Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-07 / 5. szám
lernacionalizmus — nacionalizmus Kecskemét képe egy svéd fo'yóiratban \ hazafias nevelés az iskolában Két kiállítás kÖZÖtt s utóbbi években mind nagyobb gondot for- ,nk az iskolákban a hazafias nevelésre. Bátrabban elünk hazaszeretetre, és nem tévesztjük szem elől • emzetköziségre való nevelést sem. ,’avaly novemberben nevelési értekezletet tartott olánk tantestülete erről a témáról. Szóba került Mai-ász László akkoriban megjelent cikke amelyben következő megállapítást olvastuk: „...Űj, egészsé- sebb szemlélet van kialakulóban, s ennek alapján módszerek alkalmazásira nyílik lehetőség.” Tan- stületünk elhatározta, hogy tárgyanként és tematikai ‘ységenként csokorba gyűjti azokat a hazafias és in- >rnacionalista nevelési lehetőségeket, amelyek a tananyag feldolgozása és összefoglalása során megvaló- .íthatók. Tudtuk, hogy csak konkrét tények felhasználásával és egybevetésével végezhetünk eredményes munkát, csak így lehet hatni az értelemre, egyszersmind az érzelemre is. Azóta számos új ötletmunka bukkant fel, új témákat találtunk, ezeket a szaktárgyi munkaközösség megbeszélte és valamennyi nevelő rendelkezésére bo» csátotta. Egy példa a történelmi témák közül: A szocialista hazaszeretet fogalomkörébe tartoeik a dolgozó ember szeretete, megbecsülése, a kizsákmányoló társadalmak elnyomott osztályaival való együttérzés, s a kizsákmányoló osztályok elítélése, megvetése. Történelemórákon sokszor elhangzik ez a megállapítás. De vajon minden alkalommal tényekkel támasztjuk alá Egy-egy történelemóra is alkalmas ilyen nevelési feladat elvégzésére, de az összefoglaló órák több lehetőséget adnak rá. A feudalizmus kialakulása és fejlődése Magyarországon című fejezetben tanítjuk például az 1437-i erdélyi parasztfelkelést, a balkáni népek küzdelmét a török hódítás ellen, a magyar néptömegek szerepét a Hunyadi János vezette honvédő harcban, valamint az 1514-i parasztháborút, annak következményeit és a mohácsi csatát. Ennek az anyagnak az összefoglalásánál többrétű nevelési feladatot is teljesíthetünk. Bebizonyíthatjuk a magyarok és nemzetiségiek összefogásának történelmi hagyományait és az összefogás szükségességét. Utalhatunk itt Ady Endre soraira: „Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot. Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok?”A magyar jobbágyok összefogtak a nemzetiségi és más országok jobbágyaival a haza védelmére. Vilá- gosan megfogalmazhatjuk és történelmi tényekkel igazolhatjuk: a mohácsi csatáért és annak súlyos történelmi következményeiért a feudális uralkodó osz- taly a felelős. Továbbá: A történelmi hősöket a maguk korában, sajátos körülményeik között kell értékelni. Hunyadi Jánosban éppen azt becsüljük, hogy bár az uralkodó osztályhoz tartozott, mégis a néptömegekre támaszkodva vezette a honvédő harcot. Késen febvo az alábbi következetetés: Az 1437-i parasztfelkelés után öt évvel Hunyadi bátran ad fegyvert a jobbágy kezébe, nem fél, hogy elle- ne fordítja. 1514 után viszont az uralkodó osztály eltiltja a jobbágyot a fegyverviseléstől, még 12 év múlva, Mohács idején is fél a parasztoktól. A mohácsi csatavesztés után is népi ellenállási központok alakulnak ki a Vértes hegységben és a Mátrában, valamint Szabadka környékén. Tehát a magyar nép és a nemzetiségek egy része igyekezett ellenállni, megmenteni a hazát, de a feudális urak még akkor sem voltak hajlandók a parasztság erejére támaszkodni. Az uralkodó osztály, amely 1514-ben 50 ezer jobbágyot kivégeztetett, Mohácsnál csak 25 ezer főnyi sereget tudott szembeállítani 75 ezer törökkel. Dózsa után tehát az uralkodó osztály szó szerint előkészítette a mohácsi csatavesztést. Ilyen összefüggések feltárásával megértik a tanulók az elnyomottak hazaszeretetét, a nemzetiségek összefogását, és a kizsákmányolok felelősségét... Ez csak egy példa volt, a történelemben számos ilyen példa kívánkozik, amely egyaránt hat az értelemre és az érzelemre. Hogy mi az új módszer az ilyen tanításban? A munkaközösség tematikus egységeként megjelöli a hazafias és internacionalista nevelési feladatokat, egy- egy tanár pedig módszeresen rendezi azokat a tényeket, amelyek ezt a célt szolgálják. Ezzel elkerülhetjük a szólamszerűséget, a tanév végére pedig rendelkezésünkre áll az összegyűjtött, módszeresen egybevetett nevelési cél és tényanyag. Fischer István, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója Látogatóban Bornemisza László festőművésznél BORNEMISZA Lászlót és művészetét nem kell újra bemutatnunk olvasóinknak. Innen indult, itt született meg alig fél évtizede az a sajátos bornemiszai kifejezésmód, amelyet ismernek és nagyra becsülnek ma már messze az ország határain túl is. Az asztalán egy svéd folyóirat. Felüti. Kecskemét képe. — Enyje, de ismerős! — Ugye? Ti közöltétek először, a Petőfi Népében. 1963-ban. Kijött tőletek a Művésztelepre Vadas Zsuzsa. Akkor érkeztem Olaszországból, itt akartam feldolgozni az anyagomat, de megfoglak a friss benyomások is. Zsuzsa meglátta a munkáimat, s elkérte ezt a rajzot. UGYANEZT közölte később az Élet és Irodalom. Egycsapásra feltűnt az értőknek a fantáziadús látásmód, a derűs bölcsesség és a széles horizontok egybe- fogásának az a furcsa keveréke, amely sűrű mesevilágot teremtett Bornemisza László vásznain. Akadtak rajongói és akadtak, akik tüntetőén nem vettek róla tudomást. Az ő képeit nem lehet felmérni egyetlen pillantással. Tanulmányozni kell. Amikor megfogott a látvány egésze, színek, foltok és formák, akkor közelebb húz a kép, egyre közelebb, mert szemügyre kell venni minden apró részletet. S ezekben a részletekben tárul fel a mondanivaló, a gondolati mag. Bornemisza filozófus festő. Embereket ábrázol. Mindig és mindenüvé embereket fest. Az ő tájai sohasem üresek. A szűk olasz utca, a súlyosan terpeszkedő Kecskemét, a hideg napfényben fürdő északi kikötő zsúfolva van figuráké kai. Bornemisza szereti az embereket és gyűlöli, jóindulattal szemléli és megveti, szánja és kicsúfolja. Ki mit érdemel, azt kapja tőle. Ismeri őket. ŐSZINTE. Talán ez a legnagyobb vonzereje, ez szerzett neki olyan gyorsan híveket Finnországban és a svédeknél is. — Hetven dollárral érkeztem meg Helsinkibe, mint a többi turista, 1964 tavaszán. Véletlenül találkoztam egy kedves tanáremberrel, a magyar baráti társaság tagjával. Ö bemutatott egy művészettörténésznek, aki tüstént elcipelt a Galéria igazgatójához. S ott helyben megegyeztünk, hogy ősszel, a nemzeti tárlat előtt az én kiállításommal nyitják az évadot. Itthon utólag azt mondták: Bornemisza karriert csinált Finnországban, mert jó patrónusa volt. Félig igaz csak. Mert ajánlólevele nem volt más, csak a zsebében hordott két tucat reprodukció a képeiről. HAZAJÖVET felajánlottak neki a svédek egyéves ösztöndíjat. A stockholmi kiállításának még a helsinkinél is nagyobb volt a visszhangja. A televízióban úgy méltatták művészetét mint bizonyítékát annak, hogy a magyar kormányzat igenis engedi érvényesülni a modern művészeti irányzatokat. Ezután Uppsala következett. Itt történt meg az az eddig példátlan eset, hogy egy külföldi festő valamennyi kiállított képe elkelt. Sőt, annyi megrendelést kapott Bornemisza, hogy az utolsó reggel a festőállványtól indult a repülőtérre. Anyagi sikerek?... Vállat von: — A gondok persze akadályozzák az embert a munkában. De csak ennyiben fontos a pénz. Nemrégiben írtunk nagysikerű szegedi kiállításáról. Ezután jött ismét Kecskemétre. — Mennyi időre? — Sajnos, csak néhány hétig maradhatok. Itt készülök fel a márciusban nyíló újabb stockholmi kiállításomra. ...BELÉPÜNK a műterembe. A falakon, a sarokba támasztva az új termés. Sietnem kellene, de hem tudok. Fogva tart és lassan feltárulkozik a búja tenyészetű bornemiszai mesevilág. Mester László Csanády János: Moszkva — Leningrád Végetnemérő nyírfaerdők ezüstöző emléke ringat. Áttörve szűk határok cikcakkát, mintha a világ lett volna hazám, ezt éreztem a robogó ütemben, elcsattogó százkilométerek iramában! Irányuk: Moszkva! Ahol az ezerkilométeres lábakkal lépdelő történelem aranyán alig moccanó ezredévek tompa-zöld csillogása Pugacsovot, Napóleont idézett — míg félhomályban titkosan derengtek ikonok, szfinx-hallgatású szentek. Visszadobognak elszállt indulók, ahogy a Vörös térre indulok, és mélyen dübörögnek föld alatt a hajdan felszállt költeménysorok. Majakovszkij szobránál megállók, és életét magam elé idézem, és első kis könyvéből recitálok, amelyben — a vasmaszatos inasnak — , elmondta nékem: „Hogyan írjunk verset?1* A gyorsvonattal zengő ritmusok ringatták tovább ezt a dallamot, a cárok sírja, a börtönerőd fölött, a Néva hullámain át, hol ölelésre tárt karok köszöntöttek és finn, angol és lengyelj orosz, magyar, s ki tudja még hányféle nép szavával teltek meg az asztalok. Kérdések — válaszok — mosolyok. Az áruházak színház-karzata. A tengeri szél simító csípése. És végtelen képek az Ermitázsbanj válaszaik tüze szívembe-égve. S amit Rembrandt és Michelangelo, gubljov és Puskin el nem mondhatett, alkonyaikor a Néva kőfalára szorított, fáradt, tüzelő fejemnek rejtjelezték a néma csillagok. Van Daj Vietnami költőnő. Annak a nemzedéknek a tagja, amely hídnak tekinthető a háború előtti irodalom és a mai fiatalok között. HAZATÉRÉS Könnyű rúdon reng a rizzsel telt kosár, haza viszem, Zieng-sza-ba, falumba. A reggel-rajzolta út felett pálmalomb-kupola csillan, s csillannak oldalán a virágok is. Jobbról, balról, őrséget állva a mezőn, délceg kukorica zöldell, S lila padlizsánok nőnek amott a folyó partján, A kora reggeli párában friss szalmatetők sárgállnak. Az éj foszladozó sötétségéből kilépnek a halmok, bíborosán, mint zászlók. Falum, kicsi falum! Ma viszontlátom kedvesem. Ott fog várni reám a házam előtt. Bán Ervin fordítása Fodor András: A hóhullásban A hóhullásban szépek a lányok: fejüket meghajtva futnak az útra, verdeső pillájuk szirmok közt billeg, harmatos csillagok ülnek hajukba. Ügy érzik, mintha az ég sűrűjéből libegne köréjük zizegő dallam, — márványos arcukon átüt a mámor: vérük, a vígtüzű rózsa kicsattan. A hóhullásban szép az öregember, amikor egyedül ballag a dombra: süvege, válla a zuhogó szálak rácsait szelíden tépkedi, bontja, — emelt arcából tág szeme kitartón figyel a pelyheket ringató égre, nyakába csüngő ősz haja, ezüstös bajusza fehéret ír a fehérre. _^WW/^WWVWMyVWW***a,***M*MMM,*M,*,,***“*,*<>*,**,,****,*a***>l i &s-äi Imre Gábor: 1919«
