Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-28 / 49. szám
1968. február 28, szerda 5. oldal Fél évszázada történt Gyalázat — és reménység »Egy beteg 30-as honvédet egy ismeretlen pol- gári egyén megtámadott és kirabolt” — írja 1918 február végén a Kecskeméti Űjság. — „Az illető a szerencsétlen embernek nemcsak a pénzét, de iratait is elvitte." — Másik tudósí ás arról számol be, hogy „Feltűnő módon szaporodik a beteg katonák száma. A betegséget főként a pályaudvarokon, vagy azok környékén utazás ürügye alatt ácsorgó gyanús nők terjesztik.” A háború velejárójáról, az erkölcsök általános lazulásáról, egy 1918. március 16-án közölt cikkben ez is olvasható: „Nagyon sok a válóper. Az évszámra a fronton, vagy hadifogságban levő férjnek a felesége nem győzte kivárni a háború végét, amelyet három esztendő óta ígérgetnek, és bizony — ha hajlam is volt rá —, hogy úgy mondjuk, félrerelépett. A menyecskék úgy tördelték a házasságokat, mint a béke idején — amikor még olcsó volt — a cseréplábasokat. Most azután, hogy a férjek gyakrabban jutnak szabadsághoz, meg a fogságból is rajokban jönnek vissza a magyarok, hát megindultak a válóperek országszerte.'’ Mindezek felett az emberiség történetében új korszakot nyitó esemény — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom — hatása igen nagy szerepet játszott abban, hogy a magyar katonák többsége rádobbenKodály-emlékek gyűjtése Kecskemét nagy zeneszerző-szülötte csaknem 30 éven át rendszeres vendége volt a galyatetői SZOT-üdülő- nek. Közben járta a környéket, ismerkedett a vidék népének életével. Most megkezdték a Mátrában a Ko- dály-emlékek összegyűjtését: fényképeit, aláírásait kutatják. Sokan pedig hangszalagra mondják a mesterrel kapcsolatos élményeiket. jen az imperialista háború gyalázatos voltára — de arra is, hogy kik váltják tettekre a tömegek békevágyát Hogy az orosz szocialista forradalom győzelme milyen erővel táplálta a béke reményét még a polgári körökben is, erről 1918 elején az újságok szinte nap nap után cikkeztek. A Kecskeméti Űjság például egymás után három-négy vezércikkben is méltatta a forradalom roppant hatását a fiatal szovjet állam békét teremtő törekvéseit. „Az elfáradás, kimerülés csendjéből halk sóhajtás sírása hangzik el, mint a vágyak szava nagy mélységből: béke! A nagy földrengés, mely az orosz birodalom talaján megrendítette és kiforgatta sarkaiból az egész világot, érezteti már hatását a kék egű Itáliában is... Oroszország felett már derül az ég, a béke csillaga vezeti a boldogság felé. És ez a csillag széjjelhinti ragyogását az egész világra” — írja a lap január 8-án. Másnap, mivel híre érkezik, hogy a Breszt- Litovszkban megkezdett béketárgyalások az imperialista hatalmak képviselőinek mesterkedései miatt akadoznak, keserűen rója papírra a cikkíró: „Húzódik a béke, mint csipetke tészta a nyújtódeszkán,.. Az is vívmány — nem szabad lekicsinyelni —, hogy legalább őszinte barátsággal parolázhatunk az oroszokkal. Minket Oroszország legközelebbről érdekel, a mi háborúnk a velük való egységgel leginkább be is fejeződött... Oroszország nélkül a francia és angol is olyan, mint a rokkant koldus, kinek ellőtték a lábát. Csak egy lábon döcög, mint a fagyon a veréb.” A január 10-i vezércikkből: • Meg kell ragadnunk az orosz nép felénk nyújtott kezét, mert annak emberi gesztusa azt az utat mutatja, ahol az egész világ békéjét megtalálhatjuk.” Érdekes megfigyelni, hogy a polgárság egyik veszi: a fiatal szovjet állam, élén lángeszű vezetőjével, Leninnel, nem a mindenáron való béke híve. A lap fő cikkírója — ki nem mondottan — egyszersmind elárulja azt is, hogy nagyjából már megértette az orosz forradalom szocialista jellegét (Addigi megnyilatkozásai ugyanis azt sejtetik, hogy a forradalmat „polgárinak” hitte.) Január 19-én így ír: „Lenin nem a pacifisták békeelveit követi, hanem könyörtelen háborút hirdet az európai demokrácia hazugságainak, az állam bűneinek és a hipokrita kultúrának ... Leninék a világ összes munkásainak kiadták a jelszót: harc a békéért. Ezt a jelszót fel kell használnunk a háború befejezésére ..Ugyanakkor a cikkíró felhívja a figyelmet — s ezzel árulja el polgári szemléletét — „a legnagyobb veszedelemre, a béke világforradalmára, mellyel Lenin fenyeget.” T. I. segél i s/álítniány Szicíliába A szicíliai földrengés mély együttérzést keltett a Magyarország lakosságában. A Magyar Vöröskereszt 171814 K—95. számú csekkszámlájára jelentős összeg érkezett be. Így lehetővé vált, hogy a januárban útnak indított mintegy 300 ezer forint értékű segélyszállítmány után az akció befejezéseképpen a Magyar Vörös- kereszt a közeli napokban újabb szállítmányt küldjön a súlyos kárókat szenvedett szicíliai nép megsegítésére. A második szállítmányt — az Olasz Vöröskereszt kérésének megfelelően — ágyneműből, törülközőkből és konyhai felszerelésekből állítják össze. A Magyar Vöröskereszt elnöksége a gyűjtés lezárása alkalmából köszönetét mond mindazoknak az egyéneknek, intézményeknek és társadalmi szervezeteknek, amelyeknek adományai lehetővé tették az újabb szállítmány összeállítását. (MTI) Macskákat nem veszünk fel Nem áldozzuk fel sza-1 badságunkat egy nőszemélyért! — fogadkoznak a | keménykalaposok. Aki | Afféle hamisítatlan mai fiatalokról szól ez a kissé túl bosszú csehszlovák film. Azért mondom, hogy megszegi ezt az egymondatos alapszabályt, könyörtelenül kiközösítik. Túl a hárommillión Nagy pénz hárommillió forint. Ennyit költöttek a kecskemétiek tavaly könyvre — csupán egyetlen boltban! 1955-ben, amikor a kecskeméti Katona József könyvesbolthoz tartozott az egész járás és az üzemi terjesztés is, a forgalom alig haladta meg a másfél milliót. Azóta a kiadás és a terjesztés nagyot fejlődött. Megnyílt a városban a Művelt Nép könyvesbolt, amely az üzemi bizományosokat látja el, a járás ellátásával a szövetkezeti bolt foglalkozik, a politikai könyveket pedig a Kossuth Kiadó megyei kirendeltsége terjeszti. Négy üzlet foglalkozik tehát a könyvárusítással, s az egykori Katona József könyvesbolt mégis kétszer akkora forgalmat bonyolít le, mint annak idején. A já- szócsöve nemsokára észre-rás és a város területén pedig az összforgalom meghaladta tavaly a hétmillió forintot. Mi a titka ennek az óriási fejlődésnek? Első helyen említeném a szüntelenül javuló könyvkiadást. Mindig szebb kiadású és tematikailag egyre változatosabb könyvek között válogathat a vásárló. A másik ok a dolgozók anyagi helyzetének állandó javulása és ezzel együtt kulturális igényeik fejlődése. Harmadszorra említeném a könyvterjesztés dolgozóinak lelkes munkáját, a terjesztés mind korszerűbb módszereit A vásárlók ugyanis évről évre újabb kedvezményekkel juthatnak könyvhöz. A Katona József könyvesbolt például bevezette a folyószámlára történő vásárlást. A vevő könnyebben megveszi a drágábbat, vagy több könyvet, ha az átvételkor az árnak csak egynegyedét fizeti, s a fennmaradó összeget két- három hónap alatt egyenlí- heti ki. Ugyanebben a boltban lehet rendelni könyvet külföldi ismerősöknek, rokonoknak. Eddig évente 150—160 csomagot küldtek a világ különböző országaiba. Az idén előreláthatólag ez a mennyiség megkétszereződik, mert januártól megszűnt az 50 százalékos felár a külföldi küldeményeknél. A boltban található valamennyi könyv bárhová küldhető 10 százalékos kezelési költség és a postaköltség felszámításával. A könyvterjesztés dolgozói még nagyobb eredményekkel számolhatnának be, ha a vállalatok rendszeresebben és céltudatosabban igyekeznének fejleszteni könyvtárukat a kulturális keretükből. Németh János afféle, mert a keménykalaposok inkább csak illusztrációk a mai fiatalságról. A levegőben lógnak, a meglehetősen kedélyes és gondok nélküli céltalanság vizeiben éviekéinek, ahová a társadalomnak még a partjai sem látszanak. Ám van abban sóik igazság is, amit a film elmond a fiatalokról. Különösein az eleje izgalmas — már ami a felvetett problémákat illeti — és modern. De aztán az izgalom elül, derűsen szemléljük a fiatalok bohóckodó ugrabugrálását a lányok körül, illetve a lányok elől. Ekkor már tudjuk, hogy itt vér és könny nem fog folyni, megtisztulásra és tanulságra se számítsunk, a film végére majd „bejön” a valamilyen megoldás, ami ok lesz a befejezésre. Hogy ezek a kölykök végül feladják-e „elveiket”, nem fontos, mert alapjában véve úgyis éretlenek még a szerelemre. Ha pedig megmaradnának „nőgyűlölőnek” továbbra is, az sem baj. Mert akkor majd később érik be a fejük lágya. M. L. 49. Bravó Galamb! Most közelebb jutottál a probléma megoldásához. A kis Hlavács, aki cipésznek adja ki magát, alapjában véve őrnagy a francia hadseregben. Mit tesz a szimat... Megitatta a beteget. Puszta kézzel nyúlt hozzájuk. Otthagytak neki karbolt, de nem használta. Így csak megkapja a tífuszt. Az egyik beteg zubbonyát felvette. A másiknak az ivópoharát használta. Ezzel legalább húszmillió bacilust nyelt. Így. Most szépen vár, amíg szédülni kezd és fáj a feje. Az a tífusz. Kiült a sátor elé, és várt rá. Néhány órát ült így. Végre távol feltűnt egy menet. Egészségügyi katonák jöttek egy ponyvás autóval. Finley hadnagynak a legelső dolga volt, amikor megérkeztek, hogy intézkedjék. Először a betegeket rakták fel. Azután a sátrat és a holmit. Galamb a sofőr mellé ült. Azt remélte, hogy tífusza van már. Figyelte, hogy mit érez. Csüggedten sóhajtott. Csak egyetlen rossz érzés sajgott benne. Nagyon éhes volt... Nem ment fel a szobájába. Kisétált az erőd!;.); Itt szabad kilépés volt, mert hiszen az erődtől eltávolodni amúgy sem lehetett Atsietett a partizánokhoz. A nő vagy a kigyóbű- völő csak ott lehetett. A katonák között nem rejtőzhettek útközben. Sorra vette az arab tábort Minden egyes embert megnézett, minden sátorba bement. Sehol sem találta őket. Egy szakállas arab szólította meg a kóválygó légionistát. — Mit keresel uram? — A kígyóbűvölőt. — Aki Murzukban jósolt a ruminak? — Azt hát. — Nem jött velünk. Ott maradt Murzukban. — Körösztapád... Az maradt Murzukban az egész családjával! Én beszéltem útközben a varázslóval! — Kizárt dolog, uram ... Hm... Ez egy kész bolondokháza. De itt a vén arab kávéfőző! Az is bene van a társaságban! Aki leöntötte kmirhával, hogy becsapja a viperát. — Mondd csak, kedves barátom, ismered te a kávéfőzőt, aki veletek utazik és mindenütt feketét főz? — Abu el Kebirt? — Igen, Abu el Kebirt! Az a vézna, gyulladt szemű nebuló... Hol van ? — Szegény... Tegnap éjjel meghalt... De rumi űr ... ilyen csúnyán káromkodni... Hátat fordított. Elég volt. Ez meghaladja egy mes- terdetektív képességét. Slussz. Nem lehet tovább. Az emberek egy része eltűnik, a továbbiak meghalnak, mint ez az Abu el Kabir.. Mindenki meghal, csak ő nem, akinek ez olyan sürgős és fontos lenne... • Galamb visszatért az erődbe. Az udvar űgvszólván teljesen üres volt. Felment a legénységi szobába. Az emberek, félholtan a kimerültségtől, aludtak. Ezeket ugyan alaposan kifárasztotta a menetelés. De hol a csodában vannak az idevalósi katonák? A napos tizedes valami táblázatot csinált az asztalnál, vonalzóval és tollal húzta alá a sorokat — Mondja, kérem, igaz az, hogy a most érkezett századon kívül itt nincs katona? — Hát én mi vagyok? Gardedám? Marha! — És még hányán vannak altisztségeden kívül? — Ha nem számítom azt, aki holnapra meghal, akkor: én, az őrnagy, két altiszt és kilenc közlegény meg én. Az összesen tizennégy. — Magát már egyszer mondta. Vagy két példányban intézkedik? A tempós beszédű, mély hangú, nyugodt tizedes felnézett, és szelíden csak ennyit mondott: — Fogja be a pofáját! Azután gondosan odaillesztette a léniát, húzott egy sort, majd szótagolva elmondta, amit írt: — Há-rom tisz-ta kö-peny. Pont. Galamb végigdőlt az ágyon. Igaz volt tehát, amit Murzuktól idáig szokásos légió-rémhírnek tartottak: Aut-Taurirtból senkit sem váltanak le. Már több századot küldtek ki, és mindössze kilenc közlegény maradt életben. Hadnagy egy sem ... ... Ezen a szomorú statisztikán tűnődött Gardone is. Ott állt az őrnagy előtt. — És nem lehetne jobb egészségügyi felszereléssel segíteni ezen a helyzeten? — kérdezte. Delahay fáradt arcán ravasz grimasz futott át: — De mennyire... Már magam is gondoltam ilyesmire. Kérünk a hadtestparancsnokságtól egy kis magaslati levegőt. — Hogy ne sértse meg a tréfával Gar- done-t, nyomban hozzátette: — Nyugodjunk bele, barátom. hogy a földnek van néhány pontja, ahol nincs magfelelő környezet arra, hogy az emberek életben maradjanak. Katonáknak lehet arrafelé dolguk, és akkor nem szabad a részletkérdésekkel törődni. Ez a helyzet itt is ... — Csak azt csodálom, hogy az emberek itt engedelmesen s-ázszámra meghalnak, és sohasem fordult elő lázongás. (Folytatjuk)
