Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
I 1808. március 3. vasárnap 3. oldal Áz egyetlen fizetség A választások óta eltelt egy év távlatában már szép számmal adódnak tapasztalatok az egyes tanácstagok munkájának megítélésére. S a véleményalkotás nem marad el sem a megbízók, sem a tanácsi vezetők részéről. A tavaly először megválasztott tanácstagokról például így vélekedett Vincze Ferenc, a Kiskunhalasi Városi Tanács V. B. elnöke. — Nálunk akadt rá példa, hogy a jelölő gyűlésen a régi. több ciklusban is kipróbált tanácstag mellé új személyt is javasoltak, s a szavazáskor az utóbbi kapta a bizalom többségét. Kissé meglepett ez bennünket akkor. Ma viszont jólesőn állapíthatjuk meg: az élet a választókat igazolta. Bizonyításul nyomban példákat is említett. Elsőnek Rozgonyi Sándor kőműves kisiparost, akinek választókörzetében a legsikeresebb volt a társadalmi munkaszervezés. S egy_ másik, ugyancsak eredményesen tevékenykedő új tanácstagként Urbán Ferenc- nét említette a tanácselnök. Vajon ő hogyan tekint vissza az eltelt évre? — izgatott bennünket a kérdés. A csinos, barna fiatal- asszonnyal, a kiskunhalasi 44-es választókörzet tanácstagjával munkahelyén, a Csipkeházban sikerült találkoznunk. — Meglepett, amikor a választásokat megelőző hetekben felkerestek a szomszédok, aztán a Hazafias Népfront bizottságának képviselői és megkérdezték: vállalnám-e a tanácstagsággal járó munkát. Ma sem értem, miiért esett rám a választás — emlékszik vissza Urbánné. — Nem volt könnyű az igen kimondása. mert tisztelem az elődömet, aki tizenkét éven át fáradozott a képviseletünkben. És mondhatom, nagyon jólesett, amikor a jelölő gyűlési elhatározás után ő volt az első, aki hozzám lépett, felkínálta a segítségét. Aztán szóba került az első tanácsülés, ahol a megbízólevelet vette kézhez, az ismerkedés a testületi munkával, a város gondjaival és természetesen körzetének választóival. — Van mit tennem, mert bizony a Szabadkai utcában nem ismerek még mindenkit. Csakhogy ... — Sokszor érzem: nem tudok igazán eleget tenni a megbízatásnak. Mert úgy vagyok vele. hogy ha valamit csinálok, az a tőlem telhető legjobb legyen. A tanácstagi munkára pedig olyan kevés az időm. Két kisgyerekem — ikrek — első osztályosok, több velük a gond... S miután hazamegyek a munkából, olyan hamar este van... — Talán mégsem véletlen, hogy a legserényebb tanácstagok említésekor hallottuk a nevét — próbálkozunk az ellenvetéssel. Eredménnyel. Hamarosan megismerjük a Virág és a Rövidesen megkezdik a kunfehértói borkősavgyár építését Már hírül adtuk, hogy hazánk első szőlőtörköly-fel- dolgozó üzeme és borkősav- gyára a Kunfehértói Állami Gazdaságban épül fel. A kipréselt szőlő magjából olajat sajtolnak, a héjából és egyéb hulladékokból takarmánylisztet készítenek, s ami a legfontosabb: borkősavat gyártanak a törkölyből kivont kalciumtar- tarátból. E fontos anyagot eddig importálnunk kellett az ipar számára. A kunfehértói gyár azonban nemcsak a belföldi szükségletet elégíti majd ki, hanem — előzetes számítások szerint — később jelentős mennyiséget még exportálni is lehet a borkősavból. Az állami gazdaság saját vállalkozásként fogott hozzá a gyár létrehozásához, amelynek felépítése és berendezése körülbelül 110 millió forintba kerül. A költségek nagyobb hányadának a fedezésére az állam 90 millió forint, nyolc év alatt visszafizetendő hitelt nyújt a gazdaságnak. összesen 480 ezer dollárért egy olasz cég szállítja és szerelteti fel a gépeket, s a már megkötött szerződésben elsőosztályú borkősav gyártását garantálta. Tekintettel arra, hogy a gyár üzemeltetése népgazdasági szempontból is rendkívül fontos, a Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat vezetői készséggel tettek ajánlatot a létesítmény megépítésére. Ehhez rövidesen hozzáfognak, s a tervek szerint 1989. utolsó napjáig megtörténik a műszaki átadás is. A gyár azonban már a jövő évi törkölyt feldolgozza. A becslések szerint évente mintegy 50 millió forint értékű terméket állít elő, aminek a hasznából futja a hiteltörlesztésre, s a hiányzó építési költség fedezésére. Máskülönben harminc munkás foglalkozik majd a borkősav és az egyéb termékek előállításával. T. I. Bimbó utcaá vízvezeték, a Budai Nagy Antal és a Hámán Kató utcai járdaépítés történetét. Régi igény volt valamennyi, s nem fukarkodtak a társadalmi segítséggel az ottla- kók. A Viráq utca vízhálózata ügyében három érdekelt tanácstag — köztük Urbánné — együttesen látott szervezéshez, olyan emberek támogatásával, mint például a Benedek házaspár. Egy másik családdal együtt ők vállalták a pénz beszedését — társadalmi munka megváltása címén. Emellett tömeges volt az utcabeliek részvétele a földmunkák végzésében. Hasonlóan oldották meg a járdaépítést is. Százszáztíz forintot adtak ösz- sze családonként, két segédmunkást fogadtak, akik szakember irányítása mellett lerakták a tanácstól kapott cementlapokat. Szép munka volt, maradandó eredménnyel. S mégis, mintha hiányozna az öröm Urbán Ferencné szavai mögül. Újra a miértre várnánk a választ, amely néhány kitérő után egészein váratlanul jött: — Megsértődtek a túloldaliak, mert a lehetőségből tavaly csak az egyik oldal járdaépítésére futotta. Tulajdonképpen megértem a sértődötteket. Mert az igényük jogos. A városnak ezen a peremrészén az én kisgyerekkoromban épültek a házak. Azóta hiányzik a járda. És hogy az egyik oldalon már van, mégiscsak reménytkeltő: Ma itt, holnap ott — ahogyan a lehetőségekből futja... Talán még az én megbízatásom ideién ... JÓleSÖn könyveltük el szavait, amelyek bizonyára megértésre találnak a „túloldalon” is. Hiszen a 25—30 éves adósságot — a város sok egyéb gond közepette — aligha lehet egy- csapásna törleszteni. Megértés és bizalom kérdése. Ez utóbbi pedig — közérdekű fáradozásáért — a tanácstag egyetlen fizetsége. P. I. A dzsungel madárhangi ai Egyik vidéki kiadásunk- Száz fajtát szerzett be már — Kapcsolatban állok ? ban rövid hír jelent meg a világ minden tájáról, világ minden táján élő is arról, hogy Harton József, Rendkívül gazdag változatai merős gyűjtőkkel, olyanok a bácsalmási fogyasztási és vannak ezeknek a különle- kai, akiknek hasonló szen- értékesítő szövetkezet al- ges alakú növényeknek. vedélyük van. Magyarorsz. kalmazottja magánszorgalomból egy „mini” őserdőt hozott létre trópusi madarakkal. Azóta többen érdeklődtek szerkesztősé günkben és megkértek bennünket, hogy kicsit bővebb ismertetést adjunk erről a hobbyról. Az olvasók kérése adott ösztönzést arra, hogy meglátogassuk a lelkes természetbarátot. Fiatalember, alig negyvenéves. Amikor a szövetkezet gázelosztó telepén felkerestem és elmondtam látogatásom célját, szabályos arcán szabadkozó mosoly jelent meg. — Kár volt eljönni, most még nem sokat látni nálam, talán majd jövőre. Látszott azonban, hogy örül az érdeklődésnek és rövid idő múlva már ott is voltunk a helyszínen; Nagy lelkesedéssel vezetett körül kis birodalmán. A trópusi környezetben én is kellemesen éreztem magam, élveztem a délszaki növények párás illatát. Külön említést érdemel a kaktuszgyűjtemény. Mintegy háromezer darabból áll. A házigazda és kaktuszai. A citromfa szép termést hozott. — Különösen tavasszal csodálatosak, amikor különböző formában és színben virágoznak — magyarázta kísérőm. Séta közben a dzsungel madárhangjait hallgattam. Gyönyörű muzsika. — Most éppen a tigrispinty fütyül — fülelt házigazdám, kicsivel később hozzátette: — Figyeljen csak, most a kínai fürj szólalt meg. A megfelelő hőmérsékletre fűtött helyiségben jól érzi magát a sokféle színes madár. Hogy hány féle és fajta, azt nehéz volna elsorolni. Rengeteget olvas, tanulmányozza az egzotikus madár- és növényvilág életét. Négy éve foglalkozik ezzel a hobbyval. gon is van egy-két lelkes madártenyésztő. Rendszeresen kicseréljük tapasztalatainkat. — További tervei? — Elsősorban a kaktuszgyűjteményemet akarom tovább bővíteni. A madárállományt is növelni tudom. Némelyik ritka példány már nálam is költött, úgy hogy szaporításukra ilyen körülmények között is megvan a lehetőség. — Nem kerül sokba ez a szenvedély? — A fáradságon kívül nem sokba. Ugyanis a növények és a madarak szaporításával egyúttal a cserére is megvan a lehetőség. Egy-egy ritka fajtát egy másik hasonlóért tudok adni. K. S. Szegény, szegény albérlők... Körülbelül másfél hét alatt történtek az alábbiak. 1. Vörösre sírt szemű fiatal- ! asszony lép be zaklatottan ; a szobába. Karján 3—4 év j közötti kislány, alig bírja az apró asszonyka. A gyereket átkaroló kezében hivatalos iratot szorongat. Miközben a kicsit leteszi, már nyújtja is felénk a papírt. — Segítsenek, elvtársak! Segítsenek!... Hova menjünk a kisgyerekkel?... A szabad ég alá?— És sír, sír. A házigazda fenyegeti, fél. Férje AKÖV-munkás, 1300 —1600 Ft körül keres. Albérlők Kecskemét egyik peremkerületében. A tulajdonos perelte őket, menjenek ki: rokonát akarja odahozni. ítélet: ki kell költöz- niök. De hova?... Több száz forint a perköltség, nekik kell megfizetni. Az iraton rajta a letiltás, a férj fizetésének jelentős százalékára ... És költözniük kell. — Segítsenek! Az utcára tesznek bennünket. Hová, hová menjünk a gyesekkel? Itt egy hivatalban mondták: nincs segítség. Persze, szabad ég alá nem teszik ki őket, de segítség kell. Akinek volt része benne, tudja, milyen kétségbeejtő helyzet az ilyen, szerény keresetű családnál. Vannak szükséglakások, de a tanács lehetőségei is igen szűkösek. Mert van elég ilyen ügy. 2. ... Másik fiatalasszonyra is emlékezünk. Ugyanilyen reménytelen helyzetben kérte segítségünket. Első gyerekük az albérleti kálváriák miatt halt meg, alighogy megszületett. ... Lévay Mihály és felesége — Kecskemét, BajcsyZsilinszky u. 14. — írja: „Lassan 4 éves házasok vagyunk. Mind a ketten 8 éve dolgozunk az épületelemgyártó vállalatnál. Szocialista brigádban vagyunk, jó munkánkért többször jutalomban részesültünk. Albérletben lakunk jelenleg is, házasságunk alatt harmadik helyen, itt októberben lesz 2 éve. A helyiség azelőtt fáskamra volt, földes, a víz feljön, a szőnyeg állandóan nedves. — Villannyal együtt 400 Ft-ot fizetünk az üres szobáért. A házigazda felmondott. 14 hónapos kislányunk van, az egészségtelen lakásban állandóan beteg. Bölcsődébe nem vették fel, 500 Ft-ért vigyáznak rá havonta ... A felmondás óta nincs nyugtunk. A házigazda, ha találkozunk, kiabál, veszekszik velünk. Nehéz, fárasztó munkánk után otthon nincs nyugtunk. Tehetetlenek vagyunk, őrlődünk. Gyerekkel nemigen adnak ki albérleti szobát, sőt az előző helyen is a gyerek volt a baj. Mitévők legyünk? Hogy dolgozzunk pihenés nélkül, felzaklatott idegállapotban? ... Képtelenek vagyunk annyit ösz- szegyűjteni, hogy építsünk. Hol hajtsuk le a fejünket? Házigazdáink négyen laknak. kétszoba-konyhás helyiségben ...” 4. ... Ezek után szíveskedjenek elolvasni ezt a levelet. „Hosszú töprengés és vita után, 16 hasonló sorsú és hasonló korú sorstársammal határoztuk el, hogy önökhöz fordulunk segítségért nehéz helyzetünkben. Nyugdíjas háztulajdonosok vagyunk! Házainkba, akaratunkon kívül, az erőszak és a hatóság segítségével a felszabadulást követő időben költöztek be a lakók, és azóta a törvényes eljárás igény- bevételével sem tudunk megszabadulni tőlük ...” Ilyen bevezető után — enyhén szólva — az ember fejébe szalad a vér. Egyszerűen nem tud hitelt adni a továbbiakban. Ez a névtelen 16 is hivatkozik érdemekre, „a Magyar Nép- köztársaság fennmaradásért” hozott áldozatokra. Említik csalódásukat, hogy az az ifjúság, amelynek „nélkülözést eltűrve tették lehetővé a tanulást, kényelmes nevelést”, öregkorukra „nélkülözésre ítéli” őket... Azok a lakók pedig „most, a felszabadulás után 22 évre is potom pénzért laknak...” — Javasolják a magánlakások bérének emelését, s biztatnak bennünket, hogy „ha van bátorságunk”, közöljük le levelüket. Mert ők „nem merik kiírni a neveiket” .. Miért? Miért voltak úgy megijedye, hogy még „most a felszabadulás után 22 évre’* sem merik nyíltan, bármely fórum előtt elmondani, ha valami — jogosan fáj? Nos, a levél lényeeél megírtuk. S horribile die- tu! azt a 100 forintot se fogadjuk el, amit „közös ada kozásból” felajánlottak ne künk. Szegény, szegény albé: lök ... Tóth István
