Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-03 / 233. szám

4. oldal 1961. október 3, kedd Még egyszer a drága kockázatvállalásról Sikerrel zárult a Polgári Védelem egészségügyi szakaszainak versenye DRÁGA LEHET a Kockázat­vállalás — erre a következtetés­re' jutottunk lapunk ez év már­cius 9-i számában megjelent, s a kecskeméti Petőfi Termelő- szövetkezet engedély nélküli gépjavítóműhely építését elma­rasztaló cikkünkben. Kifejtettük a következőket is: 1. A megyeszékhely általános rendezési terve kifejezetten la­kóépületek céljára tartja fenn a VII. (máriavárosi) lakóterületet 2. A gépjárműjavító üzem min­den káros hatását (zaj, füst, ráz­kódás, stb.) a környék lakossága kényszerülne elviselni. 3. A kör­út folytatását jelentő Puskin ut­ca érintett szakaszán szalagpark létesült, ezt is tönkre tenné a javítóüzem forgalma. 4. A bal­esetveszély, melyet a műhelyte­lepre való ki-és behajtás ezen a nagyforgalmú úton jelentene. Az illetékesek által előzetesen közölt szakvélemények ellenére a telephely birtokában levő kö­zös gazdaság mégis, mintegy kész helyzetet teremtve, hozzá­fogott a műhely építéséhez. „A döntés joga a hatóságé. A kockázatvállalásért a közös gaz­daság tartja a „hátát” — véle­kedtünk akkor. Nézzük azonban a fejleményeket ma, csaknem hét hónappal észrevételünk megjelenése után. Március 18-án hozott határo­zatával a Kecskeméti Városi Tanács V. B. Építési- és Közle­kedési Osztálya elrendelte az engedély nélküli építkezés meg­szüntetését és a már felhúzott falak lebontását. A termelőszövetkezet felleb­bezett a határozat ellen a me­gyéhez, a másodfokú építésügyi hatósághoz. Ez utóbbi megsem­misítette a megpanaszolt határo­zatot és új eljárás lefolytatására kötelezte a városi tanács vb építési- közlekedési osztályát. A következő indokolással: A tsz az elsőfokú építésügyi hatóság tiltó határozata ellenére az építkezést befejezte és ott a ki­segítő üzemi tevékenységét megkezdte. Az új eljárás azt hivatott kideríteni, hogy a te­lep adottságai megfelelnek-e a tűzrendészeti és a közegészség- ügy követelményeinek. KŐVETKEZŐ lépésként tehát szeptember 25-én helyszíni szemlét tartott a véleménynyil­vánításban illetékes bizottság s a vizsgálat megállapításait 12 pontba sorolva foglalták jegy­zőkönyvbe. .A többi között pél­lephely dokumentáció nem ké­szült. A Puskin utca tehermen­tesítése nem történt meg. A mellékutcák (Cédulaház, Szél­malom utca) szilárd burkolattal való ellátása az ingatlanok előtt nem történt meg. A gépjármű­vek javítása közterületeken, a szalagpark helyén történik. A termelőszövetkezet a műhely üzemeltetéséhez a tűzrendészeti és közegészségügyi hatóság szük­séges engedélyét sem kérte meg A tűzrendészeti hatóság szak- véleménye híján nem tartották be az építkezésnél a tűzvédel­mi előírásokat. Szó, ami sző, a helyszíni szemle nyomán megszületett az elsőfokú építésügyi hatóság újabb határozata — mivel az észlelt hiányosságok megfelelő műszaki átalakítással nem szün­tethetők meg —, 90 napon belül az engedély nélkül épített gép- járműjavító üzem lebontására kötelezte a törvény előírásait fi­gyelmen kívül hagyó közös gaz­daságot. S bár még egy — a megyei tanács vb építési- köz­lekedési- és vízügyi osztályá­hoz való — fellebbezési jogával élhet a Petőfi Tsz, ügyének ki­menetele nagyon kétséges. S csak ismételni tudjuk: nagyon drága lehet ez a kockázatválla­lás. Ám az eset tanulságaihoz más is hozzátartozik. Hogy csak egy­két dolgot említsünk: Tsz-kise- gítő üzemágak létrehozása elő­nyös, dicséretes dolog Csak­hogy: vajon az autószerviz, vagy éppen javítóműhely az az ága­zat, amellyel saját tagságának és a lakosságnak is a legtöb­bet használ a közös gazdaság? S ha már gépjavító-műhelyre esett a választása, nem lett vol­na életrevalóbb valahol a vá­ros külterületén a tsz-ek erő- és munkagépeinek javítására be­rendezkedni? A MÁSIK: A megyeszékhely távlati rendezési terve — im­már a megyei tanács által is jóváhagyott — törvény. S ez a terv még olyan ipari tevékeny­séget folytató üzemeket is a vá­ros peremére való kitelepítés­re ítél, mint például a Nagy­kőrösi utca egyik pincéjében működő pálinka palackozó. De ha már törvényről esett szó, te­gyük azt is hozzá: a törvény tisztelete a közületekre éppúgy, mint az egyes állampolgárokra Inézve — kötelező. Vessen ma­gára, s viselje következményeit, aki ellenére cselekszik. P. L Vasárnap délelőtt Kiskunha­lason, a Hősök ligetében ren­dezték meg a Polgári Védelem megyei egészségügyi szakaszai­nak versenygyakorlatát. Kilenc órakor a megye járásaiból, vá­rosaiból beérkezett és felsora­kozott alegységeket Vincze Fe­renc, a Kiskunhalasi Városi Ta­nács V. B. elnöke, a Polgári Védelem városi parancsnoka üd­vözölte, majd Szabó László, a Vöröskereszt megyei titkára is­mertette a versenyfeladatokat. A nagyszabású gyakorlaton meg­jelent Nemetz Gyula alezredes, a Polgári Védelem megyei pa­rancsnoka és dr. Pataky József, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője. A rendkívül nehéz, nagy fel- készültséget igénylő versenyt három számban bírálta el a bi­zottság. A több órán át tartó versenyben szép teljesítménye­ket értek el a Polgári Védelem egészségügyi szakaszai. Ezt bi­zonyította, hogy szinte kivétel nélkül időnormán belül vették fel egyéni védőfelszerelésüket, valamennyi sebesültet megta­lálták és elsősegélyben részesí­tették. A versenyben az első he­lyet a dunavecsei községi sza­kasz szerezte meg. nali 3 óra után elhagyta munká­déul ilyen megállapításokat: Te- helyét, s az egyik 5 méter hosz­Rendőrségi krónika Gyakorlatlan vezető, egy súlyos sérülés Szombaton este Kerekegyháza határában Barna Mihályné sze­mélygépkocsijával szemben egy erősen ittas kerékpáros haladt, s a gépkocsivezető ahelyett, hogy fékezett volna, áttért az út bal oldalára. A bogárhátú úton el­vesztette járműve felett az ural­mát, s a személygépkocsi az árokba borult. A baleset követ­keztében a gépkocsi két utasa, Szatnik Jenő súlyos, felesége pe­lattaL' Belefulladt a mustba Szombaton hajnalban tragikus szerencsétlenség történt a Ma­gyar Állami Pincegazdaság Al­földi Üzemének szőlőfeldolgozó részlegénél. Dudás István 56 éves, Kecskemét, Szolnoki hegy 53. szám alatti lakos, aki a vá­rosi tanács községfejlesztési cso­portjának éjjeliőre volt, ezen az éjszakán elhatározta, hogy megdézsmálja a szőlőfeldolgozó részleg egyik betonkádját. Haj­Nekünk is szól Nicola Manzari egyik újabban fel­tűnt, fiatal tehetsége az olasz víg­játékírásnak. Római gyerekek című műve tipikusan itáliai körülmények között játszódik ugyan, mégsem lesz nehéz megértőén figyelnünk, mert a témája nemzetközi. Meg­gondolatlan, lázongó kamaszok a főszereplői* akik túlságosan gyere­kek még ahhoz, hogy képesek len­nének igazi önállóságra, de már sokkal inkább felnőttek, mintsem kritikátlanul el tudnák fogadni többnyire maradi gondolkodású, üzleti érdekeket hajszoló szüleik zsarnoki beavatkozását életükbe. Kölcsönös megértést! — ez Manzari mondanivalója, és különös erénye darabjának, hogy mindezt tréfás, csevegő hangon, (Kedd, 20.20) Az íratlan törvényekről Vészi Endre Statisztika című egy- felvonásosa két merőben ellentétes jellem összecsapása. A professzora fölényes tudás, a rutinos életvitel tipikus képviselője. Fényes karri­errel a háta mögött semmit nem ktván kockáztatni, betegeinek sor­sára nem figyel egyenként, csak az összkép, a statisztika érdekli. Se­gédorvosa tapasztalatokban és fő­ként hivatalos összeköttetésekben nem mérkőzhet vele, de szenvedő- tv lyes lelkiismeretessége magasan fő­nöke fölé emeli. A humánum írat­lan törvényei miatt ütköznek ösz- sze, amelyeken a professzor, mint­hogy nem vonhatják felelősségre, gondolkodás nélkül átlép, viszont a segédorvos szigorúan kötelezőnek tartja őket. A Statisztikát az Iro­dalmi Színpad mutatta be szép si­kerrel, a professzor szerepét Básti Lajos, a segédorvost Gábor Miklós játssza. (Szerda, 20.20) Az ördögök teste sAz ópium, a heroin és a ma­rihuana ehhez képest együttvéve is gyerekjáték.” — Egy nemzetközi hi- rü elmegyógyász mondta ezt a nyu­gaton óriási méretekben terjedő kábítószerről, az LSD-ről. A kábí­tószer meghatározás tulajdonképpen nem is pontos. Az LSD szadista őr­jöngést és gyönyörérzetet együtte­sen kiváltó hatása miatt veszélyes igazán. Az Egyesült Államok ag­resszív körei azonban örömmel üd­vözölték ezt a veszélyt. LSD-révü- letben a katonáknak nem lesznek gátlásaik, ez nagy fölényt jelenthet egy irtóháborúban. A CIA intézetet állított fel, amely „tudományosan’! kísérletezik az LSD harci felhasz­nálásán. Erről az „T ,SD-Company”- ról szól Geszti Pál és Gimes György -játéka^ (Szombat, 20.20) dig könnyebb sérülést szenve­dett. A két sérültet a mentő a megyei kórházba szállította. A személygépkocsiban hozzávető­legesen 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. A rendőrség megállapítása szerint a baleset azért következett be, mert Bar­na Mihályné nem rendelkezett kellő gépkocsivezetői gyákor­szú, 270 centiméter mély beton­kádhoz lopódzott, ahonnan bög­rével egy demizsonba merni kezdte a murcit. A must erje­désekor keletkező széndioxidgáz a feltételezések szerint Dudás Istvánnál erős mérgezést oko­zott, s beleszédült az erjesztő- kádha. Holttestére csak a kora reggeli órákban találtak rá a pincegazdaság munkásai. A sze­rencsétlenség ügyében a rend­őrség még folytatja a vizsgála­tot. G. Gi 14. OTTO SKORZENY TANÍTVÁNYA IDEGES Amerika partjai előbb kes­keny szalaggá, majd vékony fonallá zsugorodnak. Aztán egé­szen eltűnnek a láthatár mély­ségeiben. Körös-körül nincs más, csak a kék víz. A Csen­des-óceán nyugodt, világos kék­sége. A nagy hajó gépei monotonul dolgoznak. Egy tengerészgyalo­gos támaszkodik mellettem a födélzet korlátjához. — Mit gondol törzsőrmester, hová visznek bennünket? — Ezt öregem magam sem tudom. A hajón levő tengerészgyalo­gosok, műszakiak, híradók, tü­zérek, páncélosok közül senki sem tudja, mi az úticél. Persze, a katonák általában nem tud­nak semmit, ami a jövőjükre vonatkozik. Repülőgéppel hoztak bennün­ket San Franci sco-ig. Ott aztán behajóztunk. Éjszaka történt Csak már kinn a tengeren lát­tuk, hogy mily sok különféle alakulat van a hajón. A hajón az élet alaposan meg van szervezve. Pontosan úgy, mint egy kaszárnyában. A kü­lönbség csak annyi, hogy ez a hajó túlzsúfolt kaszárnya. Ezért mindenért sorba keŰ állni, mindenre várni kell. Harminc­negyven emberre jut egy zu­hany. Ami pedig az ételosztást illett, amikor az ember meg­kapja a reggelijét, tulajdonkép­pen mindjárt beállhat az ebé­dért való sorba. Még az a sze­rencsénk, hogy bennünket, a különlegeseket nyolc-tíz ágyas kabinokba szállásoltak el, így legalább az éjszakáik elviselhe- tőek. Ácsorgók a fedélzeten, bá­mulom a végtelen vizet, a hajó nyomában repkedő, hulladé­kokra vadászó sirályokat és folyton Bibire gondolok. Szomorú éjszaka volt Bibi eleinte megpróbált jókedvet mutatni, de aztán kitört belőle a fájdalom. Hevesen zokogott — Miért mégy el? Mikor lát­lak? — hajtogatta egyre. Csillapítottam. Hasztalan. Meg is mondta: — Nem tudsz megvigasztal­ni. Talán könnyebb lesz, ha jól kisírom magam. Hagytam hát Sírjon. Talán könnyebb lesz tényleg neki. Az­tán megcsókolt. Nem panasz- kodhatom rá, de még soha sem csókolt annyira szenvedélyesen, és oly mélységes odaadással, mint most Amikor reggel elváltunk, a snack-bár ajtajából integetett az autóbusz után. Haját a szél lobogtatta. Gyönyörű szemei könnyben úsztak. Ezt kiáltotta utánam: — Várlak! Várlak, szívem! Mondhatom, kutyául éreztem magam. Mintha a szívemből szakítottak volna ki egy dara­bot. A legszívesebben megállí­tottam volna a rohanó autó­buszt és szerettem volna ott maradni nála. Valóban unalmas itt a hajón. Mindenki igyekszik valami el­foglaltságot találni magának. Kártyáznak, sakkoznak, muzsi­kálnak, képes magazinokat né­zegetnek, detektívregényeket olvasnak. Visszamegyek a korláthoz és tovább bámulom a vizet és a sirályokat Schrantz, az osztrák lép mel­lém. — Kezdődik a nagy kaland — mondja. — Uhüm — dünnyögöm ked­vetlenül. — Egy Vietnamból hazatért ejtőernyőstől hallottam, hogy a vietkongisták nem ejtenek fog­lyot. Ha élve elkapnak valakit felmetszik a hasát és három­négy rákot varrnak bele. Kép­zelheted, mit szenved a szeren­csétlen, amíg elpusztul — mond­ja váratlanul Schrantz. Kutatóan az arcába nézek. Tréfál? De nem. Komolyan hi­szi, amit mond. — Miről jutott ez most az eszedbe? — A Csendes-óceánon va­gyunk, Ázsia felé igyekszünk. Hát csak a hülye, meg a vak nem látja, hogy hová megyünk — feleli. — Tudsz valamit? — Nem én, csak sejtem. Sejtem én is. Sejti mindenki. De így még nem beszéltem er­ről senkivel. Csak azt furcsál­lom, hogy éppen Schrantz for­dul hozzám ezzel a kérdéssel. ö azonban mindjárt magyará­zatot ad: — Te is törzsőrmester vagy, én is az vagyok. Gondolom, ha valami probléma izgatja az embert, legjobb, ha egymással beszéljük meg. Alacsonyabb rangúakhoz mégsem lehetünk bizalmasok. Igaz? — Hogyne, persze — hagyom rá kelletlenül. Szóval a félelmetes és ret­tenthetetlen Schrantz, az egy­kori brandenburgi különítmé­nyes, Skorzeny Ottó tanítványa ideges. — Majd meglátjuk, hogy ho­vá lyukadunk ki — mondom neki, s elbúcsúzom tőle. — Me­gyek, ledülök egy kicsit. Álmos vagyok. Faképnél hagyom. Honnan szedi ezt a marhaságot a fel­metszett hassal és a rákokkal? Vagy tényleg igaz? A fene se tudja. Vietnamról rengeteget beszélnek és tulajdonképpen mégsem tud róla senki, semmit. Amit az újságok írnak és ami­lyen filmeket bemutatnak ne­künk, arra nem sokat lehet ad­ni. Viszont az a Bili által mu­tatott különös interjú sem fér a fejembe. Ej, egye meg a fene az egészet. Majd csak lesz va­lahogy. (Folytatása következik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom