Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-04 / 234. szám

S. oldal 1967. október 4. szerda Slágerfesztiyál a fiatalok testi épségéért a hanglemezeken A kecskeméti Arany János utcai gramopresszóban a nem­rég lezajlott slágerfesztivál óba a szokásosnál is nagyobb a for­galom. A népszerű dallamok sűrűn félcsendülnek a bolt hanglemezein. Felső kép: Sláger mellett még a dupla is jobban ízlik. Alsó kép: Tóth Józsefné az üzlet legújabb szerzeményeit mutatja be a hálás zenerajon­góknak. SZOMORÚ, lehangoló számók a papíron: 1965-ben 1402 tanu­lót ért könnyebb-súlyosabb bal­eset megyénkben, a következő esztendőben ez a szám már 1505-re növekedett. Naponta ol­vashatunk az újságban, hallha­tunk a rádióiban, televízióban balesetekről, amelyek áldozatai fiatalok, serdülők, vagy éppen gyermekek. Hogyan adódnak elő balese­tek? Nézzük csak az első idézett számot 926 alkalommal (68 szá­zalék) az iskolán kívül érte a tanulót (vagy óvodást) baleset testnevelési órán 233 (16,6 szá­zalék), óraközi szünetekben 104 (14,5 százalék), gyakorlati fog­lalkozási órán pedig 39 (2,7) esetben. Nem üres szólam az, hogy legdrágább kincsünk a gyermek, ö a jövő letéteményese, neki adjuk majd át, amit mi alkot­tunk. őrizzük, védjük őt, de védhetjük-e eléggé? Hiszen a fiatalság velejárója a mozgás, a hdrtélenkedés, sokszor talán a kacérkodás a veszéllyel. Egy óvatlan pillanat és megvan a baj. Lehet-e segíteni, hogy mi­nél kevesebb legyen belőle? Ma már miniszteri rendelke­zés írja elő, hogy a pedagógu­sok egy része — főként a test­nevelő tanárok és a gyakorlati munkát vezetők — munkavédel­mi oktatásban részesüljenek és vizsgát tegyenek. A tanfolyam és vizsga azonban egymagában kevés: a tornateremben eleshet a tanuló, az éles gyaluval el­vághatja a kezét. Szükséges te­hát, hogy a tanfolyamot végzett és munkavédelmi vizsgát tett pedagógus állandóan oktassa is a tanulókat a baleset elleni vé­dekezésre. Éspedig ne egy szok­ványos, kötelező előadáson, ha­nem állandóan, naponta, vagy ha kell minden órán. Csak így értetheti meg a fiatalsággal, hogy a baleset éllen védekezni kell és lehet. És ez a feladatuk a szülőknek is. AZ IDÉZETT statisztikában a legnagyobb szám azokat a sze­rencsétlenségeket idézi, ame­lyek utcán, otthon — egyszóval az iskolán kívül — történtek. És sajnos, ezek között vannak a legsúlyosabbak. Előttünk fek­szik az Állami Biztosító megyei igazgatóságának jelentése az utolsó két év tanuló-baleseteiről, amelyek között egyre több a halálos kimenetelű. Legnagyobb részük a figyelmetlenség, fele­lőtlenség következménye. A leg­több baleset elkerülhető lett volna, ha a tanulót pedagógu­sok és szülők egyaránt kellően kioktatják, ha felkészítik a ve­szélyekre. — Ügyis hiába, ,— mondhat­ná valaki, — a fiatalság nem hallgat a szóra. Nem így van. Nagyon is van foganatja példá­ul a kellő időben megtartott KRESZ-oktatásnak, vagy ha egy nagyobb építkezés környékén lakó tanulók figyelmét felhív­juk a rájuk leselkedő veszélyek­re. Nagy baj, hogy a felnőttek igen sokszor közömbösen men­nek el a felelőtlenkedő fiatalok mellett. Most a tanév elején, amikor a szülői munkaközösségek prog­ramot készítenek, jó lenne, ha ezt is tervükbe vennék. Csök­kenteni a balesetveszélyt azzal, hogy egyrészt az iskolában sza­porítják a felvilágosítások szá­mát, a szülők pedig vállalják, hogy odahaza a családban, eset­leg az ismerős gyermekek köré­ben fejtenek ki propagandát. TÁV ALT 265 ezer forintot fi­zetett ki az Állami Biztosító megyénkben a balesetet szenve­dett fiataloknak, azelőtt pedig csaknem háromszázezer forin­tot. Nagy összeg ez, de koránt sincs arányban azzal a kárral, ami a fiatal életek elvesztésé­vel, vagy akár az 50—20—10 százalékos rokkantságukkal ér bennünket. Az életet nem lehet megfizetni, de megóvni: igen. összefogással, felelősséggel, ál­dozattak Balogh József Egy szerelem három éjszakája A színpadi bemutató után, 1961-ben, műfaj teremtésről, a musical-tragedy első hazai je­lentkezéséről írtak a kritikák. Révész György rendező kitűnő érzékkel vette észre, mit érde­mes a darabból megtartani a film számára maradéktalanul: a kísérletet, amely jelentős funkciót szánt a filmművészet­ből nagyonis száműzött szóbeli költészetnek. A színészek szemmel látha­tóan küzdöttek eléggé megvaló­síthatatlan szerepükkel: a lírai műfaj szenvedélyes érzelmi te­Vas István tiszta, humanista líráját és Ránki György san­zonból, népdalból, fűtött indu­latokból és diszharmóniából egyaránt finoman szőtt zenéjét. Hubay Miklóssal, a forgató­könyvíróval, viszont alaposan megnyesette a tulajdon szín­padi dramaturgiáját. A film dramaturgja inkább Somló Tamás operatőr lett . És az övé a film legértéke­sebb művészi teljesítménye is. A nagyszerűen megválasztott helyszíneken szinte képzőmű­vészeti feladatokra vállalkozott. Minden hatás közül a kép lát­ványa közvetítette legteljeseb­ben a mondanivalót; hogy a háború könyörtelenül átnyargal az emberi szellem kincsein, te­hetetlen vele szemben az érze­lem, és mégis, a legteljesebb sötétségben is marad „egy rés- nyi ragyogás”, amely feltáma- I dást ígér. Kevésbé sikerült — a két fő­szereplő, Venczel Vera és Tóth (Benedek helyenként csiszolat­lan szövegmondása miatt — a versek szépségét kibontani, mégis örömmel köszöntjük ezt lítettséget igényelt volna, de erre vajmi kevés módot nyúj­tott a meglehetősen ötlettelen, az igazi összecsapásokat pedig teljes egészében nélkülöző cse­lekmény, s ezt méginkóbb sú­lyosbította a film lassú tempó­vétele. Kállai Ferencnek így is remekül sikerült a csiszoltan kegyetlen nyomozó epizódja, Darvas Iván, Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre pedig a gro­teszk különösség erejével ha­tottak a háromkirályok egyéb­ként nélkülözhető szerepében. Sz. J. S jugoszláv tu műsora I» SZERDA 17.00: Hírek. — 17.05: Bábjáték. ^ 17.25: Népszerű tudományos film. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15 j Sem fehér — sem fekete. — 19.00: Riportműsor. — 19.30: Tv-posta. -4 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! —! 20.00: Tv-híradó. — 20.40: Film a képernyőn. — 21.40: A zeneirodalom gyöngyszemei. — 21.55: Kulturális szemle. — 22.25: Tv-híradó. 15. TUDNIVALÓK VIETNAMBAN Sejtelmünk beigazolódott. A hajóról helikopterekbe kerül­tünk. A helikopterek pedig Saigonba repítettek bennünket. És most itt vagyunk az egyik katonai bázison. A naptár október végét mu­tatja. De itt a megszokott ősz­ből semmit sem látunk. A szubtrópikus dús buja növény­zet nem ölt magára aranyló őszi színt. A lehulló levelek helyén nyomban kinő a friss, sötétzöld lomb. Mély tüzű vi­rágok pompáznak a forró nap­sütésben. Az első benyomás ha­tározottan kellemes. Tagbaszakadt, vörös hajú, szeplős arcú őrnagy fogad ben­nünket: — Maguk hát az új fiúk a Special School-ről? — kérdi mosolyogva. — Régen várom magukat. Hát én leszek, illetve máris vagyok, a parancsnokuk. Henry Steel a nevem. Zelinsky, mint az útra meg­bízott parancsnok, jelenteni akar neki, de az őrnagy leinti. — Hagyja. Gyorsan, gyorsan. Itt minden perc drága. Majd ismerkedünk később. Indulja­nak azonnal átvenni a fegy­verzetüket és felszerelésüket. A raktárban nagy a sürgés- forgáSk A vételezés gyorsan megy. Alaposan előkészítettek mindent Tömzsi tizedes nyomja a ke­zembe az AR—15-ös automata­puskát. Ad hozzá ötszáz löve­déket és tartaléktárakat is. Az­tán elém dob még egy M— 79-es gránátvetőt egy Colt- pisztolyt, egy kis kaliberű Thompson géppisztolyt, egy rohamkést, aztán a jól ismert machetét, majd végül egy ha­lom szíjra fűzött kézigránátot. — Mi a jóisten ez? Mozgó ar­zenált csinálnak belőlünk? — Szükséged lesz mindre, ne búsulj. Korábban mint szeret­néd — mondja enyhe gúnnyal a hangjában a tömzsi tizedes. Átvételi elismervényt tesz elém. — írdd alá! — bök szutykos mutatóujjával a papírra. — A nevem, vagy a számom? — A számod. A kutya se kí­váncsi itt a nevedre. Méghogy a nevét... Eredj oda a sarok­ba, ahhoz az őrmesterhez. A többi cuccod attól kapod. Magamra aggatom a fegyvere­reket. A lőszeres csomagokat és a szíjra fűzött kézigránátokat a két kezembe fogom. Az őrmes­terhez lépkedek. — Halló! — köszönt barátsá­gosan. Egy nagy batyura mutat — Ebben a sátorlapban min­dent megtalálsz, amire szüksé­ged lehet. Van benne két rend ruha, short, fehérnemű, mosz- kitóháló, hálózsák, esőköpeny és egy sereg apróság — sorolja. — Hol kell aláírni? — Minek? — vigyorog. — A fegyverekért felelsz, a többi meg nem érdekes. Nevetnem kell. — Min röhögsz? — kérdi az őrmester. — Csak azon, hogy Fort Braggben még a fogkefével is el kellet számolni. Itt meg öm­lesztve adjátok a felszerelést. — Hja öregem, más Fort Bragg és más ez a vidék. Egyéb­ként elhiheted, hogy sokkal na­gyobb örömmel számolgatnék minden vacakot Fort Braggben, mint itt felszereléseket osztoga­tok nagyban és nyugta nélkül. — Hogy vigyem el ezt a ren­getek holmit? Látod, már fel vagyok díszítve, mint egy ka­rácsonyfa. — Kid — kiált az őrmester. Néger közlegény bújik elő a hatalmas felszereléskupacok közül. — Segíts a törzsőrmesternek, és mutasd meg, hol lesz a szál­lása. A 17-es barakkba vidd. Ezek az újak ott kapnak he­lyet — Igenis — mondja Kid és a hátára veti a sátorlapba cso­magolt felszerelésem. — Ha valami nagy, vagy ki­csi, küldd vissza Kiddel, kicse­rélem — kiáltja az őrmester utánunk. A közlegény terepszínűre fes­tett hosszú barakkba vezet. A barakkot középen folyosó vágja ketté. Erről a folyosóról nyílnak a lakószobák ajtajai. A folyosó bejáratánál Steel őrnagy áll. — Törzsőrmester — mondja. — Egy-egy szobában négy em­ber kap helyet. Magára bízom, hogy ossza be, ki melyik szo­bába kerüljön. — Igenis. Rendben lesz, őr­nagy úr. — Nekem dolgom van. Ren­dezkedjenek be. Majd megtud­ják a továbbiakat. Az őrnagy elsiet. Örülök a megbízatásnak. Elindulok a fo­lyosó vége felé, hogy szobát válasszak magamnak. Kid azonban megrántja a könyö­köm. — Törzsőrmester! Adhatok egy tanácsot? — Tessék? — A bejárathoz legközelebb eső szobát válassza. Ne men­jen a barakk belsejébe. Erre ugyanis sűrűn megesik, hogy nagyon gyorsan kell megtalálni a kijáratot. — Hogy érti ezt? — Tűz, robbanás, bombatá­madás, ez, az, amaz — feleli Kid. Az ördög vigye el, akivel itt még találkoztam, az mind olyan furcsán beszél. De azért meg­fogadom Kid tanácsát és a be­járathoz legközelebb eső szo­bába nyitok be. A szoba fala fehérre van me­szelve. A négy sarokban négy ágy. Mindegyik fölött moszkitó- háló van kifeszítve. A mennye­zeten hatalmas ventillátor. Köz­vetlenül az ajtó mellett fegy­verállvány. A szoba közepén asztal és négy szék. Az ágyak vége között a falnál két-két szekrény. — Segítsek? — kérdi Kid. — Jó lesz. Én most úgyis el leszek foglalva. Meg kell csi­nálni a szobabeosztásokat. Az ablak melletti, jobboldali ágyat foglalja le nekem. Kid munkához lát. En papírt veszek elő és felírom, kik ke­rülnek egy" szobába. Az csak természetes, hogy ebbe a szo­bába Beppot, Pablót és Andy Idenst osztom be. (Folytatása következik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom