Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-03 / 233. szám
Nem érdemelt vereséget a Dózsa Budapesti Előre—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0) Budapest, 1000 néző, vezette: Farkas. K. Dózsa: Gór — Kéri, Vin- cze, Lantos, Szőczey — Peller, Dobó — Jósa, Kiss II., Roz- gonyi, Balatoni. Edző: Titkos Pál. Bp. Előre: Szilágyi — Kahlesz, Reif, Csider, Tuba — Egervári, Józsa — Nagy Cs., Burányi, Po- vázsai, Matus. Edző: Anda László. Napos időben, enyhe széllel szemben a Dózsa kezdte a játékot. Pontos adogatásokkal közelítették meg a kecskeméti csatárok a hazaiak kapuját A 3. percben Jósa lendületes elfutás után Kiss II-höz játszott, a csatár pontosan adott középre, s Balatoni tiszta helyzetben gyenge fejest küldött kapura. A 7. percben Gór kapuja forgott veszélyben, de Jósa lövése a kapu fölé szállt. Jó volt az iram, a hazaiak túl keményen küzdöttek. Először Balatonit, majd néhány perc múlva Roz- gcmyit és Dobót rúgták meg, szerencsére tovább játszhattak. A 9. percben Gór védett egy 25 méterről küldött szabadrúgást A 11. percben újra a Dózsa veszélyeztetett, Rozgonyit a lövés pillanatában szögletre szerelték a védők. A 14. percben Kiss II. törhetett kapura, a 16-oson belül ketten „ollóba fogták” a lőni készülő csatárt aki elesett, de a játékvezető nem látta 11-esnek az esetet. A 16. percben Gór védett bravúrosan egy lövést, majd három perc múlva a másik oldalon Szilágyi védte Kiss II. jól eltalált labdáját A 20. percben Kiss II. beadását a védelem elnézte. Ott volt azonban Balatoni, aki hatalmas gólhelyzetét elügyetlenkedte. Egy perccel később három Dózsa-csatár állt szemben két Előre-védővel, Rozgonyi vállalkozott a lövésre, Szilágyi ezt is szögletre hárította. A hátralevő időben a hazaiak kezdeményeztek többet. A Dózsa-védelem azonban a helyén volt Hatalmas irammal folytatódott a küzdelem a második félidőben. Jobbára az Előre támadásait láthattuk az első félórában. A kecskeméti együttes gyors, de eredménytelen elfutásokkal kísérletezett. A 28. percben a játékvezető tévesen szabadrúgást ítélt a Dózsa ellen. Lantos ugyanis elrúgta a labdát és a támadó csatár csak ezután esett át a lábán. A 20 méteres szabadrúgásnak Povázsai állt neki. Lövése a kapu mellé szállt. A játékvezető újra elvégeztette a szabadrúgást, s ekkor már Povázsai lövése utat talált Gór hálójába. 1:0. Középkezdés után Peller miatt közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető. A közelben lévő Kiss II. megpöccintette a labdát és ezért a játékvezető — véleményünk szerint teljesen indokolatlanul — előzetes figyelmeztetés nélkül kiállította a kecskeméti csatárt. A megfogyatkozott Dózsa a hátralévő negyedórában támadott is és a 41. percben Jósának gólhelyzete is volt. De ezt nem tudta kihasználni. Az elmondottakból jól látható, hogy a kecskeméti csapat jól küzdött ezen a mérkőzésen és a helysetek, nomeg a mutatott játék alapján az egyik pontra mindenképpen rászolgált volna. A Dózsa-védelem igen jó teljesítményt nyújtott, végig tartani tudták a fürge és kemény ha- zia támadókat. A Dózsa-csatá- rok sokszor megkeverték az ellenfél védelmét, sajnos a gólhelyzeteket nem tudták kihasználni. Küzdőképességből azonban valamennyi Dózsa-játékos jelesre vizsgázott. Az Előre csapata ezúttal a szerencsével sem állt hadilábon, A legjobb csapatrésze a védelem volt. Elől Józsa, Povázsai és Burányi volt a legjobb. Farkas játékvezető erélyesen vezette a mérkőzést, két hibája azonban befolyásolta az eredményt A LABDARUGÓ NB I/B ÁLLASA Lyukas volt a védelem K1STEXT—Félegyházi Vasas 6:1 (3:1) Kispest, 500 néző. Vezette: dett, majd Kovács II. révén a 1. BVSC 2. Egyetértés 3. Sziehérvár 4. Oroszlány 5. Bp. Előre 6. Szállítók 7. Pécsi B. 8. MVSC 9. MA VÁG 10. Nyíregyháza 11. Várpalota 26 13 8 5 41:17 34 26 13 8 5 40:23 34 26 14 6 6 38:26 34 26 13 7 6 48:26 33 26 12 6 8 36:27 30 26 12 5 9 38:25 29 26 11 6 9 33:26 28 26 11 5 10 28:36 27 26 9 8 9 33:29 26 26 10 5 11 31:34 25 26 8 8 10 27:37 24 Kemény küzdelem BAJAI VASAS MTE—STEINMETZ SE 2:0 (0:0) 600 néző. Vezette: Baja, Kiss R. BMTE: Marton I. — Bálity. Rausch, Viszmeg, — Dobler, Varga — Pálmai .Krémer, Nyilas, Marity, Borkovics, Edző: Jászberényi János. A bajaiak mezőnyfölényt harcoltak ki, de ennek nem volt eredménye. Először Borkovics hagyott ki két tiszta helyzetet, majd Pálmai és Nyilas hibázott. A 38. percben jó helyzetben a bal kapufát találta el. A félidő utolsó perceiben Márity három lépésről kapufára fejelt. A II. félidőben megritkultak a vendégek támadásai, mégis egy gyors lefutás végén jogos 11-eshez jutottak. A büntetőt a kapu mellé lőtték! Két ízben is szabálytalankodtak a vendégek Pálmaival szemben és végül Krémer a megérdemelt büntetőt a kapuba vágta. 1 ül A 23. percben Krémer a 16-osról a kapura ívelt, de a gólvonalon álló pécsi védők a felső kapufára fejelték a labdát. A 36. percben Nyilas vezette fel a labdát. 18 méterről váratlanul lőtt és a kapus mellett a labda a jobb felső sarokba vágódott 2:0! Kemény küzdelemben, ha némi szerencsével, de megérdemelten nyert az I. félidőben idegesen küzdő bajai csapat. Jók: Bálity, Dobler, Krémer. 12. Bp. Spartacus 26 9 5 12 31:32 23 13. Dorog 26 8 7 11 30:33 23 Iá. Kecskemét 26 8 7 11 27:30 23 15. Ózd 26 5 11 10 23:41 21 16. Budafok 26 4 12 10 21:37 20 17. Autóbusz 26 6 5 15 21:38 17 18. DVSC 26 6 5 15 25:48 17 A forduló eredményei: Autóbusz— Pécsi Bányász 1:0, BVSC—Miskolci VSC 7:0, Székesfehérvár—Egyetértés 1:0, Oroszlány—Ganz MÄVAG 2:1, DVSC—Várpalota 2:0, Ózd—Szállítók 13), Dorog—Budafok 1:1, Bp. Spartacus—Nyíregyháza 2 a. Szávo J. KISTEXT: Kovács — Rúbos, Nagy I., Báncs — Stramszki, Letenyei — Nagy F., Kalmár, Szernők, Cserjés, Fekete. Edző: Borbély András. F. Vasas: Bolya — Fekete, Cserkó, Mester — Kelemen, Sa- hin II. — Pünkösti, Ádám, Bo- hács, Ézsi, Kovács II. Edző: Ka- nyó János. A Vasas kapott előbb lábra és Kovács II. remek elfutása után csak üggyel-bajjal mentettek a hazaiak szögletre. Az 5. percben Ézsi átadását Kovács lőtte, de a kapus biztosan hárított. Lassanként feljöttek a hazaiak és főleg Cserjés révén veszélyeztettek. A vendégvédelmet többször is átjátszottak, de Bolya kitűnően védett több közeli lövést. A 26. percben teljesen váratlanul Ézsi tört ki, átjátszotta a kispesti védelmet és nagy gólt lőtt. 0:1! öt perccel később válaszoltak a hazaiak. Szemők közeli lövése a hálóba jutott. 1:1! A 33. percben Sahin és Cserkó együttes hibájából Élagy F. került gólhelyzetbe, s vezetést szerzett csapatának. 2:1! A kitűnő Nagy F. a 40. percben ismét kihasználta a védelem hibáját. 3:1! A félidő végén Bolya kétszer is bravúrosan véVasas is veszélyeztetett. A második félidő elején végképp eldőlt a mérkőzés. Sahin 11. csak figyelte, hogyan fejel a hálóba Cserjés. 4:1! A 3. percben Nagy F. faképnél hagyta Mestert és nem hibázott most sem. 5:1! A változatosság kedvéért a 7. percben Cserkó hibázott és Szemők beállította a végeredményt. 6:1! A hazaiak ez után is sokat támadtak, de Bolya még a biztos gólnak látszó lövéseket is védte. A Vasas csak Kovács II. játékával tudott időnként a fővárosiak kapuja közelébe jutni. A 37. percben Feketét játszották át, de Bolya nagy bravúrral mentett a százszázalékos gólhelyzetbe került KIS- TEXT-csatárök elől. A fővárosi csapat teljesen megérdemelten győzött még ebben az arányban is. Ezt azonban nem a jó játékának, hanem a Vasas kulcsemberei gyenge formájának köszönhetik. Az F. Vasas csapatában Kovács II. kiemelkedően játszott. Bólya a hat gól ellenére is jól védett. Időnként Ézsi játéka is dicséretet érdemelt A KISTEXT legjobbjai: Letenyei, Nagy II., Szemők és Cserjés. A játékvezetői hármas kitűnően oldotta meg feladatát Elmaradt a jó folytatás Kecsheméti TE—Jászberényi Lehel 2:2 (2:1) Kecskemét, 2500 néző, vezette: Kocsondi. KTE: Molnár — Nagy, Fekete I., Suhajda — Diószegi, Pav- lovics — Sallai, Fássy, Beregi, Szappanos, Rubányi. Edző: Németh József. J. Lehel: Kohári — Juhász, Helle, Tóth — Józsa, Oláh — Sánta, Keresztesi, Bánhidi, Szántai, Gulyás. Edző: Buchár László. Diószegi váratlan lövése nyomán ismét Kohári tehetett bizonyságot jó formájáról. A 20. percben már a kapus sem tehetett semmit. Fássy szólózott, lövése Helle kezéről ismét eléje pattant, majd Szappanoshoz tálalt, s a KTE gólzsákja nem hibázott. 1:0. A második gól sem váratott magára sokáig. A 16-oson pattogó labda Szappanos elé került s a csatár kíméletlenül bombázott a léc alá. Ajngoszláv műsora TV Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat azonnali belépéssel felvesz kőműves, bádogos, tetőfedő szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés, Kecskemét, Reiszmann Sándor u. 20. Munkaügyi csoportnál. 8176 9.40: Iskola-tv. = 14.50: Iskola-tv — 17.30: Heti szemle albán nyelven. — 18.00: Hírek. — 18.10: Riportműsor. — 18,30: A nagyvilág a képernyőn. — 19.10: Uton-útfélen. —19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv- hiradó. — 20.40: Dokumentumaim. — 20.50: Játékfilm. — 22.25: Hírek PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. FöszerkesztO: F. Tóth Pál Kiadja a Báca megyei Lapkiadd Vállalat, felelős kiadó: Meze] István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanáesház Szerkesztőségi telefonközpont: 20-19. 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: W-08. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dll t hónapra 13 forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefoni 11-B {ndes; K MS . Szappanos lövése a Jászberény kapujában. Verőfényes, szélcsendes időben futottak ki a csapatok. Jól kezdett a KTE, s már az első támadás majdnem góllal végződött. Szappanos remek labdát kapott. Egy csel után lőtt, lövését a kapus ismét a középcsatár elé ütötte, de a vert helyzetben levő Kohári és a kapufa mellett alapvonalon túlra gurult a labda. A következő percben Sallai pompásan adott középre, Szappanos fejelt, azonban Kohári fölé tudta ütni a labdát. Nem sokkal később 2d). Érdekes módon a vendégeket nem törte le a két gyors gól, s egyre jobban támadásba lendültek. A 30. percben a könyelműsködő védelmet becsapta Bánhidi, s a tehetetlen Molnár mellett a kapu bal sarkába lőtt. 2:1. A következő percben ismét jászberényi támadás futott a KTE kapuja felé, de Molnár remekül védett. A 36. percben Szappanos cseles szabadrúgása felpattant a kapu félidő hátralevő percei KTE- fölénnyel teltek. Fordulás után az első veszélyes támadást a KTE vezette, melynek végén Kohári szépen védett, majd Rubányi beadása gólhelyzetben találta Szappanost, de a kapáslövését mentették. Feljöttek a vendégek, s hosszú percekig uralták a mezőnyt. A 16. percben vastapsot kapott egy kecskeméti akció. Sallai beadását pompás ollózással, hanyattvetődve lőtte Szappanos kapura, de balszerencsére a kapufa mentett Feljött a KTE, a fölényt Diószegi óriási lövése fémjelezte, amely a felső lécet majdnem kettétörte. A vastaps ismét felcsattant. S ahogy az mindig lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosz- szulták magukat. Fekete I. elkalandozott, Sánta kiugrott, s a mintegy 10 méteres lövését Molnár kiütötte ugyan, de a kétségbeesetten befutó Pavlo- vics testéről a hálóba vágódott a labda. 2:2. A gól után is a KTE támadott többet. Beszorult a vendégvédelem, de mindig akadt láb, amelyik az utolsó pillanatban közbe tudott nyúlni. A 45. percben óriási balszerencse fosztotta meg a KTE-t a győztes góltól. Nagy tömörülés után Diószegi közelről lőtt, de a labda a kapufa éléről nem befelé, hanem kifelé vágódott. Az akció után felharsant a bíró hármas sípszava. Közben nagy tumultus támadt, dulakodásra is sor került, melynek végén Kohári megütötte Diószegit. Feszült légkörben vonultak a csapatok az öltözőbe. Szappanos remek akcióból lőtt két gólja után senki sem gondolhatta komolyan, hogy ismét háromesélyessé válik a mérkőzés. Ez elsősorban a KTE bizonytalan védelme miatt következett be. a mérkőzésen lőtt öt kapufa valóban balszerencse, de ez nem lehet mentség. A KTE-ből kiemelkedő játékot senkitől sem láttunk. A vendégek csapata a mezőnyben szépen adogatott, lelkesen játszott, s a szerencse is melléjük szegődött. Kocsondi játékvezető a második félidőben nagyon bizonyelőterében, s Kohári éppen- ] tálán volt, sokat tévedett a KTE hogy csak menteni tudott. A' terhére. H. P,