Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-22 / 69. szám

'NAPSAK 1968. március 22, péntek Névnap: Izolda I Napkelte: 5 óra 23 perc. Napnyugta: 18 óra. 1 ek U Prolongált ankét A legutóbbi ankét nagy sikerére való tekintettel a Kecskeméti Berkes Ferenc A közönségszervezés örömei? Vett vagy száz Jegyet a csinos fiatalasszony vagy lány. Harmincat vasárnapra, húszat csütörtökre, tizenkettőt péntek­re és így tovább. Ennyi páholyt, annyi földszintet, amannyi erkélyt. Lt nem tévtsztette volna, csinos gömbölyded írással serako/tak noteszében a munkatársak igényei. — Kernek kulturos, vérbeli szervező! — mormoltam lelke­sen mint az üzemi népművelés tántoríthatatlan híve. De önző lábaim idegeser remegtek közben, mert a mintaszerű vásárlás, a jegyek ellenőrzése, összeszámlálása legalább félórát vett igénybe. Vajon nem bírhatná rá a Katona József Színház szervező- irodája a közönségszervezőket, hogy az igen dicséretes, nagy vásárlásaikat ne akkor, és ne a jegypénztárnál bonyolítsák le, amikor egy tucatnyi magános jegyigénylő is sorban áll? Kollégium újabb találko­zót rendez a Lássátok fe­leim! című film kecskemé­ti származású rendezőjé­vel, Fazekas Lajossal és Huszti Péterrel, a fősze­replővel. Szombaton déli 12-kor a Felsőfokú Gép­ipari Technikumban bemu­tatják a filmet, majd dél­után fél 4-kor kezdődik a nyilvános vita a kollégium­ban. — Sikeresen próbálták ki azt a művesét, amelyet orvosok és mérnökök egy csoportja készített a moszk­vai Klinikai és Kísérleti Sebészeti Intézetben. — Csehszlovákia bonyo­lítja le a legnagyobb át­menő forgalmat a lengyel kikötőkben, ahonnan tavaly 4,5 millió tonna csehszlo­vák árut továbbítottak. — A helyi és környék­beli fiatalok szórakoztatá­sára eszpresszót nyitott Miskén a Kalocsa és Vi­déke Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet. — A nagybaracskai Ha­ladás Termelőszövetkezet gazdái 1200 holdon befe­lezték az őszi növények nagyadagú műtrágyázását. Jelenleg 1800 holdnyi ku­koricaültetvényük talaj- munkáit végzik. — Véradó vasárnapot rendez Rémen a helyi Vö­röskereszt-szervezet és a Kecskeméti Véradó Állo­más március 24-én. 5 éve, 1963. március 22-én halt meg Székely Mihály két­szeres Kossuth-díjas operaéne­kes, kiváló művész, 22 éves korában, 1923-ban szerződtette az Operaház és négy évtizedet töltött a magyar opera szolgá­latában. Páratlan szépségű hangján az operairodalomnak, szinte minden jelentős basszus­szerepe felzengett. Nevét nem­csak Budapesten ismerték, ha­nem Moszkvában csakúgy, mint New Yorkban, Párizsban, Mi­lanóban, Rómában, Bukarest­ben, vagy Berlinben. Csodála­tos hangjának varázsát fenn­tartó hanglemezei mindmáig gyönyörködtetik a hallgatók százezreit. £^33330 Várható időjárás péntek estig: változóan felhős, pá­rás, enyhe idő. Többfelé eső. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let 3—8, legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 10—15 fok között, délen helyenként 15 fok fölött. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: március 20-án a középhőmér­séklet 8,7, (az 50 éves átlag 6,8), a legmagasabb hőmérsék­let 15,6 Celsius-fok. A napsü­téses órák száma 10. Március 21-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 4, a délután 1 óra­kor mért hőmérséklet 15, a legalacsonyabb hőmérséklet 2,] elsius-f ok. Vendégünk: Csoóri Sándor Csoóri Sándor költő, szo- ciográfus és filmíró lesz a kecskeméti irodalmi sza­badegyetem ma este 6 órakor a művelődési ház­ban kezdődő előadásának vendége. Csoóri Sándor munkásságát Koczkás Sán­dor irodalomtörténész mél­tatja, majd levetítik a Tíz­ezer nap című filmet. A szabadegyetemi előadás előtt délután a Berkes Fe­renc Kollégium ifjúsági klubja rendez író—olvasó találkozót a költővel. — A statisztikai megál­lapítások szerint a gyerme­kek többsége éjjel szüle­tik. 90 ezer csecsemő kö­zül 67 500 éjjel jött a vi­lágra. Szokatlan árverés Furcsa árverést tartottak Mi­lánóban: a Tcatro Populäre Viaggiante bocsátotta áruba azokat a műveket, ameyeket neves mai festőktől kapott tá­mogatás címén. Eladtak 140 képzőművészeti alkotást, köz­tük Picasso hat rézkarcát. Az árverésen begyűlt összeg hosz- szabb időre megmenti a szín­házat a válságtól. — A 40 személyes kele- biai napközi otthon felújí­tására a községi tanács 160 ezer forintot fordít. A munkálatokat már a ta­vasszal elkezdik. — Bemutató tanítást ren­deztek csütörtök délelőtt a Helvécia—feketeerdei általános iskolában a kecs­keméti járás éneket és ze­nét oktató pedagógusai számára. Garai Zoltán ál­talános iskolai szakfel­ügyelő tartott előadást, amelyen a kis tanyai is­kola 30 tagú vonószene- kara és kórusa is szerepet vállalt. — Szakszövetkezeti aka­démiát rendezett Kaskan- tyún a Homokgyöngye Szakszövetkeziet és a mű­velődési otthon. A külön­böző témájú előadások iránti érdeklődést bizo­nyítja, hogy a résztvevők száma átlagosan elérte a 60-at. Az akadémia nem­sokára befejeződik. ■— Alapozzák a kalocsai piactéren a helyi általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet épülő ÁBC- áruházát a városi tanács házilagos építőbrigádjának dolgozói. — Ezerkétszáz nagyüze­mi növényvédő géppel ren­delkeznek a megye terme­lőüzemei. Kevés viszont a növényvédő szakmunkás. A téli hónapokban kiképzett 259 szak-, illetve betanított munkással együtt 629 a megye növényvédő szak­munkásainak száma, ez pe­dig szükségesnek csupán a fele. — Korszerű kisvendéglő és cukrászda építéséhez fo­gott hozzá Tázláron a fo­gyasztási és értékesítési szövetkezet. A közeljövő­ben önkiszolgáló boltot is nyitnak a községben. A tanács építőbrigádja vi­szont járda épitését kezdte meg, amihez a lakosság nagyarányú társadalmi munkával járul hozzá. Elkészült a jubileumi kulturális program Tegnap délután ülést tar­tott a 600 éves Kecskemét megünneplését előkészítő jubileumi emlékbizottság kulturális csoportja. Kraj- csovszky József, a városi tanács vb művelődésügyi osztályvezetője bejelentette, hogy elkészült a jubileumi kulturális események vég­leges terve. A program ala­pos megvitatása után al­bizottságokat választottak a kiadványok, a zenei és nép­táncrendezvények lebonyo­lítására. — Csaknem 18 ezer forint kártérítést fizetett ki az Álla­nti Biztosító Kecskeméti Fiók­ja H. G. kecskeméti lakosnak, aki a múlt év decemberében karambolozott. Az Illető Tisza- kécske felől hajtott Trabantjá­val a megyeszékhely felé, s a vele szemben közlekedő moto­ros áttért az út bal oldalára, H. G„ hogy elkerülje az ütkö­zést, jobbra rántotta a volánt, de így útmenti fának ütközött. — Üzletszerűen elkövetett üzérkedés miatt kilenchónapi szigorított börtönre, a köz­ügyektől való egyévi eltiltásra és húszezer forint megfizetésé­re ítélte a Dunavecsei Járásbí­róság Földes Sándor 42 éves budapesti lakost. Földes az el­múlt években a főváros külön­böző TÜZÉP-telepeln építő­anyagot vásárolt fel, és azt Szabadszálláson, Soltszentim- rén és Izsákon Jelentős drágí­tással eladta. Az ügyész súlyos­bításért fellebbezett. — Vasárnap is dolgoztak a kecskeméti járás gyü­mölcstermesztő közös gaz­daságaiban, kihasználva a kedvező tavaszi időjárást. Nyitottak és metszették a szőlőket és gyümölcsfákat. Amennyiben az időjárás to­vábbra is kedvező marad, rövidesen megkezdik a fák téli lemosó permetezését s. — Háromszázötven köb­méter földet mozgattak meg Kelebián, a Dózsa György út és a Deák Fe­renc utca lakói, akik társa­dalmi munkában 150 méter hosszan útjavítást végeztek. — TERMÉSZETVÉDELEM AF­RIKÁBAN. Az Afrikai Egység Szervezet egyik bizottsága ki­dolgozta egy afrikai természet­védelmi egyezmény tervezetét A bizottság munkájában Csád, Etiópia, Líbia, Uganda és Tan­zánia képviselői, valamint a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség megbízottai vettek részt. — SZOVJET FILM­GYÁRTÁS. A szovjet film­stúdiókban az idén 125, egész estét betöltő játék­film gyártását tervezik, a készülő rövid- és dokumen­tumfilmek száma pedig meghaladja a 900-at. Veterán vöröspilóták egy katonai repülőtéren Az Országos Légvédelmi Parancsnokság meghívásá­ra tegnap, a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak 49. évfordulóján, ked­ves vendégek érkeztek néphadseregünk egyik ka­tonai repülőterére. A Ta­nácsköztársaság Vörös Hadseregének 12 volt piló­táját, vörös nyakkendős úttörők köszöntötték, majd az alakulat parancsnoka üdvözölte a veterán har­cosokat. A sok kiváló re­pülőgép-vezetőt nevelő re­pülőegység parancsnoka az alakulat klubjában tájé­koztatta a 19-es vöröspiló­tákat az egység harci fel- készültségéről, haditechni­kai állapotáról. A rövfd beszámoló után, Bacenauer Hugó, az 5. Vörös Repülő­A veterán repülők, az egyik harci gép sárkányán állva a műszereket tanulmányozzák. A vöröspilótákat minden, még a szuperszonikus vadászrepülőgép hajtóműve is érdekelte. Megkezdődött a hitelszerződések kötése A Magyar Beruházási Banknál befejezéshez kö­zeledik a múlt évről áthú­zódó beruházások hitel­ügyeinek intézése. Bár a fi­nanszírozási megállapodá­sok kötése még néhány he­tet igénybe vesz, az emlí­tett beruházásokkal kapcso­latos indokolt hiteligények már tisztázódtak, így az újonnan induló beruházá­sokhoz is megkezdhették a hitelek engedélyezését. Ed­dig 61 hitelszerződést írt alá a Magyar Beruházási Bank, ezzel 520 millió fo­rint hosszú- és középlejá­ratú, továbbá úgynevezett technikai hitelt engedélye­zett az új beruházásokhoz. A technikai hitelt általá­ban a gyorsan lebonyolódó, egy év alatt visszatérülő beruházásokhoz nyújtják. A Kunfehértói Állami Gazdaságnak például 91 millió forint hitelt nyújtot­tak borkősav üzem létesí­tésére. A Salgótarjáni Acél­árugyár újszerű és a piacon rendkívül keresett üzemi állvány-elemek gyártásának bevezetéséhez vesz igénybe 46 millió forintot. A Beruházási Banktól ka­pott tájékoztatás szerint március végéig valamennyi, eddig beérkezett hitelkére­lem ügyében döntenek. Kétnapos értekezlet feje­ződött be tegnap a Solt melletti Kali-majorban, ahol a járási, városi tanácsok vb titkárai, igazgatási osztály- vezetői és titkársági cso­portvezetői vettek részt. A hatósági tevékenység he­lyéről, szerepéről, a taná­csok múlt évi testületi mun­kájáról és a további fel­adatokról szóló tanácsko­zást dr. Körös Gáspár, a megyei tanács vb-titkára osztály volt parancsnoka köszönte meg a szívélyes fogadtatást, s kívánt sok sikert a haza védelmében. Az idős pilóták ezután egy alegység körletét te­kintették meg. Dicsérték a katonák elhelyezését, a rendet és a tisztaságot. A legnagyobb élményt mégis a haditechnikai bemutató jelentette számukra. A kü­lönböző típusú harci re­pülőgépek mellett élénk beszélgetés folyt A Vörös Hadsereg piló­táit minden érdekelte, s kérdéseikre a repülőgép- vezetők alig győztek vála­szolni. Kocirek Károly, ve­terán pilóta, társaival együtt felmászott a repülő­gépek sárkányára, megcso­dálták a tolósugár hajtó­műveket. Végignézték a repülőgépvezetők magassá­gi ruhába való beöltözteté- sét, majd a kifutópálya mellett gyönyörködtek a legújabb típusú harci re­pülőgépek parádés bemu­tatójában. A Tanácsköztár­saság vöröspilótái elragad­tatással nyilatkoztak arról a magas technikai felké­szültségről amellyel a ma­gyar néphadsereg pilótái rendelkeznek. A látogatás utolsó aktu­sa igazi nagy élményt je­lentett a veterán vörös­pilóták számára. Az Or­szágos Légvédelmi Pa­rancsnokság engedélyével, egy LI—2-es típusú repülő­gépen utaztak vissza Bu­dapestre. G. G. vezette. Részt vett a mun­kaértekezleten dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb- elnöke, Csenki Ferenc, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének megyei tit­kára, dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság po­litikai munkatársa, vala­mint a Minisztertanács Ta­nácsszervek Osztályának képviseletében dr. Kiss György csoportvezető és Tibel Ferenc. A tanácsok hatósági tevékenységéről PETŐFI Nf " Szerkesztős ■ eiaiista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vaualat. or 79. 25-16. Szerkesztőbizottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Kecskemét,— Felelős kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. — i l/a. Telefon’ 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előílzetnető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra; 17,— forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-85. — Index; 25 065.

Next

/
Oldalképek
Tartalom