Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-09 / 6. szám
1968. január 9, kedd S. oldal Hazai lapszemle A hagyományos legényavatást az elmúlt év utolsó napjaiban ismét megrendezték Dunaremetén. A „legény jelöltek” két keresztapát választottak maguknak, majd a társaság vezetőjének jelenlétében sor került a „keresztelőre” — borral. Ezután együttesen a nekik tetsző lányok házához vonultak, ahol folytatódott a kedélyes szórakozás. (Kisalföld) • Sárközi szőttesekkel borított íróaljzatok gyártását kezdték meg a közelmúltban a Szekszárdi Nyomdában. Egyelőre mintegy ezer darabot készítettek a külkereskedelem részére az itthon is kelendőnek ígérkező, mutatós termékből. Próbaképp néhány szőttesborítású asztali naptárt is előállító itak. (Tolna megyei Népújság) í Mészégető kemencéket állítanak üzembe Veszprém megyében. A mész- égetés hagyományos központjában, Díszei község környékén az idén két kemencével kezdik meg a termelést. (Veszprém megyei Napló) É 173 éves testámentum- mal gazdagodott a zala- szentmihályi falumúzeum Az értékes régi okmányban „emberséges emberek jelenlétében’’ a „testében nyavalyás” Gáli Ferenc végrendelkezik vagyonáról. (Zalai Hírlap) * Az ország egyik legforgalmasabb határátkelőhelye a komáromi híd. Tavaly egymilliónál többen lépték át rajta keresztül a határt. (Komárom '«negyei Dolgozók Lapja) Egy vagon futball-labda is útnak indult az évzáró exportszállítmányok közt, Milánóba. A 6200 meccslabda csupán kis hányada annak a 160 ezernek, amely — negyedannyi négyzet- méter bőrből kiszabva — tavaly a simontomyai gyárból exportra került. Az olaszokon kívül a hollandok, finnek és még számos ország sportolói játszanak a jó hírnevet kivívott magyar labdákkal. — (Tolna megyei Népújság) Jó szándékú fiatalok Lesz új iskola Faj szón A ti szánj falul möve- lődési otthon régen jobb napokat látott. Parasztház lehetett valaha, bizonnyal jómódú ember lakta. De ma már semmiképpen sem lakályos. Falai földre kívánkoznak, csu- rog-csöpög belé az eső, ab- lakai-ajtajai utat engednek a szélnek. Berendezése is elnyűtt, az ember inkább kifelé igyekszik innen, mintsem befelé. Nem fordítottak erre az intézményre gondot, annyi bizonyos. Szabó József tanácselnök ezt nem is tagadja. — Nem községi kezelésben van a művelődési otthon. — Hanem? — Az Alkotmány Tsz tartja fenn még ma is, de nem sok sikerrel. Nincs megfelelő emberük hozzá. A Tisza Tsz. az más. Ott már éveik óta elsőszámú gond a művelődési otthon. Meg is látszik a róla való gondoskodás: kint az országút mellett olyan forgalmat bonyolít le a Tisza TSz kultúrotthona. hogy sok község hasonló intézménye elbújhat mögötte. — Ez az állapot nem is tartható fenn —. mondja a tanácselnök tárpvilago- san. — A községnek szüksége van egy jó kultűrott- honra. Éppen ezért határoztuk el, hogy... |V| ielőtt folytatnánk, * * * hadd mutassuk be Guth Erzsikét, a fodrász kislányt, aki tavaly áprilisban — ha nem teszi más, teszem én — afféle klubot szervezett. Húszon felül van már a klubba tömörült fiatalok száma, akik a legmostohább körülmények között is kitartanak, sőt számuk állandóan szaporodik. / — Hogyan jutott eszébe, hogy ilyen mostoha körülmények között összegyűjtse a fiatalokat? — Látom, hogy egyre többen jönnek vissza. Már a mi tsz-einkben sem keresnek kevesebbet, mint a gyárban, ezért kívánkoznak haza. Néhány éve nagyon megfogyatkozott a község lakossága, legalább 200 fiatal ment el. Sokan már meggondolták magukat. Ezeknek a fiataloknak kell a községben valami szórakozás. Hogy itthon maradjanak. meg hogy jól érezzék magukat. Amit Erzsiké elkezdett, azt bátran nevezhetjük hőstettnek. Mert eddig abban a művelődési otthonban tartották összejöveteleiket, amelyet az imént nem egészen hízelgő módon jellemeztünk. Nemsokára azonban másként lesz. Hogy hogyan? Itt folytassuk az elnök megszakított gondolatát: ____ C lhatároztuik, hogy a z immár feleslegessé vált ún. „kisiskolát” átalakítjuk klubkönyvtárrá. Ott kap a fiatalság hamarosan alkalmas klubszobát, a könyvtár is oda költözik, lesz táncra alkalmas helyiség, később még színpad is, 200 személyes színházteremmel. Meg büfével. Az átalakítás már elkezdődött, sőt karácsonyra egy részét birtokba is vehették a fiatalok. Afféle kis művelődési ház lesz ez. ami akkor sem válik feleslegessé, ha Tiszaújfalu és Alpár érintkezési pontján felépül — néhány év múlva — a minden igényt kielégítő közös kultúrház. örül az ember, ha ilyet lát Községen kívülről eddig úgyszólván semmi segítséget nem kaptak a Guth Erzsiké által összegyűjtött fiatalok, mégis — már előre kidolgozott programjuk van és a legjobb úton vannak afelé, hogy szabályosan is klubbá alakuljanak. Jó szándék, tettrekészség, lendület van bennük. És ez az egyik legfontosabb kellék. \f annafc már pesti ba- * rátáik is: a Kőolajipari Gépgyár KISZ-esei patronálják őket. Ha kérik, még tánczenekart is küldenek a mulatságukra. Balogh József Nemcsak az iskolásgyerekeket és a szülőket, de a pedagógusokat is sújtja az iskolák áldatlan helyzete Fajszon. Nézzük csak: a 2700 lakosú községben 330 tanuló jár iskolába. Tíz osztály 7 tanteremben végzi napi munkáját, délelőtt és délután. Ráadásul a 7 tanterem a község 6 különböző részén van, egyik kocsma volt régebben, a másik lakóház. Az igazgatói iroda a községi tanácsháza épületében kapott helyet. — Hogy folyik ilyen körülmények között a tanítás? — Felsőtagozatos pedagógusainknak — mondja Markó Imre igazgatóhelyettes — fölösleges reggeli tornagyakorlatot végezni. Bőven helyettesíti ezt a gyalog- és kerékpártúra az egyik tanítási óráról a másikra menet. Miért mondtuk el mindezeket? Nem azért, hogy ezzel a — kirakatba egyáltalán nem kívánkozó — helyzettel eldicsekedjünk. Nemrégiben beszélgettünk Farkas Lajos elvtárssal, a községi tanács vb-el- nökével. Elmondotta: terveztek már — néhány évvel ezelőtt — iskolát a községben, volt is lehetőség a megvalósításra, de ugyanakkor jelentkezett az igény a kultúrotthonra is. Ügy döntött a lakosság: előbb a kultúrotthont építsék meg. Az iskola pár évig még ráér. Ám közben a meglevő tantermek falai tovább nedvesedtek, most már nemcsak szűk és kevés a tanterem, hanem egészségtelen is, a falak dohosak, penészesek, a nyári tatarozás is kevés javulást hozott. Említette a tanács elnöke: szó van most is az iskola építéséről, de már Kimutatták a fehérvérűség vírusait Az aicsi egyetem rákkutató központja jelentette, hogy japán kutatók egy csoportjának sikerült izolálni leukémiás (fehérvérűségben szenvedő) betegek vérsejtjében egy vírust. A Torojo Oszato és Johei Ito vezetése alatt álló csoport lombikban tenyésztett leukémiás sejteket. A folyadék, amelyben a rosszindulatú sejteket őrizték, magzatokba beoltva, 1—4 hét után rákos daganatokat idézett elő. Az egyetem tudós csoportja ebből arra a megállapításra jutott, hogy a magzatnál rákkeltő hatása van a vírusnak, s hogy az izolált vírus — rákkeltő vírus. annyiszor elhalasztották, hogy nem mernek reménykedni. Pedig a megyei felmérés szerint ebben a községben legrosszabb a helyzet. Mi várható hát? Megkérdeztük a megyei tanács művelődésügyi osztályát: mikor lesz bizonyos, hogy Fajszon megkezdődhet az iskolaépítkezés? Ezt a választ kaptuk: — A fajszi iskola építése most már bizonyosra vehető. A tervek készítése, illetve a helyi viszonyokra való Emlékezik a A Leövey Klára Gimnázium Kórusa nemrégiben Kecskeméten újra bizonyította, hogy megérdemelték Kodály Zoltán rokonszen- vét, elismerését. Tudjuk, hogy a Tanár Űr mennyire csínján bánt a dicsérő szavakkal; az énekkarról és kitűnő vezetőjéről azonban többször is elismeréssel szólt. A sikerek titkai felől faggattam a Kodály- ünnepségekre érkezett vendégünket, Andor Ilonát. Így válaszolt: „A művekhez méltó előadásra törekszünk. Ennyi az egész.” Később is csak annyit árult el, hogy a tanév elején kiáll a lányok elé: „Munkatársak vagyunk. Higyjünk magunkban, higyjenek nekem. Ne feledjék: az éneklés örömre hangol, s a Tanár Ür bizalma kötelez.”Az eredmények 5nma- guktól beszélnek. Ök képviselték a magyar kultúrát az 1947-es berni fesztiválon. A varsói VIT után hasábokat írtak róluk a lengyel lapok. Jártak Angliában is. „A Tanár Űr a szigetországban tartózkodott akkoriban és mindennap meglátogatott bennünket. Az Edison-díjat, a legjobb lemezfelvételért kitűzött nemzetközi díjat tanácsai nélkül aligha őrizhetnénk ma iskolánkban.” Tegyük hozzá, hogy addig magyarok még egyszer sem kapták meg ezt a kitüntetést. Jellemző az alábbi történet: A londoni búcsúhangalkalmazása még ebben az évben befejezést nyer, 1969- ben megkezdődik az építkezés és előreláthatólag 1970 szeptemberében már az új iskolában lesz az évnyitó. A megyei tanács egymillió forinttal járul hozzá a négytantermes, szertárakkal és szaktárgyi előadótermekkel felszerelt korszerű iskola felépítéséhez, a többit a községnek kell a KÖFÁ-ból fedeznie. Ezt a két évet már nem lesz nehéz kivárni... B. J. tanítvány verseny előtt két órával tudták meg, hogy több szólamban el kell énekelniök az angol himnuszt. Idehaza csak egy szólamban tanulták meg. Kottájuk nem volt, mit csináljanak? Kodály Zoltánhoz fordultak tanácsért. Ö pedig papírt, ceruzát kért és pillanatok alatt „felírta” a hiányzó szólamokat. Amíg a szálláshelyről a koncertterembe értek, az autóbuszon meg is tanulták. I Benjamin Britten, a világhírű angol muzsikus nem hitt a szemének, fülének, amikor meghallotta. Hasonló eseteket tucatjával idézhetnénk. — Szép nyári napon csengetnek — emlékezik Andor Ilona. Kimegyek. Hát a Tanár Űr áll ott. Ke* zében a Magyar Kórusok III. kiadása. Kezembe nyomja: „Akarom, hogy az első példányt első kézből kapja.” A Gyermek- és Nőikarok kötetben Andor Ilona „keze alá” ajánlotta az Árva vagyok kezdetű gyergyó- újfalusi népdalt: „Árva vagyok, nincs gyámolóm] Még a vizet is gyászolom Egyedül lakom egy házba Titkos bánat szobájába...” Kérdem, miért nem énekelték Kecskeméten, hiszen az előzetes műsortervben szerepelt. — Ezzel búcsúztattuk d temetőben a Tanár Urat. Attól tartottam, hogy most is elcsuklik a hangunk. H. N. 6. Régi, rokkant légiós káplár volt a raktáros, keménykötésű „emberevő”, alkalmas arra, hogy a fegyelmezetlen civileknek fogalmat adjon a rendről. Ez az ember sohasem mosolygott, mert egy gépfegyvergolyó volt a fejében, amit nem lehetett kioperálni. — Sorra dobálja ide a fehérneműt! Én majd jegyzem. — Nagyon helyes. — Csend! A légionista nem felel! Galamb bocsánatkérően vigyorgott, és sorra dobálta a fehérneműt. Azután hirtelen vigyázzba vágta magát. A káplár kérdően nézett rá: — Alázatosan jelentem káplár úrnak: szeretnék fü- työrészni. Az emberevő meghökkent. Ez az ember katonaviselt, az látszik a kiállásán. És milyen fiatal... Voltaképpen le kellene hordania ezért a jelentésért, de van valami az arcában, ami egy kedves kutyára emlékeztet... Egye fene. — Hát fütyörészhet éppen, ha kedve van rá, mikor holnapután Afrikába megy. — Majd csak lesz valahogy... Ott sem eszik meg az embert, csak bizonyos vidékeken ... — Aztán fütyöré- szett. Nem valami modern, cifra dalt, hanem egy régi párizsi kocsisnótát. Arra már nem kért külön engedélyt, hogy a fütyörészés ütemére először mint valami fátyoltáncosnő meglengesse jobbra-balra kinyújtott kezében a hálóingeket, és egy kecses mozdulattal dobja oda a káplárnak. Nincs ennek a kölyöknek józan esze, az bizonyos. Mikor elkészültek a munkával, nagy mogorván odavetette az újoncnak: — Megihat velpm egy pohár bort, ha szomjas. Galamb jó emberismerő volt. Ügy csapta össze a bokáját, hogy megremegett a raktár: — Köszönöm, mon chef! Jelentkezni tud, az bizonyos.;: A kantinban némi feltűnést keltett az embergyűlölő káplár, amint golyóval a fejében magányos asztalához leültette az újoncot. — Azt az izét... Azt a nótát fütyülje el megint, maga taknyos! — Parancsára, öregem..: — felelte, és az „öregem” megjegyzést egy poharakat rezdítő bökacsattanás ellensúlyozta az asztal alól. Még több dalt fütyült, és sok bordóit ittak. A negyedik üveg után a káplár bevallotta Galambnak, hogy még ma is szereti azt az átkozott nőszemélyt. Galamb átkarolta a vállát, odahajtotta fejét a zöld parolira, azután puha, érzelmes hangján válaszképpen elénekelte, hogy: „Nem szeretek ma sem mást, csak téged, Szép Rue Malesherbes, szép Rue Malesherbes, Örök ég veled .. A káplár, úgy látszik, náthás volt, mert sűrűn szipá- kolt, és a pipája sem akart szelelni. Délelőtt Galambot ismét a raktárba hívták, de fehérneműválogatás helyett „hazai” felvágottat kellett ennie. Kellemes állapot volt az újonc részére, hiszen holnap elindulnak Oran felé és onnan a sivatagba. Másnap névsorolvasás volt, sorakozó, és az újoncosztag elhagyta az erődöt, hogy a kikötőbe menjen, ahol egy Afrikába induló hajó vesztegelt. Galamb hüledezve állt az erődudvaron. Az ő nevét nem olvasták! Elvezették az osztagot nélküle. Éppen tiltakozni akart az érthetetlen, szórakozottság ellen, mikor megjelent mellette a káplár, golyóval a fejében: — Köszönje meg szépen, maga taknyos. Elintéztem, hogy átmenetileg itt hagyják a raktárban. * Galamb elhatározta, hogy soha többé nem lesz rokonszenves. Egy teljes hetet veszített drága idejéből Marseilleben, ahol a légionárius semmiképpen sem lehet hivatásának áldozata. A vén katona is megbánta már, hogy ezt a gyerekes külsejű katonát igyekezett rövid időre megóvni a sivatag borzalmaitól. Az újonc ugyanis, mióta elindult nélküle a menet, kizárólag a legmodernebb jazzdalokat fütyülte a raktárban, és azokat is olyan hamisan, hogy a káplárnak állandóan sajgóit a fejlövése. így azután rövid idő múlva a „Légió Atyjá”-ról elnevezett gőzösön útban volt Oran felé. A kis, piszkos hajó nyugtalanul táncolt a Földközitenger hullámain. A légionisták a fenékben ültek, és csajkájukból az örökös feketét itták. A Caporal cigaretta rossz szagú füstje mint sűrű köd ülte meg a helyiséget. A rácsos lámpa csikorogva lengett, a katonák der- medten gubbasztottak a homályos helyiségben batyuik, ládáik és pokrócaik között. A nyugtalan tenger állandó harsogása zúgott be kintről. Egy öreg légionista, aki második öt évét kezdte, és így jutott két hónap szabadsághoz Marseill.e-ben, az újoncokkal együtt tért vissza Afrikába. Hosszú, őszes, barna bajusza volt és nagy ádámcsutkája. Pilot- te-nak hívták. Most csendesen pipázgatott, és halk hangon mesélt tapasztalatlan társainak eljövendő sorsukról. (Folytatjuk)
