Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-02 / 52. szám

1 oldal 1968. március 2, szombat Állandó rettegésben a Khe Sanh-i támaszpont katonái KHE SANH (MTI) Az AFP jelentése szerint csütörtökön a partizánok ál­tal körülzárt Khe Sanh-i tá­maszpont területére 195 ra­kéta- és ágyúlövedék csapó­dott. A partizánok a tá­maszpont katonáit állandó rettegésben tartják. A kato­nák még éjjel is csak félve merészkednek ki földbe- vájt állásaikból. Egy amerikai tiszt így pa- naszkodgtt: „A partizánok azt tesznek, amit akarnak. Ök azok, akik parancsolnak és mi legfeljebb válaszol­hatunk, mert a kezdemé­nyezést ők tartják a kezük­ben”. Ugyancsak az AFP sze­rint a partizánok csütörtö­kön rajtaütöttek a tenge­részgyalogosok egyik járőr- csoportján. A harminc fő­nyi csoport tagjai közül hu­szonöt katona a helyszínen életét vesztette. A dél-vietnami hazafias L-übke tisztázni igyekszik magát BONN (MTI) Lübke nyugatnémet köz- társasági elnök péntek este a televízióban és a rádió­ban nyilatkozatot tett azok­kal a vádakkal kapcsolat­ban, hogy koncentrációs tá­borok építésében vett részt a hitlerizmus idején. Lüb­ke azzal kezdte, hogy bírósá­gi eljárást azért nem indí­tott, mert vádlói szeretnének egy több évig tartó eljárást folyamatba tenni. Lübke hivatkozott arra, hogy a hitlerizmus idején két ízben is letartóztatták, igaz, hogy mindkét esetben szabadon is bocsátották. A konkrét vádakkal kapcso­latban hangoztatta, hogy a háborúban mindenkit, aki nem volt katona, munkára köteleztek, 6 a. berlini Schlempp építészeti irodá­ban dolgozott, amely ter­vezéssel foglalkozott. Eköz­ben munkások elhelyezésé­re szolgáló épületeket is kel­lett tervezni, az, hogy ezek­ben az épületkben mifé­le munkaerő nyert elhelye­zést, nem a Schlempp-iroda dolga volt. „Azt állítják — folytatta Lübke —, hogy terveket ír­tam alá fogolybarakkok épí­téséről. Csaknem egynegyed évszázad elmúltával termé­szetesen nem emlékezhetek minden iratra, amelyet alá­írtam. Barakkokról szóló aláírás nem tartozott fel­adataimhoz. Nem emlék­szem rá, hogy valaha is aláírtam ilyen terveket.’! Görögország és a skandináv államok viszonya ATHÉN (MTI) Görögország vissza akar­ja hívni stockholmi nagy­követét, s máris tiltakozott Stockholmnál és Koppen­hágánál a rokonszenv mi­att, amelyben a száműzött centrista politikust, Andre- asz Papandreut részesítet­ték svédországi és dániai látogatásakor. Csütörtökön este külön- külön kérették az athéni külügyminisztériumba a dán és a svéd ügyvivőt és figyelmeztették őket: „At­hén minden szükséges lé­pést megtesz a belügyeibe Szóbeli Jegyzék U Thanthoz NEW YORK (MTI) A Szovjetunió, Lengyel- ország és Csehszolvákia ál­landó ENSZ-képviselete U Thanthoz intézett szóbeli jegyzékben elítélte a nyugati hatalmaknak azt a kísérle­tét, amely a Német Demok­ratikus Köztársaság, mint szuverén állam státusánál meghamisítására irányul. Az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország ENSZ-képviselői ugyanis február 1-én levelet tettek közzé, amelyben úgy nyilat­koznak, mintha Nyugat-Né- metországnak joga lenne nemzetközi kérdésekben egyedül képviselnie az egész német népet. A három szocialista or­szág ENSZ-képviseletének szóbeli jegyzéke hangsú­lyozza, hogy mind több or­szág ismeri el az NDK-t, mint szuverén áliamot. való törvénytelen beavatko­zás megtorlására.”. Az athé­ni junta azt sérelmezi, hogy Erlander miniszterelnök a kormányzó szocialista párt anyagi támogatását helyez­te kilátásba a Papandreu- féle úgynevezett „Pán— Hellén Felszabadítási Moz­galom” számára. Hilmar Baunsgaard miniszterelnök pedig Papandreunak „er­kölcsi támogatást” ígért és díszvacsorát is rendezett tiszteletére. Papandreu jelenleg Osló­ban tartózkodik. erők egyébként a Khe Sanh-i ostrom megkezdése óta két C—103-as óriás-re­pülőgépet és tizenhét heli­koptert lőttek le. A Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma Mint az Akahata című lap közli, február 29-én megnyílt a Japán Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának 6. plénuma. „Johnson gyilkos!” Tüntetés a vietnami agresszió ellen FRANKFURT (MTI) ötezer frankfurti fiatal tüntetett csütörtökön este az Egyesült Államok viet­nami agressziója ellen. A tüntetők a Vietnami De­mokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front zász­lóit lobogtatva zárt sorok­ban vonultak fel Frankfurt utcáin „Johnson gyilkos!” — kiáltozták és Ho Si Minh-t, a VDK elnökét, va­lamint a DNFF-et éltették. A tüntetők nagygyűlésén felszólalt Martin N. emöller, az Egyházak Világtanácsá­nak elnöke. Azzal vádolta az NSZK kormányát, hogy támogatja az Egyesült Ál­lamok által Vietnamban folytatott népirtást NEWARK (MTI) Eugene McCarthy minne- sotai szenátor csütörtökön este beszédet mondott a demokratapártiak Newark- ban rendezett nagygyűlé­sén. Mint ismeretes, a sze­nátor az amerikai elnökvá­lasztásokon a viétriatni há­ború befejezését’ sürgető békeprogrammal kíván fel­lépni. McCarthy beszédében az­zal vádolta a kormányt, hogy külföldön pusztító há­borút folytat, miközben az igazi problémák az orszá­gon belül találhatók. „A rabszolgaság felszámolása után egy évszázaddal még mindig egyfajta rabszolga­tartó társadalomban élünk, ahol 20 millió fekete kul­turális és gazdasági gettóba zárva él” — mondotta. A demokratapártiak nagy­gyűlésén McCarthy előtt felszólalt George Kennan, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete. Ken­nan hangoztatta, hogy „mindaz, amit a mostani kormány Vietnammal kap­csolatban tett. nem más, mint tévedés, amelyhez ha­sonló egész történelmünk­ben kevés található” — hangsúlyozta Kennan. Az ülés első napján be­számolót tartott Kendzsi Mijamoto, a Központi Bi­zottság főtitkára. A beszá­molóban Mijamoto foglal­kozott a vietnami népnek nyújtandó segítség fokozá­sával, a külföldi pártok képviselőivel, köztük az SZKP-küldöttségével foly­tatott megbeszélések ered­ményeivel. a kommunista és munkáspártok nemzet­közi értekezletének össze­hívásával. Az ülés részve­vői egyhangúlag jóváhagy­ták az elnökségi beszámo­lót. A plénum a továbbiak­ban megvizsgál egy sor ak­tuális problémát. ' A washingtoni szovjet nagykövetség tiltakozása Szovjet küldöttség utazóit Szófiába Pénteken szovjet párt- és kormányküldöttség utazott Szófiába, Gennagyij Voron- nak, az SZKP Politikai Bi­zottsága tagjának, az OSZSZK minisztertanácsa- elnökének vezetésével. Ä küldöttség részt vesz Bul­gária török iga alól való. felszabadulása 90. évfordu­lójának ünnepségein. A Szovjetunió washingto­ni nagykövetsége csütörtö­kön a legnyomatékosabban sürgette az amerikai ható­ságokat tegyenek hatékony intézkedéseket a nagykö­vetség megvédéséről. A sze­mélyzet és a nagykövetség tulajdonát fenyegető provo­kációkkal szemben. A szov­jet nagykövetség azzal kap­csolatban juttatta el előter­jesztését az amerikai kül­ügyminisztériumhoz, hogy február 28-án ismeretlen tet­tesek öt gyújtórakétát lőt­tek ki a nagykövetség épü­Cl if ford a Pentagon ura Johnson elnök pénteken ünnepélyesen iktatta be hi­vatalába Clark Clifford hadügyminisztert. Clifford a hét év után távozó McNa- marától veszi át a Penta­gon vezetését. Két másik amerikai mi­nisztérium vezetője is ki­cserélődik március elsejé­vel. A betegsége miatt le­mondott Alexander Trov- bridge kereskedelmi mi­niszter helyét S. Smith üz­letember, az American Airlines légitárasság elnö­ke veszi át. Egyelőre nem töltötték be John Gardner egészségügyi, oktatásügyi és népjóléti miniszter helyét, aki ugyancsak lemondott megbízatásáról. letére. Az éjszaka folya­mán ismeretlen személy megkísérelt behatolni a nagykövetség épületébe. Kekkonent beiktatták HELSINKI (TASZSZ) Pénteken a finn parla­mentben hivatalos ünnep­ség keretében a kövétkező hat évre beiktatták Kekkó- nent, a Finn Köztársaság elnöki tisztségébe. A hiva­talos ünnepség után a dip­lomáciai testület képviselői a kormány tagjai és más hivatalos személyiségek fel­keresték Kekkonent az el­nöki palotában és jókíván­ságaikat fejezték ki beik­tatása alkalmából. A Literarni Listy ®l^® SZaiTia 4 Csehszlovák Újságíró Szövetség elnökségi ülése Csütörtökön Prágában megjelent a Csehszlovák írószövetség lapjának, a Literarni Listynek eső szá­ma. A szövetség korábbi heti­lapját, a Literami Novinyt 1967. szeptember 25-én a CSKP Központi Bizottsága­... -iii. a n ?. S. ■ síJ'jtLl űt~ie désügyi és tájékoztatási mi­nisztériumnak adták át az­zal az indokolással, hogy a pártszervek türelmes erőfe­szítése ellenére a Literarni Noviny tulajdonképpen megszűnt a Csehszlovák írószövetség lapja lenni és ellenzéki politikai nézetek szócsöve lett. A Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának januári plénumát követően a Csehszlovák írószövetség Központi Bi­zottsága úgy határozott, hogy ezentúl Literarni Listy néven jelentet meg új heti­lapot. • A Csehszlovák Űjságíró- szövetség Központi Bizott­ságának elnöksége Prágá­ban tartott ülésén javasla­tot tett a szövetség központi bizottságának, foglaljon ál­lást az újságfrószövetség VJ kongresszusának- munkáját” val és anyagaival kapcso-. latban. Ez a kongresszus • tavaly októberben egéstov nak javaslatára a mŰvelŐ-fségtelen légkörben folyt’ lei Az elnökség sürgeti, hogy - az újságírószövetség köz-: ponti bizottsága utasítsa-1 vissza a Literami Noviny- val szemben alkalmazott helytelen adminisztratív be­avatkozást Az újságírószövetség köz­ponti bizottságának elnök­sége felhívta a központi bi­zottság jogi bizottságát gyorsítsa meg a munkát egy olyan sajtótörvény kidolgo­zására, amely rendezné a sajtó helyzetét. Sürgette emellett, hogy teremtsenek rendet a CTK hírügynök­ségről, a Csehszlovák Rá­dióról és Televízióról szóló törvény gyakorlati megvaló­sításában. A „harapófogó-terv” csődje A DNFF offenzívája—katonai szemmel A január 30-a óta tartó of­fenzíva, amelyet a már cse­lekvésképtelennek nyilvánított dél-vietnami szabadságharcos erők városban és dzsungelben, az ország egész területén vív­nak, leleplezi azt az amerikai hazugságot, hogy félmillió ka­tonájuk a dél-vietnami nép védelmében harcol ázsiai föl­dön, és az általuk létrehozott bábkormányon és gépezetén kívül bárki is kívánja jelenlé­tüket. — Ez a háború az Egye­sült Államok háborúja a viet nami nép ellen — ezt bizonyít­ja az a támogatás, amelyben a vietnami nép részesíti az offenzívában részvevő szabad­ságharcosokat. Ennek az offenzfvának — amelyen a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front regu­láris erőinek, partizán alakula­tainak egységes hadműveleti terv és elgondolás alapján, mesterien egybehangolt és szer­vezett általános támadását kel) értenünk — van egy másik tanulsága Is: a DNFF katonai ereje nem csökken, hanem nő. A sajtó jelentések és a fel- szabad'tási front nyilatkozatai alánján kibontakoznak az ál­talános támadás politikai és katonai célkitűzései. A harcte­vékenységek színterét kiter­jesztették, az eddigitől eltérően az ellenség városi állásait is támadták, s ezzel három célt értek el: 1. A lakosság még szélesebb tömegeit mozgósították az ame­rikaiak ellen, bizonyítva ezzel azt, hogy a harcot nemcsak a „Front”, hanem az egész dél­vietnami nép vívja. 2. A támadás megbomlasztot­ta a dél-vietnami báb-rezsim közigazgatási rendszerét, ami annyit jelent, hogy jóformán semmivé vált az amerikaiak „vidéki pacifikációs program­ja” — agresszív háborújuk si­kerének — szerintük — egyik fontos előfeltétele. 3. Hatalmas katonai veszte­séget okoztak a bábkormány csapatainak, megbomlasztották sorait és ezzel egyben arra kényszerítették az amerikaia­kat, hogy erőiket a lakott helységekbe koncentrálják, il­letve katonai támaszpontjaikra, s ezáltal lemondjanak expedí- ciós hadműveleteikről az or­szág más térségeiben. Ezzel csődbe került az amerikaiak ún. „haranófogó-terve”. A szabadságharcosok 32 tar­tományban és 64 városban fel­tettek ki harctevékenységet. 24 repülőtérre és légitámaszpont­ra mértek csapást. A felszaba­dítási hírügynökség jelentése szerint az ellenséges katonák tízezreit tették harcképtelenné, ebből nagyon sok amerikai. Több, mint 1500 repülőgépet és 4000 katonai járművet tettek tönkre, illetve semmisítettek meg. Mit bizonyítanak ezek az adatok? Elsősorban azt, hogy a DNFF parancsnoksága, nohh számolt az ellenség technikai fölényével és korlátozott kato­nai célokat tűzött maga elé, stratégiai jelentőségű eredmé­nyeket ért el. Másodsorban, hogy reguláris csapatainak ka­tonai színvonala, harckészült­sége, az adott hadszíntérnek megfelelő kiképzettségi foka. vezetési rendszere igen magas. Ezt a megállaoítást a követ­kezők bizonyítják: — Katonai vezetése (ezen be­lül a felderítés) képes volt ar­ra, hogy a 17. szélességi körtől a Mekong-deltáig (970 km) ösz- szehangoltan, egy időben és rejtve indítsa meg a támadási a városok és katonai támasz­pontok ellen. Mint Westmo”e- land tábornok nyilatkozatából kitűnik a dél-vietnami ameri­kai parancsnokság számított ugyan kisebb erejű támadásra a hold-újév alkalmával, mégis a szabadságharcosok mesteri vezetése meglepetésszerűen tud­ta erőit az ellenségre zúdítani ott és akkor, ahol az a leg­gyengébb és amikor legfelké­születlenebb volt. — A szabadságharcosok ki­válóan kezelik fegyvereiket. Tüzérségük, aknavetőik és könnyű, hordozható rakétáik félelmetes pontosságú tüzével mind a városi, mind a támasz­pontok elleni harcokban meg­bénították az ellenség erőit. — Messzemenően ki tudják használni a helyi terepadottsá­gokat, s ebben műszaki és kü­lönleges kiképzésű csapataik tűnnek ki, főleg a városok és támaszpontok elleni harcok­ban. Az offenzíva során lezajlott harctevékenységek azt mutat­ják, hogy a DNFF az ország egész területén megbízható és mozgékony katonai rendszert ép tett fel. amelvet a katonai helyzet változásaihoz alkalmaz­kodva kénes működtetni. —Az utóbbi napok éopen arra ad­tak példát, hogv a DNF^ r*o!i- tikai és katonai vezetésének van ereje és lehetősébe arra is, hogv hadműveletüeb és ha­dászatiig is befolyásolja a há­ború alaTr,t,á«!át. És a DNFF, amint azt a leg­utóbbi napok is bizonvítják, nem engedi ki a kezdeménye­zést a kezéből. A harcok so­rán hol a támaszpontokon, hol a városokban lángolt fel meg­újult erővel a küzdelem. A tá­madás általános, s változatla­nul kiterjed az ország egész területére. Mindez arra kény­szeríti az amerikaiakat, hogy növeljék csapataik létszámát, új erőkkel próbálják pótolni veszteségeiket és ellensúlyozni azt az állandósuló katonai nyo­mást, amelyet az offenzíva je­lent. Arról azonban nem feledkez­hetünk meg, hogy a dél-viet­nami népre még súlyos harcok várnak, mert az imperializmus konoksága határtalan és lehe­tőségei sem lebecsülhetők. Nem kerülhetik el figyelmünké1 azok a próbálkozások, amelyek — mint Rusk nyilatkozata: aki a VDK bombázásának fokozásá­ra buzdít — a Pueblo-ügy, vagy az atomfegyver bevetésé­ről kiszivárogtatott hírek — az ázsiai háború kiterjesztésére, eszkalációiéra irányulnak. — Ám a DNFF offenzívája arra utal, hogv az amerikai hadve­zetés számításaiba egvre-más- ra hibák csúsznak, olajozott technikai fölényük csikorog, s a kezdeményezés mmd gyak­rabban a szabad^ élharcosok kezébe megy át. Ma már az USA kormánykörei is kényte­lenek beismerni, hogv az Egye­sült ÄPemok ezt a háborút „el is veszítheti”. Bacskay István ft katonai szemleíró

Next

/
Oldalképek
Tartalom