Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

Ortutay Gyula Kecskeméten Értelmiségi ankét oktatáspolitikánkról UPlil *968. március 1, péntek Névnap: Albin Napkelte: 6 óra 25 perc. Napnyugta: 17 óra 29 perc. — Hatszázéves Kecske­mét címmel zenés irodal­mi összeállítást mutatott be az Országos Nevelőin- í özet irodalmi színpada Huj bér Józsefné rendezé­sében, csütörtök délután. Könyvhónap a tanyákon összesen húsz alkalom­mal vitte kd a tanyaköz­pontokba időszerű rendez­vényekre utasait a műve­lődési autó a tegnap véget ért mezőgazdasági szak­könyvek és folyóiratok hó­napjában. A növényter­mesztéssel és állattenyész­téssel kapcsolatos ismeret- terjesztő előadásokat — amelyeket filmvetítés és könyvkölcsönzés követett, —, agrármérnökök és a Kecskeméti Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum ta­nárai tartották. — A múlt év ősze óta látogatja a kecskeméti já­rás tanyai iskoláit a moz­gó iskolafogászat. A busz beállításával sikerült meg­oldani a tanyai gyerekek fogszakorvosi ellenőrzését. A kecskeméti járás után a megye más külterületi is­koláiba is ellátogat a moz­gó rendelő. — A télen sem volt fennakadás Kecskemét hal- ellátásában. Januárban és februárban 270 mázsa ha­lat értékesítettek a me­gyeszékhelyen. #Mr 30 éve. 1938. március 1-én halt tr.eg Mühlbeck Károly, a szá­zad elsó évtizedeinek népszerű t s rendkívül termékeny ma- yar rajzolóművésze. Művészeti tanulmányait Budapesten vé­gezte és csakhamar országszer­te Ismert nevet szerzett. Fő­ként ifjúsági és gyermeklapok- iia rajzolt és az ifjúság szá­mára kiadott könyvek ezernyi Ülusztrációját készítette. ö illusztrálta Sebők Zsigmond Mackó-könyveinek sora mel­lett kora képeskönyveinek, me­sekönyveinek, leporellóinak, fajzainak jelentékeny részét. Grafikai munkásságán kívül gok akvarellt festett őszinte művészi érzéssel, amelyeknek tárgyát a magyar nép életéből, különösen a pásztoréletből me­rítette. — A Duna csehszlovák szakaszán sok nehézséget okoznak a hajóknak a gázlószakaszok. Oroszvártól Kolozsnémáig terjedő né­hány kilométeres szakaszon kedvezőtlen vízállás ese­tén 14 ilyen „gázló” van. E veszély felszámolására új csehszlovák—magyar szer­vezetet létesítettek, amely révkalauzokat bocsát az áthaladó hajók rendelke­zésére. — ROSSZCSONT Peti kalandjait mulatja be há­rom egymást követő elő­adásban az Állami Báb­színház a Kecskeméti Szal- vai Mihály Űttörőházban március 14-én délelőtt fél 9, fél 11 és délután 3 óra­kor. Startol a rakéta A felvételünkön látható star­toló rakéta nem a végtelen fel­derítésére indul, hiszen csak tökéletes mása az igazinak és mindössze pár száz méter ma­gasságba tud eljutni. Ezt a startot a tiszakécskei modelle­ző klub házi bemutatóján örö­kítettük meg, ahol tizenöt fia­tal sajátítja el az MHSZ kere­tein belül a rakétatechnika alapismereteit. — Ritka régészeti lelet Dombóváron. Mintegy 1700 éves római leleteket tár­tak fel a szekszárdi mú­zeum régészei a dombóvá­ri téglagyár területén. Két sir és egy nagy méretű téglasír került napvilágra, amelyekben aranyból ké­szült ékszereket bronz pénzeket, kerámia edénye­ket és korsókat találtak. Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások,-legfeljebb néhány helyen jelentéktelen csapadék. Mérsékelt, helyenként ólénk ószaki, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. -Egy-két helyen reggeli .köd. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let 0—mínusz 5, legmaga­sabb nappali hőmérséklet í pénteken: plusz 2—plusz 7 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium Jelenti: február 28-án a középhőmér­séklet 1,4, (az S0 éves átlag 2,6), a legmagasabb hőmérsék­let 5,7 Celsius-fok. A napsüté­ses órák száma 8. Február 29-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,7, a dél­után 1 órakor mért hőmérsék­let 3,9, a legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 2,1 Celsius- fok. — 367 KROKODIL — BAM­BUSZLANDZSAVAL. Inche Ju- suhu, 46 éves mslaysiai gépko­csivezető egyetlen acélhegyü bambuszlándzsával három év alatt 367 krokodilt ejtett el, amelyek állandó rémü'etben tartották a Kemaman, Jahia és Cherating folyók partvidékének lakosságát, — Európában egyedül­álló újdonságként vezette be a trolivezeték oszlopai­nak konzerválását egy prágai üzem. A vállalat üzemében a 10 méteres oszlopokat álumíniumré- teggel vonják be, s ez a réteg 30—40 esztendeig is ellenáll a korróziónak. — Megkezdték a szőlő­magvak előkészítését a Szőlészeti Kutató Intézet kecskeméti telepén az áp­rilis elején sorrakerülő nö­vényházi vetéshez. Miklós- telepen mintegy négyezer keresztezett mag kerül a — Klubhelyiséget avat­nak szombaton este 6 óra­kor a Kecskeméti Reszelő­gyárban. A gyár dolgozói­nak szórakozóhelye és egy­úttal az eszperantó szak­kör helyisége lesz ez a klub, amelynek avatására minden érdeklődőt szíve­sen látnak. — Hetvenöt éves a len­gyel fila te lista mozgalom. A Lengyel Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének je­lenleg 170 ezer tagja van, köztük 60 ezer fiatal. Az export értéke: 25 millió Elmúlt évi termelési ter­vüket 113 százalékra tel­jesítették a Lajosmizsei Háziipari Szövetkezet dol­gozói. Ezen belül a terve­zett 19 és fél millió he­lyett csaknem 25 millió fo­rint értékű háziipari ter­méket — kefét, ciroksep rút. fregolit. járókát — ex­portáltak. A másfél milliót jóval meghaladó bruttó nyereségből félmilliónál nagyobb összeget helyeztek tartalékalapba, s ugyan­ennyi került kiosztásra ré­szesedéiként a szövetkezet 426 dolgozója közt. — A szovjet külkeres­kedelem mérlege az 1966. évvel összehasonlítva ta­valy 9 százalékkal növe­kedett, s a világ külkeres­kedelmének 4,5 százalékát teszi ki. — Rekord mennyiségű táphengeres salátát adott át tegnap a kecskeméti Béke Tsz palántanevelő telepe a helyi Petőfi és a tiszakécskei Szabadság Termelőszövetkezetnek. A két közös gazdaság össze­sen 50 ezer. kerti földbe ágyazott palántát szállí­tott el. — „Debrecen a puszta fővárosa” című riportjá­ban az Izvesztyija egyik legutóbbi száma a Hajdú­ság megyeszékhelyét mu­tatja be. Az újságíró a teg­napelőtt, a tegnap és ama Debrecenének nevezetessé­geit ismerteti, a hajdani Nagyhídtól az exportra ké­szülő gördülőcsapágyakig. — A napokban tartotta meg küldött közgyűlését a soltvadkerii Kossuth Szak- szövetkezet. A közgyűlésen [ a tsz vezetősége ismertet­te a tagsággal az elmúlt I év eredményeit és meg­vitatták az ez évi gazda­sági tervet. (Csáki Mihályi leveléből.) Értelmiségi ankétot ren- ] zett tegnap délelőtt Kecs- ' eméten a TIT-klubban a . XT megyei elnöksége a szocialista oktatásügy idő­szerű kérdéseiről. Az ankét előadója dr. Or- .utay Gyula akadémikus, a TIT elnöke volt. Részt vett a tanácskozáson Borsodi György, az MSZMP Megyei Bizottságának titkára, Ma­darász László, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese, Kádasi László, a megyei tanács vb művelődésügyi I osztályának vezetője, továb- I bá a járási tanácsok műve­lődésügyi osztályvezetői, munkatársai a felső- és kö­zépfokú oktatási intézmé­nyek és a kecskeméti álta­lános iskolák képviselői. Az ankét témáját Ortutay Gyulának a Valóság múlt évi 11. számában publikált tanulmánya adta, amely a szocialista művelődésesz­mény kialakításának kér­déseit taglalja. Előadásában az ezzel kapcsolatos, me­gyénkből hozzá érkezett kérdésekre válaszolt Ortu- íay Gyula. Elsőként és legrészlete­sebben a tanyai iskolák helyzetével foglalkozott. Rámutatott, hogy jelenlegi gazdasági erőink nem teszik lehetővé a tanyarendszer gyors felszámolását, s ezért művelődéspolitikai szem­pontból az az alapvető kér­dés: hogyan lehet a tanya- rendszer mint üzemszerve­zési forma fenntartása mel­lett színvonalasabb kultu­rális életet nyújtani az ott Kilencvennyolc féle tejtermék Új sajtok kerülnek forgalomba lakóknak? Legfontosabb az általános iskolák szintjének fokozatos közelítése a váro­siakéhoz. Ennek legkorsze­rűbb módja, amelynek ér­dekében minden áldozatot meg kell hozni: a hétközi kollégiumok létesítése. Csak így várható a felsőoktatási intézményekben is a tanyai fiatalok jelenlegi kedvezőt­len létszámarányának meg­változtatása. Ortutay Gyula előadását vita követte, amelyben fel­szólalt többek között Ma­darász László, Kádasi Lász­ló, Fenyvessyné Góhér An­na, a Megyei Könyvtár igazgatója, Major Imre, a TIT megyei titkára és Ke­resztes Nagy Imre, a Kecs­keméti Felsőfokú Gépipari Technikum igazgató-helyet­tese. SZ. J. A tejipart az elmúlt év­ben komoly próbára tette a tejtermelés és kínálat nagyarányú fejlődése. A hagyományos tejtermékek piaca m^r úgyszólván telí­tődött, s ez késztette a vál­lalatokat újabb készítmé­nyek gyártására. Újabb választék bővítése ered­ményeként jelenleg már 98 féle tej térnék kerül for­galomba. A tejtermékek árváltozá­sa és a rövid néhány hét tapasztalata alapján az idén tejből 5—6 százalékos, ízesített tejtermékből 40, tejszínből, tejfölből 15, vajból 25, sajtból 35 szá­zalékos forgalomnöveke­désre számít az ipar, amely a vásárlási kedvet jó né­hány újdonsággal, sokféle kezdeményezéssel igyek­szik fokozni. Rövidesen megjelenik egyebek között a zelleres, a mustáros, a fokhagymás ömlesztett kockasajt, az eddig csak exportra gyártott juhtej- ből készült, sózott fehér sajtkrém, a parmezán re­szelt sajt. A háziasszonyok munkáját könnyíti, egysze­rűsíti az ízesített kakaós, rumos-diós krémvaj, amellyel minden előkészü­let nélkül megtölthető a tortakarika. A friss tejellátás érde­kében a melegebb idő be­álltával áprilistól, sűrítik a tejszállítást, szükség esetén naponta kétszer-háromszor is kaphatnak tejet a bol­tok. A falusi tejellátás ja­vítására a termelőszövet­kezetekkel kötöttek meg­állapodást, s mintegy 1200 tsz vállalkozott erre a fel­adatra. Az együttműködés nyomán a tavalyi hatszáz­negyvenről alig 200-ra csökken az országban a szervezett tejellátásban nem részesülő helységek száma. A Tejipari Tröszt a Művelődésügyi Miniszté­riummal és a Fővárosi Ta­nács oktatási osztályával tárgyal az iskolai tejellá- tásról, s várhatóan az idén ezt a problémát egyszer s mindenkorra megoldják. I (MTI) Személyi igazolványok cseréjének rendje A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság az eddigi gyakorlatnak meg­felelően a nagyobb közsé­gekben a helyszínen bonyo­lítja le a lejárt személyi igazolványok cseréjét. Ezzel az intézkedéssel csökkentik az