Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-29 / 75. szám
Apróhirdetések Kecskeméti győselem as ökölvívó megyei rangadón K. FÉMMUNKÁS ÉPÍTŐK—KUN BÉLA SE 18:4 Kecskemét, 600 néző, vezette: Walling és Kristóf. Megyénk két NB I B-s csapatának rangadóját meglepő biztonsággal a Fémsúly: Hegedűs pontozással győzött Varga ellen 6:4. — Kisváltósúly: Vígh I. pontozással győzött Kézai ellen. 8:4. — Váltósúly: Gomfél nélkül győzőt. A végeredmény tehát 18:4 a K. Fémmunkás Építők javára. Az ökölvívó NB I B állása 1. U. Dózsa 5 5 — — 69:41 10 2. V. Dinamó 5 4 — 1 75:35 8 i 3. K. Fémmű. 5 2 — 3 58:52 4 !. Borsodi B. 5 2 — 3 53:57 4 5. Steinm. SE 5 2 — 3 51:59 4 6. K. J. SE 5 2 — 3 43:65 4 7. Kun B. SE 5 2 — 3 39:69 4 8. Kaposv. D. 5 1 — 4 50:60 2 Harmatsúlyban Völgyi a Fémmunkás versenyzője (jobbról) szoros küzdelem ben szenvedett vereséget Budaitól. munkás csapata nyerte meg. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a félegyhá- Siak három súlycsoportban nem indítottak versenyzőt, s így 0.^-ról_ jpindulva már, a kezdéskor álig volt esélyük a győzelemre. A Kun Béla SE egybként is csak nagyon tartalékos csapattal tudott kiállni. Részletes eredmények: (elöl a kecskeméti ökölvívók). Papírsúly: Orbán ellenfél nélkül győzött. 2:0 — Légsúly: Hadari pontozással győzött Volosin ellen. 4:0. — Harmatsúly: Völgyi pontozásos vereséget szenvedett Budaitól. 4:2. Pehelysúly: Nyíri pontozásos vereséget szenvedett Haditól. 4:4. — KönnyűRádiós klub Tiszakécskén Rádiós klub alakult Tiszakécskén. Az MHSZ keretében működő klubban először a Vi- deoton-gyár új termékeivel ismerkednek meg a hallgatók. Az „amatőr” elnevezésű építődobozból különböző rádiótípusok megépítése válik lehetővé. A foglalkozásokra többnyire olyan általános iskolások járnak, akik élethivatásul is a rádió- vagy tv-szerelést választották. bős ellen Kunszabót sorozatos szabálytalanság miatt már az első menetben leléptették. 10:4. — Nagyvál- tósúly: Papp ellen Juhász a második menetben feladta. 12:4. — Középsúly: Csőke ellen Beck az első meMezei futóbajnokság Kiskunhalason A megyei atlétikai szövetség és a kiskunhalasi járási TS vasárnap, március 31-én délelőtt 11 órakor Kiskunhalason rendezi meg a megye idei mezei futóbajnokságát a serdülő A.- és B., ifjúsági, valamint a felnőtt korcsoportokban. A kiskunhalasi mezei futóbajnokság az utóbbi idők legnagyobb versenyének Ígérkezik, mert már eddig is 150-nél több nevezés érkezett be, s a bajnokságra még a helyszínen is lehet nevezni. A verseny résztvevői vasárnap Kiskunhalason a vasútállomás melletti sportpályán gyülekeznek, s 10—12 CSAI AD méhet veszek, Nagyi; oconádi-kereten, kaptár nélkül. Leveleket „Árajánlattal” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 175-ÖS CZ, Jawa eladó. Kecskemét, Kiskecskemét, n. u. 7. szám. Fazekas József. 12697 ELADÓ 403-es Moszkvics megkímélt állapotban. Bócsa, Gil- lik Imre, (tanácsháza mellett). 12699 ELADÓ gyermekágy matraccal, fali könyvespolc, festmények. Kecskemét, Szultán u. 21. 12704 4 SÜLDŐ eladó. Kecskemét, Benke József u. 26. szám. Üj- osztás. 12720 CSALÁDI ház eladó. Kecskemét, Pásztor u. 19. (Muszáj) 12718 ELADÓ két szoba, előszobás ház. Kecskemét, Attila u. 12. 12722 EGY- vagy kétszobás lakást keresek, költségmegtérítéssel. Leveleket „Diszkrét” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 12723 BETEG mellé ápolót keresek tanyára. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Zsinór u. 30. 12724 ELADÓ 25 darab egyéves bárány, birkatrágya, 30 mázsát bíró gumiskocsi. Kecskemét, Ojtózi u. 2. _______ 12725 4 04 NÉGYSZÖGÖL föld eladó. Kecskemét, Vacsihegy 8. 12739 ELADÓ ajtó tokkal és kétszár- nyas vasajtó. Kecskemét, Má- riahegy 75. Csupor-féle nép- bolti bejáró.________________12740 E LADÓ Kecskemét, Felsőszék- tó II. u. 9. számú ház. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, vasárnap egész nap. 12741 ELADÓ belső házrész két szoba, konyha, spejz. Kecskemét, Csóka u. 38/a. Érdeklődni lehet ugyanott, vasárnap kivételével délelőtt 9-től délután 5 óráig. 12743 ELADÓ 1234 négyszögöl szőlő, 8 éves termő, Budai betonút mellett Máriahegyben, villany van. Kecskemét, Báthori u. 10. 12744 ELADÓ ház. Kecskemét, Lu- gossy István u. 6., beköltözhetően. 12747 ELADÓ kombinált szekrény, Béke-garnitúra. Kecskemét, Budai fasor 4. Érdeklődni délután. 12748 netben feladta. 14:4. — Fél- onnan gépkocsival szállít- nehézsúlyban Kiss, a nehéz- ják ükét a verseny színsúlyban pedig Gulyás ellen-1 helyére. Félegyházán 500 induló volt Gyönyörű napos időben rendezték meg Kiskunfélegyházán a járási mezei futóbajnokságot, amelyen tíz sportkör, közel ötszáz versenyzője vett részt. Az atlétikai szövetség kitűnően rendezte meg a versenyt és a különböző korcsoportokban gyorsan peregtek az egyes számok. Eredmények: Leány serdülők (táv kb. 600 m, 116 ind.): 1. Besze Zsuzsa (Közgazdasági T.) 1:51, 2. Kiss E. (Közgazda- sági T.) 1:59.4, 3. Loczi K. (Mezőgazdasági T.) 1:59.5. Csapatban: 1. Közgazdasági Technikum, 2. Mezőgazdasági Technikum, 3. Petőfi Gimnázium. Női ifjúságiak (táv kb. 800 m, 85 ind.): 1. Bajáki Teréz (Közgazdasági T.) 2:42.5. 2. Trombitás I. (Petőfi G.) 2:44.6, 3. Kovács E. Megkezdődött az asztalitenisz-bafnokság A megyei asztalitenisz csapatbajnokságban vasárnap tartották az I. és II. fordulót. Az újszerű rendezési formában a megyei asztalitenisz szövetség a sportkörök helyzetén próbált segíteni azzal, hogy csökkentve az utazásokat két-két mérkőzést sorsolt ki egy vasárnapra. Így találkozott Kiskunhalason r Fémmunkás SE, Kiskun majsa és Jánoshalma csr pata. Eredmények: Jánoshalma—Kiskunmajsa 8:8 (Győzött: Szalai 4, Ambrus 2, Kelle 2, Molnár 0, illetve: Bognár 3, Kőházi 3, Tóth 1, Kárpáti 1) Kiskunhalasi Fémmunkás —Jánoshalma 8:8 (Gyeni- zse 3, Rácz 2, Vizi 2, Mihók 1, illetve: Szalai 4, Kelle 3, Ambrus 1, Molnár 0.) Kiskunmajsa—Fémmunkás 9:2 (Tóth 3, Bognár 2, Kőházi 2, Kárpáti 2, illetve: Rácz 2.) Kecskeméti Spartacus Tiszakécske 9:7. (Mezőgazdasági T.) 2:44.9. Csapatban: 1. Közgazdasági Technikum, 2. Mezőgazda- sági Technikum, 3. Petőfi Gimnázium. Női felnőtt (táv kb. 1000 m, 13 ind.): 1. Török Éva (Kézműipari V.) 3:37.7, 2. Bodor K. (Kézműipari V.) 3:45, 3. Szvoboda E. (Cipőgyár) 3:52. Fiú serdülők (táv kb. 1200 m, 108 ind.): 1. Beke Albert (Mezőgazdasági T.) 3:57.7, 2. Matyasovszki (Kiskunmajsai Dózsa G.) 3:57.8, 3. Zsámbóki (Mező- gazdasági T.) 3:58.5. Csapatban: 1. Mezőgazdasági Technikum, 2. 1TSK, 3. Petőfi Gimnázium. Férfi ifjúsági (táv kb. 2000 m, 108 ind.): 1. Sipos László (Kiskunmajsai Dózsa G.) 6:06.9, 2. Iványi (Móra G.) 6:11.8, 3. Balog (Mezőgazdasági T.) 6:28.8. Csapatban: 1. Mezőgazda- sági Technikum, 2. ITSK, 3. Petőfi Gimnázium. Férfi felnőtt (táv kb. 4000 m, 10 ind.): 1. Fekete Imre (Petőfiszállás) 18:18.2, 2. Iványi (Petőfiszállás) 19:47.8, 3. Ficzkó-Juhász (Petőfiszállás) 20:48. Csapatban: 1. Petőfiszállás. A mezei futóbajnokság pontversenyét a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum nverte 48 ponttal. 2. ITSK 36 pont. 3. Pe- főfi Gimnázium 32 pont. ' Közgazdasági Technikum 28 pont, 5. Petőfiszállás 14 "ont, A járási testnevelési és -ór1 szövetség vándorserle- "ét a legtöbb versenyzőt indító Mezőgazdasági Technikum nyerte. SZOBA, konyhás házrész eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni Kecskemét, Csóka u. 10., délután 4—6 óráig, vasárnap egész nap. 12749 MEGVÉTELRE Kecskeméten két- vagy háromszobás szövetkezeti lakást, vagy hasonló méretű főbérleti lakást keresek, költségmegtérítéssel. Leveleket „Sürgős” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 12753 KERESEK sürgősen megvételre Kecskeméten egyszobás szövetkezeti lakást, vagy hasonló méretűt, költségmegtéritéssel. Leveleket „Otthon” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 12754 ELADÓ Kecskemét, Bánk bán u. 6. sz. alatti lakóház, elfoglalható nagyméretű asztalosműhellyel, melyből két-két család részére alkalmas lakás kialakítható. Elvi építési engedély van. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Talfái köz 10. Telefon : 23-88. 2307 ORIASGYÜMOlCSO, szentendrei egres és nagy gyümölcsű hollandi piros, fekete ribizke- tövek kaphatók, darabonként 6,— Ft. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Botyánszky Pálné 27. szám. 2299 HÁZ 2 szoba, konyha, kamra, cseréptetővel eladó. Jánoshalmán, Szondi u. 33. szám alatt. Érdeklődni Jánoshalma, Szondi u. 42. Kasziba Jánosnál. 2301 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Akácfa u. 9. 2312 ÜRES szoba, konyhás albérletet keresek Kecskeméten. — Ajánlatokat: — „Decemberig 128 234” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2313 ISTAllOTRAGYA eladó. Kecskemét, Rákócziváros 13. 2315 HASZNÁLT Pannónia motor- kerékpár olcsón eladó. Kecskemét, Alsószéktó 116. Meggyesék. 2317 58 ÉVES középmagas szakmunkás házasság céljából megismerkedne hozzáillő, teljesen független hölggyel. Leveleket „Lakás van 128 239” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2318 GYERMEKGONDOZÁST Vállalok. Szabóné, Kecskemét, Sárkány utca 16. , 2319 KÉT darab vemhes üsző sürgősen eladó. Rádi István, Ja- kabszállás, II. kér. 152. 2320 KISVARDAI nemesítésű, elsőfokozatú, felújított gülbaba vetőburgonya kapható. Berényi- né, Kecskemét, Petőfi utca 13. 2322 KIADÓ felesművelésre, esetleg eladó 6 hold szántóföld, holdanként is, kedvezményes áron, várostól 11 km-re, Izsáki betonút mellett. Érdeklődni: Kecskemét, Alsószéktó 132. Csi- kósné, Korhánközi betonút mellett. 2324 ELADÓ házrész két szoba, mellékhelyiséggel. Kecskemét, III., Losonczy u. 1. sz. Megtekinthető délután 5-től. 2326 ELADOK szép hálóbútorok, konyhabútorok, rekamiék, hár- masszékrény, sezloh, ágybetétek. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. sz. 2327 ÉRETT trágya eladó. Kb.: 40 mázsa. Kecskemét, Bem utca 15. sz. 2328 ELADÓ Pannónia és Panni motorkerékpár. Kiskunhalas, Kossuth utca 9. 2196 AZONNAL beköltözhető szoba, konyhás ház, melléképületek, 1600 négyszögöl telekkel eladó, Ladánybenén, iskola, bolt, autóbuszmegálló mellett. Hájas Ferenc, Széktó dűlő 17. 12658 ELADÓ 1500 négyszögöl szőlő két részben Is, közvetlen a Su- tusfalu mellett. Kecskemét, Rendőrfalu, Cserhát u. 6. 12675 KÜLÖNLEGES esküvői ruhák kölcsönzése. Kecskemét. Ceglédi út 29. Barnevál mellett. 12554 ELADÓ egy hold szőlő két részben is. Felsőszéktó 68. Kul- lai köz. Érdeklődni egész nap. Kecskemét, Thököly út 16. Miklóséknál. 12698 JÁNOSHALMI Vegyes és Építő Ktsz a kecskeméti építésvezetőségére férfi anyagkezelőt vesz fel. Jelentkezés Kecskemét, Klapka u. 8. 12707 SZARKAS dűlőben 2 hold 1567 négyszögöl gyümölcsös szőlő, lakó épülettel együtt sürgősen, és olcsón eladó. Értekezni Kecskemét, Zimay László u. 16. 12714 BELTELKI 710 négyszögöl szőlő. 2 részben is eladó. Érdeklődni Kecskemét, László Károly u. *. 12702 ELADÓ családi ház 1393 négyszögöl szőlő. Kecskemét, Felső- csalános 31/a. Szabóék. 12705 ÜRIHEGYBEN, Dunai dűlő 47. alatt 1220 négyszögöl szőlő eladó, vagy kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Rendőrfalu, Joő Mária u. 11. 2165 FŰRÉSZGÉP stabil, vasvázas 5000 Ft-ért eladó. Kecskemét, Berkes Ferenc u. 6. 2210 KISEBB szoba, konyha, spej- zos lakást keresek, költségmegtérítéssel. Várostól 1—2 km-en belül is. Ajánlatokat „Lakás 128 102” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 2106 BEKÖLTÖZHETŐEN eladó kertes ház, nagy melléképülettel. Kecskemét, Hunyadi János u 34. szám. Leninváros mellett. _______________________________2247 280 DB-OS keltetőgép eladó Kecskemét, Máriahegy 72. Po- lyákéknál, betonút mellett. 2251 ELADÓ 140 négyszögöl villatelek. Kecskemét, IV. kér. Malomköz 5. 2252 KISKEREKÜ Wartburg de Luxe igényesnek eladó. Kecskemét, Kőrösihegy 127. Reszelőgyár után 4. köz. Barna István. 2329 ELADÓ 1400 négyszögöl szőlő, ebből 500 négyszögöl szántó. Kecskemét, Szolnokihegy 20, Szilvási József. __________12755 E LSŐRENDŰ női varrógép eladó. Kecskemét, Zöldfa utca 3. Kapuval szemben. _________2273 E LADÓ komplett hálószobabútor és egy rekamié. Kecskemét, IV. kér. Semmelweis Ignác U. 7._________________ 2279 2 50-ES kiskerekű Jawa eladó. Kecskemét, Vágó utca 1, délutáni órákban. 2280 JO állapotban levő, háromajtós sötét szekrény eladó. Érdeklődni délután 2-től. Kecskemét, Szegedi úti gépállomás, Balanyiék._______________________ E LADÓ Felsőszéktóban egy hold gyümölcsös szőlő, félkész lakással, buszmegállóhoz 5 percre. Érdeklődni Hegedűséknél, Kecskemét, Simon István Utck 19. 2282 KISKEREKÜ Wartburg, 2 éves, szürke eladó. Megtekinthető 17 óra után, Kecskemét, Reptér 11. ép. I. em. 6. Balogh. 2283 KISSZEGED1 cserép eladó. Kecskemét, Erzsébet körút 57. 2286 ELjfDÖ azonnal beköltözhető na#y családi ház, 229 négyszögöl kertes, gyümölcsös telekkel, vagy házrészért elcserélem megegyezéssel. Uhlig Béla, Kecskemét, Dárdaitelep I. utca 4. Harmadik ablakon zörgetni. 2287 ELADÓ rekamié, háló- és konyhabútor, ágyak. Kecskemét, Kossuth körút 23, 2330 ELADÓ 500-as négyszemélyes személykocsi. — Kecskemét, Szarvas utca 17. 2331 ELADÓ, vagy költségmegtérítéssel kiadó, két szoba, konyha, mellékhelyiséges házrész. Kecskemét, Zöldfa utca 67. 2332 FÉLPORTAS, fürdőszobás házat adok leninvárosi másfélszobás lakásért. Érdeklődni: Kecskemét, Kórház utca 38/a, 2 óra után. __________2333 S ZŐLŐ belterületen eladó, vagy kiadó. Kecskemét, Marx tér 4/a, 2335 HŰSZEVES gyakorlattal rendelkező fémesztergályos szakmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Kecskemét, Magyar —Szovjet Barátság Tsz, Városföld 127, központ. 2336 2 HOLD 800 négyszögöl szántóföld kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Csóka utca 25. 2337 BOTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Rákóczi út 21. I. em. 4. II. lépcső. 2338 KERESEK egy- vagy másfél- szobás lakást költségmegtérítéssel, vagy ilyen szövetkezetit veszek. Kecskemét, Vak Boty- tyán u. 22. sz. 2339 ELADÓ 1200 négyszögöl gyümölcsös 5 km-re. buszmegállóhoz közel. Kecskemét, Mária utca 11. ______2340 3 50-ES Jawa 0 km-rel, jutányos áron eladó. Kecskemét. Csóka utca 15. 2288 ELADÓ ház 650 négyszögöl gyümölcsössel, beköltözhetően. Érdeklődni: Kecskemét, Szent- istvánváros 12. Fűzfás köz, Ko- vácsné. 2290 KÖNNYEBB fizikai munkát vállal, ügyes megbízható nő, Baján. Leveleket „Vidék” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 2293 KISIPAROS kőműveseket vesz fel, állandó nyárlőrinci munkára. Jelentkezés: Nyárlőrinc, Nefelejcs u. 36. szám alatt. Fizetés megegyezés szerint. 2278 IDŐS asszony elhelyezkedne gyermek mellé, vagy beteghez gondozónak. Kecskemét, Szent- istvánváros 18. Aluljárón kívül, vasút mellett. 2341 ÁCS és kőműves munkát vállalok. Vincze Miklós, Kecskemét, Mátyás király körút. (Palatetős ház.) ________2363 N AGYFORGALMÜ éttermünkbe konyhavezető főszakácsot azonnali belépésre felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Nagykőrösi Földművesszövetkezet, központi étterem. NAGY gyakorlattal rendelkező raktárost keres a kecskeméti Vörös Csillag Mg. Tsz. Jelentkezés a tsz főkönyvelőjénél. ________________________ 2262 MŰKÉRT mellett 1070 négyszö- göl szőlő eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kerekes utca 9. ___________________ 2274 F ELŰJlTOTT 407-es Moszkvics és 26-os új Tihany kerékpár eladó. Dr. Kozák, Kecskemét, Villám István u. 14. 5 óra után. 2275 KETTŐ szoba, gázfűtéses, szövetkezeti lakás eladó. Kecskemét, Halasi út 15. földszint 7. Érdeklődni naponta 3-tól. 2321 CSALÁDI ház jutányos áron eladó. Kecskemét, Sziget utca 2. Lakáscserével beköltözhető. Megtekinthető délután 3—6-ig. Levélcím: Szenlédy Gézáné, Budapest, XII., Böszörményi üt 19,'a. 2323 KECSKEMÉTI egy szoba, konyhás lakásom költségmegtérítés ellenében átadom 40 év körüli házaspárnak. Leveleket „Elköltözés 128 178” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2214 KAPÁST 4 kataszteri hold szőlőbe keresek, lakást biztosítok. Kecskemét, Simon I. u. 17. szám._______________________12695 S ARFÉHÉR gyökeres szőlő- vessző kapható, Kossuth Mg. Tsz. Izsák, telefon: 68._____2267 N EMET fordítást, levelezést vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus 20 u. 3.________12731 M ÉRLEGKÉPES könyvelőt keresünk félnapos munkára félegyházi vállalathoz. Megkereséseket „Másodállás” jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 12752 FIATALKORÚ 16—18 éves női munkaerőt kisegítőnek felveszünk. Kecskemét, Gazdaságimalom. Csányi u. 4. 12756 300 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös szőlő beköltözhető lakással eladó. Hetényegyháza, Szarkás út 83. 2284 2 ÉS 4 személyes rekamiék, fotelek, székek készen is kaphatók. Kék kárpitosnál, Kiskőrös, Attila u. 10. Evangélikustemplom mellett, hazaszállítás díjtalan. 2690 SZAKMUNKÁS bizonyítványnyal rendelkező oxigén- és villannyal hegesztő lakatost azonnal felvesz a Szövetkezeti Szállítási Vállalat. Kecskemét, Széchenyi krt. 24. Fizetés megegyezés szerint. 2217 Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat, Kecskemét, Kölcsey utca 9. Azonnalra keres o> állományon kívüli S3 nyugdíjas kiszállítót