Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-24 / 120. szám
Érdekes küzdelem, jó eredmények — a középiskolás atlétikai bajnokságon Kecskeméten, a Széktói Stadion jól előkészített atlétikai pályáján, kissé kellemetlen, hűvös szélben rendezte meg a Középfokú Iskolai Sportbizottság és a megyei atlétikai szövetség Bács-Kiskun megye idei középiskolás atlétikai bajnokságát. A háromnapos verseny érdekes küzdelmet és néhány igen jó eredményt hozott. Az egyéni versenyeik közül mindjárt az első napon a női magasugrásban volt az első meglepetés. A hűvös idő ellenére a 144 cm-t négyen ugrották, ketten pedig 141-et értek el, de a második korcsoport versenyét is 141 em-rel nyerte a nemrég még tornász, jelenleg pedig kosárlabdázó Szabó Vera. A magasugró csapatversenyben pedig egészen jó — 140,6-os — átlaggal győzött a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Tech nikum csapata. Igen jó eredmény még a Kiskunfélegyházi Móra Gimnázium leány súlylökő csapatának 9,03-as átlaga. Fiúknál az ötpróbában alakult ki érdekes verseny a Kecskeméti Katona József Gimnázium és a Bányai Júlia Gimnázium között. Az egyéni számokban 800 méteren volt a legnagyobb verseny, a kalocsai V. Tóth és a bajai Meskó között. A kalocsai fiú győzött és 1500 méteren is biztosan nyert bajnokságot. A bajnokság eredményei: Egyéni versenyek: Nők: 100 m: 1. Kovács E. (Kkfh. Mg.) 12.8, 2. Molnár É. (Kkfh. Kg.) 13.0, 3. Várnagy (Katona) 13.0. — II. korcs.: 1. Kiss É. (Bajai Tóth K.) 13.2, 2. Bibék K. (Kkfh. Petőfi G.) 13.5. — 200 m: 1. Kovács K. (Bányai) 27,2, 2. Molnár É. (Kkfh. Kg.) 27.5. — 300 m: 1. Riedl A. (Bajai Tóth K.) 44.4, 2. Besze Zs. (Kkfh. Kg.) 46.2, 3. Temesz E. (Bányai) 47.0. — 400 m: 1. Várnagy S. (Katona) 62.9, 2. Molnár I. (Kkfh. Kg.) 63.5, 3. Kovács K. (Bányai) 65.8. — 800 m: 1. Komjáti Á. (K. Kg.) 2:31.9, 2. Ba- jáki T. (Kkfh. Kg.) 2:42.6, 3. Kiss E. (Kkfh. Kg.) 2:48. — 80 gát: 1. Kovács E. (Kkfh. Mg.) 16.5. — Magasugrás: 1. Irsák M. (Bányai) 144, 2. Szabó M. (Kkfh. Kg.) 144, 3. Mészáros E. (Kkfh. Kg.) 144. II. korcs.: 1. Szabó V. (Bányai) 141, 2. Amler M. (Bányai) 130, 3. Mayer (Bányai) 130. — Távolugrás: 1. Veréb K. (Bajai Tóth K.) 494, 2. Ir- sák M. (Bányai) 472, 3. Kovács E. (Kkfh. Mg.) 472. II. korc£.: 1. Kiss É. (Bajai Tóth K.) 483, 2. Korsós G. (Katona) 439, 3. Temesz E. (Bányai) 428. — Gerely: 1. Balogh É. (Bányai) 27,32, 2. Kálai F. (Kkfh. Mg.) 26,34, 3. Mészáros E. (Kkfh. Kg.) 24,12. II. korcs.: 1. Szabó É. (Katona) 30,52, 2. Szil- vási E. (Bányai) 23,87, 3. Dávid Sz. (Kkfh. Móra) Leány 100 m futásban és gátfutásban lett első Kovács Edit, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum tanulója. 