Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-23 / 18. szám
1968. január 23, kedd 5. oldal A fiatalok — Nem fényes lokál, de nem is „villa negra” — vezet be a keceli művelődési ház ifjúsági klubjába Szabó Ágnes községi KISZ-titkár. — Az a fontos, hogy van egy kis fészkünk, ahol találkozhatunk. — És miért jó ez? Előnyösen befolyásolja a fiatalok érdeklődését a klub? — Az érdeklődéssel nem volt baj a klub megalakulása előtt sem. Akkor is sokan látogatták a művelődési ház rendezvényeit, voltak művészet- és irodalomkedvelők, latolgatták egymás véleményét a presz- szóban. Mégis más, amióta klub van. Olyan gyerekek is megbarátkoztak egymással, akiknek előtte semmiféle kapcsolatuk nem volt. — Aztán most nagyobb a felelősség is — szól közbe Pólyák Zsuzsa, aki másfél évig volt klubvezető, s ma is a leglelkesebb tagok egyike. — Azelőtt olyan fordulatokkal is le lehetett zárni az eszmecserét, hogy „Az ízlések és a pofonok különbözők”, vagy hogy „Mit értesz te ehhez?”. A nyilvánosság logikus érvelésre kötelez, nem leFTet a levegőbe beszélni, kénytelenek vagyunk alaposan meggondolni a véleményünket. ■— Miről szoktak vitatkozni? — Ez teljesen a tagságtól függ, az ő igényeik szerint állítja össze a négytagú vezetőség a munkatervet. Leggyakrabban a tv és a mozi műsora adja az ötletet. Népszerű a XX. századi világirodalom és a képzőművészet is. A közelmúltban a kecskeméti színház két színvonalas előadását, a Tizenkilen- cen-t és az Egyszál ma- gam-at is izgalmas és tanulságos klubest követte. Beszélgettünk már külpolitikai kérdésekről és olyan erkölcsi, viselkedésbeli normákról, amelyeket a felnőttek másképpen ítélnek meg, mint mi. — A keceli fiatalok szerint sokban eltér az idősebb nemzedék gondolkodása? — Alapvető ellentétek nincsenek közöttünk, in„fészke" kább csak külsőségekben. Abban állapodtunk meg, hogy pusztán hajviselete, vagy szoknyája hossza alapján senkiről sem lehet csalhatatlan véleményt alkotni, mindig az egész emberi magatartást kell vizsgálni. — A községben milyen szemmel nézik az ifjúság csoportosulását? — Nem zárkózunk mi el mereven, még íratlanul sincs olyan szabály, hogy 25 éven felül tilos a belépés. Gyakran kérünk fel gazdasági és pártvezetőket, pedagógusokat előadónak, vitavezetőnek. Nagy Sándor iskolaigazgató igen magas színvonalú zenei előadásokat tartott, rendkívül népszerűek voltak Katzemayer Menyhért tanár irodalmi ismertetései is Hemingwáy- ről, a spanyol és a délamerikai irodalomról. — Mi a jó klubvita titka? — Nem szabad túlzsúfolni, nem szabad erőltetni. Előfordult, hogy a tagság megkérdezése nélkül tűztünk ki programot, unalmas, kényszeredett hozzászólások hangzottak eL Ártottunk volna a klub népszerűségének, ha folytatjuk. Inkább bekapcsoltuk a lemezjátszót, táncoltunk. — Milyen hatással van a KISZ-szervezet munkájának egészére a klubélet? — Éppen azáltal, hogy alaposabban megismertük egymást, könnyebben tudunk közös akciókat szervezni — mondja Szabó Ágnes. — Nincs kedvetlenül végzett feladat, mert tudjuk, ki mire alkalmas. A sportpálya építésénél több mint 10 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk, a klubnak köszönhető, hogy sikerült a toborzás. A megyei KISZ-bizottság véleménye szerint a megye községei közül Kecel jár az élen az ifjúsági klub-mozgalomban. Ha továbbra sem engednek a színvonalból, valóra válhat titkos tervük, a „Kiváló Ifjúsági Klub’’ cím megszerzése. Sz. 3. II. Szabadulási kísérlet tájban már aludt a mozdu- kiszabadult, de a hetes még latlanul álló hajó személy- a jég foglya, sőt a torlódó zete, csupán az őr pász- jégtáblák egy méterre ki- tázta végig erős reflektor- emelték a hajótestet... A jobb parti fák mögött vörös fénybe burkolózva tűnt el a nap, ezernyi csillogó szikrát dobva az ösz- szetorlódó jégtáblákra. A két bezárt hajó körül minden elcsendesedett. A kormányállásba elhelyezett rádió körül ültünk, ez volt az egyetlen amely összekötött bennünket a parttal, s amely tájékoztatott a jégral a csillogó jégmezőt. Szerda, hajnali három óra. A kormányállásban a szolgálatos matrózzal, Molnár Lászlóval a rádió mellett az eseményeket hallgattuk. — A tízes Jugoszláviában Világosodott már amikor két örömteli újságot közölt a rádiós a kapitánynyal. A hetes kiszabadult, s a mellettünk álló nyolcason kijavították a kormányhibát. Talán — töltött el mindenkit a remény — közösen sikerül. A Jégtörő VIII. megbontotta maga körül a jeget, felénk indult. A korlátra támaszkodva figyeltük, mennyit halad előre. Túlságosan lassú volt, hiszen a 3—4 méter mélyen összetorlódott jég nem engedett. Dél felé járt az idő, amikor húsz méterre tőlünk megállt a nyolcas. A beállt jég között törőflotta többi hajójának sorsáról. Hallgattuk, nem lankadó türelemmel, s a szüneteket használtuk fel az ismerkedésre. Nyíltszívű, barátságos, edzett emberek a hajósok, tele optimizmussal, hajójuk, munkájuk a Duna — amely most jégbörtönbe zárta őket — szeretetével... Fél 9-kor a rádióműszerész intésére elcsendesedtünk. — A tízes és a hetes az 1429-es folyamkilométemél egy jégmezővel együtt megcsúszott, s a jég Jugoszlávia felé sodorja őket.. A már-már kimerített beszédtéma ezzel gazdagodott, s bár velünk is előfordulhatott volna hasonló eset mégis azokért aggódtunk, akik biztonságukért tesznek erőfeszítéseket. Tíz óra — Teljes erővel élőre.:: A kormányt balra... Fél erő hátra... A kormányt félj óbbra .-i így festettek a hajók. — Nem kap hűtővizet a motor... — hangzott a kiáltás — elfogyott az ivóvizünk!... — Kötéllel húzunk át!... Végre valami. Jó szórakozás kezdődött. A dobóköteleken piros füles kannákban — amelyek nekicsendültek a jégnek — vizet küldtünk társainknak. S amíg ez a derűs közjáték tartott a személyzet, s a hajó hívatlan vendégei a fedélzeten napoztak. Ide jött értünk — a két újságíróért — Kati néni, a hajószakács, hogy ebédre inviA hajó szakácsnője, Kati néni, aki élelmünkről gondoskodott. táljon bennünket A 64 éves Molnár Valémé 5 éve él a Dunán, s a hajó tisztjeivel, matrózaival közösen — sajátjukból — állták élelmezésünket. Az alkony pírjában für- dött mind a két hajó, amikor megélénkült a Jégtörő III. fedélzete is. A flotta négy hajója, az ötös, a hatos, a hetes és a tízes Mohácsról elindult, hogy kiszabadítson bennünket. IVlanőve-, rezni kezdtünk. Munka híján a fedélzeten napoztunk. A parancsnoki hídról elhangzó vezényszavakat engedelmesen követte a motor és a kormány mozgása. A gépészek, a kormányosok, s a matrózok a helyükön álltak. A fenékig torlódott jég mellől a meder közepe felé próbálta állítani a hajót a kapitány. Órákig tartott amíg sikerült, s ekkor előttünk 3 kilométerre a sötétben feltűntek a flotta hajóinak fényszórói ... Gémes Gábor —< Pásztor Zoltán 50 óra a jég fogságában 18. — Vigyázzon, Macquart, mert más nem beszélt vele közülünk, csak maga ismeri személyesen, és ő tudja ezt .. — Engem ne féltsen, hiszen.:: Lövés dörrent. A golyó Macquart feje mellett fütyült el. Mindketten egy kapu alá ugrottak. Vártak. Csend. Macquart óvatosan kinézett. Az utca néma és elhagyott volt. Sehol egy ember. __ Teringettét... — csikorgatta Macquart a fogát. — Ügy látszik, a gazemberek életre halálra kezdik a játékot. A halpiac sürgés-forgásában ismét találkoztak a katonával, aki megszólította őket, hogy fizessenek neki egy pohár pálinkát, mert ő másnap indul a sivatagba. Beültek a csapszékbe. — Beszélj, Hildebrandt — súgta Lorsakoff. — Éjszaka Grisonnal volt találkám — mondta a katona. — Amint kopogtam a lakásán, senki sem nyitott ajtót. Lenyomom a kilincset. Az ajtó nyitva. A lakás felforgatva, minden a földön, az ágynemű széthasogatva, és a szoba közepén szétroncsolt fejjel, összeszúrkálva ott fekszik Grison holtan. Hallgattak. — Ma reggel indul? — kérdezte Macquart — Igen. Aut-Taurirtba megyünk. Ezt nagyon jól kiszagolta Grison. — Figyelj — szólt közbe Lorsakoff —, amíg újabb értesülést nem kapsz, jegyezd meg: egy karóra, amely krokodilt ábrázol, ötvenezer frankot jelent neked, ha megszerzed. Laporterrel is beszélni akarok. Még hallasz rólam ma. Addig is tegyetek mindent úgy, ahogy megbeszéltük. A katona visszament a kaszárnyába. Indulás előtt reggelig kaptak kimaradást. Miközben az őrparancsnokkal beszélt, az őrjárat behozta Galambot. Vigyorogva nyújtotta oda a csuklóját, hogy megbilincseljék. Hildebrandt elsápadt! A szökevény csuklóján egy karóra volt, amely krokodilt ábrázolt!... Latouret őrmester, aki az ügy következtében önmagával meghasonlott, egy szót sem szólt hálátlan, gaz pártfogolnának. Csak pörkölt macskabajuszát simította meg olykor, és dülledt szemmel nézett a fiatalemberre... — Megbolondultál? — förmedt rá Troppauer, a költő, aki az ügyből kifolyólag indokoltnak vélte, hogy tegeződjék bajtársával. — Olyan úri dolgod volt itt, mint Dante kollégámnak a paradicsomban, és elhülyéskeded! Galamb vállat vont. — Nem azért álltam be az idegenlégióba, hogy unatkozzam. Megszoktam és megszerettem a költeményeidet, és hallani akarom őket ezentúl is, tűzönvízen át! — Ezt komolyan mondod? — kérdezte méghatot- tan a költő. — Nagyon komolyan. Gyerekkorom óta a költészetnek élek, és úgy érzem, valaha büszke leszel arra, hogy én voltam a nagy Troppauer egyik .első híve. A gorilla-állkapcsok körül mozogtak a rágóizmok, és a nagy, üres tekintetű szemeket könnyek homá- lyosították el. — Biztosíthatlak, hogy terjeszteni fogom ezt a tényt, ha valaha nagy költő leszek. Megértem a csodálatodat, de hogy követsz a sivatagba is... ez, ez... igazán gyengéd figyelem... — Tűzön-vízen át a költészetedért! — kiáltotta lelkesen Harrincourt. — Megszoktam, megszerettem ezeket a verseket, és nem akarok nélkülük élni. Troppauer elpirult, és lesütötte a szemét: — Örülök, hogy egy világgal ajándékozhattalak meg... — rebegte, és elfogultan, reszkető, roppant nagy kezével előkotort zsebéből egy hevenyészett eposzt. Kisimította a papírt, nagy élvezettel nyelt egyet, és drámai hangon jelentette: „Holnap vonul az ezred, hahó! írta: Troppauer Hümér.” Galamb élvezettel tudta átadni magát gondolatainak, Troppauer egy-egy hosszabb költeménye közben. Szokásává vált, hogy a borízű hang zsongása kísérje elmélkedését, és ha a költő elragadtatott arccal szünetet tartott, találomra megölelte: — Gyönyörű! Csodálatos! Feledhetetlen! Nincs még egy? — Ebből még négy éneket írtam! — Kevés! Olvasd, gyorsan! Te! Te Puskin! A költő élvezettel nyalogatta görbe, széles száját, zavartan simította meg borostás, kék állát, és folytatta. Galamb pedig tovább tűnődött azon, hogv mit kellene tenni a tizenötezer frankkal. Világos, hogy nem az övé. Nem vághatja zsebre más ember pénzét, csak azért, mert tévedésből hozzákerült... Elsősorban tehát át kell néznie tüzetesen a tárcát, amelyet a meggyilkolt ember több holmijával együtt kénytelen volt zsebre tenni a fürdőszobában. A kalyibában, átöltözés után, ezeket magához vette. (Folytatjuk)
