Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-10 / 239. szám

1967. október 10, kedd 5. oldal Eréllrel vagy belátással? Színházunk új tagja A tizenhat évet be nem töl­teti fiatalok iskolai továbbkép­zésében nincs minden rendben. Bár a továbbképző iskolának a szakmunkásképzés terén — kü­lönösen a mezőgazdaságban — jelentékeny szerepe volna, úgy tűnik, mintha a közös gazdasá­gok vezetői nem is tudnák, hogy ez az oktatási forma létezik. Az iskolareform-törvény értelmé­ben nálunk az iskolakötelezett­ség a betöltött tizenhatodik évig tart, és ha a fiatal az időben elvégzett általános iskola után nem tanul tovább, köteles két esztendőn keresztül a tovább­képző iskola osztályait látogatni. Ez a kétéves továbbképzés kétirányú: részben ipari, rész­ben mezőgazdasági. Megyénk speciális helyzetét tekintve ná­lunk az utóbbi fajta képzésben a fiatalság mintegy 70 százalé­kának kellene részt vennie. De vajon részt vesz-e? Aligha. Az okok igen szerteágazók. Próbál­junk meg mégis közöttük el­igazodni. Tekintélyes azoknak a falusi fiataloknak a száma, akik az általános iskola elvégzése után otthon maradnak szüleiknél, és előbb-utóbb a mezőgazdaságban vállalnak munkát. Nagyon so­kan ebben a korban már rend­szeresen dolgoznak is, de ezt — mivel a tizenhatodik életév be­töltése előtt munkakönyvét nem kaphatnak — egyelőre csak al­kalomszerűen tehetik. A szüleik által vállalt részesművelésben segítséget jelenthetnek, de sok termelőszövetkezetben közvetlen ellenszolgáltatást is kapnak, kü­lönösen szezonmunkák idején; szőlőben és gyümölcsösben. És éppen ezen a területen, ebben az időben magas keresetet ér­hetnek el. Ez az egyik oka annak, hogy a fiatalok elhanyagolják a to­vábbképző iskolák látogatását. A III—1961. számú miniszte­ri rendelkezés értelmében ha a fiatal napi 4 órai szerződéses munkaviszonyt igazol, mente­sül a továbbképző iskola láto­gatása alól. Nos: bár az előbb említett ok miatt munkaköny­vük még nincs, számos gazdaság vezetője kiadja az ilyen értel­mű igazolást, ami természete­sen mentesíti a fiatalt az isko­lalátogatás alól. A pedagógus dilemma elé kerül: tudja, hogy a fiatal nem köthet legális mun­kaszerződést, mit tehet mégis: itt az igazolás róla. Elkezdődik a harc mindkét fél érdekeiért. És legtöbbször mire a harcnak eredménye lenne, a korhatárt eléri a fiatal, anélkül, hogy el­végezte volna a továbbképző iskolát. És mi történik, ha a pedagó­gus mégis ki tudja harcolni a szabálysértési eljárást a mu­lasztó tanuló ellen? Erre pél­dákat hozunk fel, mégpedig az egyik legjobb keresetet nyújtó vidékről. A keceli szabálysértési hatóság L. G-t — mert egész tavaszon nem látogatta az isko­lát — 150 forint pénzbírsággal sújtotta. B. I. hasonló okból 200 forint pénzbüntetést kapott. O. J. ugyanezért 100 forintot. Nos, valamennyi elmarasztalt fiatal úgy nyilatkozott, hogy inkább vállalja az enyhe pénzbünte­tést, mert a szőlőben, gyümöl­csösben szezonmunkával egy nap megkeresi azt a pénzt. Az iskolát pedig hetente kétszer kellene látogatni. Ezalatt jelen­tős keresetet mulasztana. Enyhe tehát az alkalmazott büntetés, ez az egyik ok. A má­sik pedig a valóban közérdeket jelentő iskolafajtával szemben tanúsított közömbösség. Ha Színpadi riport Társadalmi valóságunk művészi irteszatükrözése szempontjából biz­tató jelenség, hogy különösen a drá­mai műfajokban — színpadra, kép­ernyőre, rádióra egyaránt — számos dokumentumelemekre épülő játék készült az utóbbi években. Taar Fe­renc, a tehetséges fiatal író, pél­dául szabálytalan riportnak nevezi örök harag című drámáját. Témája — mint minden paraszti tárgyú iro­dalmi műnek a felszabadulás óta — annak a visszakanyarodásokkal, ösz- szecsapásokkal terhes útnak az áb­rázolása, amelyet parasztságunk jár végig az egyéni szemlélettől a kö­zösségi gondolkodásig. A Győri Kis»- faludy Színház előadását rendkívül értékessé teszi a két Kossuth-díjas, Solti Bertalan és a vendégként fel­lépő Görbe János alakítása. (Kedd, 20.10) Kisfilmcsokor A rajz- és bábfilmeknek nagyon sok kedvelője van a felnőttek kö­zött is. A filmtechnika fejlődése szinte korlátlan lehetőséget teremt ma már az ily módon elérhető képi bravúrok számára, és ezzel együtt megnövekedett a tolmácsolható gon­dolatok köre is. Egyik-másik rajz­filmünk kifejezetten filozofikus té­mához nyúl, többnyire sajátos, gro­ugyanis a szülők és a közös gazdaságok vezetői belátnák, hogy ennek a kétéves iskolá­nak a látogatása mennyi hasz­nos tudnivalóval bocsátja útjá­ra a fiatalt, ösztönöznék őket a továbbtanulásra. A 21/1966. szám alatt kiadott földművelésügyi és oktatásügyi miniszteri rendelet ugyanis ezt az iskolafajtát a betanított munkások képzésére alkalmas tananyaggal látta el. mindenki, aki elsajátítja otthonosabb lesz egyrészt a korszerű mezőgazda­ság tennivalóiban, másrészt ok­levelet szerezhet és természete­sen ennek megfelelő magasabb fizetést. Nem közömbös a tsz-eknek sem, hogy növénytermesztőik, öntözőik, állatgondozóik, 'szőlő- munkásaik és palántanevelőik milyen szaktudással rendelkez­nek. Éppen ezért azt kell mi­előbb elérni, hogy az alapos mezőgazdasági szaktudást nyúj­tó kétéves továbbképző iskola látogatására ne eréllyel — erő­szakkal — kelljen rábírni a fia­talokat, hanem ők maguk — és szüleik, meg a tsz-vezetők is — belássák annak szükségességét. Balogh József teszk megfogalmazásban. Sajnos, minderről általában csak a nemzet­közi fesztiválokról szóló beszámo­lókban olvashatunk, a mozik sok­kal kevesebb rövidfilmet mutatnak be, minit amennyi elkészül, mert a játékfilmek és a híradó terjedelme is kitölti műsoridejüket. Ezt a hiányt pótolja most a tv, tíz animációs kis- filmet mutat be egy csokorban a Pannónia Stúdió terméséből. A nép­szerű Gusztáv-eorozat darabjain kí­vül néhány artusztikus alkotást is láthatunk, mint például a Küzde­lem, az öt pere gyilkosság és az Ellopták a vitaminomat. (Szerda, 20.20) ötrészes sorozat A Doktor Schlüter című, öt foly­tatásból álló filmet az NDK eddigi legnagyobb szabású televíziós telje­sítményének tartják. Nemcsak mé­rete miatt. A film egy tudós sorsát kíséri végig harminc éven át, a fasizmustól napjainkig. Izgalommal telj es, összecsapásokban gazdag élet. Dr. Schlüter maga a türelmetlen kétkedés, folytonosan választáson töprengő ember. Nem tehetetlenség­ből fakadnak ezek a tulajdonságai, hanem szigorú erkölcsiségbőb töké­letességre törekvésből. Bizonyára a magyar közönség Is szívébe zárja. (I. rész: csütörtök, 20.29, II.: szom­bat, 20.20, III.: vasárnap 18.20) Jágó Kecskeméten Néhány sor a Katona József Színház műsorfüzetében: „Nagy izgalommal készülök a kecskeméti közönséggel való ta­lálkozásra ... 18 év alatt renge­teget játszottam, mégis úgy ér­zem magam, mint a diák, aki először lépi át az iskola küszö­bét .. Forgács Tibor a magánéletben is szerény és szűkszavú: — Az Ifjúsági Színháznál kezdtem 1949-ben... (19 éves volt akkor)... Onnan a József Attila Színházba kerültem. Az­után Eger, Debrecen, Miskolc. Négy év Kaposvárott, most pe­dig Kecskemét... Szerepei ? — Az Ármány és szerelem Ferdinándja, .,. Adám, Bánk, még operett is ... Rengeteg sze­rep. Hiszen a vidéki színházak­ban művészi szempontból éppen az a vonzó, hogy sokat és sok­félét kell játszani. Most váratlanul belemeleg­szik. Kérdéseket fogalmaz és tüstént válaszol rájuk: a hiva­tásáról beszél. — Mások ilyenkorra már több­nyire megállapodnak. Megtalál­ták a szerepkörüket. Megesik, hogy be is húzódnak egy szűk keretbe ... Kiforratlan volnék? Könnyű lenne azzal hízelegni magamnak, hogy: sokoldalú. De nem szeretem a könnyű megol­dásokat. Miért játszom mégis annyifélét? Erre még egyszerű a felelet. Mert az ember min­dent eljátszik, amit rábíznak. De miért nem tudom még ma sem holtbiztos, hogy igen, ez az éppen, ami nekem való?... Illetve... Megáll. Tűnődve nézi a ciga­rettája parazsát. — Meglepett, hogy bennem vélték megtalálni Kecskeméten a színpadi hőst. Nem egészen erre készültem. Sokkal inkább vagyok Jágó... Jágó monológját mondta szep­tember közepén a bemutatkozó előadáson is. De előtte szati­rikus, csúfolódó verseket. Na­gyon kedvesen, derűsen, már az első mondatokkal szoros kap­csolatot teremtve a közönség­gel. Sajátos zengő hangja szállt, lesték a szavát. Imponáló ma­gabiztosság, kitűnő beszédtech­nika. A szünetben, hallottam, csupa jót mondtak róla: Érett művész, nyereség. Egyébként nem egészen isme­retlen nálunk. Láthattuk már a televízióban, filmen és hallhat­tuk a rádióban is. Egy most ké­szülő filmben is „jágós” felada­tot kapott: a Nyugatról haza­tért testvér szerepét játssza. S itt, Kecskeméten? Forgács Tibor azoknak a ke­veseknek egyike, akik tudják előre, milyen szerepet kapnak. Sportnyelven szólva: kulcsfon­tosságú posztokra állítják. Fa- gyejev Tizenkilencen-jének a mi színházunk által dramatizált színpadi változatában a parancs­nokot alakítja. Raffai Sarolta Egyszál magam című drámájá­ban ő lesz Dömök. Játszik a Mózesben, Az aranyemberben Krisztyán Tódor, s Miller Bu­kás után-jában az író alakítója. Végül szabad feltenni egy ki­mondottan magánjellegű kér­dést: Hogyan érzi magát Kecs­keméten? — Jól. Nem hiszem, tudom, hogy Ka­posváron háromszobás lakása volt. Itt pedig a színészházban lakik, egyetlen szobában, a fe­leségével, fiával, ráadásul társ­bérletben. Reggel penészboga­rak mászkálnak a fal tövén. — Ez csakugyan .. .• En mondom ki: elkeserítő. A színészház valóban égető gond. Ideje volna segíteni. Mester László Százezer magyar vörös­katona harcolt Szovjet- Oroszországban a forrada­lom győzelméért. A neves és ismeretlen harcosok kö­zül választottunk ki ötöt, hogy bemutassuk olvasó­inknak. 1. Késfogás Leninnel Gyerekfejjel sorozták be ka­tonának az Osztrák—Magyar Monarchia hadseregébe. Számá­ra azonban az első világháború hamarosan véget ért. Garasin Rudolf úgy esett orosz fogságba 1915 októberében, hogy szinte még a puskáját sem süthette el. Három hadifogolytábort is meg­járt, amikor Ljubin városába került. Itt egy nyomdatulajdo­noshoz helyezték ki munkára. Az orosz mester megszerette munkását, s Garasin hamarosan szabadon járt-kelt a városban. Lassacskán orosz munkásokkal is barátságot kötött, akik arról beszéltek, nincs messze az idő, amikor a munkások és parasz­tok veszik kezükbe Oroszország sorsának irányítását. S amikor 1917 novemberében megalakult a forradalom fegyveres csapata, a vörösgárda, Garasin — negy­vened magával — jelentkezett a hadifoglyok közül. Ütközetekben, harcokban vett részt. Bátorságával hamar ki­tűnt, s húszegynéhány éves fej­jel, 1918 januárjában már a vörösgárda internacionalista részlegének parancsnoka volt. Ekkor vették fel a pártba. Áp­rilisban Moszkvába utazott, ahol összehívták a szovjetha­talom mellett álló hadifoglyok összoroszországi kongresszusát. Nem volt minden kaland hí­ján a moszkvai utazás, Garasin többször is életveszélyben for­gott. Végül is egészségben lé­pett be a Drezda Szálló kapu­ján. Ott székelt a párt magyar szekciója. Az orosz katonaruhás, kozákos kucsmát, hosszú kar­dot viselő magyar internaciona­lista benyitott az egyik szobá­ba. Legszívesebben máris visz- szafordult volna, mert látta, hogy fontos, heves vitát zavart meg. Egy férfi kissé türelmet­lenül, oroszul kérdezte tőle, mit óhajt? Garasin elmondotta, hogy magyar hadifogoly, a vö­rösgárda zászlóaljparancsnoka, aki a kongresszusra jött. Az érdeklődő bemutatkozott: — Kun Béla vagyokl Bemutatkozott a másik kettő, Szamuely Tibor és Jancsik Fe­renc is. Maguk közé ültették, s érdeklődtek, miként harcol­nak a magyar forradalmárok arrafelé, ahonnan Garasin jött. A hadifogoly kongresszuson az orosz bolsevik párt mellett mű­ködő magyar csoport nevében Kun Béla szólalt fel. Arról szólt, hogy mi a feladatuk a ha­difoglyoknak hazájukba való visszatérésük után. — Láttátok az orosz forradal­mat — mondta —, a forradalom megmutatta mindannyiotoknak, hogy a proletariátus megmenté­se a saját kezében van. Ne ijesszenek meg benneteket sem a főispánok, sem a rendőrfőnö­kök, csendőrök és rendőrök. Mondjátok el testvéreiteknek, hogy mi történt itt, mondjátok el, hogy csak a forradalom menthet meg minket... Garasin elvtárs a többiekkel együtt éltette a magyarországi forradalmat, amelynek szerve­zésére Kun Béla és a hadi­fogoly kongresszus magyar résztvevői közül sokan nemso­kára útnak is indultak. Garasin elvtársat azonban Szovjet- Oroszországban marasztalta a forradalmi kötelesség. Egyike volt annak a százezer magyar harcosnak, akik az emberiség történetének első proletárforra­dalmát védelmezték. A frissen szervezett Vörös Hadsereg so­raiban harcolt Jaroszlavban az eszerfelkelés ellen. A nemzet­közi dandár lovaszászlóaljának törzsét vezette. Két évig küz­döttek Ukrajnában. Kergette Mahnót, Petljurát, később Gye- nyikin ellen védte a szovjet ál­lamot. Aztán 1921-ben az Altáj vidékére küldték, gabonáért, mert Moszkva és Leningrad éhezett. Az orosz forradalom katoná­jaként is megmaradt magyar­nak. Magyarországon ekkor tombolt a fehérterror, a Ma­gyar 'tanácsköztársaság egykori vezetőinek élete veszélyben for­gott. A bolsevik párt Központi Bizottsága és a kommunista Intemacionálé elnöksége Gara­sin Rudolfot bízta meg a ma­gyar politikai emigránsok ügyeinek intézésével. A szovjet állam részéről Csicserin kül­ügyi népbiztos tárgyalt Horthy- ékkal. Tiszteket adtak minden kommunistáért. A költségeket a magyar kormány dollárban kér­te. Emiatt a csere közben a pénzügyi népbiztos kijelentette: nem tud több pénzt adni. Ga­rasin Leninhez fordult beadvá­nyával. Az írást személyesen vitte fel a Kremlbe, s átadta Lenin elvtárs titkárnőjének. Egyszer csak nyílt az ajtó — s a magyar forradalmár megpil­lantotta Lenint, aki megkérdez­te: — Lovaskatona elvtárs, me­lyik csapattesthez tartozik? Lenin barátságossága és köz­vetlensége úrrá lett Garasin elvtárs megilletődöttségén. El- Tiondta, hogy az internaciona­lista hadsereg magyar katonája. Vlagyimir Iljics hozzálépett, s a vállára tette a kezét: — Derék gyerekek maguk! — mondta. Aztán az iránt érdeklődött, hogy mi járatban van a Kreml­ben. A titkárnő átadta a kér­vényt, amelynek tartalmával Lenin azonnal megismerkedett. Aztán bevitte a magyar kom­munistát a dolgozószobájába, s a legapróbb részletekig terje­dően kikérdezte a magyar elv­társak sorsáról. Ezután felhív­ta telefonon a pénzügyi nép­biztosságot, érvelt és vitatko­zott, s aztán közölte: — Megkapják a pénzt, amire szükségük van! Búcsúzóul melegen megrázta Garasin Rudolf kezét. A szovjethatalom megszilár­dítása után tanult, hamarosan vegyészmérnök lett. A második világháború idején ismét fegy­vert fogott. Azután a magyar hadifoglyokat tanította az anti­fasiszta iskolán. Eredményesen működött: számos tanítványa jelentkezett önként partizánnak, a nácik, a magyar fasiszták el­leni harcra. Éppen három évti­zedes távoliét után, 1945 feb­ruárjában tért vissza Magyar- országra. Ma 72 esztendős, nyugdíjban van, de nem tétlen. A nyomdászszakszervezetben és a Partizán Szövetségben dolgo­zik. Nemrégiben jelentek meg rendkívül érdekes emlékiratai. Megismerhetjük belőle Garasin Rudolf életútját. Egy a száz­ezerből, egy magyar internacio­nalista, aki az orosz forrada­lomért fegyvert fogott. Pintér István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom