Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-03 / 208. szám
196*7. szeptember 3, vasárnap 5. oldal Október zászlaját hozták... „Küldetését teljesítve hazatért Szimferopolból a Kecskeméti Városi Tanács V. B. elnöke. Reile Géza által vezetett négytagú testvérvárosi delegáció” — adtuk hírül a nacokban. Megírtuk azt is, hogy a Szim- feropolban élő Kovtun Andrej Igmatyevics elvtársat, a Vörös Hadsereg nyugalmazott táborilyen tervei is a közelmúltban I ták leírását. Ö ugyanis turistakészültek el. És mennyi bennük az azonos vonás! Például a körútrendszer kialakítása, amellyel a központot kívánják tehermentesíteni. Mint nálunk, a testvérváros központjában is, most emelnek kilencszintes házat, most fektetik a földgázvezetéket. A vízellátás gondja is Kovtun elvtárs díszpolgárrá avatásának kedves pillanata. nokát — a városi tanács határozatának megfelelően — ünnepélyesen Kecskemét díszpolgárává avatták. Kovtun elvtársat különösen hírből, sokan ismerik már Kecskeméten, de az egész megyében is. Hiszen hazánk és a város felszabadításában szerzett érdemeiről nem egyszer megemlékeztünk már lapunk hasábjain. Reméljük, hogy mihamarabb személyesen is vendégül láthatjuk őt, s még sokszor nyílik alkalom a vele való találkozásra. Kecskemét küldöttségének legutóbbi utazása azonban más vonatkozásban is méltán számíthat a lakosság érdeklődésére. Ezért kerestük meg a delegáció vezetőjét s kértük, foglalja össze: a küldetés tulajdonképpeni célján túl, miben lába mostani látogatásuk legfőbb eredményeit. — Már közhelynek tűnik, hiszen mindenki, aki a Szovjetunióban járt, így fogalmaz: szinte nem is lehet szavakban kifejezni azt a figyelmességet, őszinte megbecsülést, amelyben részünk volt — kezdte Reile elvtárs. S a beszélgetésben részt vevő Donáth Tibor, a végrehajtó bizottság tagja, s egyben a j á rási—városi ren dőrkapitány- ság vezetője, aki ugyancsak tagja volt a delegációnak, nyomban hozzátette: — Végtelenül jó érzés volt látni, amilyen melegséggel, tisztelettel vették körül Imre Gábor elvtársat. Szimferopol díszpolgárát mindenütt, amerre csak jártunk. Csaknem mindenki ismeri őt, nem utolsó sorban a helyi sajtó jóvoltából. A szim- feropoli cipőgyárban és az évente ötszázezer készüléket előállító televíziógyárban tiszteletbeli szocialista brigádtaggá is fogadták. Ez pedig azt jelenti, hogy az iránta tanúsított megbecsülésből mindkét brigádban egv személyre eső normával többet, termelnek. Reile elvtárs közben a magukkal hozott fényképek között kutatott. De lám, előkerült a keresett fotó. — Az imént említett cipőgyárban készült. Hát ja az automatasorok között azt a sok dísznövényt? A gyár dolgozód ápolgatják, locsolják. A sok zöld jóvoltából nem is annyira gyárhoz, mint inkább patikához hasonlít a nagy műhely. A növények nyújtotta kellemes, nyugtató látvány és az oxigéntermelő hatás miatt követésre ajánljuk a példát a mi cipőgyárunknak — magyarázta a tanácselnök. S a tapasztalatok sorából máris a következőnél időztünk. Közismert, hogy a város tanácsa nemrégiben hagyta jóvá Kecskemét általános —, s a városközpont részletes rendezési tervét Érdekes: Szimferopol _ a kecskemétivel azonos időben jelentkezett, csak kutak helyett Szimferopol ban három óriás víztároló biztosítja az ellátást. — És mint fogadóóráimon jómagam, Lozovoj elvtárs, az ottani tanács elnöke is egyik legnagyobb gondként' a lakásproblémával találja magát szemben — fűzte az összehasonlítások végére Reile Géza. Am, a pillanatnyi lehango- lódás után felcsillanó tekintettel egy kis csomagot vett elő. — Perényi István, a MÉK igazgatója keresett fel elutazásunk előtt, és a lelkemre kötötte: Tudakoljuk meg, miként lehetne megszerezni a Szimferopol utcáin látható, szénsavas üdítőitalokat szolgáló automaként járt a testvérvárosban, s nagyon megtetszettek neki ezek az ötletes masinák. És íme — bontotta ki a csomagot —, az egész tervdokumentációt a rendelkezésünkre bocsátotta a szimferopoli tanács. Emez pedig — mutatott egy másik kö- tegre — az ottani KRESZ-park ugyancsak ajándékba kapott terve... — No, és az ötletes, olcsó tatarozást módszer? — vetette közbe Donáth elvtárs. — Valóban, Szimferopolban nem állványozzák körül az épületet, ha kisebb tatarozásra szorul. Előáll a hidraulikus, négy emelet magasságba kitolható állvánnyal felszerelt teherautó. s az állvány végén elhelyezett kosárban állva, kényelmesen elvégzi a javítást a kőműves mester. E hidraulikus állvány leírását és beszerzési lehetőségét ,is felajánlották a testvérváros vezetői, akik viszont a mi készülő fedett uszodánk dokumentációja iránt érdeklődnek. Mondanom sem kell, örömmel bocsátjuk a rendelkezésükre. S hozott a küldöttség még egy becses ajándékot Szimferopolból: egy gyönyörű vörös- bársonv zászlót. Egyik oldalán f en i n hímzett képe, a másikon az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság címere. A zászlót szintén az ünnepi tanácsülésen vette át küldöttségünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója emlékére. * íme, így telítődik nemes tartalommal, így kamatoznak a testvérvárosi szerződésben rögzített, a barátság ápolásának módozataira vonatkozó tételek. Perny Irén Lucretiusszal Tiszaújfalun KEZDŐ PEDAGÓGUSOKKAL beszélgetni mindig hálás feladat. Hogy már nem fenyegeti őket soha többé vizsgaláz, frissek, pihentek, magabiztosak. „Mégiscsak érünk mi valamit — gondolják bizonyára — hiszen az indexünk valóságos autogrammgyűjtemény, híres tudósok kacskaringóival, a deresfejű kollégák szinte megha- tottan tegeződnek velünk. Na, majd meg is mutatjuk, hogy rászolgáltunk erre a fogadtatásra!” Aztán a pálya íve kinél így, kinél úgy alakul. De ilyenkor még olyan kitárulkozók, mint egy híveket toborzó prédikátor, és olyan energikusak, mint a magasugrók dobbantólába. Ideális riportalanyok. Csakhát melyiket a sok közül? Mert bizonyára minden egyéniség izgalmas a maga módján. Csikós Máriára a véletlen hívta fel a figyelmemet. Ott üldögélt ő is a friss kinevezést szemlélgetve százégynéhány társa közt, és egy ismerős beat- dallamot dúdolt. Ebben még semmi különös nem lenne, de a liverpooli ritmust Horatius híres sorával próbálta „megszö- vegesíteni”: — Beatus ille, qud procul negotiis... — Nemde latin szakos, és Horatius a kedvence. — Latin szakos vagyok, de Lucretius a kedvencem. Róla írtam a szakdolgozatomat Szegeden, róla tervezem a doktori disszertációmat, is. Ha csak hallok egy fiatal lányról, aki Lucretiusból doktorál. okvetlenül szikárnak, szemüvegesnek hiszem, kissé gömyedtnek is a folytonos olHegérdemelt kitüntetés Leveszi az egyik ünneplő kalapját a fafogasról: — Ez is megfürdött a francia Lukács bácsi az udvaron ezek. Tipegő lépések. És egész szöszmötöl, kezében seprő és életében vajon hány lépés, lapát. Az imént hozták a téli amíg eljutott addig, hogy meg- tüzelőt, annak a nyomát taka- kapta — megérdemelten — tenger vizében ... rítja el, ne maradjon szemét kormányunktól a Népművészet Igen, Cannes-ban vendégsze- az udvaron. Mert arra nagyon Mestere kitüntetést? Sok-sok repeltek, aztán egy pihenőben kényes Lukács bácsi, hogy rend ezer lépés. kimentek a tengerpartra. No, legyen a portán. Mint ahogy Harmincöt éve annak, hogy nem fürdőzni, csak nézelődni, rend volt egész életében, nyolc- a kunszentmiklósi kunok elő- Jött aztán egy erős szél, a kála- vanegy esztendő alatt. szőr léptek fel a Nemzeti Szín- pót szépen a vízre tette. Ennyit ért meg Szappanos ház színpadán. Aztán kikerül- — Csizmásán mentem utána, Lukács, az idős kun népi tán- tek — számtalanszor — külföld- még jó, hogy elértem... cos, jó egészségben. — Csakhogy a csikók rendetlenkednek ám mostanában... — tapogatja lábait. — Sajognak. És már nehezen hajlanak a táncra. Pedig még nem kaphatnak „nyugdíjat” ... Lukács bácsi mindig jókedvű, tréfás ember volt. Most is, ahogy a jól megérdemelt kitüntetéshez kívánunk neki sok szerencsét és jó egészséget, arra tereli a szót: jó lenne még vagy harminc évig járni a verbunkost. Meg a sapkás- seprüst, a törököst, no és a kunlegényes táncot. Mert ezekre járta, járja már több mint hatvan esztendeje. Vagy még annál is régebben, hiszen egészen pöttöm legényke volt, amikor már táncra indultak nyugtalan lábai... — Toklyó Pali híres prímás volt Kunszent- miklóson, az ő muzsikájára nem volt nehéz táncolni... — emlékezik vissza Lukács bácsi, tenyerüket — Nagy mestere volt, nemcsak csakugyan re. Megesett, hogy a külföldiek szereplések és sikerek végtelen sora van mögötte. És — hisszük — még előtte is. Am ez nem egészen tőle függ. — Én még bírnám valahogy egészséggel. De társak, azok már alig vannak. A fiataloknak ez a tánc nemigen kell. Az öregek? Már nagy részt odakint ... — így vagyok én, — mutatja egyszál ujját. — Fiaimat elvitte a háború. Am Lukács bácsi nincs egyedül. Hány, de hány néprajztudós, mennyi neves és névtelen vendég fordult már meg ebben a míves mennyezetű szobában, amelyben Lukács bácsi bölcsője ringott. Tegnap is há- fom neves ember jött szerencsét kívánni. Egymásnak adják a kilincset. Akit így és ennyien szeretnek, az nincsen egyedül. tapogatták, vajon A szeretet, megbecsülés jel- parasztemberek-e, képe az a kitüntetés is, amit a muzsikált, hanem táncolni is vagy pedig népviseletbe öltözött közelmúltban adott át a műve- tanított. így ni... hivatásos táncosok. Annyira hi- lődésügyi miniszterhelyettes, a Aztán lép egyet, lép kettőt — teles, annyira művészi volt a népművészet mesterének, a verbunkos tánc kezdő lépései táncuk, Balogh vasástól, fanyarnak, sápadtnak a könyvtárlevegőtől. Dehát Csikós Mária csinos, élénk, napbarnított. — Nem gondolja, hogy 15— 18 éves tanítványaival kissé nehezen tudja megkedveltein 1 Lucretiust? — Én a maga korában modem, valósággal lázadó gondolkodót szeretem benne, a materializmus, az előítéletek nélküli élet egyik legelső költői megfogalmazóját 15—18 éves tanítványaimnak pedig egyáltalán nem fog gondot okozni, annál is inkább, mert egyelőre nem lesznek. Általános iskolába kerülök. Tiszaújfalura. — Egyetemi diplomája ellenére egy kis falu általános iskolájába? Mit szól éhhez? — MOST AZ LENNE a szép riportválasz, hogy oda megyek, ahol legnagyobb szükség van a kultúra terjesztésére, továbbá lámpás akarok lenni, meg minden. Őszintén szólva bosszant, hogy nincs helyünk középiskolában. Nemcsak nekem. Amint hallom, a megyébe huszonhaton érkeztünk különféle egyetemekről, és majdnem fele általánosban fog okítani. Talán bölcsebben kellene tervezni a felvehetők számát. Dehát mit csináljunk? Tiszaújfalu, hát Ti- szaújfalu. — Aha. Értem most már, mért dúdolgatta a Beatus illét. Boldog, aki távol él a közügyektől? Vagy hogy is hangzik a pontos fordítás? Tiszaúj- falut tehát afféle csöndes menedéknek tekinti, ahol könnyűszerrel elintézi kötelességeit, s azon túl visszavonuihat. békésen építheti belső világát Lucretiusból vagy amiből tetszik. — Nem hiszem, hogy ilyen idilli hely ma létezne Maeva^országon, de szörnyű lenne, ha létezne. Ami pedig engem illet, nyugdíjra jogosító igazolványt érdemelnék a dinlomám helyett, ha úgy élnék, amint azt kissé provokatívan fölvázolta. Ellátni kötelességeimet. íven. semmi több. De hol a kötelesség határa? Oroszt fogok tanítani. Igaz, jobban szeretem a másik szakomat, de ez kanból inkább a jelenhez, a szakdolgozatomhoz is elsősorban orosz forrásokat használtam. Aztán felettébb gyötör az a kérdés is. hogyan tudjuk mi az oroszt úw tanítani, nyolc éven keresztül. hoev a ffverekek mégsem sajátítják el a nyelvet. Nem mondom, hogy csoda módszert találok fel, de minden képességemmel igyekszem gvo- koriati eredménvt elérni. — És az úttörő mozgalom. Űgv hMik óttörővez;etőnek szánnak. És a közsAcr művelődési háza. Ha el tudnék járni úey előtte, hogy semmi közöm ne leffven hozzá... Nem, ez lehetetlen. — Mennyire ismeri Tiszaúj- falut? — KÉPZELJE. SEMENNYIRE. Nem jártam ott. De ez még izgalmasabbá teszi, felfedező szemmel nézhetem. Illetvé nézhetjük. Mert ketten megyünk Ilona húgommal, aki ugyancsak most kapott oklevelet. Óvónő, Kecskeméten végzett. Szolgálati lakást kaptunk, nem nagyszerű? Közel vannak a szüléink is, Félegyházán. — És Lucretius? — Természetesen velünk jön ő is. Csak nem lehet két lány férfi nélkül. Az ő szenvedélyes logikája majd segít, ahogy eddig is. ha túlságosan összegubancolnák az idegeimet p „könnvűszerrel elintézett” kötelességek. I Ezóta már Tiszaújfalun vannak mind a hárman. * Sz. J.
