállítottak A be­járati kaput azóta sem hasz­nálhatjuk. Tavaly, a tél kez­detén és az idei télen is, a tüzelő behordásáért kétszeres, sőt háromszoros díjat is fize­tünk a fuvarosoknak. Akkor (és azóta is) hiába tiltakoz­tunk a kapubejárat elzárása miatt — falrahányt borsó volt az csupán! Kinevettek ben­nünket, azt mondták, erre engedélyük van a hatóságok­tól, s minden maradt a régi­ben. Nem tudjuk, kik lehetnek azok a hatóságok, akik en­gedélyezték egy 12 főbérlős ház elzárását a külvilágtól, s azt, hogy az épftővállalat sze- métlerakodót létesítsen végig a ház előtt? Szeretnénk azon­ban most a tüzoltóparancs- nokság figyelmét is felhívni: a fásszínek kétharmada, mi­ntán január elseje óta töb­ben is áttértek az olajfütés- re, tele van gázolajjal, a ház­tartások (egy kivételével) propán-bután gázt használ­nak. Ha netán valamilyen ok­ból tűz keletkeznék, akár a fásszinekben, akár egyik vagy másik lakásban, meg sem tudják majd közelíteni. Jó lenne tehát, ha a tűzoltóság sürgősen helyszíni szemlét tar­tana, s természetesen meg­hallgatná a tizenkét főbérlö személyes panaszát is A Klapka utca 10. számú' ház valamennyi lakója — Kecske­mét. KÖZLEMÉNYEK KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­szönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, mun­katársaknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, édes­apánk, Horváth István teme­tésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni kívánták. Gyászoló család. 3437 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­szönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, jó szomszédoknak, mun­katársaknak, akik felejthetet­len leányunk, feleségem, édes­anyánk Szabó Lászlóné Király Etelka temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, fájdalmunkat ezúton enyhiten, igyekeztek. Gyászoló család, Kiskunhalas. 3359 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mondunk hálás köszöne­tét minden rokonnak, barát­nak, szomszédnak, munkatár­saknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen feleségem,, édes­anyánk, nagyanyánk és déd- nagyanyánk Kovács Mihályné született Beke Mária temeté­sén megjelentek. Sírjára virá­got, koszorút helyeztek részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló Kovács család. 13015 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kö­szönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk Belányl József né Mák Magdol­na temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, ezzel fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló csa­lád. 3335 KÖLTSÉGMEGTÉRÍTÉSSEL szoba, konyha kiadó, vagy al­bérletbe kiadó. Kecskemét, Zöldfa utca 72. _____________3406 E LADÓ házrész lakottan, vagy cserelakással. Kovács szerszá­mok, és gazdasági felszerelési 4 db új igáskocsi kerék és egyéb Ingóságok eladók. Ér­deklődni lehet: Kecskemét, Hoffmann János utca 17. 3407 GYAKORLATTAL rendelkező könyvelőt és adminisztrátort keresünk. Petőfi Tsz Kecske­mét, Belsönyír, telefon; 15-05. Pf. 14. 3409 GYÖNYÖRŰ, kisipari gyer­mek sportkocsi, teljesen új el­adó. Kecskemét, Horváth Dö­tne u. 5. ___________3413 B ÉCSI rövid zongora, márkái-,, részletre is eladó. Kecskemét, Belső-Szegedi út 20. Faragó. ______________________________3416 E LADÓ alig használt teatűz­hely, kisipari konyhabútor, gyermekfürdökád — ágyak, szekrény, asztal, szék, sezlon és egyéb bútorok, kályha. Kecskemét, Kerekes utca 8. 3419 A TECHNIKA TÖRTÉNETÉBŐL Szívátü Itetés Amerikában Hol esik jégeső?

Next

/
Oldalképek
Tartalom