ügyfélforgalmat, azon­kívül a megyeszékhelyre való beutazás költségeit is megtakaríthatják azok, akiknek esedékessé vált a személyi igazolvány csere. A lejárt személyi igazol­ványokat az alábbi időpon­tokban a helyszínen cseré­lik ki: Tiszakécskén már­cius 11-én, Lajosmizsén március 14-én, Izsákon már­cius 18-án, Orgoványon március 21-én, Bugacon szintén március 21-én. A rendőrkapitányság arra leé­ri az érdekelteket, hogy szerezzék be az új igazol­ványhoz szükséges fényké­peket, töltsék ki a bejelen­tőlapokat. A személyi iga­zolvány cserék mindenütt a tanácsházán, reggel 8 órakor kezdődnek. A fül elárulja a származás titkait — Véradnnanot tarta­nak szombaton a he­lyi Vöröskereszt-szerveze­tiek kezdem én veziásére Apostagon és Üjsolton. — A héten befelezi mun­káját a kecskeméti Petőfi Termelőszövetkezet ká­posztasavanyító részlege, amely 10 vagomos terme­lésével jórészt kielégítette a város téli igényeit. Az énül etet a következő sze­zonig zöldségfélék feldol­gozására. IBetve tárolásá­ra használlak fel. Vá'tozások a tv mai műsorában Petrakis profesz- szor, a San Fran­cisco-! egyetem ta­nára kartársaival együtt úgy véli, hogy kimutatta az indiánok ázsiai szár­mazását. Kijelenté­sét arra alapozza, hogy a kollégákkal együtt megvizsgálta 483 különböző észak­amerikai törzshöz tartozó indián fülét. Enyhén szólva szo­katlan módszerük dr. Macunaga ja­pán orvosnak a fül- zsírról szóló mun­kálataiból ered. Ma­cunaga doktor ugyanis öt évvel ez­előtt érdekes felfe­dezésre jutott: az emberi fülekben teljesen különböző fülzsír rejtőzik, bi­zonyos néprajzi adottságoknak meg­felelően. rigyei által kiter­melt fülzsír mind­eddig nem keltette fel a kutatók szen­vedélyes érdeklődé­sét: nem rendelke­zik semmiféle kü­lönleges bakterioló­giai, vagy gombaölő sajátossággal. Gya­korlatilag semmi­lyen szerepet nem játszik a fül, vagy más szervek meg­betegedésében. Ed­dig kizárólag me­chanikus sajátossá­gait ismerték: kire­keszti az idegen tes­teket a fülből és pu­hán tartja a bőrt a hallójáratban. Macunaga doktor a fülzsírokat két tí­pusra osztja: „visz­kózus” (nedves) és „száraz” (kemény) típusra. A viszkózus fülzsír a mézhez ha­sonlóan áttetsző, szí­ne a világos barná­tól a sötétbarnáig terjed. A száraz fül­zsír szemcsés, színe a szürkétől a vilá­gos gesztenyebarná­ig terjed. Macunaga szerint a két típus gyakorisága fontos néprajzi sajátossá­gokra jellemző. Macunaga doktor fejtegetéseiből kide­rül, hogy a kínaiak, mongolok és japá­nok többségének fülzsírja száraz. Dél- kelet-Ázsia és Mik­ronézia (a Fülöp- szigetekhez közel eső szigetvilág) la­kóinál mindkét fül- zsírtípus megfigyel­hető. A kaukázusiak (a fehérek és a né­gerek) fülzsírja csaknem kizárólag viszkózus típusú. Macunaga doktor érdekes elmélettel állt elő annak ma­gyarázatára hogy miért kizárólagos a száraz fülzsír a mongoloidoknál. Szerinte az a né­hány mongoloid, akinek fülzsírja viszkózus típusú, a többiek számára el­viselhetetlen izzad­ságszagot áraszt. Ez a jelenség elejét vette minden ke­reszteződésnek és le­hetővé tette, hogy a száraz fülzsírú fajták megmaradja­nak tiszta állapot­ban. Petrakis doktor úgy véli: az a tény, hogy az észak-ame­rikai indiánok fül­zsírja olyan, mint a mongoloidoké — il­letve sűrűbben for­dul elő náluk a szá­raz fülzsír, mint a fe, éréknél és a né­gereknél —, nyil­vánvalóan bizonyít­ja az indiánok ázsiai eredetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom