Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-28 / 23. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXin. évf. 23. szám 1988. január 28. VASÁRNAP Ara 1 forint. Harmadszor tüntették ki a Tessedik szocialista brigádot A mezőgazdasági kutatóintézetek, tudományos intézmények kiváló szakembereiből szervezett, megyénkben is jól ismert Tes- sedik-brigád a MEDOSZ székhazában szombaton rendezett ünnepség- keretében harmadszor kapta meg a kitüntető szocialista brigád címet. Részt vett az ünnepségen dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Hunya István, a MEDOSZ elnöke is. Dr. Jánossy Andor egyetemi tanár, a Tessedik-bri- gád vezetője beszámolt a négy éve működő tanácsadó, patronáló, kutató kollektíva munkájáról. Az ismertetés után dr. Gergely István miniszterhelyettes átnyújtotta a kitüntetéseket. A brigád 10 alapító tagját miniszteri dicsérő oklevéllel, további 17 tagját pedig a szocialista brigádtag oklevéllel tüntették ki. (MTI) Ütvén termelőszövetkezetben megtartották a közgyűlést Januári rekord Régen, télvíz idején sohasem bővelkedtek tojásban a háziasszonyok azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenkor nemigen tojnak a tyúkok. Éppen ezért lepődött szintén gyors kezű asz- szonyok várják és csomagolják a tojást. Kint agyár •udvarán pedig külföldi rendszámú tehergépkocsik .sorakoznak, s szállítják Január 20-án megkezdődtek megyeszerte a termelő- szövetkezetek zárszámadási közgyűlései. Eddig 50 termelőszövetkezetben került sor az elmúlt évi munka megvitatására. A tapasztalatok szerint a beszámolók igyekeznek megfelelő, hű képet adni az elmúlt évi gazdálkodásról. A tagság igen aktívan vesz részt mindenütt a zárszámadási beszámolók feletti vitában, a hozzászólók zöme a szövetkezetét érintő gazdasági kérdésekkel, munkaszervezéssel foglalkozik. Bátran bírálják a vezetés hiányosságait is. Több helyen a zár-számadási közgyűléseken szerepelt tagfelvétel is. A esi- kériai Üj Kalász Termelő- szövetkezetbe ötvenen kérték felvételüket. Ebből 43- at hagyott jóvá a közgyűlés. A szakmán Béke Termelőszövetkezet közgyűléséi! tizenegy tagfelvétel szerepelt. A közgyűléseken az ellenőrző bizottságok is számot adnak éves munkájukról. A tapasztalat szerint tevékenységük sokat' javult az elmúlt esztendőben. Az idén — mint ismeretes — a termelőszövetkezetek zárszámadását nem kell jóváhagyni a felsőbb szerveknek, kivéve a még alacsony színvonalon gazdálkodókét. Ezért nagyobb önállósággal készültek a beszámolók is. Ez egyúttal a felelősségteljesebb felkészülést is ösztönzi. Pártvezetőségi és pártfcggyüléseken, brigádértöcezleteken megvitatták és megfelelő javaslatokkal egészítették ki a készülő beszámolókat. W s \ l§ ) \ á ( 1 Farsangi készülődés Képünkön: Antal Istvánná a tükrös lámpázógép mellett. tem meg, amikor a Baromfiipari Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyáregységében azt újságolták, hogy naponta 300—400 ezer tojás érkezik a termelőktől. Hamarosan kiderült, mi az oka a nagy felhozatalnak. Elsősorban fellendült a baromfitenyésztés a megyében. másodsorban pedig a tojóóllományban következett be minőségi változás. A szövetkezeti és háztáji gazdaságokban ugyanis széles körben meghonosították a hibrid tojókat. Ez azt jelenti, hogy ez a fajta to- vábbtenyésztésre alkalmatlan, de mint tojó kitűnő — 260 tojást ad évente. Ennek köszönhető az is, hogy a Baromfifeldolgozó Vállalat tojásüzeme csaknem teljes kapacitással dolgozik. A lámpázó automatákon óránként sok ezer tojás gördül tova. Egy-egv asszony óránként kétezer tojást ellenőriz, s szemüket nem kerüli el. ha hibás, vagy romlott tojást világit át az égő. .Gyorsan kiemeli a selejtet, s a szalagra már csak a hibátlan áru kerül. Olaszországba, Ausztriába, Svájcba, Jugoszláviába. Csehszlovákiába, a Szovjetunióba és az NDK-ba a friss árut. Nagy Ottó — Pásztor Zoltán Híven a hagyományokhoz, ezúttal is útrakeltünk, | hogy kifürkésszük karnevál | hercegének, tündérének tít- i Icait. Milyennek ígérkezik ) íz id^i,farsang, méltó lesz- e a felnőtt, az idősebb korosztály kedves, megszépült, régmúlt emlékeihez, a mai farsangolók várakozásához? I Szerpentin, Mazsola, konfetti — A kérdés nem ért bennünket váratlanul — közölték a Nagykőrösi úti Népművészeti boltban, Kecskeméten. — Napról napra gyarapodik a megyeszékhelyről és a környező falvakból érkező jelmezkölcsönzők száma. Legutóbb a Leninvárosi Általános Iskola tanulóinak igénylőlapját , küldtük el Budapestre, a Bécsi úti Országos Jelmezkölcsönző Vállalathoz, de szerepelnek a listán félegyházi, lajosmi- zsei, hetényegyházi előjegyzések is. — A választék? — Balerina, francia baba, spanyol táncosnő, rokokó A Május 1., a József Att egymással versengve csórna ila és a Gagarin brigád gólja a tojást. baba, pillangó, tündér, manó-jelmez a kislányoknak. A kisfiúk — többek között — huszár, herceg, torreádor, dominó, ördög s egyéb kosztümöt öltenek, a nagyobbak a szputnyik- és a népitánc-viseletet is kedvelik. Mivel a csoportos igénylés olcsóbb az egyéni rendelésnél, sokan élnek az előbbi lehetőséggel is. Farsangi sapkák, álarcok a Rákóczi úti papír- és írószerbolt kirakatában. — Amint látja — mutat az elárusítónő a pult mögötti polcokra —, mackó, kakas és kutyafej, nem hiányzik a Mazsola, a színes szerpentin szalag és a konfetti sem. Szabás, varrás, tanácsadás Centrum Áruház, Kecskemét. Hosszú sor várakozik türelmesen a méteráru osztály pultja előtt. A lányok, asszonyok képzeletben már látják a finom kelmékből készült kisestélyi- ket, báli ruhákat. S akik döntöttek, sietnek tovább az illatszer, az ékszer és női divatosztályra. — Nálunk is teljes a nagyüzem — kaptuk a felvilágosítást a Kecskeméti Ruházati Ktsz női szabóságán, a Bocskai utcában. — Egy-egy modell átlag két hét alatt készül el. — Az idei farsangi ruhadivat? — A gloké anyagból készült modell gyögyhímzés- sel. A selyemruhához gyöngysor tartozik. ! Ízelítő a báli I naptárból Sűrűn cseng a telefon a Kecskeméti Aranyhomok Szálló és Étterem portáján. — örülünk az újság érdeklődésének — fogadtak bennükfet —, s egyúttal kérjük megírni: A farsang gi bálákra meghívót nem nálunk, hanem a rendező szerveknél lehet igényelni. A szfnészbáli meghívót a színházban, a Dózsa-bái belépőjét a sportkörben stÖT~ A báli menetrend egyébként elkészült. A program a jogászbállal kezdődik, utána kerül sor a Dózsa-, a KTE-, a gyógyszerész-, a színészbálra. Foglalkozunk a cigánybál megrendezésének tervével is. A színészbálon az elmaradhatatlan farsangi kabaré „vezére” pedig ki lehetne más, mint a Kecskeméti Katona József Színház közkedvelt művésze, Csorba István ... B. Gy. I — Gyia, paci! (Azaz: maci). A hatalmas lomha pamutmackó készséggel engedelmeskedik hátasa kedvének, akinek arca ragyog az örömtől: Játszani jó! Erről közlünk képriportot az 5. oldalon. Megyénket érte a megtiszteltetés Kecskeméten lesz a Mezőgazdasági Könyyhónap országos megnyitója Rohamléptekkel fejlődő mezőgazdaságunkban egyre nagyobb szerepet kapnak a szákkönyvek, szakfolyóiratok, amelyeknek fokozottabb propagálására hívatott az évente megrendezésre kerülő Mezőgazdasági Könyvhónap. Ez idő alatt a figyelem az ország minden részén a mezőgazdasági irodalom termékei felé fordul, a kiadói és terjesztői szervek a könyvtárakkal összefogva szakirodalmi összejöveteleket, író—olvasó találkozókat rendeznek és előadásokra kérik fel a legnevesebb szakembereket. A Mezőgazdasági Könyvhónapot az idén is februárban rendezik meg. Hogy a mezőgazdasági irodalom terjesztésének ügye megyénkben nem áll rosszul, annak bizonyítéka: a könyvhónap országos megnyitóját február 3-án Kecskeméten rendezik. A színház- j ban tartandó műsoros ünnepségen dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- mondja a megnyitó beszédet. A megyei könyvbarát bizottság a társadalmi és tömegszervezetekkel karöltve gondoskodott arról, hogy megyeszerte sikeres legyen a Mezőgazdasági Könyvhó- nap. A megyében a könyvhónap során huszonegy szerző—olvasó találkozóra kerül sor. Madarasra és Fü- löpszállásra látogat például J. Horváth László szakíró. Kiskunmajsán a szőlőtermesztésről tart előadást dr. Kozma Pál. a Budapesti Szőlészeti és Kertészeti Főiskola rektora. A kiskőrösi rendezvényen dr. Ubrizsy Gábor, a Növényvédelmi Kutató Intézet igazgatója vesz részt, Mélykútra pedig Jermi Tibor, az intézet tudományos kutatója készül. Ugyanakkor megyei szakemberek is beszámolnak a korszerű mezőgazdaság eredményeiről és lehetőségeiről. A találkozókat mindenütt a könyvbarát bízott ságok szervezik.