Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-02 / 207. szám

r 196T szeptember ?, szombat S. oldal Tollózás az iskolatelevízió műsorában AZ EGÉSZ világon mindösz- sze tizenöt éve működik az isko­latelevízió, hazánkban most kez­di a negyedik évfolyamát. Ak­kor — 1964-ben — némi szoron­gással fogtak hozzá, vajon si­keres lesz-e a szándék: segítsé­get adni az iskolának, a gyer­mekeknek, a pedagógusoknak? Hazai tapasztalat még nem volt, csupán lelkesedés. És most, a negyedik televíziós tanév elején megállapítható: az iskola tv, az „üvegtanító” népszerűbb lett, mintsem gondolni lehetett volna. És ami a legfontosabb: ma már nélkülözhetetlen kelléke az ál­talános — és több vonatkozás­ban a középiskolai — oktatás­nak. Ez évtől kezdve pedig az egyetemi főiskolai- és felsőfo­kú technikumi hallgatóknak is hasznára lesz, mert nyolc va­sárnapon át hallhatnak előadást a magasabb matematika tárgy­köréből. ■Milyen az iskolatelevízió mű­sora ebben a tanévben? Valamennyi tantárgyukhoz se­gítséget kapnak az általános is­kolák IV. osztályos tanulói, a középiskolások angol és orosz nyelvből kapnak támogatást és mint már említettük, az idén „belépnek” a felsőfokú matema­tika révén az egyetemisták is az iskola tv hallgatói sorába. A felsőfokú matematikai adáso­kat egyébként általános- és kö­zépiskolai tanároknak is fi­gyelmébe ajánlja a televízió. Csaknem 300 tanítási órán — a délutáni ismétléseket is bele­számítva — oktat ebben a tan­évben az iskola tv. Az általános iskolai tantárgyak közül az idén is a „Környezetismeret, olvasás, rajz” című tantárgy a legvál­tozatosabb. Mindjárt az elsőtv-s tanítási napon, szeptember 5-én — látogatást tesznek egy gyer­mekkönyvtárba és az olvasás hasznáról, annak szükségességé­ről tájékozódnak. Bemutatják az úttörőélet változatos szépsé­geit, majd egy őszi gyümölcsös­ben „vállalnak munkát". Ké­sőbb elmennek az Ikarus gyár­ba, az autóbuszgyártással ba­rátkozni. Sétálnak az erdőben, miközben az erdő titkait isme­rik meg, majd az árvédelemmel küzdő emberek munkáját látják. A Meteorológiai Intézetbe is be­néznek félórára, továbbá: be­mutatják a villannyal hajtott háztartási gépeket. És még sok más érdekes és tanulságos té­ma szerepel ebben a műsorban. Valamennyi tantárgy az eddig megszokott érdekes, szemléltető módszerrel adja elő mondani­valóját. Talán az angol nyelv­leckéket említhetnénk még: egy fiatal házaspár, Walter és Connie, valamint kisgyermekük életéből vett epizódok elbeszé­lésén át tanítják meg a nyelvet a hallgatókkal. Az orosz órákon továbbra is Grisa, Andrej és Mása történeteit hallhatják. ÚJDONSÁG az idén a Szü- lők-nevelők egymás között című műsor, amely havonta egyszer jelentkezik, az esti órákban. Ne­velési tanácsadó lesz ez a mű­sorszám, főként a serdülőkor kérdéseivel foglalkozik. A Pedagógusok Fóruma ebben az évben új időpontban — csü­törtök este 22,20 órakor — kerül adásra. Havonta egy alkalom­mal az általános iskolai pedagó­gusok továbbképzésével foglal­kozik. Az adásban mindig sze­repel egy-egy tanítási óra be­mutatása és a látottak elemzése. Az alábbi szakterületek számá­ra terveznek adásokat: alsóta­gozati oktatás, napközi otthon, osztályfőnöki óra, történelem, magyar nyelvtan, testnevelés, rajz, matematika, biológia ta­nítása. Több adásban előre lát­hatják a pedagógusok az iskola­televízió következő műsorát és felhasználásához módszertani tanácsokat is kapnak. Az iskolatelevízió programja — tantárgyanként — több fü­zetben jelent meg. A pedagó­gusok — ha a füzetekre szüksé­gük van és eddig nem kapták meg — a Televízióhoz fordul­hatnak. Ebben az évben is ké­szült „Módszertani tanulmány”, amelyet a programfüzetekkel együtt megküldenek valamennyi iskola igazgatójának. AZ ISKOLATELEVÍZIÓ eb­ben a tanévben is megrendezi az általános iskolák részére a fizikai, kémiai és matematikai versenyt, amelyen tavaly me­gyénk diákjai közül öten kerül­tek a döntőbe. utáni csúcsforgalom van, zsú­foltak az úttestek. Kis pihenőre az olimpiai stadionnál állunk meg, amely Magyarország ed­digi legnagyobb olimpiai sike­reinek emlékeit is őrzi. A sta­dion előtt izmos, fiatal, mezte­len atléta szobra (a híres finn szobrász, Aaltonen alkotása) — talán az első olyan atlétáé a világon, akinek életében szob­rot emeltek: Nurmié. Ez a név a világ minden lexikonában szerepel, s ha a finnekről senki más semmit nem is tudna, az egész világ ismeri, hogy Nurmi finn atléta. Az 1952-es olimpián az akkor 50 éves világhírű fu­tóbajnok futott be a stadionba az olimpiai lánggal, az ő arc­mása díszíti az olimpiai plaká­tokat. Most 70 éves, üzletem­ber, kerüli a nyilvánosságot, de emlékét és nevét ma is fiatalon őrzi egy lendületes mozdülatú szobor a stadion előtt. Nem hi­szem, hogy akad Finnország­ban megforduló külföldi, aki ne vinne el legalább egy film­kockát magával e szoborról, amely mögött merészen nyúlik az ég felé a stadion toronyépü­lete ... KANTELE A finn—magyar barátsági népünnepélyt Helsinki egyik szigetén, Seurasaari- n rendez­ték. A sziget szabadtéri népraj­zi múzeum, hol összegyűjtötték a régi falusi, paraszti építkezés legértékesebb emlékeit. Fahá­zak, gazdasági épületek, temp­lomok bújnak meg az erdő fái között, mintha valami időgépen visszaszáguldottunk volna leg­alább egy évszázaddal. Békés vasárnap délután van, csendes­ség, s az egyik ház udvarán, a gémeskút káváján őszhajú asz- szony, a mi citeránkhoz hason­ló húros hangszert, a kantelet pengeti. Szomorúság, bánatos érzelmesség buggyan ki ujjai alól. Kőmálijuk, áthat bennün­ket a csendes dallam, belo­pódzik a vérünkbe, hazai em­lékeket idéz fel a „Csak egy kislány van a világon ..dal­lamára ismerünk. Az alacsony finn faház szo­bájában homály van. A szem csak későn veszi észre, hogy milyen sokan vagyunk, mert csak a bánatos női hangra, s az ezt kísérő csengő gyermek­énekre figyelünk. Fiatal anya áll a kemenceszerű melegítő előtt, arcát a kicsiny ablakon beszüremlő nyári nap világítja meg. Kétfelől kézenfogva tartja két kicsi fiát, és gyönyörű dal­lamokat énekel a trió. Emlék ez az ének, küldöttségünk egyik tagjának hálából, mert a ma­gyar asszonynak is olyan ében­fekete a haja mint a finné. Hiszen ez a szőke északiak kö­zött ritkaság. A HAGYOMÁNYOS BECSÜLET Sokat hallottunk már a fin­nek becsületességéről.' A bűnö­zési statisztikában Finnország csak a közlekedési balesetek­ben szerepel az elsők között. A lopás tényleg ritkaság. Ez a fajta becsületesség népi jellem­vonás, amit egy közmondás is őriz. Rehellisyys perii maan, A népzenei találkozó után Két napig — szombaton és vasárnap — egyszerű öltözetű, csizmás és fejkendős emberek nézegették Kecskemét neveze­tességeit. A férfiak hangszeres ládákat cipeltek, vagy kofferben hurcolták a „segédeszközt”. Az ország minden tájáról megye- székhelyünkre összegyűlt népi zenészek és énekesek ismerked­tek a várossal. Csaknem százan jöttek el a levélre, amellyel a Kecskeméti Városi Tanács mű­velődésügyi osztálya összehívta az első országos népzenei ta­lálkozót. Mint a rendezvényen kide­rült, nagyon is időszerű gondo­lat volt megszervezni ezt a tanácskozást, hiszen a kihalóban levő népi ének- és zeneművé­szet megörökítésére, ma is hal­latlanul gazdag repertoárjának konzerválására még most sincs későn. Sajnos, a tanács által kiküldött meghívók közül sok visszajött azzal: a címzett meg­halt A huszonnegyedik órában vagyuk tehát A szombat esti előadásról már beszámoltunk, hátra van még annak értékelése: mi adta az indítást ennek az országos találkozónak a megrendezésére — éppen Kodály Zoltán szülő­városában? Ez ki tudódott azon a megbeszélésen, amelyet va­sárnap délelőtt tartottak az összesereglett népművészek. Dr. Sárosi Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia Népze­nekutató Csoportjának vezetője mondta: — Változó korunkban már csökken az igény a nép­művészetek iránt és bár néha reneszánszról beszélünk is számot kell vetni azzal, hogy mind szűkebb lesz azok köre, akik egyrészt művelői a népi éneknek, zenének, másrészt gyö­nyörködésből, szórakozásból ér­deklődnek iránta. Maguk a hivatalos szervek és az intézmények: az Akadé­mia, a Néprajzi Múzeum és egyes tudósok mindent elkö­vetnek, hogy a még meglevő kincset lekottázzák, hangsza­lagra, lemezre rögzítsék. Szor­galmasan járják mindazokat a helyeket, ahol találhatnak va­lamit. Ám tekintélyes még azoknak a száma is, akikről nincs tudomásuk a gyűjtőknek. emlékszik. Néhány nap múlva a táska megkerült. Sokat ván­dorolt, kézről-kézre adták. A megtaláló a háláért már nem jelentkezett. Hogy ez mennyire általános, rövid idő alatt nehéz megítélni. De valószínű abból a sajátos­ságból fakad, amelyet a termé­szethez való rendkívül nagy közelség fejlesztette ki évszáza­dok során e népből. Ezt az egészséges népi jellemvonást Ez éppen a kecskeméti találko­zón derült ki: a Népzenekutató Csoport vezetője itt ismerke­dett meg több népművésszel, akiket még nem tartottak szá­mon, pedig tarisznyájuk gazdag kincset rejt. Nos, a kecskeméti találkozó egyrészt számbavétel volt: há­nyán is vannak még a „nóta­fák” és a hangszerek mesterei, csinálói. Másrészt megbeszélték: Mi a teendő azért, hogy a népi hangszerművészet virágzását minél tovább meghosszabbítsuk. Számos felszólalásban hivat­koztak a televízió és rádió adta szereplési lehetőségre. Tény, hogy mindkét intézményünk igyekszik — ha sokszor kifogá­solhatóan is — helyet, teret adni a népi hangszerművészek­nek, énekeseknek. Ez a lehető­ség — főként minőségében — a Népzenekutató Csoport se­gítségével még fokozható, erre kaptak is ígéretet a találkozón résztvevők. A rádió és televízió azonban nem oldhat meg mindent. Meg­szívlelendő javaslatot tett Koltai Antal, a bajai járás népmű­velési felügyelője, aki elmondta: járásában a népművészek inten­zíven részt vesznek a művelő­dési otthonok, művészeti cso­portok munkájában, a fiatal utánpótlás nevelésében —, egy­általán: községük és járásuk népművészetének fellendítésé­ben, vagy fenntartásában. Fon­tos ez, mert a találkozón mint­ha az csendült volna ki néhány felszólalásból, hogy egyetlen le­hetőség a rádió és a televízió. Pedig nem. Az említett bajai példa igazolja: van más is. És pillanatnyilag ez a járhatóbb út, mert a népművészek — sze­rencsére! — annyian vannak még, hogy mindenki számára aligha lehetne országos nyil­vánosságot teremteni. És még valamit: ne várják a népi zene konzerválását csupán az országos intézményektől se maguk a népművészek, se a községi-járási kulturális intéz­mények. Minden kultúrotthon rendelkezik magnetofonnal. Nos. vegyék hangszalagra községük népi zene- és dalkincsét, hogy a pótolhatatlan érték, a gazdag zatlanul jellemző ez a termé­szetszeretet. Elvonulni — lehe­tőleg egyedül — bárhová, hi­szen mindenütt szinte üdülő­telep ez az ország, élvezni a csendet, s csak a csenddel tár­salogni. Talán ez fejlesztette ki bennük azt a jellemvonást is, hogy magatartásukban kevéssé hajlanak szélsőségekre. RÁCZ LAJOS Következik: Helsinki népzenei hagyaték megmarad­jon. A találkozót egyébként ezentúl minden évben megren­dezik Kecskeméten, emlékezvén arra a hatalmas örökségre és kötelezettségre, ami a város szülöttétől, Kodály Zoltántól maradt ránk. Balogh József Mai fiatalok Két körülmény is indokolja, hogy néhány szót ejtsünk az ön­kéntes ifjúsági építőtáborokról, illetve e táborok középiskolás és egyetemista lakóiról. Az egyik, hogy tíz évvel ezelőtt jelenték meg az első táborozok a Han­ságban, hogy csatornákat ássa­nak, termővé tegyék a földet, a másik: néhány nappal ezelőtt zárta be kapuját a megyénkben működő tizenhárom építőtábor. Azok a fiatalok, akik 1957-ben az első csákányütéseket végez­ték a horvátkimlei határban, el­indítói voltak annak a tömeg- mozgalomnak, amely azóta ki­vívta az egész ország elismeré­sét. A táborozásokon, az önkéntes építőmunkában részt vevő fiúk és lányok, akik ismét a közép­iskolák padjaiba, az egyetemek előadótermeibe ülnék, évek óta bizonyítják, hogy nemcsak a ta­nulásban állják meg helyüket, hanem ott is, ahol ásót, lapátot, csákányt kell marokra fogni, ahol szőlőkötözés, gy'imölcssze- dés a feladat, ahol norma sze­rint dolgoznak. Közöttük szép számmal találhatók olyanok, alak negyedszer, ötödször töl­tötték szünidejük egy részét az építőtáborokban. Megyénkben például ezen a nyáron több, mint tízezer fiatal 108 ezer munkanapot dolgozott és 700 ezer forint munkaérték- kél teljesítette túl a vállalást. A tíz év alatt országosan csaknem félmillió mázsa gyümölcsöt, zöld­séget raktak ládákba s az 5 szorgalmuk eredményeként ho­zott gazdagabb termést 16 millió szőlőtőke. Ezekben a számokban a Bács-Kiskun megyében műkö­dő ifjúsági építőtáborok lakói­nak munkája, teljesítménye is benne van, mint ahogy a han­sági csatornáknál is sok me­gyénkben fiú forgatta az ásót és a lapátot. Aki tehát reális képet akar alkotni a mai fiatalságról, nem hagyhatja figyelmen kívül az elmondottakat, de azt sem, hogy ma már több száz kilométeres csatornahálózat húzódik a han­sági földeken és a KlSZ-fiata- lok munkája nyomán 35 ezer katasztrális holddal növekedett az ország termőterülete. Ez azoknak tizenhét—huszonkét éveseknek a műve, akiket mai fiataloknak nevezünk. Természetesen nemcsak be­csülettel dolgoztak az önkéntes táborok lakói. A felnőttek gon­doskodtak a bőséges és változa­tos szórakozási lehetőségekről is. A „veterán” táborozok, akik a tíz évvel ezelőttti lapátokat fog­ták meg, ma már nyomát se ta­lálnák az akkori kezdetleges körülményeknek. Legtöbb he­lyen kőépületek fogadták a fiú­kat, lányokat, filmeket, televí­ziót néztek, híres művészeti együttesek műsorában gyönyör­ködhettek, olvastak a napi hat­órás munkaidő után. Ha ezeket figyelembe vesszük, még szem­betűnőbb az eredmény. Ezek tehát a mai fiatalok. Ez az a nemzedék, amelyet már a szocialista társadalom nevelt helytállásra, fegyelemre, mun­kára — nem eredménytelenül. Ezek azok a fiúk és lányok, akikre bármikor számíthat a társadalom, s akiket elismerés, dicséret és köszönet illet, G. S. azaz: Becsület örökli az orszá- nem rombolta úgy szét a ka­pót. pitalizmus rothadó erkölcse, Küldöttségünk egyik tagja mint a fejlett nyugat- és közép- vadonatúj bőr aktatáskáját va- európai országokban, lahol elhagyta. Autóbuszban-e, A finnekre — a rohamos vá- vagy valahol a parkban — nem rosiasodás ellenére is — válto­A fotósok paradicsoma Porvoo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom