Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-23 / 94. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A magyar SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIII. évf. 94. szám 1968. április 23. KEDD Ára: 80 fittér Fáklyás felvonulás Kecskeméten KISZ-isták, úttörők a tranzisztoros akcióban Politikai megyeszerte Huszonhét brigád versenyének eredménye a gyarmati ifjúság napján Ezekben a napokban kezdődnek a megye városaiban, falvaiban a gyarmati ifjúság napja alkalmából megrendezésre kerülő események. A fiatalok gyűléseken találkoznak azokkal külföldi vendégekkel, akik hazájában főijük a fegyveres és a politikai küzdelem a szabadságért, a függetlenségért. Számos vietnami fiatalt köszönthetünk április 20— 30-a között a megyében, s egyéb nemzetiségű — elsősorban afrikai — küldötteket, akik hazánkban tanulnak, készülnek élethivatásukra. Kecskeméten április 24-én délután a 607. sz. Szakmunkásképző Intézetben, a Katona József, a Bányai Júlia Gimnáziumban, a Berkes Ferenc Közgazda- sági Technikumban tartanak gyűléseket. A város más KISZ-szervezeteiben kulturális és sportrendezvényeket, ifjúsági találkozókat szerveznek. Április 30-án este a megyeszékhely közép- és felsőfokú tanintézeteinek végzős tanulói az állomásnál gyülekeznek, ahonnan fáklyás menetben indulnak a Szabadság térre. Itt a 600 éves város vezetői köszöntik a KlSZ-istá- kat. A Bajai Fegyveres Erők Klubjában ugyancsak 24-én tartják a város ifjúságának nagygyűlését, melyen vietnami fiatalokat is köszöntének. A program kiemelkedő mozzanatának ígérkezik az esti órákban fellobbanó tábortűz. A bajai járás községeiben szintén sport, kulturális rendezvényeket, gyűléseket tartanak. Kiskunfélegyházán, a helyi munkás, paraszt és tanulóifjúság részvételével rendeznek nagygyűlést a Vegyipari Gépgyárban, a művelődési házban és a Vörös Csillag Tsz-ben. Ez utóbbi gyűlésen a fasizmus feletti győzelem évfordulójáról is megemlékeznek. A gyűléseken a vietnami nép harcát segítő tranzisztoros akció eddigi eredményeiről is számot adnak a félegyházi KISZ-fiatalok, Csólyospálos, Gátér, Jász- szentlászló, Kunszállás, Al- pár, Fülöpjakab fiatalsága úgy ancsak politikai demonstrációkon fejezi ki szolidaritását a szabadságukért harcoló népekkel. A kecskeméti járásban Tiszakécskén, Izsákon és Kerekegyházán kerül sor a legnagyobbszabású megEiüzem lett a Vízgépészeti Vállalat gyarmati MélykúTompán mozdulásokra a ifjúság napján. Kiskunhalason, ton. Jánoshalmán, s a kiskunhalasi járás más községeiben szintén rendeznek gyűléseket a fiatalok. A kalocsai KlSZ-szer- vezetek küldöttéi a helyi úttörőházban sorra kerülő nagygyűlésen találkoznak a meghívott külföldi vendégekkel. Az alapításának 250 éves jubileumát köszöntő Kiskőrös ifjúsága az ünnepi évfordulóról is megemlékezik a gyarmati ifjúság napján. Feledhetetlennek ígérkezik a kiskőrösi járásban Kecelen, Fülöpszállá- son és más községekben is a helybeli fiatalok kulturális és sportműsora. Dunavecsén a járási székhely fiatalsága mellett a járás nagyközségeiben — többek között — Szabad- szálláson, Kunszentmikló- son rendeznek gyűléseket Tegnap Kecskeméten, az Aranyhomok Szálló különtermében tartotta a LajosÍ mizsei Vízgépészeti Vállalat élüzemavató ünnepségét, amelyen részt vett Vajda József, az Országos ............ hu bú., u.,vw. Vízügyi Hivatal elnökhez ottság első titkára, Bene András, a járási tanács elnöke és Szabó Ferenc, az SZMT képviselője. Az ünnepséget Gesztesi Pál, a vállalati központ szakszervezeti bizottságának titkára nyitotta meg, majd Varsa Tárgyal a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Hétfőn a budapesti Sport-szállóban megkezdődött a Termelőszö- szövetkezetek Országos Tanácsának idei első ülése. A tanácskozáson részt vett Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke, dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a szövetkezeti mozgalom és a gazdasági irányító szervek több más vezetője, képviselője. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke összegezte a termelőszövetkezetek zárszámadásának, tavalyi gazdálkodásának eredményeit, tapasztala táit és ismertette a népgazdasági tervekkel kapcsolatos főbb feladatokat. lalás történt. Hat brigád nyerte el közülük a szocialista címet. Vállalatunk termelési tervét 9,6 az egy munkásra jutó termelékenységet 12,2 százalékkal teljesítette túl. Ezután Vajda József a vállalat munkáját méltatva adta át az élüzem cím elnyerését dokumentáló oklevelet. „Vízgazdálkodás kiváló dolgozója” kitüntetést nyújtotta át a vállalat öt dolgozójának. A gyáregységek közötti munkaversenyben a kun- hegyesi lett az első, s nyerte el a vándorzászlót, a másodk lajosmizsei pedig oklevelet kapott, ötven dolgozó kapta meg a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést. Felszólalt az ünnepségen Erdősi József, aki a megyei pártbizottság jókívánságait tolmácsolta a Vízgépészeti Vállalat dolgozóinak. N. O. tén számot adnak majd a tranzisztoros akció eddigi eredményeiről, a további felajánlásaikról a gyarmati ifjúság napján. B. Gy. lyettese, Erdősi József, a megyei pártbizottság titkára, Tóth József, a MEDOSZ szervezési osztályának vezetője, Vörös Vilmos, a kecskeméti járási pártbiJól szerepeltek a Bács megyeiek az országos szavalóversenyen A középfokú tanintéze- ményét Véleménye szetek Kecskeméten tartott or- rint jó néhány, igen tehet- szágos vers- és prózámon- séges fiatal szereplésének halasi Vaszary Margit pedig ezüstöt. Ugyanennek az eseménynek a keretében tartották meg a szakmunkásképző intézeti irodalmi színpadok országos seregszemléjének területi döntőjét is. A hat résztvevő közül a nyíregyházi ipariskola színpada jutott tovább. A verseny után Buda Ferenccel beszélgettek a szavalok egy igen hangulatos író—olvasó találkozón a Berkes Ferenc Kollégiumban, majd vasárnap délelőtt a Katona József Színháziban a győztesek bemutatójával, díjkiosztással és Borsos Györgynek, a megyei KISZ-bizottság első titkárának zárszavával ért véget a kitűnően rendezett verseny. Ferenc, a Vízgépészeti Vállalat igazgatója mondott beszédet. — Vállalatunk négy gyáregységének — a kunhegyest, a gyulai, a lajosmizsei és a budapesti üzemnek — dolgozói ismét sikeres erőfeszítéseket tettek az élüzem cím elnyerésére — mondta többek között az igazgató. — Eddig két oklevél és három élüzem kitüntetés fémjelzi a szocialista munkaversenyben elért eredményeinket. Az elmúlt esztendőben 27 brigád és 130 egyéni versenyválA helyiipar új élüzeme A' könnyűipari miniszter az érdekelt szakszervezetekkel egyetértésben 1967. évi munkájuk alapján 11 könnyűipari vállalatnak ítélte oda az élüzem címet, a Könnyűipari Tervező Irodának pedig a kiváló vállalat címet. Helyiipari élüzem lett többek közt a Bács-Kiskun megyei Tőzegkitermelő és Talajerőgazdálkodási Vállalat. (MTI) Megemlékezések Lenin születésének évfordulójáról Hétfőn az emberiség legnagyobb gondolkodóit, a proletáriátus kiemelkedő vezetőit megillető tisztelettel emlékezett meg hazánk népe Vlagyimir Iljics Lenin születésének 98. évfordulójáról. Példaképe, bölcs tanítója előtt hajtotta meg zászlaját az ifjú kommunisták csaknem háromneKárpáti Sándor, a KISZ KB titkára nyitotta meg az országos vers- és prózamondó versenyt. Aa elnökségben helyet foglalt dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára, s Pap István, megyei úttörőtitkár. dó-versenye, amelynek ün- értékét csökkentette az, nepélyes megnyitójáról elő- hogy tudásukat meghaladó, ző lapunkban számoltunk nehéz, gyakran borongós be, szombaton lapzárta hangulatú verset vagy pró- után folytatódott. Az or- zai művet választottak. Et- szág minden részéről ide- tői eltekintve nagyon szép, sereglett százhúsz közép- egységes, fiatalos, modern iskolás- és szakmunkásta- hangulatú produkciók is nuló négy csoportra osztva akadtak, versengett az arany-, ezüst- A Bács megyeiek fellépé- és bornzérmekért. sével elégedettek lehetüns. A vezető zsünelnök, Deb- Orosz István, a Kecskeméti reczeni Tibor, az Országos Katona József Gimnázium Népművelési Intézet mun- tanulója aranyérmet szer- katársa, végső értékelésé- zett, a tiszakéoskei Bodnár ben jó közepesnek ítélte a Erzsébet, a kecskeméti szavalok átlagos teljesít-; Papp István és a kiskungyed milliós serege. Megemlékeztek a jubileumról a kisiskolások, akik közül több mint egymillió-kétszázezren a kék- és vörös- nyakkendősök táborának tagjaiként őrzik és ápolják a proletariátus első államának megteremtésével fémjelzett életművet. Lerótták kegyeletüket az idősebb korosztályok, a felnőtt társadalom képviselői is, az egész országban. (MTI) Egy csoport a százhúsz szavaiéból. (Tóth Sándor felvételek) Korán jött a nyár! Az országban vasárnap helyenként 27 fokot mértek. Hétfőn a kora délutáni órákban Miskolcon volt ilyen meleg. A meteorológusok sokévtizedes feljegyzései szerint ilyen korán érkezett nyári napok utoljára 1962-ben voltak, amikor április 23-án 27 fokot mutatott a hőmérő. A „rekord” éppen negyed százada született, amikor 1943. április 24-én 28 fokra emelkedett a hőmérséklet. (MTI)