Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-18 / 273. szám

NAPIAK 1967. november 18, szombat Névnap: Jenő Napkelte: — TEGNAP -nyitot­ták meg Szolnokon a Damjanich János Mú­zeumban Szabó László szobrászművész kiállí­tását. A bemutatót a múzeum és a Képző­művész Szövetség kö­zép-magyarországi te­rületi szervezete — amelyhez a mi me­gyénk is tartozik — közösen rendezte. Meg­nyitót Oelmacher Anna művészettörténész mon­dott. — Rövidesen meg­kezdik a százvagonos hűtőház építését a MÉK jánoshalmi ki- rendeltségén. A 15 millió forintba kerülő létesítmény a jövő ősz- szel kezdi meg műkö­dését. Az építkezésből és hasznosításból részt vállal a helybeli tsz- közi vállalkozás is, ennek fejében termé­sének 70 százalékát 20 éven át a MÉK vásá­rolja feL — A jugoszláv bel­ügyminisztérium szó­vivője pénteken közöl­te, hogy „több mint tizenegy” ember túl­élte az esti autóbusz­katasztrófát. A társas­gépkocsi, amely 40—50 utast szállított — a pontos utasszámot még mindig nem tudják —. Csütörtökön este Belg­rad közelében egy töl­tésről a Szávába for­dult. húsz métert zu­hant, majd csaknem teljesen elmerült. Családi dráma Debrecenben Andrikó Mihály 40 éves gépkocsivezető, debreceni lakásán fél­tékenységből eredő szóváltás közben bal­tával fejbe verte 30 éves feleségét és an­nak első házasságából származó 13 éves An­tal nevű kisfiát. Az asszonyt életveszélyes, a gyermeket súlyos sé­rüléssel szállították kórházba. Andirkó cse’ekménye elköveté­se után a város hatá­rában egy tehervonat elé vetette magát, amely halálra gázolta. (MTI) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tá­jékoztatása szerint Nagykanizsám a Bé­ke filmszínházban megtartott lottósorso­láson a 46. játékhéten a következő számokat húzták ki: 11, 24, 25. 34, 72 — Miért sírsz, Milanko, hiszen születésnapodra mindent megkaptál, amit csak kértél! — Igen, de most az bánt, hogy miért nem kértem többet. — öt napig tartóz­kodott megyénkben dr. Fritz Fiedler egye­temi tanár, aki a Drez­da közelében fekvő Tharandt nevű város erdészeti egyeteméről érkezett hazánkba. A professzor a fatermesz­tési és erdőnevelési megoldásokat tanul­mányozta Kiskunhalas, Bugac és Kelebia kör­nyékén. Holnap buda­pesti látogatása után utazik haza a Német Demokratikus Köztár­saság kertészeti szak­embere. „Tenger alatti geológus" A Szovjetunió ócea- nológiai intézetében szakemberek kollektí­vája elektronikus ké­szüléket („tenger alat­ti geológust”) szerkesz­tett, amely 4—6 kilo­méternyi mélységbe tud leereszkedni, és a benne elhelyezett ka­mera segítségével meg­vizsgálja az óceán vi­lágát és kőzetmintákat tud magához emelni. — Jugoszláv és olasz búzafajták meghonosí­tását tűzte ki célul a bácskai tsz-ek területi szövetsége. Főleg ta­karmánytermesztés cél­jára, mivel az árpá­nál jóval nagyobb ho­zamot adnák. Az így felszabaduló területet intenzív kultúrákkal hasznosíthatják a szö­vetség gazdaságai. — Megkezdődött a iisz-vezetők szabad- egyeteme Baján, a TIT és a bácskai tsz- szövetség közös szer­vezésében. Az agrár­közgazdasággal és a jogi témákkal foglal­kozó előadásokat ne­ves szakemberek, va­lamint a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa titkárságának tisztségviselői tartják. *— A mérgek mérge. Köztudomású, hogy a kobra mérgéből már 25 milligramm képes megölni egy lovat. En­nél tízszer erősebb mérget tartalmaz a tengeri uborka. — Pablo Picasso, a hí­res festőművész a nyilvá­nosság teljes kizárásával október 25-én ünnepelte 56. születésnapját. A Can­nes közelében fekvő mou- ginsi villájában egész na­pon át csak úgy özönlöt­tek az üdvözlő levelek, táviratok és a virágcsok­rok, de senkit sem en­gedtek be a házba. Azok­nak, akik telefonon akar­tak gratulálni, azt mond­ták, hogy nincs otthon a mester. — December 22-től téli szünet az iskolák­ban. A művelődésügyi miniszter rendelkezé­se értelmében az ál­talános és a középis­kolákban a téli szü­net december 22-én kezdődik. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-e, csütörtök, a szünet utáni első 1968. ja­nuár 8-a, hétfő. (MTI) A francia autógyártás 1967 első hét hönaniá- ban a francia autógyárak 1 259 100 kocsit gyártottak, 3,1 százalékkal keveseb­bet, mint a múlt év azo­nos időszakában. Kivitel­re 465 866 kocsi került, 4,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A behozott kocsik száma is emelkedést mutat. 15 éve, 1952. november 18-án, 57 éves korában halt meg Paul Eluard, a modern francia haladó költészet kiemelkedő egyé­nisége. Az első világhá­ború katonájaként tette közzé első, még szürrea­lista költeményeit. Igazi hangjára cs*ak jóval ké­sőbb talált, amikor a fasiz­mus vérbefoj tóttá a spa­nyol nép szabadsághar­cát. A második világhá­ború éveiben útja a kom­munistákhoz vezetett. Te­hetségét a fasiszta meg­szállók elleni küzdelem szolgálatába állította. A harcosok költője lett. Nemcsak fegyverrel küz­dött, hanem az ellenállás egyik vezetőjeként, szel­lemi irányítójaként is. Il­legalitásban szerkesztette a francia szabadságharcos költők antológiáját. A né­met megszállók ellen a népet harcba szólító köl­teményei, füzetei, röpira- tai titokban jártak kéz­ről kézre. A háború után Eluard, a béke-világmoz-1 galom vezérkarának tevé­keny tagja volt. Várható időjárás szombat estig: felhő­átvonulások eső nél­kül. A szél mérsé­kelt, változó irányú lesz. Várható legma­gasabb nappali hőmér­séklet szombaton 6—10 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: november 16-án a középhőmérséklet 12.8 (az 50 évi átlag 4,2>, legmagasabb hőmérséklet 20.8 Celsius-fok. A nap­sütéses órák száma 7. November 17-én a reggel 7 órakor mért hőmérsék­let 9,6, a délután egy órakor mért hőmérséklet 8,8, legalacsonyabb hő­mérséklet 8,8 Celsius-fok. Kalocsai paprika Háromszáz vagonra való fűszerpaprika „készült” az 1900 vagonnyi feldolgozott termésből az idén a kalocsai paprikaüzemben. ízléses dobozokban indul a piacra a paprika. (MTI-foto mm Mező Sándor felvétele.) Zombori művészek kiállítása Baján A Baja és Zombor közötti testvérvárosi kap­csolat első jelentősebb eseményeként vasárnap kiállítás nyílik a Türr István Múzeum nagyter­mében a zombori képzőművész csoport műveiből. A jugoszláv művészek festményeidre!, grafikák­kal és szobrokkal mutatkoznak be Baja közön­ségének. A kiállítást vasárnap délelőtt 11 órakor Gyapai József, a városi pártbizottság munkatársa nyitja meg. A bemutatott anyag három hétig marad Baján. Viszonzásul februárban a bajai művészek rendeznek kiállítást Zomborban. Továbbjutott a Kinizsi SE A röplabda Magyar Népköz- társasági Kupa mérkőzéssorozat veszprémi „B” csoportjában a Kinizsi SE alacsonyabb osztá­lyú csapatokkal szemben küz­dött a továbbjutásért és fölé­nyes győzelmeket aratott. A Sportesküvő Magyar Zoltán, megyénk NB I-es labdarúgó játékvezetője november 16-án házasságot kö­tött Deák Margittal. A házas­ságkötés a Kecskeméti Városi Tanács anyakönyvi hivatalá­ban történt meg, ahol a fiatal pár tanúi Grulich Ernő régi já­tékvezető, a megyei JT elnök- helyettese és Mihala Sándor játékvezető volt. Az anyakönyvvezetői teendő­ket is játékvezető látta el — dr. Kákonyi József, a Bács- Kiskun megyei JT főtitkára személyében, aki kedves sza­vakkal köszöntötte a fiatal párt és tolmácsolta a megye labda­rúgó társadalma és az Országos Játékvezetői Testület jókíván­ságait. négy játszmára menő mérkőzé­seken a Kinizsi SE kétszer — a Székesfehérvári TC és a Ma­lomipari Kinizsi ellen — játsz­maveszteség nélkül jutott túl, majd a Bp. Petőfi csapatát 3:1 arányban verte a bajai együt­tes. A kupaküzdelmekben a kö­vetkező játékosok kapták he­lyet a Kinizsi csapatában: Ka- sziba, Kiss, Bodrogi. Petreka- nics, Takács, Fodor, Piukovics, Stark, Bényi. A tornán aratott győzelmével a Kinizsi SE már az ország leg­jobb 12 csapata közé jutott. Röviden A Kelet-magyarországi Termé­szetbarát Szövetség november 18—19-én szombaton és vasárnap Kecskeméten az Aranyhomok Szálló különtermében tartja évi rendes tájértekezletét. * Szombaton délután Kecskemé­ten 8—8 női és férfi kosárlabda csapat részvételével megkezdő­dik a városi kosárlabda bajnok­ság őszi fordulója. gílyffl Kosárlabda: Labdarúgás: NB I. B osztály: Budapesti VSC—Kecskeméti Dózsa, Buda­pest, Szőnyi út, vasárnap du. 1 óra, vezeti: Szegedi. NB 11. Keleti csoport: Kiskun­félegyházi Vasas—Bp. Pénzügy­őr, Kiskunfélegyháza, vasárnap du. 1 óra, vezeti: Pusztai. — Szolnoki MÁV—Kecskeméti TE, Szolnok, vasárnap du. 1 óra, vezeti Losonczy. NB III. Délkeleti csoport: Kis­kunhalasi MÁV—Kossuth SE, Kiskunhalas, vasárnap du. fél 2 óra, v.: Nagy J. — Makói Va­sas—Kiskunhalasi MEDOSZ, Makó, vasárnap du. fél 2 óra, v.: Vozár II. — Szentesi KMTE —Kun Béla SE, Szentes, vasár­nap du. fél 2 óra, v.: Jurka. Középcsoport: Kalocsai VTSK —Tűzoltó Dózsa, Kalocsa, va­sárnap du. fél 2 óra, v.: dr. Po- tocsnyi. — Sashalom—Szamuely SE, Sashalom, vasárnap du. fél 2 óra, v.: Schuck. — Bp. Elek­tromos—Soltvadkert, Budapest, Latorca utca. vasárnap du. 1 óra, v.: Lakatos. Délnyugati csoport: Bajai Va­sas MTE—Lábodi MEDOSZ, Ba­ja, vasárnap du. 1 óra, v.: Su- tyor. Csoportdöntő 2. mérkőzés: Kiskőrösi MEDOSZ—Jánoshalmi Spartacus, Kiskőrös, vasárnap du. 1 óra. — Osztályozó mérkő­zés a megyei I. o. 16. helyéért: Vaskút—Izsáki MEDOSZ. va­sárnap du. 1 óra. Megyei MNK-mérkőzések: K. Reszelőgyár—K. Fémmunkás, szombat du.. fél 2 órakor. K. Göngyöleg—Lajosmizse, vasár­nap de. fél 9 órakor. K. AKÖV —K. Cskalov, vasárnap de. fél 11 óra, mindhárom mérkőzést a Belsővárosi Sporttelepen játsszák le. Bajai Kismotor— Császártöltés, Baja, vasárnap de. 10 órakor. A többi 10 mérkő­zést vasárnap du. 1 órakor játsszák le: Kiskunfélegyházi Reménység—Klapka György SE, Alpár—Tiszakécske, Kunszent- miklós—Ady Endre SE, Solt- szemtimre—Balogh Ádám SE, Kisszállás—Kiskunma jsa. Tom­pa—Bácsalmás. Miske—Nemes­nádudvar, öregcsertő—Bátya. Csávoly—Bajai Bácska Posztó. Madaras—Gara. (Itt említjük meg, hogy az MNK megyei 3. fordulóját november 26-án játsz- szák le.) NB I-es férfi mérkőzések: Oroszlányi Bányász—Bajai Bácska Posztó, Csepeli Sport­csarnok. vasárnap de. fél 10 óra. — Budapesti Vasutas— Kecskeméti Petőfi, Budapest, Klapka utca, vasárnap du. 4 óra. NB I-es női mérkőzések: TFSE—Kecskeméti Dózsa, Bu­dapest, TF-terem, vasárnap de. 11 óra. — Diósgyőri VTK—Bajai Fehémeműgyár, Diósgyőr, Ki­lián Gimnázium, szombat du. 6 óra. Röplabda: NB 1-es férfi mérkőzés: Ba­jai Kinizsi SE—TFSE. Baja, Tóth Kálmán Gimnázium, szom­bat du. fél 2 óra. — Bajai Ki­nizsi SE—Csepel, Baja, Tóth Kálmán Gimnázium, vasárnap de. 12 óra. ökölvívás: Nb I B-s mérkőzés: Kun Béla SE—Tatabányai Bányász, Kis­kunfélegyháza, vasárnap de. fél 11 óra. Nb II. Keleti csoport: Kecs­keméti Fémmunkás—Szolnoki MÁV, Kecskemét, Izsáki úti Fémmunkás-kultúrterem, szom­bat du. fél 6 óra. Teke: NB Il-s férfi mérkőzések: Kecskeméti Petőfi—KISTFXT, Kecskemét, Horog utcai pálya, vasárnap de. 10 óra. — Szegedi AK—Kecskeméti MÁV, Szeged, vasárnap de. 11 órakor. Férfi és női felnőtt megyei egyéni bajnokság, Kecskemét, KTE-pálya. szombat és vasár­nap egész napon. Az NB II-be való feljutásért szombaton és vasárnap hat vi­déki városfcecn. Bács-Kiskun megyei résztvevő: Kecskeméti Spartacus. Birkózás: Délterületi szabadfogású csa- natbajnoki döntőmérkőzés. Kecs­kemét, Űjkollégium tornaterme, vasárnap de. 10 órakor. Cselgáncs: Országos serdülő csapatbaj­nokság, Budapest, Jégszínház, Szombat du. 3 óra. Sakk: NB II. Keleti csopprt: Kecs­keméti Vörös Meteor—Salgótar­jáni Bányász, Kecskemét. Ber­csényi utcai Sakkotthon, va­sárnap de. 9 óra. PElOFi NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Ktskun megyei Bizottsága éa a megyei tanács lapla — Főszerkesztő F Tóth P9i - fC's-o « Bai* m-gv- .at.maflo vaUalat - Felelőé leadó: Mezei István Igazgató - Szerkesztőség Kecskemét Varost renácsház Szerkesztőségi telefonközpont- S6-19 2S-16 Szerkesztő bizottság i0-3í - Ki a őr hivatal' Kecskeméti Szabadság tét t/a. Telelőn: 17-09. — Terjeszti a Magyai Posta - Előfizethető- a helyi postahivataloknál és tézbesi-őkn«. Előfizetés! dl- egy hónapra: IS,— forint. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: u-as. — Index: SS 961,

Next

/
Oldalképek
Tartalom