Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-14 / 243. szám

1961. október 14, szombat 3. oldal Bemutatkozik: Q^^gQS fjjjyag. 6S ÓrlUVatal Két megyében az elsők Július 1-től az Árhivatal már Országos Anyag- és Árhivatal­ként működik. Az átszervezés­ről kormányhatározat intézke­dett. Ezzel az árak és az áru­forgalom szabályozási funkciója egyesül. Miért kellett egyesíteni ezt a két feladatot? — ez volt első kérdésünk dr. Csikós Nagy Bélához, a Hivatal elnökéhez. — Köztudott, hogy az uj gazdasági irányítási rendszer­ben többféle ár lesz. Lesz kö­tött, maximált, és szabad ár. Hogy melyik termékcsoportnál, melyik árat vezessük be, ahhoz azt is pontosan tudni kell, hogy milyen az ellátottság az illető termékcsoportból. A termelő­eszköz-kereskedelemben például csak azoknál a termékeknél al­kalmazhatunk szabad árat, csak akkor adhatunk lehetőséget a vállalatoknak a szabad áralku­ra, ha a szóban forgó termék­ből van elegendő, s így árufor­galmi kötöttséget szükségtelen bevezetni. Ott szükséges az árat megkötni, szabályozni a termékforgalmat, ahol nagyobb a kereslet, mint kínálat, s így nincs lehetőség a szabad forga­lomra. Következésképp, az ár, az árfajta meghatározásakor egyben a termékforgalom sza­badságáról, vagy kötöttségéről is dönteni kell. S mivel az árak alakításához figyelemmel kell kísérni a termékforgalom ala­kulását, így az a helyes, ha mindkét funkciót, az anyaggaz­dálkodás és az árforma meg­állapítás feladatát is egy szerv látja el, hangolja össze. A gaz­dasági élet legfontosabb szférá­jában a termelőeszköz-forga­lomban ily módon biztosítható lesz a piaci egyensúly. — Az áruforgalom és az árszabályozás funkciójának egyesítéséről intézkedő kor­mányhatározat egy helyen így fogalmaz: ,,... létre kell hozni a termelőeszköz-ke­reskedelmet.” Ennek a túl­ságosan nagy kötöttség el­lentmondana. — A Hivatal nem azzal a cél­lal kezd most foglalkozni a ter­mékforgalommal is, hogy sok kötöttséget vezessen majd be, ellenkezőleg: azzal az elhatáro­zással fogunk a munkához, hogy ahol csak lehet, ott a megfelelő árarányok — tehát közgazdasági eszközök — segít­ségével minél több korlátozást feloldhassunk. Az új gazdasági irányítási rendszer valójában a szabad áruforgalom elvén alap­szik. Ennek az elvnek számos eleme már ma is létezik, — főképp a fogyasztási cikkek piacán. A mezőgazdasági termé­kek szabad forgalmát széles körben megteremtettük már 1957-ben, amikor a kötelező ter­ménybeadási rendszerről áttér­tünk az állami szabadfelvásár- lási rendszerre. A korlátozás eddig csak az ipari termelő- eszközök forgalmában érvénye­sült, ám itt is számottevően szűkült a központi gazdálkodás körébe vont termékek száma az utóbbi években. 1953-ban pél­dául még 1200 termékkel gaz­dálkodott az Országos Tervhi­vatal, 1957-ben már csak 600- zal, majd 350-nel, míg jelenleg kontingenseket már csak 75 termékre adnak. 1968-tól ez a kör tovább szűkül, előrelátha­tólag mindössze 35 termékre ter­jed csak ki. De még ennél a 35 terméknél is másképp gazdálko­dunk majd. Ma az említett 75 termékre valamennyi felhasz­náló megkapja a keretet — tel­jes körű elosztás érvényesül te­hát. 1968-tól a forgalmat lehe­tőleg már csak egyetlen ponton kötjük meg: vagy az importot, vagy az exportot, ahogyan azt a lakosság zavartalan ellátása megkívánja. Kontingenst csak egy-két cikknél állapítunk meg, s azoknál is csak egy-két nagy felhasználó számára. A kiseb­bek szabadon gazdálkodhatnak majd. Ilyen termék lesz például a papír, hiszen a kulturális és sajtóigényeket minden körül­mények között biztosítani kell. Persze, ha valamilyen termék forgalmát megkötjük, mert nincs belőle elegendő, akkor a termelés bővítéséről is intézke­dünk. — Ha szűkül a központi gazdálkodás alá vont ter­mékek köre, akkor a ható­ságilag rögzített áruk kö­rének is szűkülnie kell. — Jelenleg a lakosság áru­alapjának — a fogyasztási cik­kekből — 15 százaléka szabad ár alakulásé. A mezőgazdasági piaci termékeknél, a kisipari szolgáltatásoknál tapasztalhat­juk ezt. Ez az arány tovább nö­vekszik. Nem véletlen, hogy az új árrendszer kidolgozása és a termékforgalom új rendjének kialakítása együtt, egymással összhangban történt. Dehát ép­pen ezért egyesítette a kor­mányzat az árak és az árufor­galom szabályozásának teendőit. — A kereslet és a kínálat aránya állandóan változó té­nyező, a változásokkal, a ter­mékforgalom szabályainak és az áraknak lépést kell tarta- niok. Elképzelhető például, hogy a 68-ra kötött gazdálko­dás alá vont egyes termékek kínálata megugrik s 69-ben nár szabad forgalomba lehet bocsátani. Ezzel összhangban a termék árát is kötött árból maximált vagy szabad árrá le­het változtatni. Más terméknél meg a kereslet szökhet fel, amikor a forgalom és az ár megkötésére lehet szükség. — Ezekkel a változásokkal lépést tud tartani a Hiva­tal? — Ez a feladatunk. Régebben a hatósági árrendszer évei alatt általában csak 3—4 évenként került sor termelői árváltozá­sokra, a fogyasztói árak még ennél is ritkábban változtak. Ezentúl sokkal operatívabb, napra készebb munkát kell vé­geznünk, a kereslet és kínálat összhangjáért. Hazánkban rend­kívül jól szervezett termelő­eszköz-kereskedelem, kis- és nagykereskedelmi hálózat mű­ködik. Ez a szervezet kitűnő informátor is egyben a gazda­sági élet irányítói számára. Az Országos Anyag- és Árhivatal ezt az „információs rendszert” is használja majd, épp azért, hogy gyorsan intézkedhessen a lakosság jó ellátása érdekében. Ez az intézkedés persze több­nyire áttételes, hiszen elsősor­ban a gyárak jó ellátásáról kell gondoskodni — ám ha itt rend van, akkor az üzletek sem ma­radnak áru nélkül. A feladat rendkívül bonyolult és sokrétű, ezért szoros együttműködésben kell dolgoznunk a minisztériu­mokkal is. A mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca nélkül pél­dául nem dönthetünk gyorsan és jól a lakosság húsellátása ügyében; vagy az import ta­karmánnyal nélkülük nem le­het jól gazdálkodni. A személy- és tehergépkocsi-ellátás ügyé­ben a KPM-mel kell együttmű­ködnünk. Az ipari nyersanya­gokkal a nemrégiben megala­kult Állami Termékgazdálko­dási Igazgatósággal együtt gaz­dálkodunk majd és így to­vább ... Ezenkívül határozat van a tárcaközi Ár- és Termék­forgalmazási Bizottság felállí­tására. Ez operatív szerv lesz: figyeli a piacot, a kereslet és kínálat, az árak alakulását, az áruellátás egész szervezetét, s ha egyensúlyi zavarokat észlel — olyanokat, amelyek az ér­vényben levő ár- és termék­forgalmazási szabályok rend­szerében nem oldhatók meg —, javaslatot tesz a kormánynak a módosításra. Mindezek az in­tézkedések megadják a lehető­séget a rugalmas gazdálkodás­ra, s összességükben a lakosság jobb ellátását, az életszínvonal egészséges alakulását kell hogy eredményezzék. G. F. V; ■ A Csongrád—Bács-Kiskun megyei Téglagyári Vállalat keceli üzemét tavaly még csak a második osztályba sorolták, az idén nemcsak hogy az első osztályba kerültek, de megelőzve a válla­lat többi téglagyárát, 13 közül az elsők lettek, pedig a talaj gyön­gébb minősége — magas homoktartalma — külön problémát okoz. Képünkön Béleczky István berakó brigádját mutatjuk be. Pásztor Zoltán felv. Százéves az ország első Petőfi-emlékműve Most száz esztendeje annak, hogy — hazánkban elsőnek — Kiskunfélegyházán országos Pe­tőfi-emlékünnepség keretében, a Hattyú-ház falán leleplezték a költő emléktábláját. Ennek az eseménynek a centenáriuma alkalmából tegnap Kiskunfél­egyházán a városi tanács vég­rehajtó bizottsága és a Móra Ferenc Művelődési Ház honis­mereti klubjának közös rendezé­sében egész napos ünnepség- sorozat kezdődött. Délelőtt a művelődési ház klubtermében a honismereti mozgalomban tevékenykedő ak­tivisták megyei tanácskozását rendezték meg. Délután dr. Do­bos Ferenc, a városi tanács vb- elnöke adott fogadást, majd a városi tanácsháza dísztermében. VIZSGA Pályaudvar — forga­tag. Érkeznek, útrakel­nek emberek. Érintik, keresztezik egymás moz­gásvonalát. Százak és ezrek, tömegek... Itt mégis egymaga van min­denki. Itt mindig — időtől függetlenül — kezdődik és végződik valami. Ki gondol a to­longásban arra, hogy sorsok áramlanak körü­lötte? Adódik azért úgy is, hogy elejtett mondatok, kifejező arcok, belénk üt­köző tekintetek révén idegen életekkel kötünk percnyi ismeretséget. Aztán: volt — nincs. Mintha sose találkoz­tunk volna. Szemüveges, ötvenes emberke válik ki külön­leges járásával a nyüzs­gésből. Áramlásban van mindenki — több vonat is befutott —, de ő nem „áramlik”. Olcsó, drót­keretes szemüvege mö­gül olyan közvetlenség­gel mosolyog a szeme is, mintha az egész peron ismerőse lenne, minden­ki öt várta volna. Sie-, tése különös, sebességé­nek vektora valahogy oldalba metszi az általá­nos menetirányt. Ezért minden harmadik-ne­gyedik emberbe beleüt­közik. Egy kicsit, éppen- csak hozzásúrlódik. Ilyenkor még ismerő­sebben ragyog az embe­rekre. Hallgat, de meg­torpan egy pillanatra, s mozdulatával kér bocsá­natot. Lohol az első pádhoz, amelyen sokan ülnek. Ügy tesz, mintha most találta volna meg, akit keresett, de már fél is, hogy el találja veszíteni. — Szakikám, ne hara­gudjon rám, de egy ki­csit be vagyok rúgva — stoppol le egy agronó- mus-féle utas előtt. Az vidáman vigyorog, mutatja szép fehér fo­gait. — Dehogy haragszom— Adja isten egészségére! — De aranyos uram! — bámul el hirtelen a kisöreg és táskás, tőrt fényű szemére félelem ül ki — öt napja iszom egyfolytában... Tudja, milyen betegség ez ná­lam? — Ahhoz képest le­gény a talpán, szakikám! — erősíti kézmozdulattal is a mezőgazdász. A jövevény halkabbra fogja a szót, oda is ha­jol. — Ez az átok rajtam, nagy jóuram!... Pincér a mesterségem... Mester­ségem? — Mérgesen szétüti kigombolt zakója szárnyait. — Csak volt... Luxushotelek... exklu­zív bárok... — Négy nyelven beszélek... De már nyolc éve... Nyolc? ... Tíz! Kérem, tíz éve kirúgtak. Az ital miatt... Pedig kitünte­téseim vannak... De ha iszom, képtelen va­gyok megállni. Régóta segédmunkás vagyok, elvtársam ... Nézze, én nem kertelek... Franci, a föún most desz­kákat cipel a hóna alatt. Képzeljen el engem, tökmagot, a ládagyár színjeiben... Áll. Senki nem mon­daná, hogy ittas. Csak akkor venné észre, ha kitárulkozó pillantását, megereszkedett, fony- nyadtas arcát figyelné valaki. Ha nagynéha megbillen, belesimít őszes hajzatába — mint­ha attól történne az in­gadozás. De ilyenkor ujjai, s a szél úgy ösz- szeborzolják a haját, hogy az madár}őszeknek is kinéz. — De most megcsil­lant előttem a remény... Találkoztam egy régi kollegával. Azt mondja: „Te Franci, kiváló pin­céreket keresnek felvé­telre. Budára, extra helyre. Havi négyezer is leesik. Olyanok megfor­dulnak ott, mint a per­zsa sah. Te kiszolgáltad fiatal korodban a walesi herceget is. Próbáld meg...” Megpróbáltam... Csú­nyán megbuktam, uram... Felolvasták a jellem­zést, amit az üzem adott rólam: ügyes, gyors munkás, csak iszik — ez volt benne ... Resz­kettem uram... Min­dent elejtettem! Tragikusan józan, ősz- szefogott lesz az öreg pincér ábrázata. Szinte borzalom csap ki a sze­méből, ahogy két mar­kával a drabális part­nerbe kapaszkodik. Ujjai belefehérednek, úgy szo­rítanak. — Most hallgasson meg, drága uram! Mit mondott nekem az egyik bizottsági tag ... Négy- szemközt ... Mikor már mindennek vége volt... Azt mondta: „Jobb ez így apám...”­A nagyállomás lármá­ját süket csend szip­pantja fel. Az öregecske ember összeroppan. Egész vén lesz — ros- kadt vállú ... Remeg a hangja, s alig hallani. — A fiam volt, akit húsz éve az anyjával együtt elhagytam ... Most 32 éves... Én öt­venöt ... Ö megismert... Tóth István ségre. Fekete Jánosnak, a hon­ismereti klub elnökének meg­nyitó szavai után dr. Dobos Fe­renc üdvözölte az ünnepi ülés részvevőit. Ezután kultúrműsor következett, majd Mezősi Ká­roly, a neves Petőfi-kutató mon­dott ünnepi beszédet, amelyet a küldöttek felszólalása követett. A kora esti órákban Kiskun­félegyháza város intézményei­nek, társadalmi szerveinek és vállalatainak képviselői a Petőfi- szobomál rendeztek ünnepséget, majd a költő nevét viselő szá­mos intézmény dolgozói koszo- rúzták meg a Petőfi-ház falába illesztett emléktáblát. Részt vet­tek az ünnepélyes eseményen többek közt Bodor Jenő, az MSZMP megyei bizottsága pro­paganda és művelődési osztá­lyának _ munkatársa, dr. Mada­rász László, a Bács-Kiskun me­gyei tanács vb-elnökhelyettese, Ispánovits Márton, a kiskunfél­egyházi járási pártbizottság első titkára és Hegedűs Ferenc, a kiskunfélegyházi városi pártbi­zottság titkára. Lapunk, a Pe­tőfi Népe szerkesztőségéinek ne­vében és képviseletében Tarján István és Gál Sándor rót­ták le kegyeletüket és helyezték el az emlékezés koszorúját a halhatatlan névadó egykori la­kóházán»

Next

/
Oldalképek
Tartalom