Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-12 / 268. szám

I oldal 1967. november 12. vasárnap megöregszünk kívül hálásan fogadják. Erről a lapok szerkesztőségeihez, kül­dött lelkes levelek ugyancsak tanúskodnak, amikor a tsz meg­vendégeli, jutalmazza őket, szor­galmukért, hűségükért: amikor felköszöntik őket az úttörőik, a nőtanács, a vb-elnök; amikor megnyílik a klubszoba, ahol rá­dió, tv, társasjáték, újság, s barátságos légkör és meleg — van; amikor öregek hetén a helység szeretető veszi körül őket — mindannyiszor megír­ják ... NOS. HOGY MINDIG tudunk még többet tenni, arról kezde­ményezések. kormányintézkedé­sek hónapról hónapra meggyőz­hetik öregeinket. Például a köz­véleménykutató kérdőíveken visszatérően felvetett kérdésről — lesz-e több munkaalkalom a csökkent munkaképességűek­nek? — épp a napokban intéz­kedett a munkaügyi miniszter új rendelete a munkaközvetí­tésről. Eszerint a vállalatoknak ún. munkahelyi névjegyzéket kell készíteniük a csökkent munkaképességűek foglalkozta­tására alkalmas munkakörök­ről, s ezek a tanács intézkedése szerint csak közvetítéssel tölt­hetők be. De olyan öregek számára is, akik már nem végezhetnek ter­melőmunkát, új és új utakat- módokat keresünk arra, hogy mégis hasznosan. életkedvet adóan foglalkozzanak valamivel. Igyekszünk módot nyújtani ér­telmes hobbyk űzésére, mint barkácsolás. kisállattenyésztés laboratóriumok részére, kényes, munkaigényes növények ter­mesztése, játékkészítés, vagy azok összeszerelése. És miért ne szerezhetnének az öregek sikerélményeket olyan versen­gésekkel is. mint a fiatalok Ki mit tud?-ja? A maguk körében, klubok, öregek napközi ottho­nai, vasy szociális otthonok ve­télkedőin. VAN MÉG sok kimeríthetet­len lehetőség, hogy társadalmi feladatként tegyünk mi is az öregkor méltóságának emelé­séért, ami tőlünk telik... De csöppet sem mellőzhető az a gondoskodás sem. ami hozzátar­tozóik részéről kívánatos öre­geink alkonyának bearanyozá- sához. Mert ahol megvannak a gyerekek, de szeretetet, meleg­séget mégsem kapnak a meg­fáradt, fehér hajú szülék, az ebből fakadó keserűséget nem képes egészen feledtetni a nagy társadalom törődése. Tóth István Bárány Tamási Abszolút A költő jókedvűen ébredt; az ember mindig jókedvű, ha tör­ténik vele valami. Vele ma Például az történik, hogy leg­újabb verseskötetének kéziratát beviszi a kiadónak. Fél tízre el­megy Margitkához, aki mára ígérte a teljes kézirat gondos legépelését, hóna alá csapja a paksamétát, és tizenegykor fel­megy a kiadóhoz; a lektor már várja. Enyhe bizsergést érzett a gyo­morszája tájékán, s amíg borot­válkozott. mindegyre azon tű­nődött, miért bánik oly fukaron a naptár a pirosbetűs ünnepek­kel. Ez a nap például egyszerű feketével van nyomva — ho­lott ennél pirosabb piros ün­nep egész évben nem lesz! A karácsony ehhez kutyafüle. .. Ki is kellene javítani a nap­tárt. Az áll benne: Ernőd napja. Hogy-hogy Ernőd? Ez nem Ernőd — ez a Kötetleadás Napja! Korábban ért a kiadóhoz, mint tervezte. Margitka nem volt otthon, az édesanyjától vette át a kéziratot, három pél­dányban. Begyömködte táská­jába a három dossziét, s már modern szaladt is; fél tizenegykor ért a kiadó háza elé. Az épület sarkán kávóház tükörablakai hívogattak; s mert volt még Iris ideje, befordult a pörgő­ajtón. Az első asztalnál Holárik ült, a sleppjével. Barátságosan oda­biccentett nekik, és nyugtázta a szintúgy barátságos vissza- biccentéseket. A második asztal­nál Berente vitte a szót; ami­kor őt meglátta, felugrott, át­ölelte, két oldalról megcsókolta. (A többit ő veregette hátba ba- rátian; ez volt a rangsor.) — Ülj le! — szólt lelkesen Berente. Megemelte táskáját; arca ra­gyogott, ahogy nemet intett. — Külön ülök. Át kell néz­nem ... a kötetem kézirata. — Az más —lehelte Berente. Megint megcsókolta, meghatot- tan, s mintegy áldást osztva in­tett. — Menj csak! A harmadik asztalnál Spányi- kék ültek. Tartózkodón bólin­tott feléjük, de legtöbbjük ész­re sem vette. Spányik pillája megrebbent; ha akarta, vehette éppen üdvözlésnek is. Spányi- kék utálják, lenézik, megvetik, tudja jól. Spányikék szerint nemcsak tehetségtelen. nem­csak realista, de ráadásul na­turalista is. Nincs vele mit kez­deni. Elcsápolt mellettük, a megrit­kult, jéghideg sarki levegőben, beljebb ment. Kávét kért, elő­húzta táskájából az első pél­dány dossziéját és belelapozott. Ekkor lépett oda hozzá Herte- lendi, a Valamint című hetilap egyik szerkesztője. — Nincs egy jó versed? — kérdezte, ahogy kezet nyújtott. — Most viszem fel az új kö­tetem ... — mondta jelentősen. — Na — bökött rá Hertelendi —, hát abból adj valamit. Benyúlt a táskájába, felnyi­totta a harmadik másolat dosz- sziéját, s kihúzta a legutolsó la­pot. Ez a vers mostanában ké­szült, a kötet nagy. mindent összegező záróakkordjául So­kat, nagyon sokat vár tőle: a szíve, a vére, a lelke van ben­ne. — Tessék — mondta az izga­lomtól rekedten, s átadta a pa­pírt. — Azt hiszem, a legjobb, amit valaha írtam. — Igen? — kérdezte Hertelen­di, s már csúsztatta is táská­Egészségügyi küldöttek a megyében A WHO, az ENSZ Egészség Ügyi Világszervezete novembe 8-tól Budapesten rendezi meg .. szervezethez tartozó tíz latin­amerikai, afrikai, ázsiai ország vérellátó szolgálata vezetőinek féléves szakmai továbbképző tanfolyamát. A tanfolyam részt­vevői szombaton délelőtt a me­gyei tanács vb egészségügyi osz­tálya és a megyei Vérellátó Állomás meghívására dr. Hollán Zsuzsánna, az Országos Vérel­látó Szolgálat igazgató-főorvosa kíséretében Bács megyébe láto­gattak. A TIT kecskeméti klubjában rendezett fogadáson, amelyen ott volt Mr. Mulvany, a WHO genfi központjának képviselője is, megyénk egészségügyi vezetői tájékoztatták a vendégeket a megyei kórház, a megyei Vér­ellátó Állomás munkájáról, eredményeiről. A küldöttség ezután a megyei Vérellátó Állomásra, Soltvad- kertre, a délutáni órákban pe­dig a bajai Vérellátó Állomásra látogatott. A Delta brigád kiállítása A Kecskeméti Rádiótechnikai Gyár tmk-brigádja, a „Delta”, annak ellenére, hogy tagjai még csak egy éve dolgoznak együtt, igazi, összeforrt kollektíva. Camea tanítani akar ... Camea rúzs, Camea kölni. Szőke haj, szabályos, szép arc. Az utcán, házak falán, hirdető­oszlopokon tízezerszámra lát­ható ugyanaz az arc. ugyanaz a plakát. Ki a plakát modellje? Megkeressük „Cameát”. Buda­pesten lakik, a Belvárosban. — Hivatásos fotómodell? denről árulkodik. Az arcvoná­soknak mindig frissnek, üdének kell lenniük. — Nem zavarja, hogy gyakran találkozik a saját plakátjaival? — Már megszoktam. Nagyon kevesen ismernek fel. — Mivel tölti a szabad ide­jét? Nemcsak a munkában segítik egymást, úgyszólván minden él­ményük közös a gyárkapun kí­vül is. Az üzem minden dolgo­zója szívből örült, amikor meg­tudták, hogy a Nagy Októberi Forradalom 50. évfordulóján Szocialista brigád címmel tün­tetik ki őket. A Delta tagjai el­határozták, hogy emlékezetessé teszik az ünnepet — egyúttal saját sikerüket is — munkatár­saik számára, és pompás kis kiállítást rendeztek, amelyen minden a kezük munkája. Vin- cze János és Puckhardt An­tal művészi fényképfelvételeken örökítették meg az üzem életét és Kecskemét fejlődését. Szeré- nyi Albert festményeit mutatta be, köztük egy szép Lenin- portrét. A brigád költője, Kiss Miklós, egy forradalmi verssel csatlakozott társai akciójához. Az ötödik tag, A. Tóth László, nem foglalkozik ugyan semmi­lyen művészeti ággal, de ő is több éjszakáját áldozta a kiáílí-í tás előkészítésére, amelynek — mint képünk is mutatja — nagy sikere van a gyárban. Díszbemutatót tartanak kedden este a bajai Központi filmszínházban, ahol levetítik a Csillagosok, katonák című új szovjet—magyar kopro- dukciós filmet. A bemutató előtt találkozót rendeznek Jan- csó Miklóssal, a film rendező­jével és a főszereplőkkel. _____________I olvasunk i isztikákat a meghosszabbo- >tt életkorról, a nyugdíjasok imának állandó, relatív nö- k-edéséről. Tudjuk, s most cm szorul részletes bizonyítás- n, hogy az általános jelenség kai sok pozitív körülményre ezethetők vissza. Ezek közül i legfontosabbak: az életkörül­mények színvonalcmelkedése. z orvostudomány hatalmas i tem ű fej lödése. Az örvendetes folyamat azon­ban újonnan felmerült problé­mákat állít a társadalmak elé. Nem véletlen, hogy a sajtó­hoz, a szociális, társadalmi szer­vekről nem is beszélve, rend- I szeresen befutnak öregedő, idős emberek panaszai. Hogy egy ! közel! példával éljünk: a Pe- ] tőfi Népe legutóbb lezajlott ! közvéleménykutatása során tíz és húsz alakban, ismétlődően jelentkeztek az öregek kérdései: ..Mi lesz velünk?” — „Nem le- hetne-e még nekünk is dolgoz­ni? Nekünk való munkát adni, hogy kis nyugdíjunkat kiegé­szíthetnénk és főleg, hogy ne éreznénk: mi már feleslegesek vagyunk.” Hát nem törekszik a md tár­sadalmi rendünk minél derű­sebbé, elviselhetőbbé tenni az öregkort, amelyről a régi ró­maiak is találóan mondták —, senectus molesta :— kellemetlen öregség? SZÜNTELENÜL bővítjük, szo­ciális otthonainkat; sorra létesít­jük az öregek napközi otthonait; nyugdíjas klubokat szervezünk; rendszeressé vált, hogy most már évenként öregek napján, öregek hetében társadalmi szin­ten tiszteljük meg, ünnepeljük apáinkat, nagyszüleinket... Kétségtelen, más a megítélés, mint tíz, tizenkét évvel ezelőtt. Ami egyik legfontosabb előfel­tétel, megnőtt, az;.öregek hely<- zetének javításához a társada­lom anyagi feltételei. S n,em árt azt a kis emberi gyarlóságot sem érinteni, hogy az eltelt idő alatt többen megöregedtek olya­nok is. akiknek — hogy úgy mondjuk — életerejük, pozíció­juk teljében és biztonságában akkor még nem annyira volt „szívügyük” ez a fajta törődés. Talán általuk szaporodott meg azoknak a száma, akik most már őszinte átéléssel mondogat­ják: „Mert gondoljunk arra, hogy valamennyien megöreg­szünk, és akkor hogy esik majd nekünk Is ...?” Minden lépés, mellyel gon­doskodásunk körét tágítjuk, jólesik az öregeknek és rend­— Kevesen ismernek fel. — Nem. Elvégeztem az egye­temet, biológia-földrajz szakos tanárnő vagyok. — A szobában példás rend, a falakon festmé­nyek — az ő képei. A sarokban kislánya, Laura alszik. — Még egyetemista koromban voltam először fotómodell. Jól sikerültek a próbafelvételek, s azóta már több reklámkiadvá­nyon, plakáton „szerepeltem”. — Fárasztó dolog fotomodell- nek lenni? — Meg lehet próbálni. Órák hosszat kell állni a tűző lám­pák előtt, és itt nincs helye a fáradtságnak. A fénykép min­— Most sok is, kevés is van belőle. Kislányom általában le­köti egész napomat De ez ked­ves elfoglaltság. Szeretek ol­vasni, és szívesen megyek szín­házba. — Mire vágyik? — Tanítani szeretnék miha­marabb. Ahol eddig tanítottam, a gyerekek mindig nagyon sze­rettek. S mintegy bizonyítékul előke­rül egy nagy paksaméli 'evei; valamennyi girbe-gurba gyerek- kézírás. R. I,

Next

/
Oldalképek
Tartalom