Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-06 / 30. szám
5. oldal 1968. február 6, kedd SjKAC3 Nehéz sorsok krónikája Nem nagynevű, de csak nem is „rutinos” írók a szerzői a szép kiállítású, zseb-kiadású könyvnek, amely nemrégiben a Tisza- táj—Magvető kiadásában jelent meg. A „Csongrádi szegényasszonyok” — címében viseli a szerzők kilétét, hovatartozását. Két önéletrajzi írás: — műfaját tekintve ennyi a könyv. A történelmi kor és az osztályhelyzet azonban izgalmas, érdekes, olvasmányos „riportázzsá” avatja ezt az egyszerű stílusban megírt, de változatos sorsokról tanúskodó művet. A századvég, századelő nyomorral terhes, forrongó esztendeitől a harmincas évekig terjedő korszakot öleli fel mindkét parasztasszony beszámolója. Helyet kapnak a sokoldalú korrajzban az első világháború évei, majd a Tanácsköztársaság napjai, s a feljegyzések gz elnyomatás negyedszázadának a közepe táján zárulnak. Egyszerű, spontán vallomások, minden mesterkéltség nélkül: ebben rejlik éppen a két önéletrajz döbbenetes ereje. Az írók közül Túriné a harcosabb, az öntudatosabb egyéniség, aki a kakastollasokkal is szem*, beszáll, s akinek a tisztább, jobb élet után való sóvárgása a politikai mozgalomban való részvételben csúcsosodik ki. Mindamellett jól egészíti ki az övét Kes- kenyné valamivel halványabb ugyan, de csupa könnyességében nem kevésbé megrázó önvallomása. Veres Péter mondotta ezekről az eredetileg iskolai füzetek, kalendáriumok lapjaira vetett sorokról — s a bennünk súlyosodó sorsokról —, hogy annak a korszaknak talán a legértékesebb dokumentumai; minden politikai deklarációnál hívebben szólnak a forradalom igazsága, jogos volta mellett, mert elevenen tükrözik népünk akkori kétségbeejtő magára hagyatottságát. Azzal kezdtem, s most azzal is végzem, hogy az olvasó ne szépirodalmat keressen a „Csongrádi szegényasszonyok” lapjain, hanem azt, aminek íródott: dokumentumot. Így és ezért — mindenképp érdekes, gondolatébresztő írás, méltó az elolvasásra. Jóba Tibor A SIKER TITKA Harmadik éve kísérletezünk a tv politikai tan folyamaival a megyében. Évről évre tapasztalható is bizonyos minimális fejlődés a tanfolyamok szervezésében, de egyáltalán nem lehetünk elégedettek azzal, ahogyan a pártszervezetek élnek ezzel a modern, sok lehetőséget magában rejtő oktatási formával. Az okfejtés, amivel általában e tanfolyamok szervezésének sikertelenségét indokolják, nagyjából így hangzik: „Éppen ott lenne szükség ezekre a tanfolyamokra, ahol nincs televízió, nincs villany: a tanyavilágban, tanyai iskolákban stb. Ahol viszont a szervezés lehetséges, mert villany is van, ^atoaiaj Ka! őz kapitány A Kalózkapitány vérbeli kalandfilm. A rendező mindvégig belül maradt a műfajon, nem kívánt sem oktatni, sem szimbolizálni, csupán virtuózán szórakoztatni. Sikerül neki, és ez nem is kevés. Robert kapitány páratlan férfiú, gáncs nélküli gentleman. ' *; Ué'győzhfetetlén bajvívó vizen és szárazon, mesteri stratéga, furfangos cselszövő, önfeláldozó testvér, gyöngéd férj, csakúgy ura a tájfun hullámainak, mint a női szíveknek. A szerep kitűnő alakítójában Gérard Barryban, mintha felejthetetlen névrokonát, Gérard Philipe-et látnánk piegelevenedni, valamivel ÍEmosabb, markánsabb változatban. A kapitány elszánt legénységével — hazafias kalózok — zord szirtfokokat, egzotikus szigeteket jár be. Jön, lát, győz. Nem akárhogyan. Ha Napóleon tengerészei tényleg ilyen ügyesek lettek volna, nem okozott volna gondot számukra, mihez kezdjenek Waterloo után. Bármelyik nagycirkusz szívesen reklámozta volna őket világszámként. Micsoda toronyugrások, késdobálások, trip- laszaltók, korbácsos párbajok! Tudjuk, hogy a hős sérthetetlen, mégis felszisz- szenünk, olyan közel cikázik a kapitány torka körül a penge. Az sem utolsó szempont, hogy két kardcikkanás között fel-feltűnik a szobor- szépségű Antonella Lualdi és számos lengeszoknyás bennszülött kisasszony. Zsibongnak az idegek, felfrissül a szem, képmutatás lenne azt állítani, hogy nincs szükség az ilyen filmekre. Egyvalamiben mégis túllép a kalandfilm keretein, ha jól sejtjük. Feltűnő az angolellenessége. Annyira rikítóan gúnyos az angol szereplők jellemzése, any- nyiszor hangzik el, hogy „Halál az angolokra!”, hogy még a napóleoni idők felelevenítése sem indokolja. Nem járunk messze az igazságtól, ha a jelenlegi francia politika szélfúvását is keressük Robert k^nitánv harciasán duzzadó vitorlái mögött. Sz. J. Március 21.: tanítási szünet A művelődésügyi miniszter legújabb utasítása szerint az alsó- és középfokú oktatási intézményekben, valamint a szakmunkásképző intézetekben március 21-én, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napján, minden évben tanítási szünetet kell tartani. Candy címmel új filmet forgatnak Olaszországban. A film férfi sztárjai között van Marion Brando, híres filmszínész és Sugar Ray Robinson, a neves profi boxolő. A legnagyobb várakozással a siker elé azonban a képünkön látható Éva Aulin, fiatal svéd színésznő tekint, akinek ez az első film- szerepe. meg tv is, ott az emberek szívesebben nézik otthon, kényelmesen a saját televíziójukat.” Ez az az indoklás nagyon is elfogadhatónak látszik. I\em ezt bizonyítják azonban a jó példák, a többi között az izsáki Sárfehér Tsz-é. Gondolom Izsákot nem kell különösebben bemutatnom. Jó természeti adottságaik, ügyes gazdálkodásuk és nem kis mértékben a termelőszövetkezet gazdáinak szorgalmas munkája eredményeként jól élnek az izsáki emberek. Ott igazán nem tartozik p ritkaságok közé a saját tv. És mégis annyian gyűltünk össze pénteken este 7 órakor közös televíziónézésre, hogy alig fértünk a tsz-termében. Elhatároztam, hogy megfejtem ennek a titkát. Nem kellett sokáig várnom, mert a megoldás önként adódott. A tanfolyam vezetője, K. Szabó Sándor, a termelő- szövetkezet elnöke. Tud rá időt szakítani és nagyon fontosnak tartja ezt a pártmegbízatást. Mindig jelen van a tanfolyamokon a termelőszövetkezet párttitkára Seress István is. és nagyon fontos szerepet vállal ezekben a beszélgetésekben — mert alapos szakmai viták folynak az adás után — Kiss Imre, a tsz főagronómusa, a íhaga több mint tíz éve összegyűjtött tudásával és propagandista tap asztalatai vaL <4 három propagandista a kérdések pergőtüzében dolgozott. Érveltek, bizonyítottak, cáfoltak, helyreigazították a tévedéseket. Igyekeztek eloszlatni az egyes kérdésekkel kapcsolatos nyugtalanságot és mozgósítottak a közös fel adatok végrehajtására. „Ezt szeretnénk elérni! Jó lenne, ha ezzel értenének egyet az elvtársak. Csak így tudunk többet osztani, jobb életet biztosítani.’’ Azt is megmondták egyenesen, ha egyik, vagy másik javaslat nem volt helyes, ha a kérdés, vagy kérés nem egyezett a termelőszövetkezeti törvénnyel, vagy a közösség érdekeivel. Az emberek — a termelőszövetkezet tagjai — elégedetten távoztak a tanfolyamról. Igaz, otthon is megnézhették volna a televíziót, és esetleg a családdal füstölöghettek volna azon, amit a tv-ben hallottak, láttak, s nem értettek. Választ azonban nem kaptak volna a kérdéseikre. A tv politikai tanfolyamon azonban kaptak, mégpedig őszinte, nyílt, egyenes választ Ezért valóban érdemes eljönni a tanfolyamra, ez volt a hallgatóság többségének véleménye. iYos, ez az izsáki Sárfe- hét Tsz-ben a tv politikai tanfolyama sikerének titka. Állítom: nem ördöngösség. Egyszerűen csak ennyi; komolyan veszik. Papes Béla A legfiatalabb táncos Neki volt a legnagyobb sikere. Mosoly és érdeklődés, szeretet és különös izgalom ült a nézők arcán. — Nézd azt a csöppséget! — Ordöngősen táncol! — Ez aztán a művésznő! — Milyen bájos • •.! Ilyeneket lehetett hallani a nézőtéren, amikor Kalocsán a „kiváló együttes” címmel kitüntetett helybeli tánccsoport szerepelt. És a táncos, akinek mindez szólt, Lakatos Ágnes, az együttes legfiatalabb tagja. Alig vártam, hogy vége le* gyen a műsornak. — Gyere csak, beszélges* sünk — mondtam. — Jó, de minek? — felesel. — Majd meglátod. Leülünk. Azazhogy előbb őt felemelem a székre. Kérdezgetem. — Oda meg mit ír? — kíváncsiskodik, amikor papírt, tollat veszek elő. Bár még csak óvodás, de már egy év óta táncol. Szenvedélyesen. És olyan kitűnő érzékkel, hogy mindenki csodálja. Vérében van a tánc: Az édesanyja énektanár, talán ezzel is magyarázható. — Jó le van írva? — ilyeneket kérdez, miközben je- gyezgetek. Mosolygós, ragyog az arca, fzeg-mozog, tele van élettel. Nem kínozom tovább a beszélgetéssel. Szalad apuhoz, vegyen neki málnát a büfében. Látom az édesanyja arcán: büszke apró lányára. Varga Mihály 30. — Átkozott egy út.:: — mondta sípoló hangon. — Csak tudnám, meddig még, hiszen a Szahara errefelé már ismeretlen. — Fenét — nyugtatta meg Galamb. — Murzuk oázis még nagy gócpont a marokkói és az algériai karavánutak találkozásánál... Kölyök bánatosan csóválta a fejét. — Én többet tudok egy átlagos katonánál. Murzuk oázis az utolsó pontja a civilizációnak. Innen az egyenlítőig csak egy-két tudós jutott el még eddig. Fontos lett volna mindig ez a rész, mert ha Murzu- kon át a Niger vidékéig eljutunk, akkor Angol Guineáig építenének vasutat. Ezért az útért járt erre Hornemann, Barth és legelőször Suetonius Paulinus, de ottvesztek. A Niger vidékén még egy hatalmas, ismeretlen földdarab van, amely vitathatatlanul azé lesz, aki hamarább eléri. — Mondd, Kölyök, hol tanulsz te ennyi feleslegeset ilyen utazókról, akik mindenbe beleütik az orrukat ... Tisztára képtelenség a te korodban ennyi hiábavalósággal bíbelődni... Majd Murzukban megállunk és kész ... — Tévedsz. Murzukban szpáhi és szenegáli helyőrség van. — De jól tudod! — nézett rá Galamb némi gyanakvással. Utóbbi időben nem szerette a különös ismeretekkel rendelkező katonákat, ördög vigye a sok rejtelmet! Kölyök zavarba jött. — Igen... Véletlenül, egy hölgy révén ismereteé- gakre tettem szert... Sokat tudok, és különös módon elmondtak néhány érdekes adatot a szaharai politikáról ... — Kérlek, hogy ezeket az adatokat másnak sorold feL Én, fiam, őszintén megmondom neked, hogy jobban érdekel az utolsó szeretőd, feltéve, hogy őnagy- sága valami szellemeset mondott, és van egy kedvenc dala, amit én később közvetítenék neked száj- harmonikán. Kölyök kutatóan nézett rá. — Azt hiszem, te alakoskodsz. Pedig talán ha őszintén beszélnénk ... Mi van ezekkel? Amióta Troppauerrel ezt az elsőrangú hülye viccet kitalálta, hogy verseket olvastat vele, azóta az egész század megtiszteli közlékenysé- gével. A gróf úr is őszinte akart lenni, most meg Kölyök... — Hagyjuk az őszinteséget, öregem. Nem érdemes itt a családi múlton rágódni. Elsikkasztottad és punktum ... — De nem .. 1 — Hát akkor elkártyáztad, és rendben van. — Nem úgy volt... — Jó, jó ... Megölted és kész. Kölyök felkapta a fejét. — Honnan tudod?... — Mindenki így van itt vele. Elkártyázta, megölte vagy elsikkasztotta, esetleg a másikat is feleségül vette, vagy ilyesmi... Ne törődj vele... Én mondom. Latouret időnként hátrapillantott a beszélgetőkre, de nem szólt semmit... Csak beszélgess... Még dohányozhatsz is, de egyszer majd... Ha igazi alkalom lesz... A Nap égetett, és az állandó sárga, vakító sivatagi visszfény, amely szinte zúgva áramlott szemükön keresztül az agyukba, az örökös sivár porhalmok tengeréről, kibírhatatlan ... phü ... — Ne cammogjunk, a mindenségit... nincsenek a korzón... Gyerünk a légiós indulóval! Énekelni... egy... kettő... három ... Rajta! Szinte repedező, szikkadt torkukból fáradtan, hamisain, recsegve jött a hang. Koller, az ács, döngve bukott ki a sorból... Egy ember hátramaradt vele. Sátrat vertek, bevárják a századot. Az őrjárat folytatta útját a Szaharában. Most már nem énekeltek. Az őrmester nem is vezényelt ilyesmit. Micsoda puhányok! Az 6 idejében még a szekér lőcséhez kötözték azt, aki lemaradt, hogy menjen vagy vonszoltassa magát, amikor még a sivatagban elhullót legényekről csak a felszerelést vették le, és mindenki elhaladt az alélten fekvő mellett, akkor még énekeltek, és aki nem akart vagy nem tudott, azt karikára kötözték, hogy meggebedhetett... De azóta itt más világ lett. Annyit foglalkoztak velük a lapok, annyit firkáltak róluk, hogy egyre új meg új intézkedésekkel tették kényelmessé a légiót minden városi csirkefogó számára... — Megmondhatom neked, Galamb, ha érdekel..: Titok, de elmondom. — Nem! — mondta gyorsan Galamb. — Nem érdekel, ha titok, és nagyon kérlek, ne mondd el... — De... mégis..: jobb, ha tudod... — Jobb, ha nem! — Az út oda... még eddig.:. merész expedíciónak számított... Nincs is út... Murzuk oázistól a Nigerig képtelenség... és már helyőrséget is csináltak ... A huszadik század legnagyobb botránya... Útközben és ott is csak úgy halnak... de nekik úgy kell Guinea felé... és Timbuktu nyugaton van... nem alkalmas... Hű ,.. nem fogom bírni... (Folytatjuk)
