Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
Azt hiszem most már mindent tudunk Rigó Jancsi életrajzáról. Egy cinemascope filmóriás és egy „szélesvásznú” operett-felújítás jóvoltából mindenki képes lenne akár érettségit is tenni a Rigó Jancsi kérdésről. Voltak, akik stopperórával egészen pontosan megállapították, hogy ismétlésekkel és szünetekkel együtt fél 12-kor már az utolsó taps is elhalt, a nézősereg megközelíthette a ruhatárakat. A Rigó Jancsit, Fényes Szabolcsnak ezt a felszabadulás után bemutatott operettjét tulajdonképpen nem is kellene méltatni. A giccses történet pokoli csattanója, hogy tulajdonképpen megtörtént Nem kitalált esetről van legalább három operettet eljátszani. Ez már talán annál is több. Nem egy vagy tíz operett, hanem „az operett”. Ügy ahogy vjalamikor • játszhatták, úgy ahogy élvezetesen, hangulatosan, hatalmas művészi erőtartalékokat bevetve játszani a cigányprímásba szerelmes, férjében csalódott asszony érzelmeit. Sárosi Gábor a címszerepben megnyerőén egyszerű színészi eszközöket játszik, de talán többet ad a világhír csúcsaira jutott cigányprímás önteltségéből Mariska Párizsba is köpette Jancsit. (Balogh Rózsa.) szó, ámbár meggyőződésem, hogy a szereplők magatartását döntő mértékben befolyásolta annak idején a korabeli operettséma. Mert hiszen hogyan lehetett volna akkoriban hírnévre szert tenni, ha nem a fényes úri közönség megszokott erkölcsi szemléletét és a köny- nyű műfajban oly könnyen fellelhető szentimentaliz- must figyelembe véve. Ehhez igazodhatott a hercegnő is. meg Rigó Jancsi is, aki egyébként a korabeli fényképek tanúsága szerint valóban pompás emberpéldány lehetett Tehát nem Békeffy István librettójáról kell szót ejtenünk, hanem annál inkább az előadásról Az előadásról — amelyik választ adott arra a paradox kérdésre, hogyan lehet egyszerre, egy- időben, egy librettóra — kéne mindenütt Tanítani lehetne ezt az előadást, hogyan kell a legapróbb részletekig kidolgozni, átformálni, megszólaltatni és komolyan venni egy gyenge kis mesécskéből megformált darabocskát Csorba István, aki Latabór Kálmán egykori szerepében maga is hangulatos, őszintén mulatságos alakítást nyújtott, egyúttal a darab rendezőjeként is bemutatkozott a közönségnek és — ha a sejtéseink nem csalnak, mint librettóíró Is társult a produkcióhoz, mégpedig alaposan, nagy felkészültséggel, szellemesebbnél szellemesebb szituációkat teremtő írói vénával. Csakhát ez így együttvéve. Fényes Szabolcs más operettjeinek sikeres számait is hozzászámítva sok — nagyon sok. Ha belekalkuláljuk a szereplő gárda nem lebecsülendő fizikai erőfeszítéseit eg: ilyen majdnem három és fél órás tiszta játékidő esetében, ez már a művészi teljesítmények felső határát súrolja. Tehát azzal a ceruzával, amellyel szelleme- mes poénokat, nevettető helyzeteket, párbeszéd-részleteket beleírt a szerényen háttérben maradt, de számunkra egyáltalán nem ismeretlen társszerző, most jó néhány mondatnak a törlését kell elkezdeni. Talán még egész jelenetek kihagyása sem fogja veszélyeztetni a darab összhatását. Az eljövendő Rigó Jancsi mérete és minősége is hű képet fog adni a rendező kiváló teljesítményéről és a szereplő gárda magas művészi színvonalon mozgó munkájáról. Az együttes Játékáról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet megemlékezni. Gyólay Viktória Clara hercegnő szerepében jóval többre vállalkozott, mint amit egy szabványos primadonnaszerep megkívánhat Ragyogó technikával, s utánozhatatlan biztonsággal szólaltatta meg Fényes Szabolcs melódiáit, őszinte átéléssel tolmácsolta a kelleténél. Dévényi Cecilia Lisette alakját enyhe és finom lírával átszőtt humorral formálja meg. Szalma Sándor az öreg prímás szerepében igazi kabinetalakítást nyújt, hangulatilag ennyire egységes, ízlésesen egyszerű játékot ritkán lehet látni. Balogh Rózsa, mint Mariska, a szerelmében csalódott cigánylány, Perényi László, mint fenségesen hideg herceg nagy erőssége az előadásnak. Igen kedves, finom humorú, hangulatilag egységes Juhász Tibor megformálásában Albert király eléggé elnagyolt alakja. Nagy szerep jut az előadáson a banda tagjait alakító Kotnlós Józsefnek, Budai Lászlónak, Kölgyesi Györgynek és a fiatal Bokor Lászlónak. Sziporká- zóan szellemes a játékuk, a kollektív együttműködés jó példája. A második felvonás táncjelenete hangulatos. Igen szép, egységes teljesítményt nyújt a zenekar. Kerny Kálmán nemcsak karmesteri feladatát tölti be kitűnően, hanem — a hírek szerint — neki köszönhető a zenei anyag egységbe formálása a más Fényes Szabolcs operettekből átvett betétszámok értő gondozása is. Borosa István díszletei szépek, és káprázatosain sokszínű. gyönyörű jelmezeket tervezett Márton Aladár. Gyólay Viktória ruhái. Sárosi Gábor magyaros jelmeze különösen kitűnően sikerült Csáky Lajos As első találkozás: Rigó Jancsi játéka rabul ejti a hercegnőt (Gyólay Viktória és Sárosi Gábor.) Ténagy Sándor Didergő kert Tágas lett, kiüresedett a kert Húzódna összébb, meleget remélve, mint az öregek, rejtve szégyenét: ősz ringy-rongyát, kórót, korhadó levelet. S gyömgeségét, hogy didereg. Elfeledte, hogy tavaly is kitelelt Több mint fantázia! Lisette azt hiszi, hogy Rigó Jancsiba szeretett bele. (Dévényi Cecília és Csorba IstváoJ N égy humorista beszélgetett a ligeti pádon. — Tegnap felhívott a főszerkesztő és közölte, hogy a legutóbbi krokim remekmű — mondta az első humorista. — Tudjátok, amit a cipészszövetkezetről írtam. A továbbiakban kijelentette, hogy a humoros műfajban valóságos fordulatot jelent. Még hozzátette, hogy ez a kroki sajátos nemzeti humorunknak előkelő helyet biztosit a világranglistán. Végül bánatában elsírta magát, miért is nem tanulta ki a susztermesterséget, hogy még jobban érzékelhesse művem minden árnyalati finomságát. —Velem érdekes dolog történt — szólalt meg a második humorista. — Remélem, emlékeztek még ragyogó krokimra, amelyet arról a légyfogópapírról írtam, amihez a legyek nem ragadnak? Nős, a köny- nyűipari miniszter intézkedett, hogy helyezzenek el a dolgozószobájában egy ilyen légyfogópapírt, a titkárnő hozta az e célra fogott legyet, a miniszter meg saját kezűleg tette a légyfogópapírra. Ha hiszitek, ha nem — a légy nem ragadt. Erre a miniszter rendelkezett: azonnal hívassanak hozzá, mert fontos állami ügyben óhajt konzultálni velem. — Az én esetem olyan, akár egy szörnyű álom — vette át a szót a harmadik humorista. — Aznap, ami- ikor a huligánokról szóló szenzációs krokim megjelent, Andrej Voznyeszenszkij: Hóyal lepett csónak a parton Álmodsz te csónak, fenékkel felfelé? Bordáidon miféle pikkely-nevetés ropog? Ha álmodsz: kiről, s rólad ki álmodik? Tán csak a tenger — ó homok... Éjjel a csónak a domború hátán, az alumínium-bőrön, feszesen hogy hajlította gerincét a tomászlány, hogy ő a vasaló fogója legyen! Északi borostyán felkéklő tenger felett, ő csak nevet, kézzel a fenékbe hegeszt vén; te kicsi félvér, kentaurka. félcsónak-félgyermek lény. Félig-tengeri — félig-városi, félig-értelmes számítás benne, félig még morcos, de félig már kedves, félig elsüllyesztve, félig már megmentve. S hirtelen átperdül, tele vele a tér. Fél-őslény ő, elúszik — visszatér. Homokba süllyed a partra huppanó. ÍJ Kellett neked, te életrekelt vasaló! Hatavani Dániel fordítása. Simon Lafos Amikor elment... Amikor elment mellettem, visszanézett, — ö »olt, — gondolta, — 6 volt, ismerem! öt lépés után újra visszanézett, t hogy tíz lépést ment, tétován megállt. — Hát ilyen, aki törzsünkről letört, s elszállt, miként a szálló gondolat, mint csordából a legerősebb szarvas, ’ mely ágaskodó fővel élrevág. Tíz lépés után visszanéztem én is, * ő hátulról is látta, hogy gyúródik bennem az érzés, arcomon a ránc. — Ilyen lennék hát én is, hogyha akkor rámszól valami intés, hogy maradj! Nem kellett volna több: csak felismerni apám tekintetét a nyugtalant. Nem kellett volna több: csak megmutatni az árpalisztből gyúrt zsengés cipót, s ilyen lennék most én is biztosan..! Munkaruhám lobogtatná a nyári fullasztó szél, mely kemencéből indul, és kiszáradt ajakkal csókolóznék a korsóval, amit a szeder-szurtos gyerkőcök hoznak mezítláb a porban, de esténként villám hegyét az égre lendíteném, és szememben vinném haza legényesen az esthajnal-csillagot. És ott állnék vacsora után a kapufélnél a lánnyal, akit unos-untalan szólít az anyja, mert sokáig áll mellettem reszketve, mintha fázna'. S a kedves lányt — akit szólít az anyja — nem tarthatnám, sóhajtana szegény.. j Olyan lennék hát én is bizonyosan, mint aki ment. de vissza-visszanézett, pár éve... ezer napja sincs talán... este mentem haza. Meggyújtom a villanyt, hát mit látok: néhány ijesztő pofa vár rám. Biztos a huligánok, gondolom magamban, bosszút akarnak állni. Felkapok egy vaskos dossziét és rájuk rohanok. S mit gondoltok, mi történt? A huligánok elém hajigálják a bicskájukat, boxerüket, s különféle pénzkötegeket szórnak elém ezekkel a szavakkal: „Megvitattuk a krokiját és elhatároztuk, új életet kezdünk. Végérvényesen szakítunk a múltunkkal.” Még magamhoz se tértem, s már el is tűntek. Kár, hogy leadtam a pénzt a rendőrségen, különben meghívhatnálak benneteket egy pohár sörre ... A három humorista a negyedik felé fordult, aki csöndesen figyelte őket. Mikor elhallgattak, halk hangon beszélni kezdett: — Sajnos, én nem dicsekedhetem ilyen rendkívüli eseményekkel.^ Velem nem történt semmi különös. Ide- felé a trolin láttam néhány utas kezében annak a hetilapnak egy-egy számát, amelyben legutóbbi krokim megjelent. Belenéztem a szomszédom lapjába, hát láttam, hogy éppen az én írásomat olvasta. Mosolygott. Aztán hangosan nevetett. Szemben még ketten olvasták a krokimat, s úgy röhögtek, hogy a könnyük is kicsordult... A humoristák megdöbbenten pillantottak egy- másra, majd egyikük megszólalt: — öregem, te félrebeszélsz! Jó dolog a fantázia, de ízért ennek is vannak határai. Irta: Vita Ziiinskaite Fordította; Pető Miklós
