Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-25 / 252. szám

Sikeres közgyűlés Garán Szépen sikerült Garán a ME- I20SZ Sportkör közgyűlése, de volt egy komoly negatívuma, a 'labdarúgók tüntető távolmara­dása. A közel 40 tagot számláló szakosztályból alig két-három képviselte a legnépszerűbb sportágat. A többiek mintha összebeszéltek volna. Kár volt érte, mert ezen a közgyűlésen végre elmondhatták volna a nyilvánosság előtt azo­kat az észrevételeket és pana­szokat, amelyekről szinte egész éven át suttogtak. A sportkör problémáinak megbeszélésére a közgyűlés sokkal alkalmasabb, mint az öltöző, a presszó, vagy az utca. A beszámoló és a vita során felmerült kérdések lényegesek voltak a sportolóknak, veze­tőknek és a szurkolóknak egy­aránt. Dicséretet kaptak a kézilabda­szakosztály tagjai, mert sport­szerű küzdelemben megnyerték a járási bajnokságot és a bajai Alkotmány Kupát. Jövőre már ők is a megyei I, osztályban szerepelnek. Jegyzetek a labdarúgó A labdarúgók nevében Nagy József edző beszélt. Arra kérte a szurkolókat, hogy a jövőben a hazai mérkőzéseken még na­gyobb erővel biztassák a csapa­tot, mert ez is egyik feltétele az eredményes szereplésnek. Megválasztották az új vezető­séget is. A sportkör elnöke Ge­deon Jenő, helyettese pedig Csa­tári Sándor és Baráth József lett. Reméljük az új vezetés alatt még az eddiginél is jobb munkát végeznek majd a Garai MEDOSZ Sporkör szakosztályai. Megváltozott a sportorvosi rendelés időpontja A megyei sportorvosi rende­lőintézetben Kecskeméten az eddigi csütörtöki szünnapot szerdán tartják meg, s a továb­biakban csütörtökön dél“lőtt 10 órától 13 óráig lesz szakrende­lés. fordulóról A KECSKEMÉTI DÓZSA Oroszlányban, a bajnokjelölt Bányásztól vitatható 11-essel szenvedett vereséget. A pont­vesztés előre várható volt, hi­szen jelenleg a két együttes kö­zött kétségtelenül van tudás­beli különbség. Ezen a mérkő­zésen, bár lényegesen többet tá­madott a hazai csapat, mégis csak a szerencséjének, no meg Fáth játékvezető részrehajló bí­ráskodásának köszönhette győ­zelmét. Ezen a vereségen a Dó­zsának most már nem érdemes keseregni, hanem előre kell nézni és alaposan felkészülni a hátralevő, nagyon nehéznek ígérkező bajnoki fordulókra. megszerzi-e a bentmaradáshoz szükséges pontokat? Reméljük, igen! A Bajai Vasas MTE biztosan győzte le otthonában a faddia- kat. A bajai együttes győzelme nagyobb arányú is lehetett vol­na, de a csatárok végig köny- nyedén, helyenként kényelme­sen játszottak, így alakult ki a biztos, 3:l-es bajai győzelem. A KUN BÉLA SE kitűnő já­tékkal lepte meg a félegyházi közönséget és fölényesen győz­te le a mezőberényieket. Külö­nösen az első félidőben volt elemében a csatársor, ekkor há­romgólos előnyt szerzett. Vasárnap — kéthetes idegen­beli szereplés után — újból a Széktói Stadion zöld gyepén fo­gadja ellenfelét, a Várpalotai Bányász csapatát a Dózsa. En­nek a mérkőzésnek a kimene­tele különösen a kecskemétiek számára fontos. Ezt tudják a Dózsa játékosai is és ennek megfelelően készülnek fel. Ügy érezzük, a küzdőkedvvel, harcos elszántsággal vasárnap délután nem lesz baj. De a győ­zelem kivívásában jelentős sze­repet vállalhat a kecskeméti kö­zönség is azzal, hogy lelkesen buzdítja a csapatot. Most erre nagyon nagy szükség lesz, hi­szen az dőlhet el ezen a forró­nak ígérkező őszi délutánon, hogy Kecskemétnek lesz-e NB I/B-s csapata a következő baj­noki évben. Reméljük, zúgni fog a „Hajrá Dózsa!” biztatás, s ez megsokszorozza a játékosok ere­jét. A KTE vereséget szenvedett a Széktói Stadionban a Szegedi VSE-től. A vereség fő oka az volt, hogy a kecskeméti fiúk a mérkőzés nagy részében ké­nyelmesen játszottak és a kez­deményezést az utolsó tiz per­cig átadták az ellenfélnek. Nem a megszokott keménységgel és lendülettel küzdött a lila-fehér gárda és ez a vereséget okozta. A szegediek viszont úgy harcol­tak a kilencven perc alatt, mint­ha még mindig a bajnoki cím esélyesei lennének. A FÉLEGYHÁZI Vasas ha­talmas küzdelemben szenvedett Cegléden vereséget. Ezúttal csak a védelem elégített ki, sajnos, a csatársor még mindig adós ma­radt a jó játékkal. Kíváncsian várjuk, tud-e javítani az elkö vetkező hetekben a Vasas és MINDKÉT kalocsai NB III-as csapatunk vereséget szenvedett. A VTSK idegenben váratlanul egész súlyos, 8:0 arányban. Er­re a vereségre a csapatnak nincs mentsége, még akkor sem, ha az ellenfél a kitűnő képes­ségű Vasas Turbó volt. A Szamuely Tibor SE hazai veresége a Láng csapatától 2:0 után, érthetetlen könnyelműség eredménye volt. SZÉP EREDMÉNYT ért el sa­ját pályáján a Halasi MÁV. A Szentesi Kinizsit győzte le, még­hozzá meglehetősen biztosan. Régen fordult elő, hogy a MÁV öt góllal terhelje meg ellenfele hálóját! A Halasi MEDOSZ Orosházán végig egyenlő ellenfele volt a Kinizsinek, mégis balszerencsés gólokkal elvesztette a mérkő­zést. SOLTVADKERT csapata is­mét jó eredménnyel hívta fel magára a figyelmet. A 4:3 ará­nyú győzelem értékéből mit sem von le az a körülmény, hogy a vadkertiek az első félidő végén már 4:l-re vezettek, M. I. NB m. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Siófok Z. Pécsi BTC 3. Szekszárdi B. 4. Baja 5. Pécsi Volán 6. Dunaújváros 7. Lábod 8. Mohács 9. PEAC 10. Kaposvár 11. Steinmetz SE 12. P. Helyiip. 13. Bonyhád 14. Fadd 15. Pécsi K. 16. Szekszárdi V. 36 16 6 4 37:19 38 26 14 8 4 55:25 36 26 14 6 6 55:31 34 26 17 — 9 57:34 34 26 10 8 8 31:28 28 26 U 5 10 4 9:34 27 26 12 3 11 40:34 27 26 10 6 10 34:31 26 26 7 10 9 39:38 24 26 9 6 11 38:39 24 26 9 6 11 39:41 24 26 10 4 12 26:45 24 26 8 7 11 44:47 23 26 8 4 14 32:53 20 26 5 6 15 29:58 1« 26 3 S 18 27:75 U Négy esélyes a Déli csoportban A Kiskőrös már csoportelső • Öt gólt kapott a Fémmunkás ÉSZAKI CSOPORT Kiskőrösi—MEDOSZ— Izsáki MEDOSZ 7:1 (4:1) Kiskőrös, 800 néző, vezette: Sólymos. A kiskőrösi támadósor az el­ső félidőben nagyszerűen ját­szott és négy gólt lőtt. A szü­net után inkább edzőmérkőzés jellege volt a találkozónak, mert a hazaiak kerülték az összecsa­pásokat, s félgőzzel is újabb gó­lokat értek el. A kiskőrösi csa­pat ezzel a győzelemmel végér­vényesen csoportelső lett. Gól­lövők: Markő 4, Szentgyörgyi II. 2, Dombóvári, illetve Mezei I. Jók: Kállai II.. Dombóvári, Szentgyörgyi II., Zsíros, illetve: Mezei I., Mezei II. és Kiss. — Ifjúsági eredmény 8:0 Kiskőrös javára. Kiskunfélegyházi Gépjavító— Kecskeméti MÄV 2:0 (1:0) Kiskunfélegyháza, 200 néző, vezette: Dobra. A Gépjavító nagy fölényben játszott és a nagyobb arányú vereségtől csak a remekül védő kapus mentette meg a kecske­méti vasutasokat. Góllövő: Ku- rucsai és Farkas. Kecskeméti AKÖV— Hetényegyháza 1:1 (0:1) Belsővárosi Sportpálya, 100 néző, vezette: Balogh. A Hetényegyháza kezdett job­ban, s a 20. percben Parádi megszerezte a vezetést . Az AKÖV csak a hajrában egyen­lített, Németh góljával. Jók: Rácz (a mezőny legjobbja). La­péta és Palincsár, 'illetve Pará­di, Szóráth, Bánffy. Kecskeméti Egyetértés— Lajosmizse 2:2 (1:0) Lajosmizse, 200 néző, vezette: Horváth. Hetven percen át a Lajosmi­zse beszorította ellenfelét, s a lelkesen, de túl keményen vé­dekező Egyetértés csak a sze­rencséjének köszönheti az egyik pontot. Az Egyetértésből Ko­vács Il-őt kiállították. A gyen­ge játékvezetés miatt csak a rendezőség helytállása akadá­lyozta meg a botrányt. Jók: Kisjuhász, Pál, illetve Varga és Kiss. Ifjúsági eredmény: 2:2. Ady Endre SE—K. Fémmunkás 5:0 (2:0) Szabadszállás, 100 néző, ve­zette: Szál. Már az első percben megsze­rezte a vezetést a hazai csapat. Utána sokáig mezőnyjáték folyt az Ady Endre SE fölényével. A 27. percben szép akcióból újabb gólt lőtt a hazai csapat. A szünet után nagy fölénybe került az Ady Endre SE és az 57., 65., majd a 83. percben lőtt góljaival váratlanul nagyará­nyú győzelmet aratott a nemrég még bajnok.ielöltnek számító Fémmunkással szemben. A kecskeméti csapat nagyon gyen­ge teljesítményt nyújtott. Góllö­vők: Teleki 2, Tantó, Szabó és Bállá. Jók: Kaputa, Bállá Te­leki. Kunszentmlklós—K. Cskalov SE 5:3 (2:2) Kunszeritmiklós, 200 néző, ve­zette: Gyökér. NB m. DELKELEn CSOPORT 1. Szegedi D. 2. Mezőberény 3. Szegedi Spart. 4. BVTSK 5. Sarkad 6. Orosháza 7. Kossuth SE 8. M.hegyesl K. 9. M.hegyesl M. 10. Szegedi AK 11. Szalval SE 12. Halasi MED. 13. Kun B. SE 14 Makó 15. Szentes 16. Halasi MÁV 26 15 7 4 36:18 37 26 13 5 8 43:25 31 26 12 7 7 44:2S 31 26 12 7 7 45:31 31 26 9 12 5 28:20 30 26 11 5 10 45:41 27 26 8 10 8 43:46 2« 26 10 6 10 32:35 2(3 26 12 2 12 35:43 25 26 7 11 8 29:23 25 26 10 5 11 48:42 25 26 8 8 10 32:36 24 26 9 5 12 36:40 23 26 7 6 13 25:42 21 26 3 13 10 27:43 19 26 4 7 15 29:56 16 Jó iramú és sportszerű mér­kőzésen megérdemelten győzött a Kunszentmiklós. Góllövők: Szabó 2, Walter 2, Balogh, il­letve Szabó, Kun és Ábrahám. Jók: Szabó L., Dobos, Bálint, illetve Ábrahám. Tiszakécske—Balogh Ádám SE 4:1 (1:1) Tiszakécske, 300 néző, vezet­te: öze. Az első félidőben kiegyenlí­tett játék folyt, a szünet után viszont a Tiszakécske döntő fö­lénybe került és biztosan sze­rezte meg a győzelmet. Góllö­vők: Bravik 2, Váci, Almási, illetve Szlovák. Jók: Bravik, Tóth, Elek, illetve Szlovák. , Kiskunma,jsa—Dunavecse 5:4 (4:3) Kiskunmajsa, 500 néző, vezet­te: Király. Érdekes, változatos mérkőzés,, sok góllal. Góllövők: Kozma 3, Dinnyés, Mezőfi, illetve Bíró 3. Jók: Mezőfi, Dinnyés, illetve Toponári és Horváth. DÉLI CSOPORT Hajós—Jánoshalma 4:1 (3:0) Hajós, 700 néző, vezette: Sür­gés. Kitűnő játékvezetés mellett nagyon sportszerű és színvona­las mérkőzés volt. Az első perc végén gyászszünettel adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt hajósi balszélső Soltész emléké­nek. Változatos első percek után a hajósi csatársor rövid idő alatt szétzilálta a jánoshalmi védelmet, és negyedóra alatt 3:0-ás vezetésre tett szert. A második félidő nagy harcot ho­zott. Mindkét csapat nagy erő­vel támadott, a Jánoshalma el­keseredetten küzdött az egyen­lítésért. De a 18. percben Hajós a negyedik gólt is megszerezte. Három perc múlva Jánoshalma 11-est hibázott, majd a 26. percben szépített. Az utolsó 10 percben Hálós a közönség vas­tapsa mellett iskolajátékot mu­tatott be. Góllövők: Bóner 2. Bagó IL, Hárs. illetve Illés. Gara—Katymár 3:2 (2:2) Gara, 200 néző, vezette: Mol­nár. Jó iramú mérkőzésen mind­két csapat sok helyzetet hagyott ki. Góllövők: Osztrogonácz, Dé- nyi, a harmadik gól öngól volt. Illetve Mák 2. Jók: Miklós (a mezőny legjobbja), Dényi, illet­ve Mák, Krékity, Bulcsu. — Ifjúsági mérkőzés eredménye: 4:1 Gara javára. Bácsbokod—Nemesnádudvar 3:0 (2:0) Bácsbokod, 200 néző, vezette: Radnai. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a hazai csapat jobban ki­használta helyzeteit. A vendé­gek lelkesen küzdöttek. Jók: Teppinger, Darabos, Bukovácz. illetve Mezőfi, Szabó, Glóber. Ifjúsági eredmény: 4:1 Bácsbo­kod javára. Bácsalmási MEDOSZ—Vaskút 7:1 (2:0) gyászszünettel kezdődött. Az el­ső félidőben alacsony színvona­lú volt a játék. A szünet után a Bácsalmás tetszés szerint rúg­ta a gólokat. Góllövők: Csfalvi, Borcsik 2, Harnos, Kocsis, illet­ve Péter. Jók: Jagity, Csfalvi, Kocsis, illetve Péter. Ifjúsági eredmény: 8:1 Bácsalmás javára. Kecel—Dusnok 3:2 (3:1) Dusnok, 600 néző, vezette: Mi­hala. A hazai csapat két öngóllal vesztett. Góllövők: Nagy, Gól (két öngól), illetve Vízi, Lagó. Jók: Nagy, illetve Fekete és Lagó. Ifjúsági eredmény: 4:0 Dusnok javára. Bátya—Bajai Bácska Posztó 1:1 (0:1) Bátya, 400 néző, vezette: Daubner. A hazai csapat némi szeren­csével megszerezte az egyik pontot a nagyobb tudású bajai csapattól. Góllövők: Balázs, il­letve Városi. Jók: Dömény és Tamási. Császártöltés—Mélykút 3:1 (1:1) Császártöltés, 400 néző, vezet­te: Boronkay. Gyenge iramú mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten győzött. Góllövők: Jakubács 2, Hajser, illetve Bényi. Ifjúsági eredmény: 6:0 Császártöltés ja­vára. Gábor Áron SE— Bajai Folyamszabályozó 9:0 (5:0) Kiskunhalas, 200 néző, vezet­te: Pénzes. Az egyszer már visszalépett, de most újból csatasorba állt bajai csapat ellen a halasi csa­pat tetszés szerint rúgta a gólo­kat. Góllövők: Fenyvesi III. 3, Kovács és Kakukk 2—2, Kábái, Szabadi. Jók: Fenyvesi III., Szé- csi, Kábái, illetve Németh és Biszt.rnvir*e MEGYEI I. OSZTAL.YÜ LABDARÜGO-BAJNOKSAG allasa 5. F. Gépjavító 6. Egyetértés 7. Hetényegyh. 8. Tiszakécske 9. Cskalov SE 10. Lajosmizse 11. Kiskunmajsa 12. K. MÁV 13 K. AKÖV 14. Izsák 15. Kszentmiklós 16. Dunavecse 28 22 4 2 103:20 48 53:32 41 ©6:42 38 70:48 37 45:24 36 28 14 6 8 62:47 34 28 12 4 12 44:46 28 28 8 11 9 47:49 27 28 11 4 13 62:51 26 28 11 3 14 53:57 25 28 9 6 13 63:86 24 28 9 5 14 48:69 23 28 8 6 14 42:57 22 28 7 5 16 41:66 19 28 5 3 20 38:87 13 28 2 3 23 33:89 7 ÉSZAKI CSOPORT 1. Kiskőrös 2. Fémmunkás 28 17 7 4 3. Balogh A. SE 28 17 4 7 4. Ady E. SE 28 15 7 6 28 15 6 7 DÉLI CSOPORT 1. Jánoshalma 2. Bácsalmás 3. Gábor A. SE 4. Bajai Bácska 5. Hajós 6. Császártöltés 7. Kecel 8. Bátya 9. Bácsbokod 10. Gara 11. Nemesnádudv. 12. Mélykút 13. Katymár 14. Dusnok 1.5. Vaskút 16. B. Folyamszab. 28 19 4 5 62:18 42 28 19 3 6 79:25 4L 28 18 4 6 96:42 40 28 15 10 3 60:27 40 28 14 6 8 72:55 34 28 13 7 8 46:36 33 28 13 5 10 50:36 31 28 14 3 11 53:39 31 28 11 9 8 47:48 31 28 9 8 11 31:43 26 28 9 5 14 45;71 23 28 7 7 14 38:42 21 28 6 4 18 31:82 16 28 5 4 14 39:90 14 28 3 7 18 29:71 13 28 3 6 19 30:83 12 Hivatalos totónyeremények Bácsalmás, 300 néző, vezette: Kemény. Pólyák labdarúgó édesanja e! halálozása miatt a mérkőzés NB ni. KOZEPCSOPORT 1. Tűzoltó D. 36 17 2 7 45:17 36 2. Bp. Vegylműv. 36 15 5 6 33:23 35 3. Soltvadkert 26 12 7 7 38:38 31 4. Elektromos 26 9 11 6 28:22 29 5. Láng 26 11 5 10 40:2« 27 6. Nagytétény 26 10 7 9 31:30 27 7. Kalocsai VTSK 26 11 5 10 38:38 27 8. Vasas Turbo 26 10 6 10 35:27 26 9. Szfehérvár 25 11 4 10 33:33 26 10. 1. sz. ÉPFU 26 9 7 10 39:34 25 11. Budai N. A. SE 26 10 5 11 25:34 25 12. MAFC 26 10 4 12 23:25 24 13. Sashalom 26 9 4 13 34:47 22 14. Ercsi 25 8 5 12 27:36 21 15 szondy SE 26 7 5 14 36:47 19 16. Szamuely SE 26 5 4 17 13 ;45 14 A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közli: a totó 42. heti, október 22-i fogadási hetére beérkezett 1 313 512 db szelvény. Nyereményalap 2127 889,— forint. Halmozott juta­lomalap 452 434,— forint, összesen 2 3 80 323,— forint. A nyereményalap felosztása: 13 találatot 171 fogadó ért el, nye­reményük szelvényenkint 2987,— fo­rint. A 13 találatosok közül 83 fogadó a plusz 1 mérkőzést is el alálta, ezek nyereménye 7348,— forint. 12 találatot 3044 fogadó ért cl. szel- vényenktntl nyeremény 112,— forint. lt találatos szelvények száma 21 87> db, szelvényenkint! nyereményük 19,— forint. 10 találatot 92 451 fogadó ért el, s rlvényenkinti nyereményük 7,— forint. Az 1006 forinton aluli nyeremé­nyek kifizetésére október 28-tól, az 1000 forinton feleltekére november 2-től kerül sor. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom