Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-03 / 286. szám
Szappanos István rajza. Kiskunság, 1967 Ext akartuk. Amikor kétévi szünet után az idén nyáron újjáalakult a Kiskunság szerkesztő bizottsága, akadtak szép számmal kételkedők. Minek erőlködni? Nincs jövője, hiszen eddig is csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett összeszedni egy-egy szám anyagát. Nincs Bács megyében irodalmi élet és belátható időn belül nem is lesz. Az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy a tamáskodók tévedtek. Hetek alatt összegyűlt az első szám anyaga, már nyomdában van a következő, s tartalékban legalább még egyszer annyi. A Kiskunság tehát ismét megjelent. Egyelőre mint időszaki kiadvány, a megye irodalmi, művészeti és tudományos életének alkalmi tükre. Egyelőre — mondom —, mert a biztató kezdet után reméljük, hogy hamarosan átalakulhat folyóirattá, amely rendszeresen, évente négy, vagy hat alkalommal jelenne meg. Amikor azt mondom: ezt akartuk, nem csupán a megjelenésre gondoltam, a Kiskunság újbóli kiadására, az évekkel ezA dráma születése (Részletek a rendező jegyzetfüzetéből) A rendezői expozíció leginkább egy írói vázlatfüzethez hasonlít, ahol feladatok, megoldott és megoldandó problémák zsúfolódnak össze sok ingerült felkiáltó- és kérdőjellel. Ami talán egységbe foglalja, az maga a darab, hiszen minden követelmény és kétely belőle táplálkozik. Utólag olvasgatva egyik legkedvesebb munkám, Raffai Sarolta Egyszál magam c. darabjához írt jegyzeteimet, rájöttem: a rendezői expozíció a munka elvégzése után leginkább egy naptárhoz hasonlít. így áll össze számomra annak a hat hónapnak a története, amíg Raffai Sarolta regényéből színdarab született. Az eredményt most pénteken, december 8-án láthatja a közönség. Ezekből a jegyzetekből szeretnék pár lapot most összevonni, hátha képet tudok adni arról, hogyan jutottunk el a bemutatóig. TALÁLKOZÁS a regénnyel: „1967 május. Osztovits Levente hozott egy regényt. Mindketten idegenkedünk a drama- tizálástól, hiszen minden mű igazán csak egy bizonyos formában szólalhat meg. A regénytéma regényformát, a vers versformát és a színdarabtéma színdarabot igényel. Mit akar hát egy regénnyel?” „A regény kitűnő. Valódi emberek, igazi emberi szenvedések, kitűnő figurák, hatalmas összecsapások. Jól mondható színpadi nyelv is. Nagy drámai érzék. Kár, hogy nem drámaíró!!! Hogyan lehetne ebből dráma? Nem dra- matizálás! Dráma?!” JEGYZETEK az első dramaturgiai megbeszélés után: „Legfőbb probléma: a regény több mint tíz évet ölel fel, rengeteg színtér, szereplő, na- gyon-nagyon sok időpont Sűríteni kell! Megoldási formák: Kronológikusan követni a tíz évet. Főbb színterek: Gábor háza, az iskola, Dömök irodája, a tanári. Vagy: Anna színpadi monológ formájában elmondja az életét. Főbb színterek: Gábor háza, iskola, Dömök irodája, a tanári, udvar, régi ház, ház előtt stb. A második forma már drámaibbnak tetszik, hiszen egy alakra koncentrál, de időben és térben nagyon széteső, ahhoz túl reális síkon játszódik, hogy csupán jelzett színpadon pergessük.” AZ ÖTÖDIK megbeszélés után: „A megoldás: elszakadni a regénytől! A tíz évet egy napba, a rengeteg színteret egyetlen helyre, Gábor házára koncentrálni! A központi figura Anna. A cselekményt egy drámai mag köré kell csoportosítani!” „Nem a regényt, a regény figuráit, problémakörét kell színpadra állítani. A regény csupán bizonyos jegyzetanyag. A cél: regény alapján színdarab.’’ A dramatizálás főbb szempontjai: „Anna a központi hős.” „Anna monológiait dialóggá lehet formálni a) Gáborral, b) Dömökkel, c) Vidnerrel folytatott beszélgetésekben.” „Minden, ami múlt, csak drámai összecsapásokban derülhet ki, visszaemlékezés nem lehet a darabban.” „A tanári kar figuráit nyolc főbb figurába kell sűríteni. Világossá kell tenni a két csoport tagjait.” A KILENCEDIK megbeszélés után: „Első rész: a névtelen levél, Anna és Dömök új találkozása, Vidner meggyanúsítása, Anna harca Gáborral.” „Második rész: Gábor diadala, Anna szembenállása Gáborral, az ünnepi vacsora, Vidne- rék felmondása, Anna—Dömök szakítása, leszámolás Gáborral.” „Ez lenne a főbb cselekményvonal. Mehet a levél Raffainak, mit szól majd hozzá?’’ RÉSZLET az expozícióból: „Most várnunk kell. Raffainak tetszett a megoldás. Ha meg tudja írni, rendezőileg világossá kell tenni, hogy ez a dráma nem úgynevezett pedagógus dráma, hanem mélyen igaz, feszült emberi történet, a hősök foglalkozása pedagógus.” „Anna hallgatott és így bűnössé vált. Aki túl sokáig hallgat a bűnben, az harcolni is csak a bűn eszközeivel tud már. Ez a névtelen levél. És a büntetés: Dömök elvesztése.” A DARAB elolvasása után: „Színdarab, valódi színdarab. Remek jelenetek. Anna vibráló, zaklatott, feszülő idegéletét ragyogóan ábrázolta Raffai. Anna nem harmonikus ember, a harmóniának csak a lehetősége van benne. A darab rabságának tizedik évében játszódik. Minden mondat mögött szenvedélyes dráma feszül. A mondatok a dráma felett hangzanak, nekünk a mélyét kell játszani. És olyan merészen, sokrétűen, ahogy Csehovot, vagy Tennessee Williams-et szoktuk, sajnos a magyar daraboknál mindig szemérmes naturalizmusba esünk. De ez a darab lehetőséget ad a merész, az igazi játékra! Itt egy szerelmi jelenetet majdnem mozdulatlanul, csupán belső sugárzással és erősen gondolkozva lehet játszani.” „Gábor nem intrikus! Modora szimpatikus, igen kedves, behízelgő egyéniség. Varázsos ember. És van benne valami dzsentris.” „Aki hallgat, bűnös. Mondja a darab. Ezt már sokan elmondták az irodalomban. Mi az, amivel Raffai kibővítette ezt a problémakört? Az a nagyszerű gondolat, hogy aki egyszál maga, önmaga börtönébe zárkózik és elveszti kapcsolatát a világgal, elveszti önmagát! Ezért Vidner és a tanári kar jeleneteit erősíteni kell. ugyanez vonatkozik a színpadi megvalósításra.” AZ UTOLSÓ dramaturgiai megbeszélés után: „Raffai mindent megcsinált. Nagyon jó. A mama második felvonásbeli kimenetelét még erősíteni kell!” TALÁLKOZÁS a díszlettervezővel: „A házra és a kertre kell koncentrálni. Semmi más környezeti elem nem kell. Talán csak egy lámpa az utcára? A kerti bútor nem lehet a szoba előtt. Takarna!” NOTE-SZLAP az olvasópróba előtt: „A főszereplőknek hamarabb kell kiadni a telies példánvt. Az olvasópróbára már úgy kell jöjjönek, hogy ismerjék a problémakört.” JEGYZET a rendelkező próbáról: „Lassan kell haladni. Minden gesztusnak, játéknak, szünetnek, hallgatásnak döntő jelentősége van előre is. Amíg nem tisztáztunk mindent, addig nem mehetünk előre. Nagyon aprólékosan ! Megéri!” Pethes György előtti jó kezdeményezés folytatására, hanem a minőségre is. Kereken száz oldalas, szép kiállítású füzet a mostani szám, s a tartalma megfelel az ilyen kiadványokkal szemben támasztható követelményeknek. Valóban nem látszik rajta az erőltetettség. Ez a szám átgondolt, érezhető benne a céltudatos szerkesztői munka, s a tanulmányok is közérdekűek, meggondolkoztatóak, segítik egyrészt az olvasók tájékozódását a megye szellemi életében, jelzik egyszersmind az adott terület problémáit. Mindezzel — s ez nagyon fontos — jól szolgálja a Kiskunság az egészséges lokálpatriotizmus kialakítását. Vegyük ezért előre a szép- irodalmi anyag helyett a tanulmányokat. Az élő múlt című fejezetben Mátyási Józsefnek, ^ a maga korában neves kecskeméti költőnek helyéről, másfél évszázados méltatlan mellőzéséről értekezik Jenei Ferenc. Ugyanitt Heltai Nándor Móricz Zsig- mond és Kecskemét kapcsolatát boncolgatja érdekesen, új szempontokat adó módon. A Hazai tükör keretében Hatvani Dániel a keceli Kinizsi Szakszövetkezetről ír nagy hozzáértéssel, figyelő tekintetét már az új gazdasági mechanizmus követelményeire függesztve. Az egyik legfontosabb cikke ez a kötetnek, hiszen arról az óriási változásról szól, amely a paraszti életformában a legutóbbi esztendők során végbement. Igen érdekes Zoltán Zoltán cikke is a „Türelmetlen Alföld”-ről. Arról szól, hogy mint veszítette el korábbi gazdasági jelentőségét az ország éléstára az iparosodás idején, s hogyan lehetne a folyamatot megfordítani, hogyan lehetne megtalálni a mezőgazdasági termelésnek, a lakosság foglalkoztatásának és a hosszú távra szóló iparosításnak korszerű összhangját. Következtetéseivel bizonyára vitatkozni lehet helyenként, aligha meggyőző például a félszázezres lakosú városokra vonatkozó ajánlata. De mindenképpen javára kell írni, hogy elgondolkoztat és megoldást sürget. A Kiskunság a jövőben alkalmanként egy-egy megyebeli képzőművészt mutat be. Ez a szám B. Mikii Ferenc műveit tartalmazza. A művészről Szabó János írt igen beleérző méltatást. Helyeseljük, hogy emellett a Kiskunság tervbe vette egy- egy város művészeti életének rövidlélegzetű bemutatását is; a mostani számban Mészáros Fülöp írt a bajai képzőművészekről. Érdekes a továbbiakban Hen- key Gyula cikke a megyebeli embertani vizsgálatok és a magyar őstörténet kapcsolatáról, a Bognár András tollából megjelent eddig ismeretlen Bánk bán történet és a Kőhegyi M'nály által közreadott adatok a Kalocsa melletti Rézteleken 200 évvel ezelőtt felvett tűzkárokról. Említettem, hogy a korábbiaknál jobb a mostani Kiskunság irodalmi anyaea is. Költészet tekintetében mindig „jól álltunk”. A gondokat a széppróza okozta. Ez a szám bebizonyította, hogy prózaíróink jók, megállják helyüket az ország más vidékein élő alkotók mellett, s hogy van mondanivalójuk. Erkölcsi töltés jellemzi mindhárom most megjelent novellát. F. Tóth Pál egyszerű története következtetéseiben sokrétű. Az önzés elleni állásfoglalás, a felelősségérzet ébresztése mellett ott van benne kimondatlanul a múlttal való társadalmi méretű leszámolás, az elkövetett hibák kiigazításának gondolata. Raffai Sarolta Részvét című novelláját egy látszólag apró emberi hiba valósággal gyilkos végig- következtetésének indulata fűti. Nincs kis önzés, kis gyalázatosság, kis hamisság. Nagy pillanatokban a kicsi is naggyá nőhet és ezért csírájában kell kiirtani. Raffai mindig többet gondoltat, mint amennyit mond és mindig újat mond, amint a Népszabadságban megjelent elbeszélésében is tette, örülünk, hogy a magunk köréhez tartozónak vallhatjuk. Rendkívül érdekes a harmadik írás: Szabó János filmnovellája. Erős képeit, merész gondolatváltásait tekintve vers ez az írás. Fontos dologról szól, a fiatalság életérzéseiről és formailag költői, valóságosan pedig nagyon is igaz megoldást talál: az alkotást. Az örökérvényű igazság: van megváltás a mai fiatalságnak, csakúgy, mint minden generációnak: az alkotó munka szépsége, öröme. Nem könnyű feladat, de szívesen látnánk ezt a novellát megfilmesítve is. Igen színvonalas a kötet által bemutatott verstermés. Gál Sándor, Buda Ferenc, Simonka György és Raffai Sarolta verseit olvashatjuk ezúttal. Különösen figyelemre méltó a 80 esztendős Simonka György Napkeleti szimfónia cimű ciklusa, s nekem ezúttal kiváltképp Gál Sándor Balassa című verse tetszett. összefoglalva: Kétévi szünet után valóban megújulva jelentkezett a Kiskunság, jobb. színvonalasabb, mint eddig bármikor és ez ígéret a továbbiakra. Újra fórumot teremtettünk a megyében élő alkotóknak, s ők jól éltek vele. Befejexésül csupán két megjegyzést. A Hírek rovat jelenlegi formájában felesleges és haszontalan, többnyire érdektelen híradások gyűjteménye, amelyek véletlenül kerültek a szerkesztő asztalára, de nem segítenek a tájékozódásban. A másik: Igen sürgősen meg kell találni a terjesztés eddiginél jobb módjait. Kétezer példányban adták ki a Kiskunságot, de csak néhány könyvtárban lehet kapni. Így aligha fogy el. El kell juttatni minden községbe, könyvtárba, művelődési házba, klubba és rá kell bízni jobban a postai terjesztésre is. Ha a Jászkunságot és a dunántúli antológiákat árusíthatják a hírlap- terjesztők, ott van a helye a pavilonokban — nemcsak Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében, hanem országosan — a Kiskunságnak is. Mester László Nikola Vapcarov: Szülőhazám Szülőhazámra ráderül naponta és tiszta kéken sugárzik a menny. Csillagot gyújt az este és kioltja az új nap lángja minden reggelen. Ha esténként a reszkető homályban fáradtan ballagok hazafelé, érzem, ellenség lesi szülőházam, s pisztolyt szorongat átkozott keze. Citáltad, jó anyám, az égi leckét, hogy mindenkit szeressünk, aki él — Szeretnék én is, jó anyám, szeretnék.. De nékünk — szabadság kell és kenyér! Kardos László fordítása