23,06. — Diszkosz: 1. Gerencsér E. (Bajai Frankel) 35,48 2. Cselovszki J. (K. Kg.)' 28,27, 3. Szabó M. (Kkfh. Kg.) 21,16. II. korcs.: I. Drozdik C. (Kkfh. Móra) 31,18, 2. Gerencsér E. (Bajai III. Béla) 24,02, 3. Móczár K. (Kkfh. Móra) 23,77. — Súlylökés: 1. Cselovszki J. (K. Kg.) 9,33, 2. Gerencsér E. (Bajai Frankel) 9,29, 3. Kálai F. (Kkfh. Kg.) 9,14. II. korcs.: 1. Drozdik C. (Kkfh. Móra) 10,52. Fiúk: 100 m: 1. Thumann (Katona) 11.6, 2. Szegedi (Katona) 11.8, 3. Kovács (Katona) 12.0. II. korcs.: 1. Futó (Kkfh. Petőfi G.) 12.0. — 200 m: 1. Zsinkó (Kunszentmiklós) 24.9, 2. Rada (Kunszentmiklós) 25.0, 3. Arany (Katona) 27.2. — 400 m: 1. Pajor (Katona) 59.2, 2. Arany (Katona) 62.6. II. korcs.: 1. Kocsis (Bajai 609. ITSK) 57.2, 2. Nyíri (Katona) 57.6, 3. Kiptai (Bányai) 59.5. — 800 m: 1. V. Tóth (Kalocsai G.) 2:03.6, 2. Meskó (Bajai Tóth K.) 2:04, 3. Ku- rucz (Kkfh. Petőfi G.) 2:18.1. II. korcs.: 1. Kocsis (609. ITSK) 2:07.8. — 1500 m: 1. V. Tóth (Kalocsai G.) 4:15.9, 2. Meskó (Bajai Tóth- K.) 4:17.9, 3. Zsoldos (607. ITSK) 4:41.8. — 3000 m: 1. Meskó (Bajai Tóth K. ) 9:33.6. 2. Mihólv (Ráírd A Kiskunfélegyházi Móra súlylökő csapata Soltész Gimnázium győztes női Dezső testnevelő tanárral. Tóth K.) 10:59.2. — 110 gát: 1. Balogh (Kkfh. Mg.) 20.3. — Magasugrás: 1. Hadas (Kkfh. Petőfi) 175, 2. Vinkó (Bajai Tóth K.) 160, 3. Drozdik (Kkfh. Móra) 160. II. korcs.: 1. Bartha (Katona) 165. — Távolugrás: 1. Gál (Bányai) 634. 2. Szegedi (Katona) 627, 3. Rezák (Katona) 610. II. korcs.: 1. Futó (Kkfh. Petőfi) 571. — Rúdugrás: 1. Madácsi (607. ITSK) 320. — Hármasugrás: I. Schren (Kkfh. Petőfi) 12,42, 2. Balogh (Kkfh. Mg.) 12,03, 3. Rezák (Katona) II, 38. — Súlylökés: 1. Vinkó (Bajai Tóth K.) 13,63, 2. Madácsi (607. ITSK) 12,05. II. korcs.: 1. Bartha (Katona) 11,73. — Kalapács- vetés- 1. Vinkó (Bajai Tóth K.) 32,60, 2. Madácsi (607. ITSK) 32,48. II. korcs.: 1. Szabó (Kkfh. Mg.) 21,72, — Diszkosz: 1. Rezák (Katona) 38,90, 2. Madácsi (607. ITSK) 35,83, 3. Vinkó (Bajai Tóth K.) 35,76. II. koros.: 1. Fazekas (607. ITSK) 25,55, 2. Jáger (Kunszentmiklós) 25,55. — Gerely: 1. Madácsi (607. ITSK) 45,47, 2. Borcsik (Bácsalmás) 45,10, 3. Balogh (Bajai Tóth K.) 44,32. II. korcs.: 1. Beke (Kkfh. Mg.) 39,92. Csapatversenyek: Leányok: Magasugrás: 1. Kkfh. Közgazd. 140,6 átlag, 2. Bányai" G. 136,6, 3. Kkfh. Móra 134,2. — Gerely: 1. Bányai G. 22,61 átlag, 2. íCkfh. Közgazd. 21,82. — Távolugrás: 1. Bányai G. 432,8 átlag, 2. Kkfh. Közgazd. 426, 3. Kkfh. Petőfi 422,8. — Súlylökés: 1. Kkfh. Móra 9,03 átlag, 2. Kkfh. Közgazd. 8,50, 3. Bányai G. 8,31. — 4X100 m: 1. Kkfh. Petőfi 53.9, 2. Bányai G. 54.2, 3. Bajai Tóth K. 54.4. 3X800 m: 1. Kkfh. Közgazd. 8:22.8, 2. Kecskeméti Közgazd. 8:24.8. Fiúk: Diszkosz: 1. Katona G. 28,18 átlag, 2. 607. ITSK 27,64. — Távolugrás: 1. Katona G. 588 átlag, 2. Kkfh. Petőfi 573, 3. Sányai G. 565,6. — Súlylökés: 1. Katona G. 10,35 átlag. ötpróbaverseny ek: Leányok: 1. Kkfh. Közgazd. 14 608, 2. Bányai G. 13 809, 3. Katona G. 11 904. Fiúk: 1. Katona G. 10 400, 2. Bányai G. 10 129, 3. Kkfh. Mezőgazd. 10 047. ~_.j_.adO jó állapotban levő á50-es Jawa motorkerékpár fizetési kedvezménnyel, kombinált szekrény és rekamié-gar- nitúra. Érdeklődni mindennap 12 óráig és délután 4-től. Cím: Kecskemét, Rákóczi út 34. III. 3. 13063 SIMSON Schwelba, igényesnek eladó, újszerű állapotban. — Cím: Kecskemét, Volkertelep, XV., u. 8. 13064 PRÍMA hálószobabútor olcsón eladó. Kecskemét, Csáky u. 9. 13066 30 MÁZSÁS gumiskocsi és egy sodrott ló eladó. Kecskemét, Kossuth krt. 3. _____ 13071 E L.ADÖ 1151 négyszögöl szőlő. Kecskemét, Máriahegyben két részben is. Érdeklődni Kecskemét, Rendőrfalu, Kassai u. 14. 13073 KECSKEMÉT, Volkertelep, X. u. 4. szám alatti ház eladó. Érdeklődni péntek, vasárnap egész nap, másnapokon 16 órától. 13076 ELADÓ 150 1/p szivattyú 125 köbcentiméteres motorral. Érdeklődni: 3 órától. Kecskemét, Izsáki út 61. szám. 13078 ELADÓ cserepes tanya, a békéscsabai betonút mellett. Bor- bás 84. szám. Érdeklődni ugyanott.____________________13079 NAGY ház elfoglalható lakással eladó Kecskeméten, a központon. Vállalatnak is alkalmas. Másfélszobás összkomfortos lakásért megegyezéssel, esetleg elcserélhető. Leveleket „Kertes ház” jeligére a kiadóba kérek. 13080 ELADÓ tanya, cserepes épületekkel, egy hold földdel. Városföld, I. kér. 86. Puskás László. 13081 800 NÉGYSZÖGÖL szántó kis lakással eladó. Szegedi beton- útban 6 km. Félegyházi úti megállónál. Érdeklődni Városföld 211. 13082 ELADÓ beköltözhető családi ház vízvezetékkel, garázzsal, ugyanott boroshordók eladók. Kecskemét, Farkas Sándor u. 16. 13145 BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kecskemét, Liliom u. 24. Érdeklődni vasárnap egész nap. 13147 HÁROM-, vagy négyszemélyes rekamiét veszek. Leveleket „Rekamié 162 616” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3878 ELADÓ Kecskemét, Vágó utca 3. számú ház, kétszobás utcai része. Lakáscserével megegyezés szerint elfoglalható. Kláti- kék. 3879 AZONNAL beköltözhető közművesített, 250 négyszögöles telken fekvő 2 szobás összkomfortos, családi ház eladó. Kiskunhalason. — Érdeklődni Széchenyi utca 71. 3893 JÓ állapotban levő hálószobabútor, ágybetéttel együtt eladó. Kecskemét, Mathiász János utca 15. 3903 HASZNÁLT radiátorok és csövek eladók. Megtekinthető: Kecskemét, Táncsics Mihály utca 11. szám alatt. 3904 Röviden KOSÁRLABDA Kiskunfélegyházi Vasas— Nagykőrösi Kinizsi 61:36 (37:19). NB n-s női mérkőzés. Kiskunfélegyháza, v.: Bürber. Kkfh. Vasas: Bottlikné (6), Kovács (5) — Szentirmai (5) — Dóczi (10), Foltin (2). Csere: Paulitska (17), Vigh (16). A középiskolás atléták nélkül játszó Vasas lényegesen jobb volt és biztosan győzött. ÖKÖLVÍVÁS Debrecenben rendezték a serdülők országos vidéki bajnokságát. Váltósúlyban Borbély Sándor, a Kun B. SE fiatal versenyzője bajnokságot nyert * Megóvta a Kaposvári Dózsa a Kun B. SE ellen május ,12-én 12:10 arányban elvesztett NB I B-s ökölvívó-mérkőzést Az óvás indoklásául a szabadtéri rendezést és a 32 fokos hőséget hozták fel. A fegyelmi bizottság első fokon helyt adott az óvásnak és 22:0 arányban a Kaposvár javára írta a mérkőzést. A Kun Béla • SE fellebbezésére a Magyar ökölvívó Szövetség az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és mivel ugyanakkor a pa- oírsúlyban jogosulatlanul induló kaposvári Márton pontját j is megvonta, a mérkőzést vég- I eredményben 12:8 arányban írta a Kun Béla SE javára. CEZETTA 175-ös motorkerékpár igényesnek eladó, kismotor érdekel. Érdeklődni 17 óra után, Kecskemét, Kerkápoly u. 13. 3906 ELADÓ lakható, jó cserepes épületekkel, 1200 négyszögöl szőlő gyümölcsös. Érdeklődni: Helvécia, Matkó 156. Felföldi Jánosnál. 3915 DOLGOZÓ házaspár albérleti szobát keres, vagy idős házaspárt lakásért eltartunk. Ajánlatokat : Felsőfokú Gépipari Technikum, Kecskemét, Izsáki út 10. Porta. 3916 Apróhirdetések KECSKEMÉT, Nyíl utca 3. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott hálószobabútor, tűzhely és egyéb holmik eladók. Érdeklődni a helyszínen. 3928 VEMHES tehén eladó. Értekezni: Jakabszálláson, Czakó Balázsnál, öreg Czakó-tanya. (Faluhoz közel.) 3945 IDŐSEBB asszonyt keresek, aki lakásomon gyermekem gondozását vállalja. Kecskemét, Talfái köz 36. 9-es autóbusz- végáUomásrnellett;__3946 KÖZPONTON külön bejáratú szoba kiadó, két nő részére. Ugyanott lemez-fürdőkád eladó. Kecskemét, Horváth Döme utca 23/a. 3947 ELADÓ Kecskemét, Külső- Szabadság út 12/a számú ház, részben is, azonnal beköltözhetően. 3949 BOTOROZOTT szoba kiadó két komoly lány, vagy két komoly fiú részére. Kecskemét, Zsinór ú. 94. 3950 ALIG használt hálóbútor, konyhabútor, ágy, politúros tükör eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50. ____________3951 K ISSZEGEDI cserép eladó. Kecskemét, Czigány János utca l/c. _______________3968 E LCSERÉLNEM központban levő, másfélszobás, központi fű- téses lakásom kettő vagy kettő és fél szobás összkomfortosért, központban. Leveleket „Arany János utca 162 670” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3969 JÖ állapotban levő, csehszlovák fonott sportkocsi eladó. Kecskemét, Rákóczi út 5. II. 1. Szűcsék. 3971 ELADÓ háló- és konyhabútor, háromajtós szekrény, ágyak. Kecskemét, Kossuth krt. 23. 3972 VÁLASZTÁSI malacok eladók. Kecskemét, Cimbalmos utca 14. 3973 ORGOVANYON vasút- és autó- buszmegállónál kétlakásos, — nagy ház, nagy telekkel eladó. Mikesné, I. kér. 237. 3987 24 ÉVES, barna kis testi hibával rendelkező, 160 cm magas fiatalember társaság hiányában, ezúton keresi korban hozzáillő komoly gondolkozá- sű, házias, barna leány isme- rettségét, házasság céljából. Lehetőleg fényképes leveleket — „Kalandorok kíméljenek 162 682” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem. 3988 ETAZSFÜTÉSHEZ kisipari kazán bojlerral, radiátorokkal eladó. Érdeklődni: Rendőrfalu, Szentgyörgyl Ferenc u. 18, szombaton 14—19-ig. 3989 ELADÓ 779 n-öl szőlő, Alsószéktóban, 6-os buszhoz 8 percre. Építésre is alkalmas. Villany van. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyi körűt 43. 4013 HÁZASPÁR 5 éves gyermekkel, albérleti szobát keres, július 1-től. Előnyben részesülnek azok, akik a gyermek gondozását is vállalják. Ajánlatokat : „Központhoz közel 162 709” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4015 MEGYEI Tanács V. B. Igazga-i tási Osztálya, gyakorlott gyors- és gépírót azonnal felvesz. Jelentkezni Megyei Tanács földszint 42. 4oi6 KÜLÖN bejáratú, bútorozott szoba két férfi vagy nő részére kiadó. Kecskemét, Kere- kés utca 8. 4017 250 KÖBCENTIS Csepel motorkerékpár oldalkocsival el-i adó. Kecskemét, Kasza utca 3. Érdeklődni délután 16 órától. _______________ 4018 H ASZNÁLT ajtó és akácfaoszlopok eladók, sürgősen. Kecskemét, Cédulaház utca 44. 4019 AruraKtárosNak férfi dolgozót felveszünk. Jelentkezés: AFOR, Kecskemét, MéheslaPOS. 4021 A BACS-KISKUN Megyei Vendéglátó Vállalat gépipari technikumi végzettséggel rendelkező nő dolgozót keres energetikus! munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Kecskemét» Kossuth tér 1. félemelet 8. 4025 KECSKEMÉTI két szoba, komfortos, kertrészes lakásom elcserélem budapesti 2 vagy másfélszobás lakásra, esetleg nagyméretű egyszobásra. Leveleket „Gyors csere 162 723” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4028 ELCSERÉLNÉM központban, egyszoba összkomfortos KIK- lakásomat, kétszoba összkomfortosért, vagy hasonlóért. — Esetleg leválasztható KlK-ház- részt veszek. Leveleket „Garázsépítési lehetőség szükséges 162 726” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4042 KECSKEMÉTEN lakó fiút, kereskedő tanulónak felveszünk. Kecskemét, Lugossy István u. 16. 4043 VILLATELEK eladó belterületen. Érdeklődni Kecskemét, Cédulaház utca 35. 4044 ELADÓ Hunyadivárosban, 225 négyszögöles rendezett telek lakott állapotban, háromszobás épülettel, Kecskeméten. Leveleket „Hunyadi 162 684” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek, 3990 ELADÓ kétszobás, központi fütéses, teraszos, beköltözhető öröklakás Budapesten, XII. kér. Szilágyi Erzsébet fasor. Érdeklődni lehet: Kecskemét, ügyvédi munkaközösség. 3993 KÖLTSÉGMEGTÉRlTÉSSEL szoba, konyhás lakást keresek. Kecskemét, Szeleiíalu, Frankel Leó u. 16. Petényi. 3997 POLITÚROZOTT hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Rákócziváros 14. 15 órától, vasárnap egész nap. (A kapufára szerelt csengő.) 3998 ELADÓ utcai házrész, beköltözhetően. Kecskemét, Bem utca 20. 3917 ELADÓ fél hold szőlő, részletben is. Érdeklődni: Kecskemét, Alsőszéktó 52. 3918 ELADÓ 400 négyszögöl új gyümölcsös, ceglédi betonút és buszmegállóhoz közel. Érdeklődni : Kecskemét, Kőrösihegy 47. 3920 ELADÓ ceglédi betonút mellett 1 hold jól kezelt, fiatal kajszi barackos. Kecskemét, Jókai utca 34. Varga Lászlóné. 3921 KÉPESÍTETT könyvelőt felveszünk. Allatforgalmi Vállalat, Kecskemét, Csongrádi u. 2. 3922 SZOBA, konyha, előszobás, főbérleti lakásom elcserélem, költségmegtérítéssel, kétszoba összkomfortos lakásért. Leveleket „Július 162 645” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3924 PANNÓNIA motorkerékpár eladó. Kecskemét, Méntelek 118., délután 5 órától. Hevér. 3925 KÉREM azt a becsületes megtalálót, aki kb. 1—2 hete egy fekete nylon-szatyorban össze- csukhatós férfi esernyőt talált, jutalom ellenében adja le a Kecskeméti Óvónőképző Intézet portáján. 3926 ELADÓ új zománcos fürdőkád. Kecskemét, Csóka utca 28/a. Belső porta. 3999 ELADÓ tanya egy kishold földdel Kerekegyházán, faluhoz fél órára. Értekezni: Kecskemét, Dobó István u. 3. Fényképésznek ___________________________4002 E LADÓ 11 darabból álló, bordó kombinált szobabútor, igényesnek, esetleg darabonként is. Érdeklődni 5 után, Kecskemét, Szalvai Mihály krt. 24, Vörösék. __________________A005 E LADÖ fürdőkád, zománcozott tűzhely, varrógép. Ugyanott kisgyermek gondozását vállalom. Érdeklődni: Kecskemét, Tatár sor 13/a egész nap. 4006 ÉPÜLETASZTALOS, bognár, kádár,* valamint szalagfűrészen dolgozó szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó munkára felveszünk. Magyar- Szovjet Barátság Mg. Tsz. Kecskemét, Szarvas-tanya, fűrésztelep. 4007 VISSZHANGOSÍTÖ, Hohner 30 W eladó. Leveleket „Kon-Tiki 162 702” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._________ 4008 ELADÓ külön bejáratú fél házrész. Kecskemét, Muszáj Üj- erdő u. 3/a. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni hétköznap 4 órától, vasárnap egész nap. ____________________4010 E LCSERÉLEM kettőszoba összkomfortos, nagy lakásomat több mellékhelyiséggel, egyszobásra, költségmegtéritéssel. Leveleket „Költség 162 705” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4011 KISKUNHALASON belterületen 850 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni Csalogány utca 19, Deiméknél. 3953 FÜRDŐKÁD fürdőkályhával, víztartállyal, csapteleppel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 12. I. 2. 3901 ELADÓ villanymotor, szivaty- tyúval 380/220 voltos. Mészáron séknál, Kecskemét, Vacsihegy 200. Ceglédi út._______ 3919 Ü J ház eladó. Kecskemét, Frankel Leó u. 6. (Szeleitalu). __________________________ 3762 SZOBA, konyhás, spejzos la- kást keresek, költségmegtérítéssel. Idős személy, vagy házaspár eltartását is vállalom lakásért. Leveleket „Június 1 162 576” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe.__________3825 E LADÓ féltetős, csővázas hul- lámpala fedésű deszkabarakkj 3x4 m-es. Garázsnak Is alkalmas. Kecskemét, Székelytelep III. ú. 18, délután 17 órától. 3823 ELADÓ bontásból 120x185 cm-es 3 db kétszámyas, kétrétegű, spalettás ablak, egyrétegű 120- szor 160 cm-es, 200x280 cm-es üvegfal, háromszámyas ajtóval. Kecskemét, Szarvas utca 13. 3824 ÁLLANDÓ sírgondozó férfi és női dolgozókat felvesz a Kecskeméti Református Egyház. Jelentkezni: — Kecskemét, Szarvas u. 6. 13149 KECSKEMÉTI, modern egyszobás lakásom elcserélem. Leveleket „Debreceni hasonlóért 162 580” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe 3829 KÜLÖNLEGES esküvői ruhák kölcsönzése. Kecskemét, Ceglédi út 29. Bamevál mellett 13140 ELADÓ háti permetezőgép, lószerszám, kocsi alj, álló tükör, szék és használt vasak. Kecskemét, Bem utca 9. 3857 ELADÓ komplett sötét hálószobabútor. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Arany János utcai fodrászüzletben, délelőtt. 3873 ÁLLAST változtatok olyan vállalathoz, ahol hozzájárulnak a félbemaradt tanulmányom folytatásához. Könnyebb adminisztrációs munkát is elvállalok. Ajánlatokat „Gépírni tudó 162 618” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3880 FIGYELEM, autósok, motorosok! Hengerfúrást, dugattyúké-, szitást, főtengely görgőzést, autómotor csapágyazást, rövid határidőre vállalok. Különböző szivattyúk eladók. Kecskemét, Szalvai Mihály krt. 19 Bön- dör. 3900