Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-02 / 154. szám

f Felszedik a csúszós keramitot Új burkolatot kapnak a kecskeméti Kossuth tér útjai, járdái Napok óta útépítő munkások dolgoznak Kecskeméten, a Kos­suth téren. Felszedik a télen és esős időben rendkívül csúszós és ezért balesetveszélyes kera- mit burkolatot és helyette ön­tött aszfaltjárdákat építenek. — A munkát elsősorban az indokolja, hogy a téli és őszi időszakban a keramit nagyon csúszóssá válik és különösen az idősebb emberek vannak kitéve a balesetnek emiatt — mondja a városi tanács vb városgaz­dálkodási csoportjának munka­társa, Erdős László. — A téren levő összes utakról felszedjük a régi burkolatot, beleértve az élelmiszerüzlet előtti utat is, ahol kocsik, gépjárművek köz­lekednek. A keramit jól hasz­nosítható azokon az útszakaszo­kon, ahol a gázvezeték lefekte­tése folyik. Itt ugyanis sok „sárga tégla” tönkrement, és mivel ilyet már sehol sem gyár­tanak, a Kossuth térről szár­mazó keramittal tudjuk pótol­ni a hiányt. Ez a megoldás 120 ezer forint megtakarítást jelent a városnak. A tervek szerint júliusban be­fejeződik a munka, amit sza­kaszosan végeznek el, hogy a forgalmat ne kelljen teljes mér­tékben leállítani a téren. G. S. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Huszonhatodszor is... Huszonötször voít már bün­tetve Juhász Sándor, 53 éves budapesti lakos lopás, csalás el­követése miatt Legutolsó sza­badságvesztés büntetéséből má­jus 19-én szabadult Mindössze 5 napig dolgozott, majd június 23-án azzal a céllal utazott Kecskemétre, hogy bűncselek­ményt kövessen el. Este 10 óra­kor érkezett meg, s másnap hajnalban három órakor az egyik büntetés végrehajtási dol­gozó lakásának verandájáról egy kerékpárt lopott eL Alig ment el 40—50 méterre a tett színhelyétől, amikor a sértett kiáltásaira a rendőrség elfogta. Juhász Sándort a kecskeméti járási rendőrkapitányság előze­tes letartóztatásba helyzte, s el­lene lopás miatt indított bünte­tő eljárást Halálos gyermekbaleset Pálmonostorán Pénteken, az esti órákban Pálmonostora határában tragi­kus gyermekbaleset történt Es­Magasabb a lengyel nyugdíj Lengyelországban 1967. július elsejétől az öregségi nyugdíjat 700, a rokkantsági nyugdíj első fokozatát 1600, második foko- tatát 910. harmadik fokozatát 570 zlotyra emelik. A rendelke­zés körülbelül 780 000 nyugdí­jast érint és az eddigieknél évi 600 millió zlotyval juttat töb­bet a nyugdíjasoknak. te 8 óra tájban az egyik dűlő- útra szülei tanyájából figyel­metlenül, körültekintés nélkül kiszaladt Búza Imre György 9 éves kisfiú. A dűlőúton féktá­volságon belül ekkor érkezett oda Mészáros István, tótkomló­st lakos személygépkocsijával. Annak ellenére, hogy azonnal fékezett, az összeütközést nem sikerült elkerülnie. A gyerme­ket azonnal a kórházba szállí­tották, de műtét közben, az el­szenvedett sérülések következ­tében meghalt A rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. . G. G. A „termeszálló9 műanyag A trópusokon a termeszek előszeretettel pusztítják a polie­tilént. Az ellenük való védeke­zés világméretű probléma, hi­szen sok országnak a trópusi vidékekre irányuló exportját nagyban gátolják e kártevők. Az ausztráliai Melboume-ben most megtalálták a védekezés egyik egyszerű módját: csiszoló­anyagot (szilíciumvegyületet) kevernek a polietilénbe, fonal­gyantákba. PVC-be és a többi műanyagféleségekbe. A csiszoló- anyagok jelenléte — a tapasz­talatok szerint — „elveszi a termeszek étvágyát" a műanya­goktól. fl jugoszláv műsora VASÁRNAP 9.25: Hírek. — 9.30: Népi muzsi­ka. — 10.00: Faluműsor. — 10.45: Ezeregy miért. — 11.30: Tenkes ka­pitánya. Sorozatfilm. — 12.00: Va­sárnapi tv-konferencia. — 13.00: Ex­pedíció. — 13.30: Mi és a tudomány. — 18.20: Hírek. — 18.25: Óvárosi filigránok. — 18.55: Hirdetések. — 19.00: Lengyel sorozatfilmek. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv- híradó. — 20.45: A nyár dala. — 20.48: Hirdetések. — 20.53: Szórakoz­tató zenés műsor. — 21.53: Tv-liír- adó. — 22.10: intermezzó. — 22.25: Jugoszlávia—Magyarország kézilab­da-mérkőzés. HÉTFŐ 16.55: Hírek. — 17.00: Kis világom. — 17.25: Üj filmek. — 17.40: Hol van mi lehet? — 17.55: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Népi muzsika. — 18.45: Folyamo­kon. — 19.15: Heti sportszemle. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: A nyár dala. — 20.33: Hir­detések. — 20.41: Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt. — 22.00: Zenés műsor. — 22.15: Tv-híradó. Mégis lehet ? Mégis lehet rugalmasan al­kalmazkodni a közönség igé­nyeihez? Kecskeméten sokan bosszan­kodnak, hogy strand délelőtt 10- kor nyit. Túlságosan késői idő­pont, hiszen a rekkenő hőség­ben sokan szívesen kimennének már munkaidő előtt megmár­tózni, felfrissülni. S ez bizonyá­ra nem lenne rossz gazdasági­lag sem a strandokat fenntartó vállalatnak, mert félórás für­désre is ugyanúgy meg kell vál­tani a jegyet, mintha egész nap­ra marad a vendég. A tegnapi számunkban meg is írtuk, hogy mit válaszolt erre a panaszra a strand vezetője. A válasz őszintén szólva nem ép­pen kielégítő. Ebben a meleg­ben például nem valószínű, hogy megfáznának a korábban fürdő gyerekek, s különben se hisszük, hogy az úszótanfolya­mokat ne lehetne megtartani akkor, ha beengedik egyúttal a közönséget is. Százak, talán ezrek érdeké­ről van szó, s ehhez képest a magyarázat bizony erőtlen. Hogy mennyivel rugalmasab­ban lehetne alkalmazkodni az igényekhez, arról egy rövid kis hír szolgáltatott példát ugyan­csak tegnap, a Rádió reggeli krónikájában. Hajdúszoboszlón a fürdő vezetősége elhatározta, hogy este 11 óráig nyitva tart ja a strandot! Azt hisszük, nem is szüksé ges hozzá kommentár. Megcsi­nálták, mert akarták, s nyil­vánvalóan azért akarták, mer: érdemes. Jó volna példát venni róluk Kecskeméten is. M. L. A VSS hosice meghívására az elmúlt héten Kassán négy­napos junior kosárlabda tornán vett részt a Kecskeméti Dózsa női csapata. Az 1947-es születé­sű, vagy annál fiatalabb kosa­rasok számára kiírt versenyre komoly nemzetközi mezőny gyűlt egybe. A lányoknál a két csehszlovák csapaton, a Loko­motiv Bratislaván és a vendég­látó VSS Kosicén kívül a Kecs­keméti Dózsa a magyar és az európai hírű Wisla Krakow pe­dig a lengyel színeket képvisel­te. A férfiaknál is két csehszlo­vák együttes, a VSS Kosice és a Slavia Kosice, valamint a Wisla Karow és a jugoszláv Spartak Subotica alkotta a rendkívül erős mezőnyt. A rendesük különösen a lengyel lányoktól vártak sokat, hiszen az előzetes híreknek megfelelően 5 lengyel ifjúsági válogatott játékossal érkeztek a tornára. A kiegyensúlyozott női me­zőnyben szép sikernek könyvel­hetjük el a kecskeméti lányok második helyét, bár — s ezt a záró banketten a rendezők is elismerték — a torna legjobb női csapata a Kecskeméti Dó­zsa volt. A labda azonban ke­rek, s az első mérkőzésen az életükben először külföldön ját­szó kecskeméti lányok bizony reszkető lábakkal léptek a Gép­ipari Technikum tornacsarno­kába. Ennek következtében egyszerűen képtelenek voltak a kosárba találni. Szokatlan volt az a rendkívüli keménység is, amellyel a külföldi csapatok a palánk alatt és a szabad lab­dákért küzdöttek. A csapat azonban gyorsan tanult és a második két mér­kőzésen már lelkesedésben, ke­ménységben és fizikai erőben nemcsak utolérte, hanem felül is múlta a többieket A Wisla Krakow elleni 31 pontos győze­lem után utoljára 14 pontos győzelemre lett volna szükség a Bratislava ellen az első hely­hez. Sajnos, csak 8 pont lett belőle, és mivel a VSS Kosice — az utolsó pillanatban nyert a Wisla Krakow ellen —, így meg kellett elégedniük a má­sodik hellyel. A férfiaknál nagy küzdelem után — vitatható kosárral — a Slavia Kosice nyerte el a kupát a Spartak Suboticával szemben. A mérkőzések eredményei: VSS Kosice—Kecskeméti Dó­zsa 30:25 (14:16). V. Tóth, Nagy. Ld.: Koroknai 8, Szentannay 8. Kecskeméti Dózsa—Wisla Krakow 47:16 (20:5). Ld.: Ko­roknai 15, Nagy 10, Szabó É. 7. Kecskeméti Dózsa—«Lokomo­tív Bratislava 43:35 (22:16). Ld.: Koroknai 16, Fekete 8, Szelei 8. Lokomotiv Bratislava—Wisla Krakow 48:29, Lokomotiv Bra­tislava—VSS Kosice 47:24, VSS Kosice—Wisla Krakow 40:38. A torna végeredménye: 1. Lokomotiv Bratislava 5, 2. Kecskeméti Dózsa 5, 3. VSS Kosice 5, 4. Wisla Krakow 3 pont. A kecskeméti lányok erőtől duzzadó, szép játékkal így is nagy sikert arattak és máris újabb meghívást kaptak. Végezetül a rendezésről el­mondhatjuk — néhány apróbb hibától eltekintve — kitűnő volt. Rendkívül tanulságos a magyar játékstílustól teljesen elütő harcos, kemény játékfel­fogás, amely elsősorban a le­pattanó labdákért, valamint a szabad labdákért való küzde­lemben, de a védekezésben is megnyilvánult A vendéglátásról csak a legjobbat mondhatjuk, hi­szen a rendezők négy napon át szinte lesték a játékosok kíván­ságát, s nagy «részük volt abban, hogy a részt vevő három nemzet fiataljai között igaz baráti lég­kör, alakult ki. feabó Zoltán Úttörő A kecskeméti lányok a szállásuk előtt. (Felső sor balról) Molnár Judit, Szelei Anna, D. Kovács Márta, Nagy Zsuzsa. Magyar Már­ta, Szabó Éva, Kövesi Éva. (Alsó sor) Fodor Zsuzsa, Bajtai Katalin, Szentannay Annamária, Koroknai Katalin, Káder Ilona és Fekete Anna. Barátságos jelvénycsere előzte meg a mérkőzéseket. A VSS Kosice elleni mérkőzés első pillanata. ÍJIÍO30 Olimpia Retkes Andrea bajnokságot nyert AZ Üttörő Olimpia atlétikai versenyén sikerrel szerepeltek leány atlétáink. A II. korcso­portban a 60 m síkfutásban Retkes Andrea (Kecskemét) 8,4 mp-el olimpiai bajnokságot nyert. A második helyre is me­gyei versenyzőnk. Lévai (Kis­kunfélegyháza) került 8,5 idő­eredménnyel. Az I: korcsoport­ban 300 m síkfutásban Kalo­csai É. (Baja Központi Alt. Isk.) 45,3-al bronzérmet szerzett. Ugyancsak 3. lett a 60 m sík­futásban Miklós (Bajai Közpon­ti Ált. Isk.) Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság Lejátszották az elmaradt mér­kőzéseket, s ezzel befejeződött a megyei II. osztályú bajnok­ság tavaszi fordulója a közép csoportban is. Az elmaradt mér­kőzések eredményei: Miske— Tompa 4:8. Borota—H. Sparta­cus 2:0, Drágszél—Borota 6:1, Miske—Kisszállás 1:2. öregcser- lő—Szánk 1:3. A tavaszi forduló eredménye: Közép-csoport 1 Szánk 2. Tompa 3. öregcsertő 4. Kisszállás 5. Drágszél* fi. H. Spartacus 7. Borota 8. Csikéria 9. Misiké* l—l büntetőpont 8 6 1 1 23:14 13 8 5 2 1 32:12 12 8 5 12 16:8 1' 8 4 2 2 18:8 1 8 3 1 4 15:23 fi 8 2 2 4 11:21 6 8215 17:29 5 8 2 — 6 13:23 4 8 1 2 5 24:26 3 levonva. Ifjúságiak 1 Tompa 2. Kisszállás 3. Szánk 4. öregesen« 5. Drágszél 6. Miske 7. h. Spartacus 8. Csikéria 3, Borota 8 7 1 — 26:4 15 8 3 5 — 17:11 11 6 3 3 2 5U> 9 8 3 2 3 11:11 7 83147* 7 8 2 * 3 5;i2 7 8 2 2 4 11:14 6 8 2 2 4 1423 6 t i i 6 5:14 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom