Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-02 / 27. szám
Öröm Kiskunfélegyházán Hetek óta lázas izgalomban éltek a kiskunfélegyházi szurkolók, pontosabban — amióta híre ment, hogy a két Spartacus egyesülni kíván. Végül is — bár a fúzió nem sikerült — a megszűnt Budai Spartacus helyére az MLSZ a félegyháziakat sorolta be a labdarúgó NB II-be. Váratlanul, de nem felkészületlenül érte a jó hír a csapatot. Kanyó János edző vezetésével január 9. óta heti öt edzéssel készül az új idényre a 22 főből álló keret. A csapat jelentősen erősödödtt. A vezetőség és a közvélemény elsősorban a Komlóról jött Villányitól, továbbá a DVTK-ból átigazolt Haragostól vár jó szereplést, de bízik Rubányiban, valamint a Kun Béla SE-től leigazolt Pólyákban is. Leszerelt és visszatért az egyesülethez Sántha, és igen tehetségesnek ígérkezik a Gépjavítótól átjött Farkas is. A felsorolt hat játékoson kívül még több ifjúsági labdarúgót is sikerült a sportkörnek megszereznie. Február 4-én már mérkőzést játszanak Kiskunfélegyházán a Cskalov SE- vel, 14-én pedig a Kecskeméti Dózsát látja a Vasas vendégül. A bajnokság beindulásáig minden szerdára és vasárnapra jut edző- mérkőzés. A labdarúgószakosztály vezetésében is változás történt. Az új szakosztályvezető Kanyó László, intéző Barta József lett. Szakértelmüktől igen sokat vár az elnökség. Tény, hogy az elmúlt évinél sokkal kedvezőbb körülmények között készülnek a félegyházi fiúk a bajnokságra és végső célul a biztos bentmaradós nem látszik elérhetetlennek. Előkészületi mérkőzés Kecskeméti Dózsa— Kun Béla SE 2:2 (1:0) Kecskemét, v.: Vékony. A Dózsa a következő ösz- szeállításban kezdett: Gór — Oláh. Fajt, Lantos. Vin- cze — Morvái. Diószegi — Dobó, Kiss II., Czéh II., Rozgonyi. A keddi utazástól és az edzőtábor után fáradtan játszott a kecskeméti csapat. Az első félidőben Kiss II. góljával a Dózsa szerzett vezetést. A szünet utáni összeállítás: Czéh I. — Kéri, Fajt, Lantos. Vincze — Peller, Birkás — Jósa. Pasek, Bo- hács. Balatoni. Az együttes játéka még nem volt folyamatos. Látszott az ösz- szeszokottság hiánya. A Dózsa második gólját Bohács szerezte. Hazánkat is elérte az influenza Enyhe lefolyásúnak ígérkezik Kosárlabda A Diósgyőri VTK férficsapatát látja vendégül vasárnap a Kecskeméti Petőfi NB I-es kosárlabdacsapata. A mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődik a Szovjet-teremben. A Petőfi kosárlabda szakosztálya közli az érdeklődőkkel, hogy a tornacsarnoknak új, közvetlenül a terembe nyíló bejárata van a város felőli oldalon a Honvéd utca végén. Gazdag kosárlabdaműsor lesz a hét végén a megyeszékhelyen. Szombaton délután 3 órakor a Katona József Gimnázium tornatermében kerül sor a Katona Gimnázium—Bp. Ság- vári G. női középfokú iskolai kosárlabda bajnoki mérkőzésre. Ugyancsak szombaton délután kezdődik és vasárnap délelőtt folytatódik a megyei kosárlabda szövetség ifjúsági kupájának mérkőzéssorozata. Szombaton délután a lányok a Bányai Júlia Gimnáziumban, a fiúk a Piarista Gimnáziumban látszanak, vasárnap délelőtt a döntőket a Bányai Gimnázium tornatermében rendezik. Kivégezték a kínai asztalitenisz-bajnokokat AP-hírügynökség [egyéni világbajnok meg Az belgrádi tudósítója jelenti, hogy a Borba közíli a jugoszláv asztalitenisz-válogatott edzőjének. V. Os- manogiicsnak bukaresti jelentését. Az információ szerint Osmanogics a román nemzetközi asztaliteniszbajnokságon beszélgetett kelet-ázsiai sportolókkal, akik érdekes dolgokat mondtak el a Kínai Nép- köztársaság legkiválóbb játékosadról. Az értesülés szerint Can Ce Tung az 1961., 1963. és 1965. évi akart szökni a Kínai Nép- köztársaságból, de ez nem sikerült és miután revizionistának bélyegezték, kivégezték. Ugyanerre a sorsra jutott Fu Csu Fang sokszoros válogatott és Csu Jang Seng, az egyik legtehetségesebb fiatal játékos is. Két másik világhírű asztaliteniszező. Li Fu Jung és Csu Lan Sun szökése viszont sikerrel járt és elhagyta a Kínái Népköztársaságot. (MTI) Félegyházi sporthírek A múlt év novemberében Japánból és az Egyesült Államokból elindult influenzajárvány január végefelé hazánkat is elérte. A járvány — valószínűleg Olaszországból — Jugoszlávián át érkezett hozzánk. Az első nagyobb számú megbetegedést január 18-án jelentették az egyik jugoszláv—magyar határbelépőhelyről, a Baranya megyei Udvar községből. Másnap a Jugoszlávia felé nagy forgalmat lebonyolító Be- remenden mutatkozott járvány. Az influenza 20-án már Mohácsot is elérte. Pécsett 22-én tört ki a járvány 2614 megbetegedést okozva. A múlt hót végéig tehát egy hét alatt Baranya megyében 3 ezer megbetegedés fordult elő, Pécsről viszont 16 514 esetet jeleztek. A járvány aránylag lassan halad észak felé, újabban Somogy megyében is több helyen felbukkant. A járvány miatt az Egészségügyi Minisztérium az egész ország területére kiterjesztette a jelzőszolgálatot Utasította az egészség- ügyi hálózatot, készüljön fel a járványtól nem érintett helyeken is az influenza jelentkezésére, a megbetegedések számának fokozódására. Valószínű, hogy nálunk is a már korábbi években jelentkezett A—2 vírus okozza a megbetegedést, amely teljesen típusos és enyhe lefolyású. Magas, 39—40 fokos lázzal, elesettséggel, végtagfájdalmakkal, esetleg hasmenéssel kezdődik és rendszerint néhány nap alatt gyógyul. Megtartotta idei első ülését Kiskunfélegyházán a labdarúgó edzők tanácsa. Molnár Sándornak, az edzőtanács titkárának javaslata alapján elkészítették az 1968. évi munkatervüket a serdülő és ifjúsági játékosok rendszeres foglalkoztatására. * „Népsport az olvasó szemével” címmel ankétot tart február 8-án, csütörtökön délután fél 6 órakor Kiskunfélegyházán a városi 1967. évi úszóeredmények tanács nagytermében a Népsport szerkesztősége. * Vasárnap értekezletet tartott Kiskunfélegyházán a járási labdarúgó szövetség a labdarúgó szakosztályvezetők és intézők részvételével. Megbeszélték a bajnokság beindításával kapcsolatos kérdéseket, s megállapodtak abban, hogy Ünnepi tolvajok A karácsonyi és újévi ünnepek előtt nehéz volt az amerikai kereskedők élete. A vásárlási lázzal egyidejűleg járványszerűen elterjedt a „shoplifting”, a kis üzleti tolvajlás. Az üzleti tolvajlások „kicsiségük” ellenére eddig már 2 milliárd 600 millió dollárjába kerültek az amerikai üzletesek- nek. Ilyenkor nemcsak a hivatásos, hanem az „amatőr” tolvajok is aktivizálódnak. Fantasztikusan leleményesek. Különösen a nők tűnnek ki ebben. Ruhájukat. sőt még intim fehérneműjüket is számtalan feneketlen zsebbel látják el, hogy legyen hová eltüntetni a lopott árut. A legeredményesebbnek az a módszer látszik, ' amelyet otthon a telefonkönyvvel előre jól begyakoroltak: tranzisztoros rádiót, táska-írógépet, sőt még fagyasztott pulykát is kivisznek úgy, hogy a lábuk közé szorítják, ugyanakkor természetesen kényszeredettség nélkül lépkednek. A házi detektívek nem Minőség ényező a tea ténye A tea közismert jellegzetessége; íze, aromája és színe. De a teának van egy negyedik jellemzője is: sötétben fényt bocsát ki magából. Ez a sugárzás természetesen rendkívül gyenge, szabad szemmel nem érzékelhető. A szovjet tudósok éppen e fény mérésére alapozták minőségvizsgáló módszerüket. A teát sötét kamrába helyezik. A tealevelek gyenge fényét egy rendkívül érzékeny műszer felfogja, és elektromos hullámokká alakítja. Az így nyert gyenge áramat felerősítik, és lemérik. A tea kibocsátott fényerőssége alapot nyújt a minőség meghatározásához. Apróhirdetések 424 NÉGYSZÖGÖL, szőlő belte- rületen eladó. Érdeklődni lehet KecsKemét, Szolnokihegy 6/c. PolgáréknáL _________ 728 EZ evoen épülő olcsó épitKezé- sű kettőszobás társasházrészem átadom. Érdeklődni: Arany János utca sarkán levő újságospavilonnál. 733 TAKARÍTÁST heti egy napra vállalna középkorú nő. Ajánlatokat: „Tiszta 119 023” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 734 ELADOK íehér hízott sertések. Kecskemét, Budai betonúton, népbolt mellett, Kara Lászlónál.____________________________735 ELADÖ 832 négyszögöl újülte- tésű, termésben levő gyümölcsös és 2 hold szőlő két részben is Kisfái állomás mellett. Érdeklődni: Kecskemét, Losonczy u. 6. 738 KERESEK egy szoba, konyha, kamrás lakást köitségmegtérí- téssel, Kecskemét belterületén. Érdeklődni: Kecskemét, Losonczy u. 6. 739 POLITÚROZOTT hálós zo bab u- tor, konyhabútor, ágyak eladók. Kecskemét, Zsinór utca 50. _____________________________740 MI NŐSÉGVIZSGÁLÓ Intézet (Kecskemét, Munkácsy utca 15.) nyugdíjas kisegítőt alkalmaz. Érdeklődés délelőtt. 741 ELADÓ Platter-féle Konzervgyár mellett 400 négyszögöl £zőlő. Házhelynek is alkalmas. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Pacsirta utca 8. szám alatt. 743 SKODA Octavia Combi 200 kilométerrel eladó. Soltvadkert, Ady Endre utca 45. 751 NYUGDÍJAS háztartási alkalmazottat felveszek. Kecskemét, IV. kér. Pászthóy u. 3. 11151 Az „altató hiemelf feladatként kezelik , bírják a munkát. ünnepek ót irmon rPi InhHnm i rtrvlr nű _ . » . . . 1 az ifjúsági labdarúgók nevelését, elméleti és gyakorlati tudásuk fejlesztését. A járási bajnokságon 12 csápját vesz részt, s a serdülő bajnokságra 6 egyesület nevezett. A férfi hátúszó-számok- ban sokat fejlődött a mezőny, de a megyei csúcsokat nem fenyegette veszély. A ranglistát továbbra is a kecskemétiek sokoldalú versenyzője Iványosi Sz. László vezeti. Sohajda Ferenc ebben a számban is az élen van. Lehet, hogy a hátúszásban fog a jövőben jó eredményeket elérni. A kiskunfélegyháziak fiatal úszója Gulyás István, szépen fejlődik. Több edzési lehetőség mellett egészen jó hátúszó lehetne. A bajai Bánáth, Fenyves és Pék egészen fiatal még, ezért hátúszásban biztosított az eredmények javulása. 100 M FÉRFI HATÜSZAS 1:22 1:24, 8 1:25,5 1:25,8 1:26,5 1:28,1 1:28,6 1:30,5 Octogonal SANTIAGO Csütörtökre virradóra újabb két mérkőzést játszottak: az Octogonal-tor- nán. Eredmények: Csehszlovákia—Universi- dad Chile 2:0 (1:0) Góllövők: Masopust (10. p.) és Veseli (73. p.). Santos—Racing 2:1. (További részletek érkeztek.) Az Octogonal-toma lása: K 5 2. Santos 5 3. U. Catolica 5 4. Vasas 5 5—6. U. Chile és 5 Csehszlovákia 5 7. Colo-Colo 5 8. Racing 5 Legközelebb magyar idő szerint szombatra virradóra , . játszanak újabb mérkőzé- .ÍU'^'LÍ"»“5??!..7fÍá?..Íó.'lseket, a Vasas az Universi3. Gulyás I. (Fházi F.) 4. Bánáti L. (Bajai V.) 5. Mihálovics J. (B. V.) 6. Várhalmi M. (B. V.) 7. Fenyves A. (B. V.) 8. Farkas A. (H. V.) 9. Pék L. (B. V.) 10. Kanyó A. (K. V.) Megyei ifi csúcs: Varjú László (Baja) 1:21,5 (1963). Megyei felnőtt csúcs: Urbán József (Baja) 1:15 (1964). 200 M FÉRFI HAT 1. Iványosi Sz. L. (K. V.) 2:49,9 11. NDK 2. Gulyás I. (Fházi F.) 3:01,8 “ 3. Mihálovics J. (B. V.) 3:04,2 4. Várhalmi M. (B. V.) 3:05,9 5. Sohajda F. (K. V.) 6. Bánáti L. (B. V.) 7. Kanyó A. (K. V.) 8. Fenyves A. (B. V.) 9. Kocsis S. (K. V.) 10. Janó Ákos (H. V.) 3:07,7 3:09,5 3:16,2 3:16,4 3:18,6 3:22,1 nem ál4 1 — 19:9 9 4 — 1 15:5 8 3 — 2 11:11 6 2 12 10:12 5 1 2 2 7:11 4 2 — 3 7:11 4 1 1 3 5:10 3 - 1 4 5:10 1 zsef (Bajai Spart.) 2:55,2 (1962). 1. Iványosi Sz. L. (K. V.) 1:19 2. Sohajda F. (K. V.) 1:20,8 l (1963) : Megyei fe.nőtt csúcs: Urbán Chilével találkozik a 1 József (Bajai Spart.) 2:45,5! Colo riolo pedig a SantosI sál. (MTI) előtt még tekintélyes hölgyek, tisztességes családapák, sőt ártatlan gyerekek is tolvajokká vedlenek. Bűnügyi szakértők szerint valaki azért lop, hogy drága kölnihez vagy más élvezeti cikkhez jusson, másoknak meg abban telik kedvük, hogy kifognak a rend őrein. Egy washingtoni nagyáruház detektívjed nemrégen tetten értek egy ismert operaénekesnőt, amint 200 dolláros ruhát akart elcsenni. Elvették tőle az árut. de elengedték az énekesnőt, mert egy hangversenyre sietett a Fehér Házba. Los Angelesben egy áruházi detektív feltartóztatott pgy nőt, aki fi- zetetlenül akarta kivinni az árut. Legnagyobb meglepetésére az illető egy közeli város rendőrfelügyelője volt. M szemüveg Nyugatnémet kutatók kis elektromos készüléket szer. késztettek az ideges, rosszul alvó embereknek — altató tabletták helyett. A tranzisztoros zsebrádió nagyságú készülék kis energiájú árampulzusokat állít elő. Az elektródákat a szemhéjakra vagy a fül mögötti koponyarészekre kell he lyezni (ezért .altató szemüveg”). így jutnak az ideg- rendszerbe a „jótékony’ impulzusok. Hatásuk abban nyilvánul meg, hogy elernyesztik az izmokat, elmélyítik a légzést, s ezzel mély álmot idéznek elő. A kis üzleti tolvajok elleni utolsó, de hatásos eszköz: hangszórók felszerelése, amelyek időről időre figyelmeztetik a nem tiszta szándékú vásárlókat: „Tegye helyére az árut! Tegye helyére az árut!” Azt mondják, e felhívás hatá- j bosszúból sós. I lelőni. Sortűz a buszon Vadnyugati jelenet játszódott le Párizsban szerdán este kilenc órakor. Egy menekülő férfi beugrott egy autóbuszba, ahova azonban három gépfegyveres üldözője is követte. Az üldözők sortüzet adtak le, azután elmenekültek. Az üldözöttről, akit sebesülten kórházba szállítottak, a rendőrség megállapította, hogy egy nemrég szabadult bűnöző, a 35 éves Merdi- nian, akit valószínűleg akartak társai SÍRKÖVEK, sírkeretek nagy választékban kaphatók, Kuko- vits sírkövesnél. Úszódon. 544 ELADÖ 370 négyszögöl íöld házzal együtt. Érdeklődni: Kecskemét, Talfál köz 46. 692 MODERN mély gyermekkocsi eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Komszomol tér 1. szám alatt, Gáspár kalaposnál. 695 BELVÁROSBAN három utcai szobából álló házrész áron alul eladó. Egyik külön bejáratú szoba azonnal beköltözhető. Érdeklődni Kalocsa, Hunyadi János u. 20. Tel.: 383. 652 VÁLLALATOK, ktsz-ek figyelem! Profilváltozás miatt az alábbi állóeszközöket megvételre ajánljuk. 1 db Tas est-3000 mm-es csúcseszterga B. kát., 1 db Ek 30. 3000 mm-es csúcseszterga B. kát., 1 db Rt 80 P programvezérlésű toronyrevolver eszterga A. kát. Érdeklődni Kalocsa Fémtömegcikkipari Vállalat, Marx tér 8. Tel.: 241. ______ 653 GY AKORLATTAL rendelkező lakatos és esztergályos szakmunkásokat vesz fel a Baromfiipari Országos Vállalat Kecskeméti Gyáregysége (Kecskemét, Ceglédi út 11.). Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. 590 A GÖNGYÖLEGELLATÖ Vállalatnál (Kecskemét, Rákóczt- város 8), fahulladék 26 Ft-ért mázsánként kapható. 674 KECSKEMÉTEN IV. kér. Csáky u. 18. szám alatt két szoba és mellékhelyiségekből álló házrész eladó. Lakáscsere esetén, azonnal beköltözhető. Értekezni lehet szombat délután 3 órától és vasárnap délelőtt 12 óráig a helyszínen. 11107 IDŐS házaspárt, vagy magányos személyt lakásért eltartok. Leveleket „Becsületes 118 870” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 488 DROHOKA biztoshatású tyúkszemtapaszt 3,60-ért küldi utasítással. Horváth drogéria. Szombathely. 11124 MARIAHEGYBEN 686 négyszögöl szőlő eladó. Kecskemét, Ka- szap u. 13. 368 HÍZOTT sertés eladó, 200 kg. Kecskemét, Csáktornyái u. 71. 5Z • __________________ 11135 KU LSO-BALLÖSZÖGBEN öt hold gyümölcsös szőlő felesbe vagy évi munkára kiadó. Lakás van. Érdeklődni Kecskemét. Kupa u. 4. 11153 ELADÖ ház. Városföld, IV. kér. 19. Érdeklődni Duksa Kovács Lajosnál. 11154 ELADÓ ház azonnal beköltöz- hető. 800 négyszögöl szőlővel. Kecskemét. Halasi úton, a Törökfái állomás mellett. Heizer Imre. Bailószöe 17. 11155 ELADÖ tanya. 800 négvszögöl területtel. Érdeklődni: Kecskemét. Budaihegv 131. Vacsiköz felől. Nagy István. 472 3—5 KH öntözéses kertészethez feles kertészt felveszünk. Érdeklődni : Faitakísérleti APo- ■nés. Helvécia (vasút köz"'é- hcn). _____________________ 522 MÁ SFÉL hold jó gvümöicsös zőlő, kedvező feltételekkel fe- 'ből kiadó. Hetényegyházs Orihesviso. 6j4 TELEK mellékhelviséggel ei- dó. Kecskemét. Méhesfalu. úi osztásban. Érdeklődni De év Ven vb értnél. gjp ELADÓ hálóbútor, konyhabútor ágvak. szekrények. Kecskemét, Kossuth körút 23. Re-' zsibpiacnál. 285