Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-24 / 199. szám

Mindhárom fekecsapafunk győzelemmel rajtolt KECSKEMÉTI MÁV—BP. GANZ-MAVAG 6:2 (2353—2226) NB I-es női tekemérkőzés, Budapest, Kőbányai út. örvendetes, hogy női teké- zőink idegenben is győzni tud­tak és méghozzá imponáló arányban. Még egy 400-as dobó és megvan a 400-as átlag A kecskeméti csapat még így is egy kis igyekezettel a Csepel és az FTC után pályázhat a 3. helyre a Bp. Előre előtt, ha több súlyt helyez az 5. és a 6. emberre. Eredményeik: Med- gyesi I-né 420, Ungvári 402, Gyenes 398, Vancsainé 393, Medgyesi L-né 389, Nyúl 351. A most vasárnapi Pécsi Bőr­gyár elleni mérkőzést a pécsiek kérésére későbbre halasztották. Faátlagarány 392:371 fa. KECSKEMÉTI MAV—SZEGEDI POSTÄS 6:2 (2486—2291) NB II. férfi Keleti csoport. Kecskemét, MÁV-pálya. Az élcsoportba tartozó sze­gediek igen gyengén szerepel­tek szombaton este Kecskemé­ten. Ennél három-négy megyei bajnokságban szereplő csapat is több fát dobott Egy percig sem volt vitás a hazaiak győzelme. Csak azokat a „háromszázas” eredményeket kellene már ki­küszöbölni! Viszont Pintér T. pályacsúcsot dobott Eredmé­nyek: Pintér T. 467, Mozsár 433, Pintér G. 418, Szabó D. 397, Túri 386, Dudás 385. A csapat lassan nyomul fel a bajnoki listán, egy kicsit gyorsabban kellene. A faátlagarány 414:382 fa. KECSKEMÉTI PETŐFI—EGRI SPARTACUS 5:3 (2506—2489) NB II. férfi Keleti csoport, Kecskemét, Horog utcai pálya. Ritkán látott, izgalmas küz­delmet vívott a Petőfi, a baj­nokjelölt egriekkel. Tanai óriá­si harcban egy fával győzött, de Gyebrovszky jó eredmény­nyel is kikapott a válogatott egri Tősitől, aki ezen a mérkő­zésen a legtöbbet dobta. Utána Kosa minimális arányban győ­zött. A kevés edzéssel kiálló Orbán viszont 35 fát leadott az amúgyis vezető egrieknek. A Petőfi két utolsó dobója az egriek két utolsó embere ellen megkísérelte a lehetetlent: le­dolgozni a mintegy negyven fát Ez a 97. dobásnál sikerült is, s végeredményben több mint tíz fával legyőzték a bajnokje­lölt Egri Spartacus! — Ered­nb ni. kozepcsoport Állasa 1. Tűzoltó D. 17 12 1 4 34:10 23 2. Bp. Vegyip. 17 10 2 5 20:13 22 3. SoUvadkert 17 8 4 5 23:20 20 4. Láng SK 17 8 3 6 27:17 19 5. Elektromos 17 5 9 3 13:10 19 6. Kai. VTSK 17 8 2 7 27:20 18 7. Székest AR 17 8 2 7 25:26 18 8. Ercsi 17 7 3 7 19:23 17 9. V. Turbó 17 6 4 7 19:19 lb 10. 1. sz. EPFU 17 5 6 6 18:18 16 11. Budai N. A. SE 17 6 4 7 13:22 16 12. MAFC 17 6 3 8 13:16 15 13. Szondy SE 17 7 4 8 26:27 1! 14. Nagytétény 17 4 6 7 15 22 li 15. Sashalom 17 5 3 9 19:31 13 16. Szamuely SE 17 4 2 U 1128 10 A forduló eredményei: Budai Nagy Antal SE—Szondy SE 2:0, Sashalom —Tűzoltó D. 0:3, Ercsi—Láng SK 1:2, Elektromos—Nagytétény 1U, MAFC —V Turbó 1:0. NB HL DÉLKELETI CSOPORT Állasa 1. Szegedi D. 17 9 5 3 19:11 23 2. Szegedi Sp. 17 8 6 3 28:16 22 3. Mezöberény 17 9 3 5 28:16 21 4. Sarkad 17 6 8 3 18:15 20 5. B. VTSK 17 7 5 5 26 20 19 6. Orosháza 17 7 4 6 30:20 18 7. Kh. MEDOSZ 17 « 6 6 25:23 17 8. M. Hegy esi K. 17 6 5 6 22:23 17 9. Makó 17 6 5 6 17:19 17 10. Szegedi AK 17 5 6 5 19:14 16 11. Szentes 17 2 12 3 16:19 16 12. Kossuth SE 17 4 8 5 2928 16 13. Szalvai SE 17 6 3 8 30:21 15 14. M. Hegyes! M. 17- 6 2 9 20:32 14 15. Kun Béla SE 17 4 3 10 19 28 11 16. K. Halasi MÁV 17 2 6 9 15:30 10 A forduló eredményei: Szegedi Dó­zsa—Szegedi Spartacus 13), Szegedi AK—Mezőhegy esi MEDOSZ 6:0, Me- zőberény—Békéscsabai VTSK 0:0, Mezőhegyesl Kinizsi—Orosházi Kini­zsi 2:2, Szentesi KMTE—Kossuth SE 2:2. NB m. DÉLNYUGATI CSOPORT ÁLLASA ' 1. Siófok 2. Baja 3. Pécsi BTC 4. Pécsi V. 5. Lábod 6. Szekszárd 7. Kaposvár 8. Dunaújv. fi 9. Pécsi EAC 10. Fadd 11. Bonyhád 12. Pécsi K. 13. Pécsi HK 14. Mohács lő. Pécsi Helyi 16. Szeksz. V. A forduló eredményei: Szekszárdi Dózsa—Siófoki Bányász 0:0, Faddi Tez SK—Pécsi Kinizsi 3:0, Lábod— Dunaújváros 0:0, Pécsi Helyiipari— Pécsi Helyőrségi Klub SE 0:0, Pécsi Volán SC—Szekszárdi Vasas 2:0, Pé esi EAC—Kaposvári Vasas 0:1, Mo­hád»! TE—Bonyhádi Vasas 2.0. mények: Kun 436, Balogh Gy. 433, Gyebrovszky 424, Kosa 409, Tanai 389. — Faátlagarány 417:415! MEGYEI BAJNOKI EREDMÉNYEK Kiskunhalasi MEDOSZ—KTE 6:2 (2449—2380), Ceglédi Vasu­tas—K. Sütőipar 6:2 (2390— 2199), K. Spartacus—K. Petőfi II. 7:1 (2315—2069), K. MÁV II. —K. Építők 2:6 (2242—2262), K. Barnevál—Állami Pincegazda­ság 7:1 (2291—2223). 8ml a tudósításokból kimaradt 17 9 6 2 23 :U 24 17 11 — 6 40:24 22 17 8 5 4 31:17 21 17 8 5 4 18:14 21 17 9 2 6 30:17 20 17 8 4 6 29:24 20 17 7 5 5 25:19 19 17 7 4 6 32:22 18 17 S 7 5 23:22 17 17 6 3 8 22:29 15 17 5 4 8 29:32 14 17 4 6 7 21:35 14 17 5 3 9 21:29 13 17 4 5 8 13:24 13 17 4 4 9 12:35 12 17 2 6 10 17:32 9 Gór Pista újra remek formába lendült. Két csodálatos védésével, egyébként is teljes biztonságával egyik fő részese volt a győzelem­nek. A forduló válogatottjába is be­került. Reméljük, hogy az Egyet­értés ellen is bizonyít, de az sem lenne rossz, ha semmi, vagy leg­alábbis kevés dolga lenne. Fekete egyre jobban megállja he­lyét az F. Vasas csapatának balhát­véd posztján. Az NB II. egyik leg­gyorsabb hátvédhármasából kitűn­ni .. . — ez önmagáért beszéL Tel­jesítményét a Hét 11-ébe való be- válogatással jutalmazták. — Csak így tovább. Újoncként szerepelni az NB II- ben — nagy élmény. Ezt vallja Tri- font Pál is, a még ifikorban levő, tehetséges csatár. Az apró termetű balszéisőnek szinte a szavát sem lehetett venni. Az első kapott lab­dáját nem is tudta megjátszani, mert átpattant felette. Később egészen belejött, jól harcolt. A második fél­időben elvett egy labdát Kalmártól, majd nem sokat habozva, nagy lö­vést küldött a KISTEXT kapuja fe­lé. Akcióját taps kísérte. A nézők között ülő Laczi II., a nagy múltú csatár így kiáltott fel: — Bravó, Pali! Ez volt életed el­ső NB n-s kapu felé rúgása. Szép volt. Laczi n. csak tudja! Hosszú idő után az NB I-es röplabdabajnokság fordulójának legjobbjai közé Bács megyei já­tékos is került, a jó képességű és adottságú Kaszába személyé­ben. Cserjés, a KTE elleni mérkőzésen igen csak kitett magáért. Az erősen kopaszodó jobbfedezet, aki a for­duló válogatottjába is bekerült, a pálya középső harmadában nagy „úr” volt. Minden leadása pontos, a KTE-támadásokat jól szűrte meg. Egyetlen dolog nem tetszett — mi­kor a szünetben összeszólalkozott Kállaival, s igencsak nagy pofont adott a kecskeméti játékosnak. Lát­ta ezt Fekete is, aki odarohant a bíróhoz és jelentette az esetet. Ügy látszik, hogy Szkokán játékvezető­nek is tetszett Cserjés játéka, mert így válaszolt Feketének: — Ugyan kérem, Cserjés ilyet nem tesz! Kállai bizonyára másképpen látta a dolgot. Holman Péter Még Idejében szó v átesszük! Szeptember 3-án: Kecskeméti Dózsa—Szállítók Kecskeméti TE—Szolnoki MTE A fenti két nagy jelentőségű bajnoki ménkőzésre a sorsolás szeszélyéből Kecskeméten egy napon kerül sor. Mindkét mér­kőzés szerepel a totóban, ezért nem lehetséges egyik mérkőzés­nek sem az előbbrehozása. A két sportkörnek javasol­juk. hogy haladéktalanul egyez­zen meg egymással, hogy a két mérkőzésre a Széktói Sta­dionban egymást követően ke­rüljön sor. A kecskeméti sportközvéle­mény bizonyára örömmel fo­gadná a kettős bajnoki mérkő­zés együttes megrendezését, hi­szen a labdarúgást kedvelő kö­zönségnek nem mindig jut egy napon két ilyen izgalmasnak ígérkező találkozó. Ezért még ideiében tesszük szóvá a két mérkőzés közös megrendezését, reméljük lesz foganatja. M. I. HOGYAN TIPPELJÜNK E heti tippjeink: 1. Diósgyőr—Ferencváros x, 2 2* Salgótarján—U. Dózsa x, 2 3. Győri ETO—Tatabánya 1 4. Szombathely—Szeged 1 5. Pécs—Csepel X, 1 6. Vasas—Dunaújváros 1 7. Szállítók—Várpalota I 8. Sopron—Győri Dózsa x, 1 9. Fűzfő—ZTE x, 2 10. Szóin. MTE—B. Spart. 1 11. Goldberger—Szóin. MÁV 2, x 12. Pénzügyőr—KISTEXT X 13. BEAC—B. Bányász x, 1 14. Almásfüzitő—EVTK X, 2, 1 Pótmérkőzések: 1, 1. SiíLKf ft Kimaradt helyzetek Világos lép. A versenysakkban már tréfás szó­lás, hogy az nyer, aki az utolsó előtti hibát követi el. Persze, ez erős túlzás. Tény az, hogy hibák elég gyakran előfordulnak. Sokszor csak egy hiba dönti el a játszma sorsát. Ezek egy része aktív hiba, amikor a versenyző megteszi a vesz­tő lépést vagy a vesztésre vivő lé­péssorozatot. A hibák másik fajtája az, amikor a sakkozó azért hibázik, mert valamit nem lép meg. A kö­vetkező hadállások a csillagszerző versenyen fordultak elő, ahol az egyik fél azzal hibázik, hogy nem ragadja meg a kínálkozó nyerési lehetőséget. 1. Vh5? lépéssel folytatta, és 1. —■? Ve4 2. Vg5:t, Vgö után a játszmát feladni kényszerült, mert nincs el­lenértéke az áldozott tisztért. Czár Hevér Sötét lép. Ebben az állásban sötét erőteljes királyszárnyi támadást indíthatott volna 1. —, h4 lépéssel. Erre nincs világosnak elegendő védelme, és sö­tét nyerése csak idő kérdése. Ehe­lyett L —, Bh6 lépéssel folytatta, amire 2. h3 lépéssel válaszolt vilá­gos, és a játszma végül döntetlenül végződött. Csala Kun Világos lép. Világos ezért az állásért tisztet ál­dozott. Most 1. Bdl majd Ve5 vagy Ve3 lépéssel learathatta volna az ed­digi játékának gyümölcsét. Helyette Ebben az állásban sötét utolsó Kg7 lépése hiba volt, mert világos­nak 1. Hef7:! lépéssel nyerő esélye­ket adott, a vakmerő huszárt ugyan­is nem lehet ütni 2. He6:f! miatt. 1. —, Vc6 után pedig világos tovább szőhet! támadását. Világos kihagyta azonban ezt a lehetőséget, és 1. Bg3 lépése ©L folytatta. Világos lép. Ez az állás az alábbi nyitólépé­sek után jött létre: 1. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4:, eö 5. Hb5, a6 6. Hd6f, Fd6: 7. Vd6:, Vf6 8. Va3, VgS 9. Fe3I, Ve4: 10. Hc3, Vb4 11. Vb4:, Hb4: 12. 0—0—0, He7 13. Fc5, Hbc6. Az áldozott gyalogért világos­nak kecsegtető állása van. Szembe­tűnő sötét fejletlen állása. A vilá­gos által választott folytatás kien­gedte az ellenfelet, mert 14. Hdö* Hd5: lő. Bd5:, b5 16. Fe2, f6 17. Bhdl, He7 18. B5d2, d5 19. Fe7:, Ke7: 20. Bd5:, Fe6 után sötét kiegyenlí­tett. Valószínűleg jobb volt a 14. Fe2 folytatás, vagy a játszmafolyta­tásban 18. Bd6l Pallos J. Kalmár Ismét a K. Fémmunkásé a Vosztok Kupa Az ünnepi sportesemények kö­zül is kiemeikedett a már ha­gyományossá váló ökölvívó Vosztok Kupa. Az idén nagy pontkülönbséggel nyerte a ku­pát és a vándorserleget a K. Fémmunkás, de az elmúlt évek­hez viszonyítva mind létszám, mind színvonal tekintetében el­maradt ez a verseny. Mi volt az oíka? Míg az elmúlt években e napon csak egy vagy két helyen került hasonló szintű verseny megrendezésére sor, ez évben már négy helyen. Pedig milyen kár az ilyen jellegű ökölvívó versenyeket elapróz­ni. Az ökölvívó sporttal szem­ben a Magyár Ökölvívó Szövet­ség nagyobb körültekintéssel járhatna el a jövőben a ver­senynaptárakban szereplő jóvá­hagyással. Részletes eredmények: Ifjúságiak: papinsuly: L Lakatos (K. Fémmun­kás), 2. Szőke (K. F.), 3. Farkas (Hódmezővásárhelyi Vasas). — Har­matsúly: 1. Balogh (Törökszentmik­lósi Vasas), 2. Csikai (K. F.). — Pe­helysúly: 1. Oláh (K. F.). — Köny- nyűsúly: 1. Szabó in. (K. F.), 2. Kardos (Hmv. Vasas), 3. Rácz (Hmv. Vasas). — Kisváltósúly: 1. Boóc (K. F.), 2. Apró (Nagykőrösi Kinizsi), 3. Zsákal (Hmv. Vasas). — Váltósúly: 1. Turzai (Oroszlányi Bányász), 2. Raffael (Nk. Kinizsi), 3. Karip (Kis­kunhalasi Vörös Meteor). Közép- súly: 1. Mikes! (Nk. Kinizsi), 2. Ko­vács (Tszmlklós). Felnőttek: papírsúly: 1. Orbán (K. F.), 2. Kovács (K. F.) — Légsúly: 1. Takács (Újpesti Dózsa), 2. Szekeres (Oroszlányi Bányász). — Harmat­súly: 1. Fehér (Nk. Kinizsi), 2. Pok- rincsák (K. F.), 3. Völgyi (K. F.). — Pehelysúly: 2. Kovács (U. Dózsa), 2. Farkas (U. Dózsa), 3. Futó (K. F.). — Könnyüsúly: 1. Kállai L (U. A legnagyobb küzdelmet a kecskeméti Boóc Endre (szemben) vívta a kisváltósúly ban a nagykőrösi Apróval. Vázsonyi Miklós, a Fémmun­kás szakosztályvezetője a két serleggel. A bal kezében levő dí­szes vándorserleget már másod­ízben nyerte el a kecskeméti csapat. Ha jövőre harmadszor is megszerzik, a kiírás értelmé­ben végleg náluk marad a Vosz­tok Kupa. Dózsa), 2. Bunsich (Nk. Kinizsi). — Kisváltósúly: 1. Vigh I. (K. F.). — Váltósúly: 1. Martin (K. F.), 2. Ba­konyi (K. F.), 3. Dancsl (U. Dózsa). — Nagy váltósúly: 1. Kőhalmi (U. Dózsa), 2. Fehér (Tsztmiklós), 3. Gombos (K. F.) — Középsúly: 1. Erdei (Oroszlány), 2. Serényi (U. Dózsa), 3. Gombai (Nk. Kinizsi). — .•'élnehézsúly: 1. Tóth (Oroszlány), 2. Kiss (K. F.). — Nehézsúly: 1. Gu­lyás OK. F.), 2. Szabari (K. F.). Pontversenyek: Ifjúságiak: 1. K Fémmunkás 37, 2. Nagykőrösi Kini­zsi 11, 3. Hódmezővásárhelyi Vasas 10. — Felnőttek: 1. K. Fémmunkás *1, 2. Újpesti Dózsa 29, 3. Nagykő­rösi Kinizsi 11. — összesített pont­verseny állása: 1. K. Fémmunkás i8, 2. Újpesti Dózsa 29, 3. Nagykő- ősi Kinizsi 22, 4. Oroszlányi Bá­nyász 18. — A legtechnikásabb ver­senyző elmet az ifjúságiaknál Tur­zai (Oroszlány), a felnőtteknél Ko­vács I. (Újpesti Dózsa) nyerte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom