Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-04 / 155. szám

Határozat az ifjúságról A z ország közvéleményének érdeklődése az elmúlt na­pokban a KISZ VII. kong­resszusa felé fordult. Imponáló volt az a határozottság és fe­gyelem, amellyel a fiatalok ta­nácskoztak, vitáztak saját éle­tükről, jövőjükről, feladataikról, a szocialista társadalomban be­töltött helyükről és szerepükről. Tanulságos volt ez sok tekintet­ben a felnőtteknek is, akik sa­ját tennivalóikat is felfedezhet­ték az elhangzottakban, különö­sen az ifjúság nevelésével kap­csolatban. A kongresszus hosszú időre utat mutatott a magyar fiatalságnak, s bizonyára még sokáig vezérfonala lesz az ott hozott határozat valamennyi ifjú honpolgárnak. E nagyszabású tanácskozást megelőzően — talán a kong­resszusra időzítve, de annak elő­készületei miatt mégis nem elég visszhangot nyerve — egy nem kevésbé fontos határozat is nap­világot látott. A kormány ha­tározata az ifjúság körében vég­zendő munkáról. Azért is kell erről hangsúlyozottabban be­szélni, nehogy az események forgatagában éppen azok előtt maradjon homályban ennek lé­nyege, akikre leginkább tarto­zik, s akiknek feltétlenül fel kell figyelnie a benne foglal­takra. De miről is van szó tu­lajdonképpen? A kormány, mérlegre téve az ifjúságra vonatkozó ko­rábbi, még 1957-ben hozott határozata óta elért eredménye­ket, sok szempontból újra fo­galmazza és teljesen új módon veti fel ezt a kérdést, méghozzá nemcsak általában, de a konk­rét tennivalókat is megszabva. Elismerésser szól az ifjúság fej­lődése érdekében végzett eddigi munkáról, s meghatározza az állami szervek vezetői számára a további alapelveket. Felhívja a minisztereket, a tanácsok vég­rehajtó bizottságait, a vállala­tok, intézmények, állami és tár­sadalmi szervek vezetőit, hogy messzemenően biztosítsák a KISZ szerveinek munkájuk el­végzéséhez szükséges feltétele­ket és körülményeket. Az ifjú­ságot érintő minden ügyet tár­gyaljanak meg a KlSZ-szerve- zettel, igényeljék az ifjúsági szervezet véleményét, javasla­tait és ezeket döntésüknél hasz­nosítsák. A kormány támogatja az if­júság körében kibontakozó ter­melési és munkaverseny moz­galmakat. s felhívja az illeté­keseket, hogy erkölcsileg és anyagilag támogassák a jövőben is az ifjúság nemes törekvéseit. F elhívja a pedagógusokat, az oktatásügyi szerveket, hogy minden rendelkezésükre álló módon segítsék a KISZ és az úttörő szervezet nevelő munká­ját, a KISZ keretei között ki­alakuló önkormányzó szervek kibontakozását, fejlődését, a szakkörök, klubok és más tevé­kenységi formák fejlesztését. Kívánatos, hogy a jövőben a pedagógusok társadalmi mun­kájukat mindinkább az ifjúság nevelésének iskolán belüli és kívüli területein végezzék. Helyesléssel szól a határozat azokról az erőfeszítésekről, me­lyet a KISZ folytat az ifjúság szabad idejének célszerű fel- használására, művelődési, szóra­kozási, egészségvédelmi és test­edzési igényeinek kielégítésére, s ennek támogatására szólítja fel az illetékes állami szerveket. (Beleértve a szervezeti, pénzügyi és személyi feltételek fokozatos javítását is.) U tasítja a belkereskedelmi mi­nisztert, vizsgálja meg, hogy állandó vagy időszakos jel­leggel miként lehetne létrehoz­ni minél több olyan szeszmentes ifjúsági szórakozóhelyet, ahol a (Folytatás a 2. oldalon) Növekszik a külföldi kereslet A minőségjavításban a szocialista brigádok járnak élen Kedvezően alakult a megye élelmiszeriparának első félévi exportja Hogyan alakult az első félévi export, milyenek a további ki­látások? — erre a kérdésre kér­tünk választ a megye legjelen­tősebb élelmiszeripari vállala­taitól. Végvári István, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatója arról tá­jékoztatott bennünket, hogy június 28-ig 149 millió forint ér­tékű konzervárut küldtek a ha­táron túlra az első félévre ter­vezett 147 millió forinttal szem­ben. A legjelentősebb mennyi­séget borsóból exportálták — összesen mintegy 100 va­gonnal — az NDK-ba és a Szovjetunióba. Az export értéke nemcsak a tervhez, hanem a múlt év ha­sonló időszakához viszonyítva is növekedett, hiszen 1966. első hat hónapjában 112 millió forint ér­tékű árut szállítottak külföldre. Hasonlóan jó híreket kaptunk a Baromfiipari Országos Válla­lat kecskeméti és kiskunhalasi üzeméből is. A kecskemétiek az első félévben 142 vagon vágott baromfit és 31 millió tojást szál­lítottak ki, zömmel a nyugati piacokra. A külföldi vevők ér­deklődésének növekedését jel­lemzi, hogy 1966. első félévében még „csak” 113 vagon baromfit és 23,5 millió tojást exportáltak. Az üzem vezetői elmondták, hogy a szép eredmény a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek jó munkájának, a felvásárolt baromfi minő­ségjavulásának köszönhető, továbbá annak, hogy már az új üzemben korszerű körülmények között készülnek a termékek. A csomagológépeknél dolgozik a „Minőségi” ifjúsági brigád, amely — nevéhez híven — va­lóban kiváló minőséget produ­kál. A kiskunhalasi testvérüzem mintegy 20 millió forinttal több vágottbaromfit és tojást szállí­tott külföldre, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A külföldi kereslet növekedésén kívül itt is nagy szerepet játszottak az ex­port növelésében a szocialista brigádok. A baromfifeldolgozó műhely brigádjai például azt vállalták, hogy a tavalyi évhez viszonyítva 0,2 százalékkal ja­vítják az áru minőségét. Eddig eleget tett önként vállalt kö­telezettségének mind a Zrínyi Ilona, mind a József Attila, mind pedig a Béke és a Gaga­rin brigád. Évről-évre nagyobb nyuga­ti megrendelésnek tesz ele­get a Kalocsai Sütőipari Vál­lalat tésztakészítő üzeme. Az év első hat hónapjában 1966. hasonló időszakához viszonyítva 60 mázsával növelkedett a Ka­nadába, Amerikába, Angliába, Svájcba szállított kézi tarhonya mennyisége. Az exportmunkában jeleskedő brigádok közül a Sü­tőipari Vállalat vezetői a Kál­lai Éva nevet viselő munkacsa­patot emelték ki. Utoljára hagytuk a Kalocsa­vidéki Fűszerpaprika és Kon­zervipari Vállalatot, de nem azért, mintha az itt dolgozó kol­lektíva kevésbé szép eredmé­nyeket ért volna el az export növelésében, mint az eddig em­lítettek. A gyár legjelentősebb exportterméke, a fűszerpaprika- őrlemény iránt évről-évre nö­vekszik az érdeklődés. Hat hó­nap alatt 112 vagon paprika­lisztet exportált az üzem a ter­vezett 90 vagonnal szemben. Emellett kedvezően alakult a külföldi értékesítés a konzerv­áruknál is; , zakuszkából, lecsó­ból és különféle gyümölcské­szítményekből 250 vagonnal ér­tékesítettek a határon túl. A Szovjetunió részére már előszál­lításokat is végez a vállalat. Di­cséret illeti a paprikamalomban és a csomagolóban dolgozó ex­port szocialista brigádokat, ame­lyek eddig mindig határidőre és kiváló minőségben eleget tettek a külföldi megrendelők igényé­nek. B. D. Neptront-iaKasoK a Méliesfalaban Nem is olyan régen még a mezőgazdasági termelés célját szolgálta a kecskeméti Méhes- falu-kertvárosban ez a terület. A harmadik ötéves terv folya­mán — a Hazafias Népfront akciója keretében — közel ezer lakásból áll^ új város­rész alakul itt ki. Az „első fecskék”, a 12 lakótömbben levő 96 egy szoba összkomfor­tos. modern lakás építése — mint képünkön is látható —, gyors ütemben halad, s a bol­dog lakók előreláthatólag már az idén elkezdhetik bennük a fészekrakást. Toranydaru' emeli a közép- blokkos előregyártott vasbe­tonelemeket a helyére. Barna Ferenc darusnak kezesbárány­ként engedelmeskedik az ég­benyúló, karcsú alkotmány. De szükség is van az ember és a gép harmonikus együtt­működésére, gyorsaságára, hi­szen a középblokkok szerelé­sét a sok éven át összeszokott, nagy gyakorlattal rendelkező tíztagú Szilvás! Lajos vezette brigád végzi. Ök az ÉM Bács- Kiskun megyei Építőipari Vál­lalatnál ezidáig hétszer nyer­ték el a Szocialista brigád cí­met. Bubor—Pásztor Megkezdődött a munka az ifjúsági építőtáborokban Vasárnap délután és este ün­nepélyesen fogadták a főváros­ból és a kilenc megyéből érke­zett, több mint kétezer-ötszáz fiatalt a megye 13 KISZ önkén­tes ifjúsági építőtáborában. Va­lamennyi táborban megtörtént a zászlófelvonás, a Bajai Állami Gazdaság vaskúti üzemegységé­ben levő Hámán Kató tábor­ban, az építőtáborok működésé­nek 10 éves jubileuma alkalmá­ból, 10 égő fáklya mellett von­ták fel a zászlót. A diákok hétfőn reggel hat órakor álltak munkába, szorgal­masan végezték a szőlőkötözést, a kapálást, a borsószedést, ku- koricacímerezést és néhány he-' lyen a gyümölcsszedést, Ugyan­csak hétfőn este gyújtották meg a táborok többségében a név­adók tiszteletére a tábortüzeket a középiskolások, akik egyúttal sikeres műsoros estéket is ren­deztek. Legalább ekkora sikert aratott a Hosszúhegyi Állami Gazdaság Asztalos István, a Kiskőrösi Állami Gazdaság Lé­kai János építőtáborában a fiúk között az új építőtábori egyen­ruha. A Városföldi Állami Gaz­daság Furák Teréz építőtáborá­ban már elhangzott az első di­cséret is. A Kelemen Irén vezet­te tíztagú brigád eredményesen vette ki részét a berendezke­déssel kapcsolatos munkákból. Az itteni fiatalok egyébként „kerekasztal’-értekezleteken be­szélik meg a KISZ VII. kong­resszusának határozatait. Kedden este valamennyi épí­tőtáborban filmvetítést tarta­nak, a régi, nagysikerű magyar filmeket mutatják be a fiata­loknak. Érdekesnek, színesnek ígérkezik a további progam is. A táborozóknak saját megyéik KISZ-kongresszusi küldöttei tar­tanak élménybeszámolókat. A következő két hét folyamán — többek között —. a pol-beat fesztivál résztvevői, a KISZ Központi Bizottságának Mű­vész Együttese, az Atlantis tánc- zenekar. kiváló sportolók, a Magyar Rádió és Televízió ve­télkedőket rendező stábja kere­sik fel az építő táborokat. B. Gy. Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA r xxn. evf., iss. sz. Ara 60 fillér i%7. juutus 4, kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom