Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-20 / 67. szám

Sok gól az első fordulóban A vendégcsapatok jó napja — Délen kikapott a Halasi MÁV Jánoshalma nyerte az első rangadót Az 500-asok a pálya egyik nehéz szakaszán. m m Ötezer néző A motoros bajnokság fordulója Kecskeméten A motoros terepgyorsa­sági versenyek népszerűek Kecskeméten, s szívesen jönnek ide az egyesületek is, mert a Nagykőrösi úti Nyomáson levő pálya kü­lönösen esős évszakokban igen előnyös. A homokos talaj mentes a sártól, amel­lett ez a terep erősen szab­dalt, változatos. Ezért rendezték az idei országos bajnokság első fu­tamát Kecskeméten. S a hűvös idő ellenére ismét népes volt a közönség, mintegy ötezren nézték vé­gig 14 egyesület ifjúsági versenyzőinek küzdelmét. Az új kiírás szerint a baj­nokságban ezentúl csak 250-es és az 500-as kategó­ria vesz részt. A kismotoro­kon kezdő ifjúságiak tehát nehezebben jutnak pályára. Most azonban még a leg­több egyesület elhozta eze­ket a fiatalokat is, hogy gyakorlatot szerezzenek a versenyen kívül indított 125 köbcentiméteres moto­rok futamában. Ebben a mezőnyben 13 fiatal indult. Első lett Szarka Gábor (Pécsi Dó­zsa), második: Gyarmati György, harmadik Szabó Pál (mindketten a Kiskun- lacházi Községi Sportkör versenyzői. A legnépesebb a 250 köb­centiméteresek mezőnye Albert és Fenyvesi dr. nagysikerű élménybeszámolója Közvetlen, baráti hang, szinte családias légkör jel­lemezte Kecskeméten Feny­vesi Máté dr. és Albert Flórián élménybeszámoló­ját. A művelődési ház nagytermében találkozott a Ferencváros két váloga­tott labdarúgója a kecske­méti közönséggel. Az ér­deklődés igen nagy volt, ami nem is csoda, hiszen mindkét híres labdarúgó megyénk szülötte. Albert Flórián — mindenki tudja róla — 14 éves korában került el Hercegszántóról. Fenyvesi Máté dr. pedig Jánoshalmán kezdte, majd Kecskeméten folytatta lab­darúgó pályafutását, s in­nen a Kecskeméti Kinizsi­ből került , az FTC-be. A mintegy 200 főnyi kö­zönség nagy figyelemmel hallgatta a Ferencváros tengerentúli szereplésének izgalmas részleteit. A be­számolók után pedig nem akart vége szakadni a sok­sok kérdésnek. volt. Ebben a kategóriában 44 versenyző állt rajthoz két futamban. Kemény küz­delem után alakult ki a végeredmény: 1. Bóta Ist­ván (MHSZ), 2. Nádudvar: Lajos (Budapesti Honvéd), 3. Németh István (Eszter­gom). Az 500-asok két futamá­ban 15-en indultak. Ered­mény: 1. Posznik Árpád (Bp. Honvéd), 2. Kemenes József (Székesfehérvári Vi­deoton), 3. Kiss László (Üj pesti Dózsa). A díjakat Balabán Sán dór alezredes az MHSZ me gyei titkára adta át a győz teseknek. Az MHSZ igen jól szervezte meg ezt a ver senyt is, a szövetség kerete között sokéves múltra ' te­kinthet vissza a sportág a megyében. A jövőben azon ban az MHSZ nem foglal kozik a motorsporttal. Re mélhetőleg az új szervezeti keretek között is eredmé­nyesen folytatják a munkát megyénk motorosai. M. L. MA: Széktői Stadion szerdán délután 2 órakor: K. Dózsa —Szegedi Dózsa előkészü­leti labdarúgó-mérkőzés. Belső városi sportpályán fél 4 órakor: KTE—Duna­újváros előkészületi mérkő­zés. ÉSZAKI CSOPORT K. Egyetértés— Klapka György SE 2:2 (1:1) Kecskemét, M átkod út, 400 néző, vezette: Hor­váth. Jó iramú mérkőzésen, igazságos döntetlen szüle­tett. A hazaiak többet, a vendégek veszélyesebben támadtak. A játékvezető gyengén vezette a mérkő­zést. Góllövők: Kovács II., Magyarvári, illetve Faze­kas és Bihari. Jók: Ko­vács II. (a mezőny leg­jobbja), Pongrácz, Bella, il­letve, Krizsán, Horváth és Gerencsér!. Cskalov SE—Alpár 2:0 (0:0) Kecskemét. 200 néző, ve­zette: Dautaner. Nehezen adta meg ma­gát az újonc alpári csapat. Góllövők: Vass. Józsa, Jók: Görög, Józsa. Vass, illetve Tóbiás, Nagy, Zsíros. KTE II.—Kiskunmajsa 2:1 (1:0) Kecskemét. 500 néző, ve­zette: Kürtösi. Nagyon edzőmérkőzés jellege volt a találkozó­nak. A kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Gól- lövők: Dinnyés, Franokó, illetve Szebeni. Jók: Diny- nyés, Franckó, H. Kiss, il­letve Szebeni, Téglás, Fe­kete. Ifjúsági eredmény: 4:1 a KTE javára. K. Fémmunkás— Kiskunfélegyházi Vasas 11. 3:2 (2:1) Kiskunfélegyháza, 1000 néző, vezette: Nagy L. A lendületesebben játszó Fémmunkás mindkét fél­időben többet támadott, és megérdemelten jutott a két pont birtokába. Góllövök: Dorogi (2), Kiss I., illetve Kókai, Farkas. Jók: Vi- rágh, ölvedi. Dorogi, il­letve Hluchány, Pólyák. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Vasas javára. Tiszakécske— Kecskeméti MÁV 4:0 (2:0) Tiszakécske. 300 néző, vezette: Jelinek. Mindkét félidőt a tisza- kécskeiek fölénye jelle­mezte, s mindkettőben kél- két gól esett. Góllövők: Váczi, Bagi, Sántha (2). Jók: Cáczi. Zoboki, Sán- thá, illetve Kállai. Kara. Ifjúsági eredmény: 3:2 a Tiszakécske javára. Hetényegyháza— Kecskeméti Volán 1:0 (1:0) Hetényegyháza, 150 né­ző, vezette: Gyökér. Végig nagy küzdelmet vívott a két csapat, s mindkét részről rengeteg helyzet maradt kihaszná­latlanul. Góllövők: Endre. Jók: ö. Kovács, Pongrácz, Kun. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Volán javára. Radnóti SE—Lajosmizsc 3:2 (2:1) Szabadszállás. 100 néző, vezette: Tóth F. Az első félidőben a szél­lel hátban játszó Radnóti SE nagy fölényben volt, mégis csak egy gól előnyt szerzett. Szünet után ki­egyenlített volt a játék, a hazai csapat megérdemel­ten győzött. Góllövők: Kosztolányi (2), Bállá, il­letve Kocsis (2). Jók: Bí­ró, Keresztes, illetve Kis- juhász, Kocsis­Ifjúsági eredmény: 1:0 a Lajosmizse javára. Kecskeméti Dózsa II.— Izsák 7:1 (4:0) Izsák. 100 néző. Nagyon egyoldalú küzde­lem folyt a pályán, mert az izsákiák gyengén ját­szottak. A Dózsa akkor lőtt gólt, amikor akart. Ifjúsági eredmény: 8:0 a Dózsa javára. Félegyházi Gépjavító— Szánk 4:1 (1:0) Szánk, 300 néző, vezette: Dobra. Az első félidőben a ha­zai csapat támadott töb­bet, de a Gépjavító jól vé­dekezett. Szünet után a félegyházi csapat vette át a játék irányítását, és akár nagyobb arányban is győz­hetett volna. Góllövők: Csenki (2). Mester (11 -es- ből). Baksai, illetve Papp. Jók: Fekete, Mester, Ist- vánfi, Csenki, illetve Sztrenka, Csányi. Ifjúsági eredmény: 8:1 a Gépjavító javára. DÉLI “CSOPORT Jánoshalma—Bácsalmás 4:1 (1:0) Jánoshalma. 600 néző, ve­zette: Molnár. Izzó légkörben folyt le a Déli csoport rangadója, amelyen a Jánoshalma biz­tos győzelmeit aratott. Az első félidő 14. percében Fenyvesi átadását Vaszari értékesítette. 1:0. A félidő végéig a Bácsalmás jól vé­dekezett, de csak szórvá­nyosan támadott. A má­sodik félidő 5. percében Csermák átadását Kiss lőt­te a hálóba. 2:0, csak majd néhány perc múlva Feny­vesi III. volt eredményes. Ezután a vendégcsapat szépített Harnos góljával, majd izgalmas hajrában Fenyvesi 111., állította be a végeredményt. Jók: Sá- godi II., Fenyvesi III. Fenyvesi IV., Csermák, il­letve Harnos. Csetfalvi, Redics, Jádity. Ifjúsági eredmény: 3:2 Jánoshalma javára. Mélykút—B ácsbokod 2:1 (1:1) Mélykút, 100 néző, ve­zette: Sólymos. A gyorsan elért első gól után a mélykútiak nagy fölénybe kerültek, de a bo- kodi védelem remekelt. A szünet után egy-egy állás­nál a Bácsbokod 11-est hi­bázott. A hazai csapat megérdemelten győzött. Góllövők: Eundula, Raj- csányi, illetve Papp. Jók: Illés, Szabó. Kovács, illet­ve: Salamon. Horváth. Ifjúsági eredmény: 1:0 Mélykút javára. Balogh Ádám SE— Császártöltés 1:1 (1:0) Kiskőrös. 300 néző, ve­zette: Boron kai. A kiskőrösiek fölényével telt el az °'ső Félidő, a Császártöltés csak rajta­ütésszerű lefutásokkal kí­sérletezett. A vezetést Kállai szerezte meg a 33. percben. A szünet után a Császártöltés már a máso­dik percben kiegyenltíett. Jók: Gombár. Slovák, Kar­tus. illetve: Rausch. Vaskút— Kiskunhalasi MÁV 1:0 (1:0) Kiskunhalas. 2000 néző, vezette: Bruder. A bajnoki rajt legna­gyobb meglepetése. Az el­ső félidőben mindkét csu­pa t több nagy helyzetet hagyott ki, majd a Vaskút megszerezte a vezetést. Fordulás után unalmas, csapkodó játék folyt, s az eredmény már nem válto­zott. Jók: Dobos, Dö- mény, Urbán. illetve Ba­logh, Suba. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Vaskút javára. Bajai Bácska Posztó—i Hajós 1:0 (0:0) Eaja, 400 néző. vezette: Bácsalmási. Nehezen lendült játékba mindkét csapat. Az első félidőben csapkodó me­zőnyjáték folyt a két 16- os között. A szünet után a 30. percben Városi góljá­val eldőlt a mérkőzés sor­sa. A bajai csapat nagyon idényeleji formát mutatott Ifjúsági mérkőzés ered­ménye: 3:2 Baja javára. Szamuely—N emesnádud var 7:2 (4:0) Nemesnádudvar. 200 né­ző, vezette: Turcsányi. Közepes színvonalú mér­kőzésem, fölényesen győ­zött a kalocsai csapat. Góllövők: Földes, Simonyi 2—2, Jónás. Berzi, Uhrin, illetve: Féderer, Nagy. Jók: Szabó, Földes, Jónás, il­letve Nagy. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Szamuely javára. Hercegszántó— Gábor Áron SE 1:1 (0:0) Hercegszántó, 500 néző, vezette: Kemény. Hatalmas küzdelem folyt az újonc és a tavalyi leg- gólképasebb csapat között Gól nélküli első félidő után a második félidő 38. per­cében öngóllal szerzett ve­zetést a halasi csapat. A hazaiak a mérkőzés utolsó percében 25 méteres sza­badrúgásból egyenlítettek. Az újrakezdésre már nem is volt idő. Góllövők: Nagy öngól, illetve Barna. Jók: Burány, Barna. illetve: Tüske, Szénást Bátya—Gara 3:1 (3:0) Bátya, 500 néző. vezette: Király. A lelkes bátyai csapat első félidőbeli játéka alap­ián megérdemelten szerez­te meg a két pontot. Gól- lövők: Papp, Balázs, Hor­tobágyi, illetve Kovács. Ifjúsági eredmény: 5:1 Bátya javára. Katymár—Kecel 2:1 (1:1) Kecel, 20G néző. vezette: Pénzes. Alacsony színvonalú mérkőzésen a lelkesebb vendégek győztek. Góllö­vők: Farkas, illetve Tum­bász. Ifjúsági mérkőzés ered­ménye: 3:0 Kecel javára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom