Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-02 / 285. szám
lflei. december 2, szombat 3. oldal Orszásszeríe megemlékeznek a DNFF megalakulásának évfordulójáról Úgyszólván mindenütt javában készül már békemozgalmunk évzáró szolidaritási akciójának programja. A Békevilágtanács elnökségének kezdeményezésére hazánkban is nagyszabásúnak ígérkező eseménysorozattal emlékeznek meg a Dél-vietnami Nemzeti Felszabad! tási Front megalakulásának 7. évfordulójáról. A népfrontbizottságok ismét összefognak a legkülönbözőbb társadalmi és tömegszervezetekkel és velük együtt teremtenek fórumot népünk állásfoglalásai számára. Sok helyütt az űj nemzedék képviselőinek békemenetei és más akciói előzik meg a tüntetéseket. Ifjúságunk csakúgy, mint eddig, most is zászlóvivője lesz a jubileumi megemlékezéseknek, a hős vietnami nép igazságos ügyét támogató szolidaritásnak. Országszerte kiállítások nyílnak a távoli testvérnép életének, harcának dokumentumaiból. A demonstrációk egy részén ott lesznek a vietnami nép, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front hazánkban tartózkodó képviselői is. Gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek egész sorában készülnek arra, hogy újabb vietnami műszakokat tartanak, és keresetükkel az Országos Béketanács 909 445 számú csekkszámláját gyarapítják. Az „Egy iskolát, egy kórházat Vietnamnak” akció keretében több mint 24 millió forintos eredményéből vásárolt kórházberendezéseket, gyógyszereket és iskolai felszereléseket egyébként ha;ó viszi el a távoli országba. (MTI) Fiatalok üzeme Halk berregéssel dolgoznak a alapszervezetünk egyik tagja A szalag bal oldalán egészen varrógépek, fiatal — szinte még például a községi KISZ-csúcs- fiatal kislányok, gyermekarcú — lányok hajol- titkárt — aki mozgalmi iskolán — ök tizenketten hatórás nak a munkaasztalok fölé. A van — jelenleg is helyettesíti, műszakban dolgoznak. Tizenhat fiatal jelző egyébként itt — a A járási elsőséged egyébként évesek — s bár az üzemben Kalocsai Textifeldolgozó Válla- igen szép ajándékot. 7000 forin- nincs iparitanuló-képzés — két Szárnyalás mm kecskeméti isz-Sien November második felére szinte valamennyi termelőszövetkezetben összeültek már a gazdasági vezetők — az elnök, a főagronómus és a főkönyvelő —, hogy előzetes mérleget készítsenek gazdálkodásukról. Az őszi betakarítási munkák végeztével pontosan ismerik a növénytermesztési eredményeket, jórészt az állattenyésztés adatait, a melléküzemágak forgalmát, és nagyjából tisztában vannak a további kilátásokkal, lehetőségekkel. Megtették ezt a kecskeméti közös gazdaságokban is. A város. 11 teim dőszövetkezete közül négyből kaptunk tájékoztatói előzetes számvetésekről. j£9MBkÜMMBfe A Petőfi Tsz-ben például biz- tosítva látszik az idén is a tagok tavalyi 18 ezer forintos átlagjövedelme, annak ellenére, hogy 300 holdnyi területüket sújtott tavasszal a belvíz. A természeti csapásból származó kárt segédüzemági tevékenységgel, többek között a savanyító részleg, az asztalosműhely munkájának megszervezésével és önálló piaci értékesítéssel próbálták kiegyenlíteni, amitől több mint 2 millió forintos hasznot remélnek. Az elmúlt esztendeihez hasonló eredménnyel zár valószínűleg az Űj Tavasz. Három éve azonos jövedelmet biztosít tagjainak a Törekvés is. A háztáji földön kívül most ismét mintegy 26 000 forint évi jövedelem várható átlagosan. A földeken már csak a mélyszántás és trágyázás egy része maradt vissza a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben is. Ebben az évben különösen sokat áldoztak beruházásra, felújításra és beszerzésre. A tavalyihoz képest így is 10—15 százalékos, körülbelül 2 ezer forintot kitevő át-" lagjövedelem emelkedésre van kilátás. Számottevően hozzájárult a közös bevételeihez többek között az 50 holdon termesztett szamóca, amely 400 ezer forint tiszta jövedelmet adott. A jövedelemnövekedést a jó — ezer holdon a tavalyinál 3—4 mázsával magasabb — gabonahozamok, a munkaszervezés javulása és az ösztönzőbb progresszív premizálási forma bevezetése eredményezte. lat szabadszálláisá részlegénél —■ csaknem mindenre ráillik. Maga az üzem is csak ez év január 2-án kezdte meg működését, s alig három hónap után már teljes kapacitással termelt. Száz dolgozója közül harmincán tagjai az üzemi KlSZ-szer- vezetnek. ám a többieket sem annyira a koruk, hiszen nagyrészük a huszonévesek közé tartozik — mint inkább az, hogy már férjhez mentek, és van egykét gyerek — választja el az ifjúsági szövetségi tagságtól. A fiatalok nagyon szeretnek itt dolgozni. Bócza Etelka KISZ-titkár ennek a miértjét így foealmazza meg: — Ebben az üzemben a jövőnket látjuk. Nagy dolog az hogy nem kell elmennünk a községből megfelelő munkaalkalmat keresni. — Igyekszünk is jó munkát végezni — mondja később ha- tSfőá'öttá'h. — "Például járási elsők lettünk a KISZ által kezdeményezett „Hűség a Nagv Október szelleméhez” mozgalomban. amelyhez a jubileumi évfordulóra tett munkaversenv — és egyéb vállalásainkkal csatlakoztunk. Az egyebekhez tartozik az üzem és az azt körülvevő kert rendbentartása, a politikai oktatáson, közös kirándulásokon való részvétel. Bekapcsolódtunk a község társadalmi életébe is. Paul Klári, Tizenhat évesek a szalag mellett. tos tárgyjutalmat nyertünk. Elhatároztuk, hogy az ifjúsági klub részére — amelyet közösen használunk a községi KISZ- szervezettel — a hétezer forintos jutalom fejében magnetofont és társasjátékot kérünk. Csizmadia Zsuzsa special szegőgépen dolgozik. — Ezen a napon 76 ember halt meg. bombákkal támadták a tantér- gyümölcsnél, de a robbanás Rendezgetem az emlékeket, a meket: harminchárom gyerek pillanatában száz és száz szi- Vietnamban töltött három hét halt meg és huszonnyolc meg- Iánkra szakad szét. Szinte át- emlékeit. A veszélyben megfá- sebesült. Tudja milyen az az szitálja az emberi testet Nehéz radt idegeknek hosszú idő ez. ananászomba? Az egész szer- kioperálni, hiszen ahány szi- Lapultam futcá'rokban. láttam kezet alig nagyobb egy ananász Iánk, annyi vágás. a leégett iskolákat, gyárakat, a megcsonkított gyerekeket. Beszéltem a Nam Mgan-i asszonyokkal, akik életük kockáztatásával hordták a lőszert a sziklafedezékben küzdő katonáknak. Láttam az egyik katona felégett tenyerét, aki — vízhiányban — puszta kézzel cserélte ki a géppuska forró csövét. Emlékszem és nem felejtem el az egyszerű embereket, akik megosztották velem szűkös rizsfejadagjukat, és meleg szeretettel beszéltek Magyar- országról. Találkoztam Luong Tru óvoda lakóival. Láttam a nyiladozó értelmű csöppségeket, akik az önfeledt játék helyett először azt tanulják meg: a jó kis gyerek hogyan megy az óvóhelyre? Lefényképeztem az édesapát, aki négyéves fiának holttestét tulajdon két kezével kaparta ki a romok alól. Láttam ezeket. És félek. Amikor a televízió képernyőjén gyilkos terheikkel újból megjelennek az amerikai gépek, félek, hogy megszokom a látványt és nem találok majd kifejezést, hogy leírjam mindezt. Mert nagyon nehéz írni arról, amit Vietnamban tapasztaltam. Túl sok olyan asszonyt láttam, aki hajában fehér szalagot viselt. A vietnamiak így gyászolnak. (Vége) Király Ferenc év múlva szakmunkás vizsgát tehetnek. Szatmárhegyi László telepvezető nagy szeretettel és türelemmel foglalkozik a fiatalok képzésével. Jó segítőtársa ebben Perczel Józsefné párttitkár, Halász László műszerész és Sövény Sándomé szalagvezető. Mindannyiuktól sokat tanulunk. Vállalatunk igazgatója, Tóth Ferenc elvtárs is igen naffv segítséget nyújtott, amikor a fiatalok részére havi 580 forintot biztosított, akkor, amikor még nem is termeltek ennyi értékű árut. Most már többet termelnek és többet is keresnek... A KISZ-titkárt a szalaghoz hívják. A gépeket figyelem. A fiatalok egyformán jól értenek már a sima varráshoz, a kéttűs gépen való munkához, a goomb- lyukazó, a gombozó, és a szegő "ép kezeléséhez. Benézek a raktárba, ahol vagy harmincféle árut — munkaköpenyeket, kórházi köntösöket, pizsamákat — csomagolnak. Lendületes munka folyik a kis szabadszállási üzemben. A fiatalok a jövőjüket látják benne. N. O. I A Kecskeméti Ügyvédi Kamara közgyűlése Csütörtökön tartotta közgyűlését a Kecskeméti Ügyvédi Kamara. Az összejövetelen részt vett többek között dr. Gulácsy József, az Igazságügyi Minisztérium képviselője, dr. Bodóczky László, a megyei bíróság elnöke, dr. Szabó Sándor megyei főügyész és dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság munkatársa. A Kamara három évi munkájáról dr. Kovács Zoltán elnök tartott beszámolót, majd ismét megválasztották a tisztségviselőket. Az elnöki teendők ellátásával újra dr. Kovács Zoltánt bízták meg, elnökhelyettes dr. Juhász Tibor kiskőrösi ügyvéd, titkár pedig dr. Andrási Jenő ügyvéd lett. Önkéntes rendőröket tüntettek ki Tegnap délelőtt a kecskeméti városi és járási rendőrkapitányság vezetője, Donáth Tibor rendőr alezredes tizenkét önkéntes rendőrnek nyújtotta át á Belügyminisztérium magas kitüntetését, a Közbiztonsági érem arany fokozatát. A kitüntetettek nevében idős Őrlik Ferenc lajosmi- zsei erdőőr mondott köszönetét. A kecskeméti ünnepséggel egy- ídöben a megyében több járási rendőrkapitányság vezetője adott át kitüntetést az önkéntes rendőröknek. A Közbiztonsági érem arany, ezüst és bronz fokozatát összesen 54-en érdemelték ki eredményes munkájukkal