Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-19 / 274. szám

ÚJ GONDOK ÉS ÚJ LEHETŐSÉGEK * W ** # A NEPMUVELESBEN Buda Ferenc: Az elesett katonák emlékére Szalay Ferenc képe alá „Kedvesek és szerelmesek, hitvesek és jegyesek, apák és fiák, hozzátartozók, hős és nem hős katonák, hazánkfiai emlékére, akik nem tértek vissza szeretteikhez többé a háborúból.” Hajnal suhog, zablavas zörren, kattog a katonavonat, fut az országút visszafelé, kétoldalt nyárfái dörögnek, szél viszi el, lehellet kapja fel a sírást, végbúcsúnk, ' végvacsoránk nehéz páráit, ölelő karunkat kúszálja, fohász, káromkodás most segíts, szelek jöjjetek, söpörjetek, oltalmazz rejtőzködő Isten, gyümölcsirtó Boldogasszony ments meg irgalom kútja, bennünket szólít a parancs, és parancsra új parancs, szabályra új szabály, siratnak árva ajtók, küszöbök, köhögő kapuk, rí utánunk a kasza, az elhagyott ekevas, a jászol, anyánk egyetlen fiát siratja, sír a malomban a búza, szeretőnk tépett tulipánok közt térdel, asszonyaink zuhatag könnye elárad tengertől-tengerig, parancsra új parancs, szabályra új szabály, döngölünk idegen földet, sebhelyes, letarolt mezőn lapulunk vérben, veszélyben, gyalázat zöld sarában, ikrás iszap az ágyunk, fülünkbe vas-szunyog zizeg, füstoszlopok, fakorona-csörgés, kicsinyeink sikoltva kiáltanak, mert lángol az otthoni léckapu is, bogas fa, jeles gerenda ropog, emelkedik porsátora a pusztulásnak, tántorgó térddel felállunk, parancsra új parancs és szabályra új szabály, rettegő fák, vizsla bokrok közt botorkálunk a gyilokjáró ösvényeken, fegyverek fekete pupillája kísér és fullasztó félelem, őrálló vakok vigyáznak, vakoknak vak vezetői vezérelnek minket a Nap háta mögé, halállal fölcímerezve, sír dicsőit, halál magasztal, fémlik a vas vitézség, dérsütött, csikorgó réten cipeljük a mázsás nagyezüstöt, apák és fiák és férjek és viola-vőlegények, és parancsra új parancs, szabályra új szabály, szorongatásnak éjszakája, szorító szomorító karácsony, ujjunk a jeges závárzaton, csontasszony ölelget, tűzvirág nyílik, arcunkra pillézik fekete virágpora, fölemészt bennünket ez a tél, ez a tűz, szárnysuhogás árnyékol fölöttünk, varjo.k, fekete zsinat, még együtt vagyunk, együtt vonulunk, fájdalmak férfiai, együtt, mint a leölésre szánt juhok, de már tántorog a segítő és elesik a megsegített és együtt mind elvesznek, ó. hol az író, hol a mérlegelő, hol a halottak összeírója! Apáim, bátyáim, édes testvéreim, hó takar titeket, csontjaitok mint a zöld fű, örökre virágoznak. Nikola Vapcarov: AZ UTOLSÓ VERS Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz harc a mi harcunk — azt mondják: eposz. Lebuktam, s a helyemre áll más... Egy emberélet — nem oszt, nem szoroz! Sortűz után pondrókkal vár az árok. Ez a logika odalenn. De új viharban újra harcba szállók, népem, szerelmem, mindenem! 1942. július 20, délután 2 órakor. Kardos László fordítása. A megszokott évadkez­dés gondjaiba ezen az őszön — egyéb eddig nem jelentkező — kimondott, vagy kimondatlan aggodalmak is vegyülnek. Ezek a leggyakrabban az új mecha­nizmussal kapcsolatosak: pl. a gazdaságirányítási rendszer re­formja milyen hatással lesz a kulturális életre, milyen mér­tékű lesz az új viszonyok kö­zött a népművelés anyagi tá­mogatása, a tervezés új rend­szere nem ellentétes-e a nép­művelés tartalmi és didaktikai- módszertani követelményeivel stb. Első látásra ezek a kérdések csupán szakmai jellegűek. Mivel azonban a kulturális élet soha­sem volt a gazdaságtól mere­ven elhatárolható terület, most sem szűkíthető le csupán a kulturális ügyeket intéző, szer­vező „kulturosok” gondjaira. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével 1968. ja­nuár 1-től lényegesen megvál­toznak a vállalatok, üzemek működési és gazdálkodási fel­tételei. A változások célja és lényege éppen az anyagi lét­feltételek jobbá és színvona­lasabbá tétele. Emellett azonban szellemi igényeink, törekvéseink is van­nak. Ezek teljesülése lényegé­ben mindig az anyagi lehető­ségek függvénye is. Könnyen belátható, hogy az anyagi­gazdálkodási viszonyok válto­zása, fejlődése a szellemi-kul­turális életre is hatással volt és lesz. Várhatóan még inkább érződik ez már a közeljövőben pl. a IX. pártkongresszuson el­határozott munkaidő csökken­téssel, vagy az életszínvonal gyorsabb növekedésével. A gazdaság és kultúra köl­csönös összefüggéséből eredően nyilvánvaló, hogy az új me­chanizmus következtében bizo­nyos változások a művelődés vonatkozásában is szükségsze- rűek lesznek. Amikor azonban bizonyos változásokról beszé­lünk, nem téveszthetjük szem elől, hogy művelődéspolitikánk, a párt kulturális célkitűzései nem igényelnek alapvető „elvi” és szerkezeti módosításokat. En­nek pedig legfőbb ólra az. hogy kultúrpolitikánk fő célkitűzé­sei helyesek, időtállóak, így erőfeszítésünket a jövőben is elsősorban arra kell összpon­tosítanunk, hogy ezek még kö­vetkezetesebben valósuljanak meg és tömegméretekben has­sanak. Ami módosításra, to­vábbfejlesztésre szorul, az Előbbiekhez képest másodren­dű. bár nem jelentéktelen. Az Eddigi gyakorlathoz képest — a gazdasági élettel párhuzamo­san — növekszik a helyi szer­vek önállósága és felelőssége a kulturális életben is. Vonatko­zik ez a tervek elkészítésére, a rendelkezésre álló, helyi kultu­rális célra fordított összegek célszerűbb és hatékonyabb fel- használására egyaránt. Üjszerű — az eddigitől el­térő — lesz 1968-tól a terve­zés rendszere. A jövőben nép­művelési terveink is naptári évre szólnak majd. Így jobban megvalósítható a gazdasági és kulturális fejlesztés egysége. Természetes ez, ha meggondol­Michnay Andrea: Városszéle. juk, hogy pl. az üzemek tech­nikai, technológiai fejlesztési tervei szükségszerűen igényel­nek bizonyos kulturális felté­teleket (bizonyos számú szak­munkás képzését, új munkaerő kiképzését, kellően felkészült vezetőgárdát stb.). A népművelés tervezésének ez az új rendszere biztosíthat­ja az egységes, közös munkát a gazdasági és kulturális veze­tés között. És ez így lesz rend- jénvaló. hiszen a gazdasági tervekkel teljes összhangban készülnek a művelődési, kultu­rális tervek. Bizonyos értelem­ben ez már önmagában is réá- lisabbá, életrevalóbbá teheti a népművelési terveket és csök­kenti azok formális jellegét. Ilyen körülmények között ugyanis a kulturális élet szak­emberei is „belülről” látják a munkájukhoz szükséges anyagi lehetőségeket és a gazdasági vezetés részt vállal, beleszól, vagy igényeket támaszt a dol­gozók részére tervezett kultu­rális szolgáltatások megterve­zésében. Ezzel pedig már a gazdaság és kultúra egységé­nek tartalmi oldala erősödik. Az ilyen tervezés esetén minden bizonnyal megoldódik a népművelőknek az a jelen­legi gondja, hogy több helyen a gazdaságvezetők — éppen az az új mechanizmusra hivat­kozva — csökkenteni igyekez­nek a kulturális alapot. Amennyiben a kulturális tervek jobban igazodnak a gazdaságok sajátos problémái­hoz, úgy éppen a gazdasági vezetés nagyobb támogatására számíthatunk. Természetesen, még így is elképzelhető, hogy lesznek helyek, ahol az egy­oldalú gazdaságcentrikus szem­lélet miatt nehezebb lesz az együttműködést megteremteni. A kulturális ráfordítások ha- szontalanságát hangoztatóknak azonban éppen az új mecha­nizmus követelményei során kell belátniuk azt, hogy a ter­melés (a nyereség) növelése érdekében a jövőben nagyobb figyelmet és anyagiakat kell fordítani a termelés legfőbb elemére, az emberre, s nem elegendő csupán a gépek ka­pacitását és működését fokozni. A kulturális és szórakozási le­hetőségek hiányát már eddig is elég sokan panaszolják, külö­nösen a falusi fiatalság köré­ben. Nyilvánvaló tehát, hogy a dolgozók művelődésével, szó­rakozási lehetőségeinek bőví­tésével való törődés nemcsak kulturális, hanem bizonyos fo­kig gazdasági kérdés is. Nem véletlenül fogalmazta ezt a problémát az MSZMP VIII. kongresszusa a következőkép­pen: „...a forradalom teljes győzelmének egyik legfőbb fel­tétele a szocialista kultúra erő­teljesebb kibontakozása.” En­nek időszerűségét nem kell kü­lönösebben bizonygatnunk, hi­szen a fejlődés meggyorsítása az új mechanizmusnak egyik lényeges célkitűzése. Ilyen meggondolásból kiin­dulva döntöttek kormányszer­veink úgy, hogy „az állami tá­mogatások 1967. évi összege a jövőben is — tehát az új me­chanizmusra való áttérés után — a népművelés rendelkezésé­re áll”. Mindenképpen szüksé­ges és kívánatos tehát, hogy a vállalatok, szövetkezetek, tár­sadalmi és tömegszervezetek népművelési jellegű anyagi hozzájárulásai se csökkenjenek az új mechanizmusban, sőt a gazdasági eredmények javulá­sa kapcsán még növekedjenek. Az új körülmények és a népművelés elé állított ma­gasabb követelmények szüksé­gessé teszik a módszerek és formák korszerűbbé tételét és továbbfejlesztését. A tervezés fentebb kifejtett újszerűsége módszerbeli problémákat is érint. Ilven mindenekelőtt az, hogy bár naptári évre terve­zünk, a népművelési évad to­vábbra is ősztől tavaszig képez tartalmi, tematikai-didaktikai egységet. A tervkészítéskor te­hát előrelátónak kell lennünk és bizonyos alapfeladatokat több évre előre meg kell szab­nunk. A népművelés tervezé­sének ezt a sajátos ágát veszik figyelembe azok a javaslatok, amelyek az állami és egyéb tá­mogatás összegét is több évre kívánják meghatározni. Erre alapozva a programok kialakí­tása jobban igazodhat a helyi lehetőségekhez és igényekhez. A nagyobb érdeklődés és hatékonyság fokozása érdeké­ben demokratikusabbá kell tenni a tervkészítést is. Meg kell találnunk annak a módját, hogy a közönség, a „fogyasz­tók” igényeit feltárjuk és be­építsük a terveinkbe. Minden­képpen szakítanunk kell azzal a ma még elég sok helyen fel­lelhető gyakorlattal, hogy a népművelési terv csupán egy­két ember megérzéseit és fan­táziáját összegezze. A tervezés demokratizálása nyilván köze­lebb viszi egymáshoz a tényle­ges kulturális igényeket, a meglevő műveltségi állapotot és a perspektivikusabb kultúr­politikai célkitűzéseket. Különösen nagy gondot és felelősséget jelent ez a külön­böző helyi népművelési prog­ramot összeállítóknak, a műve­lődési otthonok vezetőinek. Nyilvánvaló: olyan igényt és követelményt nem állíthatunk művelődési otthonaink elé, hogy „versenytársai” legyenek a televíziónak, a rádiónak, vagy a színháznak. Azt vi­szont tudnunk kell, hogy a vá­lasztási lehetőség következté­ben a közönség — amennyiben nem kapja meg azt az élményt, amit egy-egy ilyen alkalommal kapni szeretne — nagyon köny- nyen az „otthonülés” mellett dönt. Sajnos, azt is tudjuk, hogy a megye 130 művelődési otthona közül nagyon sok nem képes nyújtani a mai követelmények­nek megfelelő színvonalat. Eb­ben szerepet játszik a hiányos tárgyi felszerelés is, de a leg­több helyen nem ez a legfőbb probléma. Községeink, üze­meink többsége rendelkezik már azokkal a feltételekkel, ami a szabad idő kulturált el­töltésére lehetőséget ad. A klubhelyiségek, szakkörök fel­szereltsége sok helyen a leg­kényesebb igényeket is kielégí­ti. A rendezvények színvonala azonban már kevésbé dicsérhe­tő. A gyenge produkció, az ala­csony színvonalú előadás, a technikai szervezetlenség még elég gyakori. S legyen bár az évi programban csupán egv-két ilyen eset — gyakran kétséges­sé teheti a következő időszak, esetleg a jövő év közönségsi­kerét. Nem részletezhetjük itt hosz- szasan a műsortervek minden összetevőjét. Annyit azonban teljes jogeal megállaníthatunk. hogy minden kulturális intéz­ménynek alapvető kötelessége a lakosság rendszeres művelő­dési-szórakozási igényeinek a lehető legjobb kielégítése. Na­gyon is jogos tehát a kritika és az elégedetlenség a csak szó—s- baton. vasárnap nyitva tartó művelődési otthonok esetében. Úgy hisszük, már így is megállapítható, hogy ezeknek a gondoknak a megoldása nem halasztható sokáig és főleg nem várhatunk mindenre „fentrői” megoldást. Nem feleslege* „módszereskedés” tehát, ha mi magunk is. és minden népmű­velő a maga területén arra tö­rekszik, hogy egyre több em­ber számára vonzó művelődési - szórakozási lehetőséget teremt­sen. Több szempontból is hasz nosak és szükségesek a nép­művelés egészét, vagy egy-egy területét érintő kezdeményezé­sek, kísérletek, hiszen végső soron így biztosíthatjuk mű­velődéspolitikai célkitűzéseink valóra váltását. Bodor Jenő a megyei pártbimtlsáf. munkatársa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom