Petőfi Népe, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-21 / 117. szám

I Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS’-KISKUN MEGYEI* BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIII. érf. 117. szám 1968. májas 21, KEDD /íra: 80 fillér Gazdag, sokszínű kiállításokkal, ünnepi tanácsüléssel nyitották meg Kiskőrösön a jubileumi évet Amikor vasárnap reggel Kiskőrösre megérkeztek a megyeszékhelyről, a fővá­rosból, s az ország távolab­bi részéből is az idelátogató vendégek, nemcsak a tér­zene pattogó hangjaiból ér­zékelhették a község ün­nepi hangulatát. A lobogó zászlócskák is inkább csak a külsőséget jelezték. Az újjátelepülésének 250. év­fordulóját egyhetes gazdag programmal köszöntő hely­ség már szombaton dél­után hozzálátott az esemé­nyek sorjázásához. Igen színvonalasan megrende­zett kiállítások sorát nyi­tották meg a közönség előtt, így másnap reggel már az épületek között hul­lámzó emberfolyam mu­tatta az utat a helytörté­neti és a községfejlesztési, a kézimunka-, a foto-, a népművészeti, a képzőmű­vészeti és a közúti kiállí­táshoz. Sötét színű népvi­seletbe öltözött idősebb asszonyok az utcán, s fe­hér ruhás, népviseletes Iá- az ünnepi nyok, tarka mellényes le­gények az impozáns új középület — a párt- és ta- nácsszékház — bejáratá­nál. Színes sorfal az ünne­pi tanácsülésre érkezőknek. A Himnusz, Váci Mihály verse és egy emelkedett számyalású énekszám adta meg az ülés szokatlan — meghatott és mégis öröm­teli — hangulatát Juhász István, a községi pártbi­zottság titkára köszöntötte a megjelenteket, a lakosság képviselőit, az elnökségben helyet foglaló országos, me­gyei és járási vezetőket: dr. Dallos Ferencet, a Mi­nisztertanács Tanácsszer­vek Osztályának vezetőjét Kelemen Sándort, a járás fejlődés eredményeként, s közönség szórakoztatásáról országgyűlési képviselőjét ennek további kibontakoz- sem feledkeztek meg: este A meleg hangú beköszön- tatása legnagyobb részt a népviseleti és divatbemu- tő után dr. Havasi Gyula, helyi erőkön múlik. tatón vehetnek részt a ju­a községi tanács vb-elnöke, Az ünnepi tanácsülést biláló helység lakói. Az ünnepség elnöksége. Dr. Havasi Gyula beszédét mondja. Budapestre érkezett Zs. Szambu mongol államfő Losonczi Pálnak, a . Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hétfőn délben hivatalos baráti látogatásra Magyarországra érkezett Zsamszran- gijn Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hu- rálja Elnökségének elnöke és kísérete. A vendégeket Losonczi Pállal az élen magyar közéleti vezetők ünne­pélyesen fogadták a Ferihegyi repülőtéren. Az érkezés­nél jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. (MTI) ♦ (Folytatás a 2. oldalon) az elsők között Ünnepség a mélykúti Új Élet Termelőszövetkezetben Az ország háromezer ter­melőszövetkezete közül 23 gazdaság érdemelte ki ta­valyi eredményei alapján a Kiváló Termelőszövetkezet címet és ezzel együtt a Mi­nisztertanács vándorzászla­ját. Közülük öt a megyé­ülés szónoka mondta el Kiskőrös múlt­jára, eddigi fejlődésére visszapillantó beszédét. Mint mondotta: Kiskőrös önmagát becsüli meg, ha. ápolja \ a „községet újra­telepítő ősei emlékét. Szólt a sok-történelmi viszontag­ságot megélt helység ala­Juhász István zárta be, majd még egy kedves ak­tusra került sor. A tanács­kozás színhelyéül is szol­gáló új székházat Kozári József, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága gazdasági tályának vezetője ünnepé­lyesen is átadta rendelte­kulásának körülményeiről, a tésének. Időközben Loson­rossz természeti adottsá­gokkal és körülményekkel harcoló elődök szép példá­járól. S mindazokról az eredményekről, melyekben már a szocialista társadal­mat építő mai utódok ke- zemunkája, alkotó tettvá­gya is benne van: a köz­ség meggyorsult és a lakos­ságot újabb áldozatválla­czi Pálnak, az Elnöki Ta­nács elnökének a távirata is megérkezett, aki ezúton fejezte ki jókívánságait a jubiláló kiskőrösieknek. Az igen mozgalmas he­tet bevezető nap egyébként este színvonalas irodalmi műsorral fejeződött be, melyet neves fővárosi mű­vészek közreműködésével rendeztek meg. Hétfőn dél­után került sor a Kiskőrös ipara című kiállítás meg­nyitására, ma pedig mező- gazdasági ügyvitelszerve­zési ankéted tartanak. A Dr. Dallos Ferenc kiskőrösieket. a kormány nevében üdvözli a Hat ország traktorosai Kecskeméten A tanácsülés résztvevőt (Tóth Sándor felvételei.) dr. Molnár Frigyest, a Köz- lásra, összefogásra ösztön­ponti Bizottság tagját, a ző fejlődéséről, megyei pártbizottság első Ezután dr. Dallos Ferenc titkárát, dr. Varga Jenőt, köszöntötte a konnány a megyei tanács vb-elnökét, képviseletében is a kétszáz­án. Ortutay Gyulát, a TIT ötven éves jubileumát ülő Kiskőröst, s a történelmi emlékek megbecsülése mel­lett a ma élő és alkotó em­berek iránti elismerését hangsúlvozta. Ki^el?n*"”',: Kiskőrös a megye legváro­siasabb községévé vált a főtitkárát, megyénk or­szággyűlési képviselőjét, Szabó Pál Kossuth-díjas írót, Fricska Margitot, a já­rási pártbizottság első tit­kárát, Csizmadia Tibort, a járási tanács vb-elnökét, Augusztus 21-től 23-ig Kecskeméten és Városföl­dön rendezik meg — mint ezt már lapunkban közöl­tük — az V. országos szán­tóversenyt. Lammel Kál­mán professzor, az orszá­gos szántóverseny bizottság elnöke elmondotta hétfőn a megyei tanács klubter­mében tartott értekezleten, hogy ilyen méretű trakto­ros vetélkedő még nem volt hazánkban. Első ízben látunk vendégül külföldie­ket. Hat ország traktorosai iönnek el. Különös érdek­lődés előzi meg a szovjet traktorosok „bemutatkozá­sát”, hiszen ők most indul­nak első ízben hazájuk ha­tárain kívül szervezett ver­sengésen. Az esemény je­lentőségét mi sem bizonyít­ja jobban, mint a nemzet­közi szövetség angol elnö­kének és nyugatnémet fő­titkárának részvétele. Itt lesz a finn világbajnok is. A Kecskeméten, illetve Városföldön sikeresen sze­replő hazai traktorosok képviselik hazánkat jövőre a Jugoszláviában sorra ke­rülő világversenyen. Igen sok szakembert vár­nak ebből az alkalomból a megyeszékhelyre. A ver­sennyel párhuzamosan tar­tandó tudományos tanács­kozáson a talaj művelés korszerűsítésének lehetősé­geit vitatják meg. A Mo­sonmagyaróvári Gépgyár itt mutatja be először új típusú, univerzális gépeit. Az AGROKER kiállításán is a modem gépi eszközö­ket tanulmányozhatják az érdeklődők. Az országos és a megyei előkészítő bizottság igen részletes tervet dolgozott ki a zavartalan lebonyolítás és a méltó körülmények biztosítása érdekében. Hazánkban 1842-ben hir­dettek először szántóver­senyt. Az elmúlt 126 év alatt megváltozott a földműve­lés jellege. Kétségtelen azonban, hogy ma is érvé­nyes ez a megállapítás: a jó alapos szántás igen fon­tos, mert a célszerű talaj­művelés a bő termés alap­ja. Ezért növekszik szün­telenül az érdeklődés a szántóversenyek iránt. gyében gazdálkodik. Első­ként a mélykúti Üj Élet Tsz-nek adták át a vörös zászlót vasárnap délelőtt a helyi művelődési házban megtartott ünnepélyes köz­gyűlésen. Az elismerő kitüntetést Szabó István, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a TOT elnöke nyújtotta át Kazinczi Mihály elnök­nek. Az Üj Élet Tsz ugyanis a 4500 szántóegységnél na­gyobb területen gazdálkodó szövetkezetek termelési versenyében az ötödik he­lyet szerezte meg. Az el­múlt évben az országos ho­zamok másfél-kétszeresét viszonylag alacsony, cél­szerű ráfordításokkal érte el a közös gazdaság. Miután átvette a vándor­zászlót, az elnök érzékel­tette tevékenységüket. A többi között elmondta, hogy a gazdaság termelési értéke tavaly 80 millió forintra emelkedett, az előző évihez képest csaknem megkétsze­reződött. S számottevő tar­talékolás mellett is 28 ezer forintra nőtt a tagok évi átlagjövedelme. Majd az eredmények — munkában kitűnt — létre­hozói vették át jutalmukat. A Mezőgazdaság kiváló dolgozója, illetve Kiváló termelőszövetkezeti tag mi­niszteri kitüntetést Szabó lenő munkagéptechnikus; Pasztik Gyula főmagtáros, Kovács Erzsébet növénvter- mesztő, Bánóczki István és Torma Kálmán traktoros kapott. Miniszteri dicsérő oklevélben ifj. Nagy Antal fogatos részesült. 14 tagnak a termelőszövetkezet veze­tősége ebből az alkalomból oklevelet és kiváló dolgozó ’elvényt adományozott. Szocialista brigádzászlót a Hámán Kató és a Tyeres- kova, szocialista címet pe­dig a Kinizsi, Gagarin, Zrí­nyi Ilona és a Kállai Éva brigád nyert. Az Űj Élet Termelőszö­vetkezet ünnepségén ott volt és felszólalt dr. Glied Károly, a megyei pártbi­zottság titkára. Megjelent Oláh György, a megvei ta­nács vb-elnökhelvettese, s »•észt vettek a járási párt­ós tanácsi vezetők, illetve az érdekkénviseleti szervek, a felvásárló-, feldolgozó-, és értékesítő vállalatok képviselői is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom