Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-29 / 50. szám

f 71 N A P T A * J968. február », csütörtök Névnap: Elemír Napkelte: C óra 27 perc. Napnyugta: 17 óra 27 pere. — A Szovjetunió 32 vá­rosában épül jelenleg új cirkuszépület, és a tervek szerint további 49 város­ban építenek majd cir­kuszt. 1970-ben a Szovjet­uniónak hetven állandó cirkusza lesz. — Földbe kerültek a korai zöldségfélék a sza­badföldi kertészetek me­legágyaiban. A kedvező időjárást kihasználva, a kecskeméti járásban a paprika és a korai karalá­bé magvait vetették el. — A megye« NEB mel­,t működő kereskedelmi akcsoport tegnap délelőtt ást tartott Kecskeméten, résztvevőik értékelték a ált évi munkát és meg­szelték az idei feladato- at. Az ülés végén emlék- , ipokat adtak át azoknak, akik tíz éve dolgoznak a népi ellenőrzésben. — Sikeresen zárta az el­múlt évet a Kiskunfélegy­házi Építőipari Szövetke­zet A lakásépítési prog­ram rájuk eső részét túl­teljesítették: 65 lakást ad­tak át és további 64 lakás alapozási munkáit végez­ték eL Ezekből a munkák­ból származó bevételük médiaiadta a 8 millió fo­rintot — AZ „ORION” ürcir- káló újabb kalandokra ké­szül Az Arbeiter Zeitung beszámol arról, hogy a nagysikerű „Járőrszolgálat az űrben” című tv-sorozat hét folytatása után az Orion-ürhajó utasai újabb kalandokra vállalkoznak: már forgatják a további folytatásokat, ezúttal szí­nesben. — Várna, a híres bolgár fekete-tengeri üdülőhely idei első külföldi vendégei az Ivan Franko nevű szov­jet hajóm érkeztek: hét­száz turista Grúziából. Előzetes számítások sze­rint 1968-ban Várnában egymillió bolgár és külföl­di turista üdül majd. Belvárosi „kínrímek" A jószemü, de rosszmájú (?) fotós a város szívén átal baktatott, s az úttesten pár „lövészárkot” észlelt, mit sietős munkások hagytak ott. Lencséjét legott a likra mereszté, mely — mint mondám — többed magával ásít, s csak a rím kedvéért sóhajtott így fel: — Vajon eltűnnek ezek — Mikulásig?! 80 éve, 1888 februárjának utolsó napján indult el — bár még kezdetleges formában — világhódító útjára korunk egyik fontos találmánya. John Boyd Dunlop Ír állatorvos gyerme­kei rázós, fakerekü kerékpár­jára, kerti öntözőtomlőből al­kalmazott gumiabroncsot tett, ez volt az Indulása a közleke­désben nélkülözhetetlenné vált felfújható gumiabroncsnak, a pneumatiknak. Eleinte csupán levegővel teieszlvattyúzott, egy- rétü gumitömlőt alkalmaztak, amelyet a kerékre ragasztot­tak. Ez a mód a javítást és a cserét nehézkessé, körülmé­nyessé tette. Később újítások egész sorával fejlesztették to­vább. Időjárás Várható időjárás csu­ktok estág: változóan fel­ős, párás, helyenként kö- ös idő. Néhány helyen ószállingózás. ködszi tálás. ijszaka gyenge, napköz­én megélénkülő északi sél. Az éjszakai lehűlés yengül. Várható legala- sonyabb éjszakai hőmér- éklet 0—mínusz 5, leg- lagasabb nappali hőmér­ők let csütörtökön 0—plusz fok között. A Kecskeméti Agrometeoro- gial Obszervatórium jelenti: bruár 27-én a középhőmér- iklet 0,3, (az 50 éves átlag '), a legmagasabb hőmérsék- t 4,1 Celsius-fok. A napsüté- 's órák száma 8. Február -án a reggel 7 órakor mért .’mérséklet m nusz 1,8, a del­tán 1 órakor mért hőmérsék- t 4,2, a legalacsonyabb hő- -rséklet mínusz 3,4 Celsius­— Mintegy 15 ezer gyü­mölcsösládához elegendő deszkát fűrészelnek az el­ső félévben a bugaci Béke Tsz faipari segédüzemé­ben. A tervek szerint a nyár folyamán áttérnek a kétműszakos termelésre. — A KECSKEMÉTI Fo- toklubban a gyógyszerészek fotoszakkörével közös ren­dezésben (új helyiségük: Gyógyszertári Központ Kul­túrterme, Kecskemét, Jókai u. li.) pénteken 18 órakor dr. Kolos István Szines di­áim címmel tart művészi színes diavetítési estet. — A Vezess baleset nél­kül mozgalomba Kiskun- majsán az általános és kö­zépiskolai tanulókat is be­vonj ák. Filmvetítéssel egy­bekötött előadásokat tarta­nak, a gimnazistákat pie- dig felkészítik a hagyomá­nyos KRESZ-vetélkedőre, ahol a fiatalok vezetői en­gedélyt kapnak segéd-mo­torkerékpár vezetésére. — Az 1967. évi Lomono­szov-aranyérmet Igor Tamm szovjet akadémikus és C. F. Powell nagy-bri- tanmiai professzor kapta. A Szovjet Tudományos Akadémia e legmagasabb kitüntetését esztendőnként egy szovjet és egy külföldi tudós között osztják meg. — Szénül Kunbaja. Az elmúlt évben — a lakos­ság közreműködésével — fásították az utcákat és kimeszelték az épületek utcai részét. A tavaszi as idő beköszöntésével az ál­talános Iskola tanulói kezdtek hozzá a sportoá- lya csinosításához. ÍNvá- guly Oyuláné leveléből.) — A Dunavccsel Járási Tanács tegnapi ülésének napirendjén a végrehajtó bizottság két tanácsülés közti tevékenységét ismer­tették. Központi témaként ezenkívül a költségvetési és fejlesztési tervek meg­tárgyalása szerepelt. Az idei bevételek és kiadá­sok összegét a járási ta­nács kis híján 32 millió fo­rintban határozta meg. — Tíz bélyegből álló so­rozatot bocsátott ki a szov­jet posta a szovjet had­sereg megalakulása 50. évfordulójának alkalmá­ból. — Valóságos baromfigyár lesz az a hatalmas kombi­nát, amely a következő években Csehszlovákiában, Zilina mellett épül fel. A telepen 8 ezer tonna csir­ke-, 300 tonna libahúst, és 40 millió tojást dolgoznak fel évente. — ünnepi taggyűlésen adták át a napokban Csó- lyospáloson a fiataloknak az új KISZ-tagkönyvet. Az ünnepségen megjelent a járási pártbizottság képvi­selője és a község vezetői, akik köszönetüket fejez­ték ki a fiataloknak az el­múlt évben veszett társa­dalmi munkájukért. — Száznál többel emel­kedett a legutóbbi három hónapban laounk lajosmi- zsei előfizetőinek száma. A rendszeres olvasók tobor­zásában többek közt a E>osta alkalmazottai jártak az élen. akik a hivatalve­zetőtől a kézbesítőkig lel­kes és hasznos munkát fej­tettek ki a cél érdekében. Egyetlen eiöfizetö-syrntö napjuk mérlege Például — ötven új előfizető volt. Három szövetkezel; egyesült Lajosmizsén Krími turistacsoport Kecskeméten Szerdán délelőtt, egyna- E>os látogatásra 34 tagú krími turistacsoport érke­zett Kecskemétre. Délelőtt 11 órakor a szovjet turis­tákat dr. Qreiner József, a városi pártbizottság tit­kára fogadta, s átvette a csoport vezetőjétől, Mjacsin Jurij Vladimirovicstól a szimferopoli városi párt- bizottság üdvözletét. A testvérvárosból érkezett vendégek üdvözletét hoz­tak a városi tanácsnak, va­lamint az óvónőképző inté­zetnek. A baráti hangulatú foga­dás után szimferopoli ven­dégeink megtekintették Kecskemét nevezetességeit. A turistacsoport — amely­nek tagjai munkások, mér­nökök, orvosok — nyolc nat>ot tölt hazánkban, meg­ismerkedik Dunaújváros, Szeged, Pécs és Budapest műemlékeivel, érdekessé­geivel. Állami gazdaságok is köthetnek vagyonbiztosítást Az állami gazdaságok elemi kárait eddig — kor­látozott mértékben — a költségvetés fedezte. Az idén az új gazdaságirányí­tási rendszer alapelveinek I megfelelően változott az elemi károk fedezetének biztosítása. A biztosítási főigazgatóság az állami gazdaságok országos köz­pontjával kötött megálla­podást, amely szerint az állami gazdaságok — a ter­melőszövetkezetekhez ha­sonlóan — is köthetnek vagyonbiztosítást. A vagyonbiztosítás az állami gazdaságok részére nem kötelező, rendkívüli vízkártérítést azonban csak az a gazdaság kaphat, amely biztosítási szerző­dést kötött. Az új fajta biztosítás szükségességét mutatja, hogy az állami gazdaságok 95 százaléka már kötött ilyen szerződést, főleg nö­vénybiztosítást. (MTI) 28 600 véralkohol vizsgá­latot végzett tavaly a Bel­ügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitányság bűn­ügyi technikai osztályának orvosi laboratóriuma. A vizsgálatok 70 száza­léka a közlekedéssel kap­csolatos. Akkor kerül rá sor, ha gyanú merül fel, hogy a jármű vezetője, vagy a balesetet szenvedett sze­mély alkoholos állapotban volt. A múlt évi statisztika sze­rint az élő személyeken végzett véralkohol vizsgá­latok több mint 80 százalé­kában mutatták ki az ittas­ság valamelyik — enyhe, közepes, vagy súlyos — fo­kát. Azoknak az eseteknek a száma, amikor az ered­mény negatív, évről évre csökken. Ebben a többi kö­zött szerepet játszik az al­koholszonda alkalmazása, mert attól nem vesznek vért, akinél a szondázás I Az év kezdetén Lajos­mizsén három közös gazda­ság: a Sallai, Törekvés és Vörös Csillag Tsz Népfront néven egyesült, őket is a szövetkezeti frigytől vár­ható területi és szervezési előnyök indították erre a lépésre. Külön-külön ugyanis a gyenge szántó­kon és egyebek közt a két éve pusztító belvíz miatt nem tudtak volna előbbre lépni a gazdálkodásban. Ugyanakkor a Sallai Tsz rendelkezik ezer anyajuh és csaknem ugyanennyi szarvasmarha férőhellvel. A három gazdaság terüle­tén már megtermelhetik az állattenyésztés fejlesztésé­hez szükséges szálas- és abraktakarmányt. Kukori­Szerdán délelőtt Kecske­méten kibővített ülést tar­tott a Helyiipari és Város- gazdasági Dolgozók megyei Bizottsága, amelyen részt vett és felszólalt Szabó La­jos, az SZMT vezető titká­ra, Sándor Béla, a megyei tanács vb építési, közleke­dési és városgazdálkodási osztályának vezetője, Üj- hídi László, a megyei ta­nács ipari osztályának cso­portvezetője, valamint a szakszervezet hatáskörébe tartozó üzemek és vállala­tok gazdasági vezetői. Elsőként Palsovics József, a bizottság titkára tartott részletes beszámolót az el­nökség műit évi munkájá­ról. Elmondotta többek kö­zött, hogy a szakszervezeti munkában nagy eredmény­nek tekinthető a területi szervezés megváltoztatása, az instruktori csoport lét­rehozása. Ez megkönnyítet­te a társadalmi aktivisták tevékenységét is. A továb­biakban arról szólt, hogy a kollektív szerződések elő­készítésében, majd megkö­tésében milyen szerepe volt a szakszervezetnek. Ismertette a bizottsággal, hogy a tavalyi hét elnök­ségi ülés 18 napirendi pont­nem mutatja ki alkohol je­lenlétét a szervezetben. A törvényt, a közlekedés: előírásokat betartó vezető­nek azt is figyelembe kell venni, hogy ha iszik, med­dig nem szabad volánhoz ülni. Ha mielőtt a volánhoz ülne például egy hét decis, 10 százalék alkohol tartal­mú palackbort iszik, az el­fogyasztott alkohol meny- nyiség 10 óra alatt ürül ki szervezetéből. A 40 száza­lékos konyakból egy deci elfogyasztása négy deci bor­nak felel meg. Az átlagosan 5 százalékos csapolt sörből egy literben 50 gramm al­kohol jut a szervezetbe. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy különböző gyógyszerek, vagy a koffein semlegesíti a szervezetbe került alkoholt. Ilyen gyógy­szer nincs, s a kávé sem közömbösíti, nem szünteti meg az alkohol hatását. cát például több mint 400 holdon vetnek, a triticale vetésterületét 145 holdra növelték az őszi árpa ro­vására. A három lajosmizsei ter­melőszövetkezet egyesülése egyébként az utolsók egyi­ke a hasonló vállalkozások között a kecskeméti járás­ban. Az átszervezés befeje­zése óta tartó folyamatban mintegy harminc tsz, illet­ve termelőszövetkezeti cso­port olvadt be egy másik gazdaságba, s jórészt ki­alakultak a Homokhátsá­gon a nagyüzemi termelés­re alkalmasabbnak látszó, s a munkaerő- és egyéb feltételeknek megfelelő, át­lagosan a 3 ezer holdat, megközelítő vagy ennél nagyobb szövetkezetek. jának megtárgyalása és az ezeket követő intézkedések végrehajtása milyen ered­ményekkel járt Elismerés­sel emlékezett meg arról, hogy a múlt évben a párt­ós tanácsi szervek, vala­mint a gazdasági vezetők a szokásosnál is nagyobb segítséget nyújtottak a HVDSZ-nek. A beszámoló után meg­vitatták a megyei bizottság munkaprogramját. Távközlési szakosztálv w alakult A Közlekedéstudományi Egyesület a Szegedi Posta- igazgatóságon megalakítot­ta a postai és távközlési szakosztályát. Ennek el­nökségébe beválasztották Koncz Ferencet, a Bács- Kiskun megyei Távközlési Üzem vezetőjét, valamint Vakó Jánost, a Kecskeméti Telefonautomata Főköz­pont vezetőjét. A szakosz­tály feladata: tudományos előadások, tapasztalatcse­rék, valamint gyárlátoga­tások szervezése. Célkitű­zése az új gazdasági me­chanizmus érvényesülésé­nek segítése a postai táv­közlési munkában, a hír­közlés fejlődésének figye­lemmel kísérése és annak operatív elősegítése. Leesett a kocsiról — meghalt Tragikus szerencsétlenség történt kedden este Solt- vadkert és Bocsa közötti földúton. Molnár Ferenc 48 éves földműves, kaskantyúi lakos ittasan hajtotta két- fogatú lovas kocsiját. Az ij- luminált férfi — a feltéte­lezések szerint — ostorral a lovak közé csapott, az álla­tok megvadultak, s a ko­csit megrántották. Molnár Ferenc olyan szerencsétle­nül esett le a járműről, hogy a kerekei keresztül mentek rajta. Molnár Fe­renc sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. A rendőrség a baleset kö­rülményeinek tisztázására vizsgálatot indított. Az ügy­ben a nyomozás még tart. Négyötöd részben jelen volt a szesz 28 600 alkoholvizsgálat Hasznos az Instruktorok tevékenysége PFTGf i net*f - a Magyar Szocialista Munkáspárt Ba-»- K 'k .r megyei Bizottsága es a megyei tanacs lapja — Főszerkesztő e i un na Kmija a Baee m*evei i-aokiadc vaualat Felelős trade dr Mezei István igazgató - Szerkesztőség Kecsk = m?r Vár-wi nnársház Szerkesztőse® telefonközpont- 26-19 25- 16 •=7**rk“sztr oi/mtsag |0-3B - Kiadóhivatal- Kecskemet Szabadság tér Ka. Telelőn; 17-09. — Terjeszti a Maavar Posta - Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra- 17.— forint. ’ Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-85. — Index: 25 065:

Next

/
Oldalképek
Tartalom