Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-26 / 97. szám

Jól „hajtottak” az első versenyen a Félegyházi Vasas kerékpárosai Az idei első délterületi kerékpáros pontversenyt Szolnokon rendezték meg, ahol Szeged három egyesü­lete, Békéscsaba és Szolnok csapatai mellett a Félegy­házi Vasasból 12 versenyző indult, és a vártnál jobb, kitűnő eredménnyel 92 pontot hoztak el. Eredmények: A 40 km vaskerekes felnőtt csoport­ban Török Imre már a ne­gyedik kilométernél meg­szökött a bolyból és 2 km előnnyel első lett. Vaskerekes ifi, 40 km: 23 induló közül 3. Baranyi Balázs, 6. Csányi Csaba, 9. Szabó Tibor, 10. Agonás András, 11. Fábián János. Vaskerekes serdülő, 30 km: Endre József már a 2. km-nél megszökött a 10 versenyző közül, és fölé­nyes, 3 km előnnyel első­nek futott célba. 5. Czirle Sándor, 8. Nagy László. Versenykerekes III. osz­tály, egyenkénti indításos, 50 km táv. Itt meg kell je­gyezni, hogy a versenyt rendező szolnokiak sport­szerűtlenül motoroztatták versenyzőiket, Almási László mégis 4. lett és csak 20 másodperccel maradt el az első befutótól. Szeder­kényi Sándor a 7. helyen végzett. Az ifjúsági 70 km-es futamában Gulyás László negyediknek ért célba. VASÁRNAP: MEGYEI KERÉKPÁRBAJNOKSÄG Willy Ferenc, a szakszö­vetség elnöke tájékoztatása Szánkon a sportkör ba­ráti köre hat csapat rész­vételével kispályás labda­rúgó-bajnokságot szerve­zett. Az első fordulóban a következő eredmények szü­lettek: Móricgáti Petőfi Tsz —Kőolajbányász I. 0:6, Szanki KISZ—Kőolajbá­nyász II. 6:2, Szanki SK Ba­ráti Kör—MEDOSZ 5:3. * Orosházán a területi ser­dülő egyéni ökölvívó-baj­nokságon indult Borbély Sándor, a Kun B. SE ver­senyzője. A súlycsoportjá­ban (könnyűsúly) első lett és a versenybíróság neki ítélte a legtechnikásabb Atlétika Kellemes meleg időben, de nagyon rossz pályán tar­tották meg a Bajai Vasas MTE többnapos sportköri atlétikai bajnokságát. Első­sorban a serdülő verseny­zők értek el figyelemre méltó eredményeket és több egyéni csúcs született. Nők: 60 m: Miklós 8.0, Veréb 8.2, 100 m: Miklós 13.1, 300 m: Kalocsai 46.3, 600 m: Kalocsai 1:45.8, Sü­megi 1:46.6, 80 m gát: Kiss Zs. 14.6, magasugrás: Mán- di 135, távolugrás: Kiss 500, Veréb 495, Póka 482, súly­lökés: Deli 12,55, diszkosz­vetés: Szatmáriné 39,24, N. Kiss 34,76, gerely: Deli 35,90, Szekeres 35,04. Férfiak: 400 m: Meskó 56.0, 1000 m: Meskó 2:40.1, 1500 m: Meskó 4:16.2, 110 m gát: Márity 16.3, súly­lökés (5 kg) Hornyák 12,25, (6 kg) Vinkó 14,42, gerely: Márity 69,28. szerint vasárnap Kiskun­félegyházán versenyt ren­dez a megyei kerékpár szö­vetség, hogy a megye ver­senyzői minél jobban fel­készülhessenek a május 4— 5-én Budapesten megren­dezendő OBK I. versenyre. Versenyszámok: Verseny­kerekes III. o. 100 km, ifi 80 km, vaskerekes III. o. 50 km, vaskerekes ifi 40 km, vasi. rekes serdülő 30 km. A röplabda NB II. har­madik fordulójában a Vo­lánnak nem volt mérkőzé­se, illetőleg a Salgótarjáni ZIM elleni találkozót már a múlt szombaton lejátszot­ták. A Cskalov SE veresé­get szenvedett a bajnokje­lölt EVTK-tól. Biztosan győzött a Fehémeműgyár férfi csapata a Soproni MAFC ellen és a mélykú­ti lányok is sikerrel szere­peltek Budapesten. EVTK—Cskalov SE 3:0 (11, 8. 12) Nem volt esélye a győ­zelemre a kecskeméti csa­patnak. Az EVTK színvo­nalas játékkal biztosan győzött. Jók: Farkas, Au­versenyzőnek járó tisztelet­díjat is. * Kiskunfélegyházán 8—8 felnőtt és ifjúsági csapattal megkezdődött a járási lab­darúgó-bajnokság. Az első forduló eredményei: Ifjú­ságiak: F. Vasutas—Csó­lyospálos 7:0, Gátér—Kis­kunma jsai Gépjavító 2:0, Tiszaújfalu—F. Építők 7:1, Jászszentlászló—ITSK 3:2. Felnőttek: Gátér—Kiskun- majsai Gépjavító 1:0, Ti­szaújfalu—F. Építők 6:1, F. Vasutas—Csólyospálos 4:1, Jászszentlászló— Petőfi- szállás 3:2. MSI: Dunavecsén az MSZMP- székházban tartják a me­gyei sportegészségügyi ér­tekezletet délelőtt 10 órai kezdettel. Az értekezleten dr. Somogyi Lajos sport­főorvos tart beszámolót, majd dr. Székely Gabriella előadása következik az is­kolai testnevelés sportor­vosi kérdéseiről. NB II. női. Szekszárd, 100 néző, v.: Hámori. Kiss Ä. F. Vasas: Bottlikné (6), Mészáros (9) — Vígh (4) — Paulicska (5), Tamasi (12). Csere: Szentirmai (5), Ivá- nyi, Kovács, Dóczi, Edző: Bódi Tivadar. A kulcsjátékosok gyenge formája okozta a félegyházi csapat vereségét. Megrendezik a megyei női sakkbajnokságot A megyei sakk szövetség a megyei női egyéni sakkbaj­nokság megrendezését tervezi. Az ilyen nagyszabású egyéni versenyek tartása mindig ko­moly problémát jelentett, hi­szen a küzdelem 7—8 napig is eltart. A szanki sportkör most fel­ajánlotta a megyei sakk szö­vetségnek, hogy a megfelelő versenyteremről gondoskodik és a résztvevőknek is szállást biztosít. A női bajnokságot előreláthatólag a nyár folya­mán rendezik meg tehát Szán­kon. Bajai Fehérneműgyár— Soproni MAFC 3:1 (9, 14, —13, 5) NB II. férfi. Baja, 100 néző, v.: Gyenes. Könnyen nyerte az első játszmát a bajai csapat. A másodikba már feljavult a Sopron és a harmadik játszmát meg is nyerték. A negyedikben a vendég­csapat fáradtan mozgott és a bajaiak köiinyed játékkal is fölényesen győztek. Jók: Várszegi, Kovács J., Ot- tenthall. Mélykúti TSZ SK— Bp. Vasas Dinamó 3:2 (13, —12, 13, —7, 11) Nagyon jól és lelkesen játszottak a mélykúti lá­nyok Budapesten és meg­érdemelten szerezték meg a második győzelmüket. Jók: Kudlimann. Kövesdi, Kiss. » A megyei röplabdabaj­nokságban megindult a küzdelem. A bajnokság mindjárt meglepetéssel kez­dődött. A Kiskunhalasi Fémmunkás csapata Kecs­keméten is fölényesen győ­zött a Dózsa ellen. Ez a váratlan győzelem azt je­lenti, hogy a Kecskeméti Építők és a Dózsa mellett újabb bajnokjelölt van. A női csoportban öt csa­pat kezdte meg a vetélke­dést. A bajnoki cím előre­láthatólag a Tipográfia és a Tiszakécske között dől majd el. A vasárnapi első forduló eredményei: Férfiak: Kecskeméti Dó­zsa—Kiskunhalasi Fém­munkás 1:3. Kecskemét Volán II.—Kecskeméti Épí­tők 3:1, Kiskőrös—Cskalov II. 3:0, Radnóti SE—K. Volán ifj. 3:0, Nők: Tipog­ráfia I.—Tipográfia II. 3:0, Óvónőképző—Tisza- kécsike 0:3. A Kiskőrösi csapat nem játszott mér­kőzést. A megyei bajnokság eredményei: Férfiak: Radnóti SE— Bányai 72:39. Nők: F. Közgazdasági— K. Dózsa ifj. 16:53, K. Köz- gazdasági—Félegyházi Vas­utas 23:46, K. Dózsa II.— K. Dózsa serdülők 37:32, K. Petőfi II.—Óvónőképző • 36:25. ner. Mi újság a félegyházi járásban Röplabda Két újabb győzelem az NB II-ben KOSÁRLABDA Szekszárdi Vasas—Kiskunfélegyházi Vasas 41:40 (17:22) Apróhirdetések ELADÖ jó állapotban levő 350-es Jawa motorkerékpár, kombinált szekrény, rekamié- gamitúra, NDK állólámpa, egy­személyes rekamié. Érdeklőd­ni mindennap 4 órától. Kecs­kemét, Rákóczi út 34. m. em. з. __________________________29908 E LADÖ ló. Kecskemét, Nyíri út 16. szám alatt.__________12909 E LADÖ egy hold príma gyü­mölcsös szőlő Felsőcsalános- ban, az egyes autóbusz ho­mokbányái végállomásához egy perc, a betonút mellett, ház­helynek is alkalmas. Érdek­lődni id. Bíró Istvánnál, Kecs- kemét, Felsőcsalános 37. 12911 KIADÓ külön bejáratú szoba. Kecskemét, Kassai u. 13. (Rendőrfalu)______________ 12914 1 5 CSALÁD méh nagyboconádi eladó. Érdeklődni Kecskemét, Kőrösihegy 126. sz. Pogány. ______________________________12917 CSALÁDI házat adok központi fűtéses lakásért. Kecskemét, Kórház utca 38/a.__________12925 W ARTBURG de Luxe 0 km-es II. negyedévi eladó. Tóth Pál, Kecskemét, Kőrösihegy 131/b, Reszelőgyár mellett. 12930 ELADÓ új állapotban levő per­metezőgép. Kecskemét, Ipoly и. 5.________________________12923 Ü J 2 szobás összkomfortos ház eladó, Jakabszálláson. Ér­deklődni Kocsis Péter aszta­losnál. Tavasz u. 1. szám. ______________________________12934 MAGÁNOS, nyugdíjas férfi otthont keres 600,— Ft nyug­díjjal, idős párnál vagy ma­gánosnál, ellátással vagy anél­kül. Leveleket „Kisigényű” jeligére a kiadóhivatalba ké­rek.__________________________12935 6 LÓERŐS Hoffer-vízhúzó mo­tor eladó, üzemképes állapot­ban. Kecskemét, Szurok Já­nos, Vacsihegy 192.________12926 K ÖZPONTI fekvésű bérház­ban, gázfűtéses másfélszobás, vagy egyéb helyen kettőszobás főbérletet keresünk azonnalra, költségmegtérítéssel. „Második emeletig” jeligére a kiadóhi­vatalba. 12942 WARTBURG de Luxe új ka- rosszériás eladó. Kiskunfélegy­háza, Petőfi Általános Iskola, Kossuth u. 27, telefon: 459. Te­rescsényi Endre.___________iai43 F IGYELEM! Családi ünnepsé­geken,, esküvőn, alkalmi ren­dezvényeken, jó hangulatot, kitűnő szórakozást biztosít: Bozóky-zenekar. Vidékre is. Kecskemét, VIII., Tűzoltó u. 1. (Rendőrfalu)________________12950 1 0 KÖBMÉTER bordó termés­kő van eladó. Kecskemét, Reiszman Sándor u. 32. sz. 12955 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó ker­tes ház. Két családnak is meg­felel. önálló vízvezetékkel el­látva. Kecskemét, Dárdaitelep IV. utca 20._________________2442 E LADÓK szép hálóbútorok, konyhabútorok, rekamiégarni- túra, sezlon, kétajtós szekrény. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. 2922 ÉLADÓ OTP-vel épült ház. Kecskemét, Frankel Leó u. 6. (Szeleifalu) 3014 KECSKEMÉT, Békefasor 6Í számú ház melletti telek el­adó. Érdeklődni vasárnap a 64. szám alatt. 3007 601-ES Trabant egyéves eladó. Sükösd, Deák Ferenc u. 94. 3041 A HABSELYEM Kötöttáru- gyár balatonkenesei üdülőjé­be szakácsot (vagy szakács­nőt) keres a nyári hónapokra. Igény esetén a vállalat köz­pontjában egész évi elfoglalt­ságot biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy tele­fonon, a vállalat központi sze­mélyzeti osztályán: Budapest, XX., Török Flóris u. 116. Te­lefon: 278-865. 3000 ELADÓ teljesen beköltözhető ház, nagy udvarral. Kecske­mét. Fehér utca 2._______3053 2 0 KÁT. hold tanyás föld el­adó. Kiskunmajsán, Széchenyi u. 4. sz. 3054 SÜRGŐSEN eladó Orgoványon 1600 négyszögöl föld, ebből 1000 négyszögöl szőlő, 14 méteres lakóépülettel, mellékhelyisé­gekkel, kövesút mellett, Lő­téri megállóhoz, buszhoz közel. Azonnal elfoglalható. Érdek­lődni a helyszínen, H. Szabó Mihálvnénál. ______ 3055 S ZAKKÉPZETT varrónőket felvesz a Kecskeméti Háziipari Szövetkezet, László Károly ut­ca 10. 3056 3 KERETES NB-pergető, 24 keretes NB.-kaptárak méhek­kel eladók. Kecskemét, Mé­hesfalu, Jelky András u. 12. 3058 FELSÖSZÉKTÓBAN buszmeg­álló közelében, két hold szőlő eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Losonczy utca 6. 3059 300 NÉGYSZÖGÖL príma jó- termő gyümölcsös szőlő eladó Hetényegyházán. Érdeklődni: Kecskemét, Kossá István sé­tány 31. 3060 ,30 000 Ft készpénzzel keresek egy szoba, konyha, spejzos, száraz házrészt megvételre, be­költözhetően. Kecskemét, Ku­ruc krt. 17.__________________3064 TEHER oldalkocsis motorke­rékpárt megvételre keresek. Izsák, PF. 11._______________3065 FŰRÉSZGÉPET veszek, kis és nagy motorkerékpárt adok cserébe. Izsák, PF. 11. 3066 55—60 év körüli családtalan asszonnyal megismerkedne há­zasság céljából, nemdohányzó józan életű, családtalan 60 éves férfi. Leveleket „Eskü 162 127” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe.____________________3067 ZONGORA bérbe adó. Érdek­lődni Kecskemét, délután 6 órától 81-86 telefonon. 3069 HELVÉCIA, Német sor 15. sz. alatti ház beköltözhetően el­adó fél hold földdeL Érdeklőd­ni hétköznap 3—6-ig és vasár­nap a helyszínen. ___________3070 E LADÓ stukator nádszövet. Ugyanott kölyök pulikutyák. Kecskemét, Szentistvánváros 27, Bendéné._________________3071 K EVESET használt 50 köbcen­tis motorkerékpár eladó. Já­noshalma, Bíró Béla u. 76. _______________________________3079 TRABANT 500-as műszaki vizsgáztatott, jó állapotban el­adó. Dunaújváros, Rudas Lász- ló út 3. II. 1. Gellényi. 3088 CR rendszámú karambolozott 1000 MB eladó. Érdeklődni: Kiskőrös, presszóban. _______3089 D UNYHÁJÁBÓL ragyogó pap­lant készít a Kiskőrösi Vegyes Ktsz részlege. Kiskőrös, Mé­száros Lőrinc u. 41. 3090 ELADÓ új román cserépkály- ha-anyag. Kecskemét, Hunya­diváros, Bacsó Béla u. 1. Ka­páséig________________________3091 K ERESEK megvételre kis ház­részt. Kecskemét, belterületén. Címeket „Készpénz 162 133” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. _________ 3092 D E LUXE 1000-es Wartburg el­adó. Érdeklődni: Kecskemét, 26-67-es telefonon, egész nap. _______________________________3093 KÖZÜLET részére 2—3 szobás beköltözhető lakóházakat vásá­rolnánk Kecskemét belterüle­tén. Levélbeni megkereséseket a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérünk „Gyors lebonyolí- tás 162 136” jeligére. 3094 ELADÓ 600 négyszögöl szőlő Felsőszéktóban, az 1-es busz­megállóhoz közel. Villany épí­tés alatt. Érdeklődni: Kecske­mét, Zimay László u. 7. 3095 SIÓFOK mellett, Ádándon, fa­luközpontban, 800 négyszögö­les, megosztható, termő gyü­mölcsös házhelyek — Balaton­szárszón 150 öles, közműves telek eladó. Válaszokat a Sió­foki Hirdetőbe „Barackvirág” jeligére kérek.______________3083 2 ÉS 4 személyes rekamiék, fotelek, székek, készen is kap­hatók. Kiskőrös, Attila u. 10. evangélikus templom mellett. Kék kárpitosnál. Hazaszállítás díjtalan.______________________3141 K OMBINÁLT szobabútor el­adó. Kecskemét, Szarvas utca 15.____________________________3161 K ISPEST, kertvárosban levő, kertes családi házamat elcse­rélem hasonlóért vagy házré­szért, kölcsönös beköltözéssel. A ház másfél szoba, fürdőszo­ba, előszoba, konyha, éléskam­rából áll. Budapest, XIX., Ipolyság út 28.______________3169 175-ÖS Jawa eladó. Kecskemét, Árpád krt. 21. II. em. 9. 3199 ELADÓ hálóbútor, háromajtós szekrény, ágyak. Kecskemét, Kossuth körút 23. 3207 LÓHAMDÍSZKARIKÁK, ju­hászkampók, pitykegombok, kolompcsengők, kutyacsörgők. Kulcsárnál, Budapest, Rákóczi út 6. 3218 KONYHABÚTOR és jávorfa hálószobabútor eladó. Kecske­mét, Rákóczi út 12. II. em. 2. 3048 JÓ állapotban levő Skoda Oc- távia eladó. Hetényegyháza (Kecskemét), Ürihegy 166. 12899 VÁROS legszebb részén tár­sasházépítéshez telek eladó. Érdeklődni Kecskemét, Ságvá- ri Endre utca 7. Levélcím: Fo­nyód, Szent István út 59. 2895 ELADÓ kertes villa, nagy melléképülettel. Kecskemét, Hunyadiváros, Ifjúság útja 10. 2813 ELADÓ városhoz 2 km távol­ságra 1200 négyszögöl, jó kar­ban levő, szőlő többfajta ter­mő gyümölcsös fával, új tégla lakóépülettel. Ugyanott külön 1000 négyszögöl szőlő, valamint használt háló- és konyhabúto­rok. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyiváros 57/a. Reformá­tus temetőnél, 5 óra után. 2854 KÖZPONTBAN beköltözhető nagyméretű kétszobás házrész eladó, felerészben is. Kecske­mét, Wesselényi u. 4. 12893 GYERMEKGONDOZÁST válla­lok, kétéves kortói kezdve. Kecskemét, Batthyány utca 36, Soósné. _______________________2680 K ÉTSZOBA összkomfortos, kertes új családi hó«, mellék­épületekkel eladó. Kecskemét, új osztás, Méhesfalu, Békefi István. 2962 KECSKÉMÉT, Rákóczi Út 26. számú házfelügyelői lakásom elcserélem nem házfelügye­lőiért_______________________ 2966 NAGYMÉRETŰ kétszoba össz­komfortos házrész lakottan el­adó. Kecskemét, Marx tér 2, Farkasné által lakott rész. ___________________ 3020 KECSKEMÉTI Téglagyár azon- nali belépéssel felvesz női, férfi munkaerőket. 12778 DANUVIA kitűnő állapotban, Jawa Ideál sürgősen eladó. Kiskunhalas, Füzespuszta 23, Szatmári Antal-féle tanya. _______________________________2993 É PÍTŐ vállalatok, lakóház­építők figyelem! A kiskunlac- házi Kiskun Termelőszövetke­zet kiváló minőségű mosott bányakavicsot árusít 106,— Ft­ért köbméterenként a feladó állomáson vagonba rakva. A MÁV szállítási költség a meg­rendelőt terheli április 30-ig 15 százalékos szállítási árkedvez­mény^^________________ 2834 ELADÖ 2 szoba összkomfortos ház. Kecskemét, Szalvay Mi­hály krt.' 17._______________12889 G YAKORLOTT gyors-gépírót szerződéses Időre azonnali be­lépésre keresünk. Nyugdíjas is jelentkezhet. Fizetés megegye­zés szerint. Gyógyszertári Köz­pont, Kecskemét, Jókai u. 14. _______________________________3057 3 70 NÉGYSZÖGÖLÖN fekvő kétszobás, családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Baja, Stromfeld Aurél u. 19. (Kis­csávoly.)______________ 3139 ELADÓ Kecskemét, ül. kér. Széchenyi krt. 5. ház, és Má- riahegyben szőlő. Érdeklődni Zana Kálmánnál.___________12949 VIZSGAMENTES 50 köbcentis Simson Moped üzemképes mo­tor eladó. Kiskőrös, Nagyatádi utca 31.______________________3172 T RABANT Combi 500-as, prí­ma állapotban eladó. Érdek­lődni Kecskemét, Halasi út 7. I. em. 17, este. 12918 SOLTVADKERTEN 78 négy­szögöl terület, Büdös-tón, el­adó. Ráépíthető. Leveleket „Azonnal” jeligére a kiadó­hivatalba kérek. __________12920 5 00-AS BMW oldalkocsivali üzemképes állapotban és egy Pannónia motorkerékpár el­adó. Vegyes és Építőipari Ktsz Nagybaracska, Bajai u. 2. Te­lefon: 13. 2989 GÖNGYÖLEGELLATÖ Vállalat Kecskemét, Kiskőrösi út Il­ls. sz. alatt felvesz férfi és női segédmunkásokat állandó munkára. 3030 Kalocsai apróhirdetések ELCSERÉLEM budapesti egy szoba, konyhás lakásomat fás- pincés, forgalomban, bevásár­lás központjában Keletihez 5 perc, kalocsai hasonló gáz- és vízvezetékes állami lakásért. Választ: Budapest, VII. kér. Marek József u. 38. fsz. 10/a- ba kérek. Szilágyiné. 3221 CSALÁDI ház — kétszobás — beköltözhetően eladó. Kalocsa, Vörös Hadsereg útja 16. 3077 * 9 BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás, családi ház gazdasági épüle­tekkel, bontásra is eladó. Kő­vágó Ignác, Szakmár Alsóerek 9. 75 KÉTSZOBA összkomfortos házrész 150 ezer forintért, igé­nyesnek beköltözhetően eladó. Kalocsa, I. István út 68. 77 ELADÓ Hillyeszálláson 42 mé­ter hosszú cserepes épület, 1200 négyszögöl telekkel. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet Mácsai Kálmán, Szakmár, Baj- csy-Zsilinszky u. 33._________70 5 0 KÖBCENTIS Jawa 3500 km-t futott eladó. Sebők István, Szakmár, Erzsébet u. 11. sz. 72 A Villamosszigetelő és Műanyaggyár 2. szá­mú gyáregysége 18 és 40 év közötti férfi és női segédmunkásokat felvesz, műanyagpré­selési munkakörbe. Bővebb felvilágosítás a munkaügyi osztá­lyon. Kiskunfélegyhá­za, Nyomás 28. 3037 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom