Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-01 / 206. szám
A traktorsor öt gépből áll, 10-től 90 lóerőig. Cseh, lengyel, NDK és magyar gyártmány. lye. A kéziprés és a szecska- amelyekre már nem válaszol- úgy, hogy nem a bonyolítással, vágó csak a tehetősebbek ud- hatunk egyértelmű igennel, hanem az egyszerűsítéssel kí- varán volt látható. Ezek: Gazdaságainkban a gép- vánja növelni a technika haMára ezek jórészt a múzeumi vezetők, karbantartók rendel- tásfokát. Olyanfajta előrelépés tárgyak listáját gazdagítják. keznek-e már olyan szakisme- szükséges, és várható is, mint A kiállítás masinaerdeje mö- retekkel, hogy a folyton gya- amilyen a kombájn volt a csép- gött — képzeletben megsokszo- rapodó technikai apparátust lőgéphez képest. Amikor különálló folyamatok kapcsolódtak egyetlen egységbe. Ha ez a mezőgazdasági gépesítés egészére vonatkoztatva bekövetkezik, minden bizonnyal forradalmi erejű és méretű változást okoz majd a földművelésben, áthangolva annak az eddig megszokott szerkezetét. Itt még nem tartunk, ám hogy a fejlődés erre mutat, azt már tükrözi a kiállítás. Az UE—50- es traktorra például 16 féle talajművelő, négy növényvédő és 12 egyéb gép kapcsolható. A szállításban a folyamatok ilyenfajta egységesítését ígéri a Vörös Csillag Traktorgyár gyártmánya, az önrakodó dömper. E törekvés nyilvánul meg az ólak, istállók gépesítésében, abban például, hogy a trágya emberi munkaerő nélkül, egyetlen gépi ütemezéssel jusson el az istállóból a földekre. Talán a jövő raktára lesz a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár által bemutatott „Graboplán” műanyagsátor, amelynek „vázszerkezete” a kintinél egy-két ezrelékkel nagyobb, ventillátorokkal fenntartott légnyomás. Gépesített tehén istálló, a lengőlapátos trágyái eliúzó vaL Az eddigieknél nem kisebb A szervesanyagot szalag rakja fel a pótkocsira. jelentőségű a parasztság átalaA legősibb emberi örömök egyike a rácsodálkozás. Jó dolog, hogy ilyenfajta örömben részeltetni tudja több százezernyi látogatóját a mostani mezőgazdasági kiállítás és vásár. Látvánnyal lenyűgözni a tekintetet — nem megvetendő célkiműveléstől a termék eljut — már mint táplálék — a fogyasztó asztalára. A jövedelmezőség és az önköltség számokból kovácsolt terelőkorlátjai között. Kell-e bizonygatnunk, hogy a közgazdaság számvetései menynyire nem mellékesek manapság, a gazdasági reformok idő- és térbeli küszöbén? a sokat termelni célkitűzés mellé egyenrangúvá nőtt a kérdés: mennyiért termelni. Hazai gépgyáraink több mint hatszáz fajta gépet, eszközt, berendezést vonultattak fel, a külföldi vállalatok, cégek hozzávetőleg 400 féle gépet mutatnak be. Az OKISZ kiá’lítási területén pedig több mint ezer kisgép, művelőeszköz található. A szocialista országokból a szovjet Exportlesz cég, a bolgár AGROMAS, a csehszlovák MO- TOKOV és az NDK-beli export- vállalat rendez elsősorban gépbemutatót. A korábbi, az 1964- es kiállításon még csak 14 tőkés cég vett részt. A mostanin már 69 cég mutatja be áruját: angolok, osztrákok, belgák, dánok, olaszok, franciák, hollandok, svájciak és nyugatnémetek. Emlékszem, szülőfalumban még jó másfél évtizeddel ezelőtt is az 5—10 holdas egyéni parasztnak feltétlenül volt ekéje, boronája, fogata — egy, de inkább két lóval —; vetőgépe már ritkábban, inkább csak a módosabb gazdáknak. És a sorközi művelés céljára többnyire megtalálható volt az ekekapa is. Ezenkívül csak a kézi szerszámok voltak használatosak: a kasza, kapa, vasvilla, gerebrozva a látótávolságot — a közös gazdaságok ezer és ezer gépudvara tűnik fel szemünk előtt. S az itteni mögött azok csak annyiban maradnak el, hogy nincsenek ott a helyileg nem szükséges gépek, s persze nincsenek ott az újdonságok, és a többiek sem olyan mutatósak, mint itt: Rajtuk van a használat nyoma. De nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy elképzeljük: az új típusok igen rövid időn belül a gazdasági telepekre vándorolnak. Már csak 'azért is, mert helyben megvásárolhatók. A kiállítás mellé egyenrangúvá nőtt a vásár. Az 1200 négyzetméteres alapterületű győri légsátor. A ki- és berakodás zsiliprendszeren át történik. A sokféle gép töméntelen alkatrészt, változatos szaktudást és tapasztalatot is igényel. S itt jönnek a kérdések, tűzés, s éltek Is vele a kiállítás rendezői. Elég csak megemlíteni a legkülönbözőbb lovasbemutatók, parádék műsorszámait, amelyek ezreket tartanak fogva a tribün padsorain. És csattog a csikósok ostora, az ősi pusztai dalok fergeteges ritmusaként... Mindez a nikkel- és festékra- gyogású, villannyal és gázolajjal meghajtható gépek sokaságának a szomszédságában! S íme, ez az a kontraszt — a számtalan közül az egyik — amely a látványnak gondolati távlatot ad. Mert ez nyilván alapvető célja is a kiállítás megrendezésének. Méghozzá úgy, hogy a perspektíva kettős irányú legyen: egyrészt módunkban álljon végigtekinteni a múltból a mezőgazdálkodás mostani színvonaláig vezető utat, másrészt, ha csak homályos igézettel is, megsejthessük a jövő körvonalait. A kiállítás jellemzésére aligha találhatnánk alkalmasabb szót, mint azt, hogy Izgalmas. Mégpedig azért izgalmas, mert megtanítja a látogatót, vagy legalábbis sugallja számára, hogy világméretekben értékelje a folyamatot; amíg a talajNégy méter vágószélcsségű az új vonalú, üvegfülkés NSZK- kombájn. (Pásztor Zoltán felvételei.) Tízórás műszakban 50—60 tonna terményt szárit meg a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár toronyszárítója. leginkább a célnak megfelelően használják ki? És örülhe- tünk-e gondolkodás nélkül, ha az azonos célra használható gépek változatossága is gombamódra növekszik? Meg kell vallanunk, a közgazdasági követelmények nem teszik megke- riilhetővé e kérdéseket: a gazdaságoknak választ kell adni reájuk, méghozzá az olcsóbb termeléssel — a gépek révén, természetesen! —, az egy dolgozó tagra és az egységnyi területre jutó termelési érték növelésével. Ehhez viszont olyan magabiztossággal és céltudatossággal kell használniuk a gépeket, mint korábban a kispa- paraszt, a maga primitív eszközeit. Ez, és a második kérdésre adandó válasz is már a jövő lehetőségeit feszegeti. Nevezetesen, az ember a gépesítésben is harmóniára, a kiegyensúlyozottságra törekszik. S teheti ezt kulását mutató jelek sem. Ha a látogatók között akad is, a kiállítók között már nem látni hagyományos öltözékű parasztembert. Az istállókban a fehér, illetve a géptelepen a kék köpeny csak külső, de kifejezője a megváltozott tartalomnak is. Hátha még szóba is elegyedünk velük! E sorok íróját is meglepte kissé, amikor Takács Ferenc, a tataházi Petőfi Tsz sertésgondozója agro- nómushoz illő szakértelemmel magyarázta, miért fontos a cornwall-sertésekkel foglalkozniuk. A hajdani egyéni gazda jelenleg már a technikum negyedik osztályát végzi levelező úton. Az ember fejleszti a technikát, de a gépesítés is ezt teszi az emberrel. Létünk uralma' csak így biztosíthatjuk a tec!- nika felett. S ez a nagy tanulsága a mostani kiállításnak. Hatvani Dániel
