Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-16 / 166. szám

1JMT7. Július 1#. vasárnap

S. oldal

Az asszony néhány évvel le- sonlóan jellemzik. Iszákos, s — Melyiket jobban? — valhet túl a harmincon. Csinosan ilyenkor kötekedő, büntetett latja az igazgató,

öltözött, ápolt és amikor nyu- előéletű fiatal férfi. — Az apukát — hangzik az

godt, vidám, bizonyára szép is. « ugyancsak meglepő válasz.

Most azonban eltorzult arccal — Volt sok játékod? — prózokog, és amint a szeméhez A szoba-konyhás lakás az bálom szóra bírni én is. emeli a zsebkendőt, látom, hogy utca felől nézve eléggé elhanya- — Volt, de az autót eladta az

erősen remeg a kezet golt. De az ajtó mögött tiszta- apuka — így Erzsiké.

Itt ül az asztalnál a nővére ság, rend. Televízió és villanyis. Csitítja — nyugodj meg egy tűzhely árulkodik arról, hogy a

kicsit. Így nem lehet megérteni, amit mondasz. Aztán felém fordul: — Látja, ilyen ez már hetek óta. Teljesen tönkretette a válás és az, hogy elvették tőle a gyereket A gyerek említésére az asszony végre felüti a fejét és szinte kiabálva kérdi; —

Miért szakították el tőlem? Ne- férj italozása ellenére sem volt tétlenül

kém most már senkim sem különösebb anyagi gondja a há- tyos nő”-vel is. Az igazgatómaradt zaspárnak. Ezt bizonyítják helyettes. A gyerekek „Matyó, egyébként az elárvult gyermek- ka” néninek becézik. (Talán a

játékok is: a pedálos kisautó, keresztneve formálódott vala- Hosszú ideig tart, amíg a a babakocsi — mindkettő sok melyik selypítő lurkó száján zsebkendő mögül kibuggyanó száz forintot ér — és egy ak- becézéssé.) félmondatokból összeáll a törté- kora hajasbaba, ami nem sok- net:

Cyy asszony és egy gyetek

Rémlik, hogy az asszony is emlegetett valami olyasmit, hogy a férj eladta a gyerek játékát és italra költötte a pénzt Az autót viszont ott láttam a lakásban. Talán egy másikról van szó, vagy időközben visszavásárolták?

Találkoztam az asz- szony elbeszéléséből már ismert „kérlelhe- szigorú, sima konNéhány éve ment férjhez má- zsikénél. A szekrényben ki- sodszor. Eleinte jól éltek. A mosva, kivasalva sorakoznak a férfi kedvéért magához vette kislány ruhái. Talán több is, azt a hatéves fiút is, aki annak mint egy ilyen idős gyereknek az előző házasságából szárma- szükséges.

, ,, . , _ A keményre vasalt blúz, a

kai lehet kisebb a negyeves Er- sjmara fésült, kontyba csavart

zott Neki nem lehet gyereke. Ezért határoztak úgy, hogy a fiú mellé örökbe fogadnak egy állami gondozott kislányt is, testvérkének.

haj, az okos, világos szemek az első pillanatban valóban a szigorúság látszatát keltik. És az is, hogy minden érzelgősség nélkül beszél arról a másfél • évtizedről, amit a magára ha, .... gyott gyermekek sorsának az

Idős, halk szavú no a járási igazgatásával töltött Pedig gyámügyi főelőadó. Hosszú évek anélkül a bizonyos „anyai szív” óta végzi ezt a munkát, s azóta nélkül egy hétig sem állhatna Körülbelül egy évvel ezelőtt sokféle emberrel találkozott, m helyt senki. hozták el Erzsikét. Mutatja a Higgadt véleményéből kiérző- __ jgen Erzsiké Nehéz ügy.

f

ényképet: dundi, négy év kö- dik, hogy el tud igazodni az Mint a legtöbb örökbefogadás

rüli szőke kislány mosolyog emberi cselekedetek, indulatok __ mondja töprengve. _ Tur

a™- _„ , között. dóm, hogy az asszony szereti.

Az örökbefogadási ^ eljárás — Néhányszor járt nálam a Azt is könnyű megérteni, hogy nem zajlott le mindvégig, pe- házaspár — mondja. — Sze- most, amikor magára maradt, dig- mint mondja — az utób- rintem valóban szerették a gye- nagy szüksége lenne a gyerekül időben többször is kérték. reket. Erzsiké jőltáplált volt, re. Hogy hozzá kösse az éleKözben fokozatosan elromlott s rendesen öltöztették. tét, elűzze a magányosságot,

a házasság. Szerinte elsősorban — Nem az én feladatom dön- Mégsem adhatjuk. Legalábbis azért, mert a férj rendszeresen teni az örökbefogadás kérdésé- ma még nem adhatjuk, italozott, sőt a törvénnyel is összeütközésbe került lopás miatt. Egyre gyakoribbá váltak közöttük a hangos veszekedések Végül válópert indított Néhány héttel ezelőtt volt az első tárgyalás.

Nem sokkal később beállított hozzá a járási gyermekvédelmi felügyelő és azzal a szűk szavú indokkal, hogy ilyen utasítást kapott a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézettől, elvitte a gyereket A másikat, a kisfiút már a válóper megindítása után visszavitte a férj az előző féleségéhez.

Felbukkan az elbeszélésben egy „sima kontyú” nő is, aki a kecskeméti intézettől jött néhány héttel ezelőtt Nyilván környezettanulmányt folytatott náluk. Szigorú volt, kérlelhetetlen. Hallani sem akart arról, hogy otthagyják nála a kislányt. Legfeljebb azután, miután rendezi a körülményeit.

— De hogyan rendezzem egyedül, amikor élni sincs kedvem? Senki sem érti meg, hogy úgy szeretem azt a porongyot, mintha a sajátom lenne?

—■ Szereted az anyukát Erzsiké? — kérdezi az igazgató.

•

A vállalat vezetőségének nagyon jó véleménye van az asz- szonyról. Szorgalmas, ügyes, kétezer forintot keres átlagosan havonta. Magatartása az üzemben kifogástalan.

Akik a férjét ismerték, mindannyian az asszonyhoz haben. Csak beszereztem és továbbítottam az eljáráshoz szükséges iratokat. Sajnos, a hatósági bizonyítvány szerint a házaspár erkölcsi magatartása nem indokolja, hogy rájuk bízzuk egy apróság jövőjét. Elsősorban ezért vitték el a kislányt. Aztán még közbejött a házasság felbomlása, ami természetesen további indok lehet arra, hogy — legalábbis egyelőre — ne kapja vissza az asszony a gyereket ■

— Nézzük meg először Erzsi- [ két — javasolja az intézet igaz- J gatója.

Valóban szép, nyílt tekintetű i kislány, de most — talán az I idegen arc láttán — kissé bá- I tortalannak mutatkozik. Az j igazgató azonban ért a nyelvén, j leguggol hozzá és úgy kérdi:

— Szeretnél visszamenni az anyukához?

A válasz halk, de egyértelmű: — Nem. — Igaz, hogy a következő mondatban már ellentmond az előbbi elutasításnak a kislány, mert kijelenti, hogy szerette anyukáját és apuká- Jiját is.

— A döntő szempont az, hogy biztosítani tudja-e a gyerek jövőjét Jártam nála. Abban a lakásban szinte vibrál a levegő az idegességtől. Érthető. De az ilyen környezet nem alkalmas arra, hogy otthonul szolgáljon egy négyéves kislánynak.

— A gyereket valóban azért vettük el, mert a tanács a házaspár életét erkölcsi magatartását nem tartotta alkalmasnak arra, hogy javasolja az örökbefogadást Lehet hogy ez a vélemény döntően a férj viselkedése, törvénysértő cselekedetei alapján alakult ki. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat a veszekedéseket, verekedéseket sem, amelyek a válópert megelőzték. Erzsiké elmondta nekem, hogy sokat kiabált az apuka az anyukával, sőt verekedtek is.

— Ez a gyerek egyszer már szülők nélkül maradt. Az érzékeny kislány újabb nagy megpróbáltatást nem tud elviselni anélkül, hogy egy életre kiható károsodást ne szenvedne az idegrendszere. Érte kell szigorúnak, tárgyilagosnak lennünk most

Békés Dezső

„Az eras nem lehet konzervatív“

A fejemben tucatnyi kér- ném, a most 83 éves Anna néni,

déssel, s azzal a szándékkal keresem fel otthonában, hogy legfeljebb negyedórát időzöm nála. Felesége — akivel előzőleg a félegyházi kórházban telefonon beszéltem — arra intett, hogy kíméljem dr. Fazekas Lajost. Ugyanis betegen fekszik odahaza.

Különös, a riportanyag megszerzését illetően nem mindennapi eset. A kórház igazgatója, egyszersmind belgyógyász főorvosa, akit fehér köpenyesen az irodájában, vagy a betegei

körében képzeltem el — a lakásán betegágyon fekszik. Magas láza van, az előző nap lepte meg; amikor a megyei tanácsnál az Érdemes Orvos kitüntetéshez gratuláltak, már betegen fogadta a jókívánságokat.

Néhány perc múlva már látom, sablonkérdéseimnek — melyeket hivatásával, s a kitüntetésével kapcsolatban fogalmaztam meg magamban — semmi értelme. S amíg ott ülök ágyánál, nem érzem azt sem, hogy megsértem az illemszabályt, — jóllehet az első negyedórát követi a második, a harmadik, a tizedik... Végül négy és fél órán át társalgunk.

— Dehogy zavar! — szabódik időnként, marasztalva, miközben fekete keretes szemüvege mögül diákos-huncutul csillog a szeme. — Már lejjebb is ment a lázam. Gúnyolódik a hirtelen- jött, amolyan nyári betegsége felett, — s ez az, ami először megnyerő benne.

Aztán alig győzöm az emlékezetemben elraktározni mindazt, amiből megrajzolódik előttem — persze, csak vázlatosan — egyénisége. A véletlen is segít, hogy árnyaltabb legyen a rajz.

Hatul orvos jön a kórházból, megvizsgálni őt, — a főnökét. Azt hiszem, a fiatal orvosnak türelmesebb beteggel még nem volt dolga. Az ötve- nen egy-két éWel túl levő, a huszonhat évvel ezelőtt doktorált igazgató-főorvos nem szól bele beosztottja diagnózisába, legfeljebb egy-két „talán”-nal segíti a baj pontos meghatározását. Ahogy társalognak, látszik: a fiatalember nemcsak főnökét tiszteli benne, s ő csöppet sem érezheti a köztük levő tapasztalatbeli különbséget. Mint a legjobb kollégák, barátok folytatják a diskurzust.

— Mi újság a kórházban? — kérdezi. — Az a bácsi, aki a Gézánál fekszik, bár hatvan valahány éves, jó állapotban van. Meg lehet rajta csinálni. (Valamilyen operációról van szó.)

mikor magunkra maradunk, darabig még ez a témánk: a kórháza.

— Amikor másfél évtizede a fővárosból hazajöttem, mert félegyházi vagyok, a nagyné-;

aki ajtót nyitott önnek, taníttatott ki, ... szóval, a pesti kollegák kinevettek. Elásom magam vidéken? Az első cáfolat: nem kell félórákat autóbuszoz- nom a kórházba és otthonomba, mint Pesten kellett, ahol az Uzsoki úti kórházban dolgoztam. Nem bírom az időfecsér- lést. Itt jóformán a szomszédban van a munkahelyem. A második cáfolat: akkor a megye legmodernebb kórháza volt a miénk. Most már kezdünk ugyan megszürkülni, de még nem korszerűtlen a felszerelésünk. Jobb helyzetben vagyunk, mint más kórház, nálunk a betegek várakozási ideje rövi- debb ... Egyébként, mint igazgató, nagyon szerencsés vagyok. Mind a huszonnégy beosztottam szakorvos. S ami számomra szintén öröm, büszkeség, tizenkilenc szakorvos, s egy osztályvezető főorvos került el tőlünk fg. ország különböző részeibe. Szőnybe, Berety- tyóújfaluba, — és sorolja még, mint akinek szívügye: mi lett egykori munkatársainak, beosztottainak a sorsa.

Orvosi sablon-portréhoz annyi elég is volna, de a dinamikus Fazekas doktoréhoz mindez kevés. Az övénél szükséges még „odarajzolni”: rengeteget tud a világról, az életről általában, s a társadalmi problémákról. Részeire boncolja a jelenségeket, s utána logikus rendben összerakja.

Praktizált — 1947-ig — Romániában, 1956-tól tizennégy hónapon át Koreában, a magyar kórház belgyógyász-főorvosaként tevékenykedett („szép munka volt, mert nehéz volt”), s mint turista, számos országban megfordult már.

A mostani közel-keleti háborúskodásról mint politikus társalog velem, aztán áttér a beatzene, s az op-art művészet értékelésére; majd az irodalomra tereli a szót (miközben felállók, hogy leverjem Fecskémről a hamut, észreveszem: a paplana túlsó szegélyén ott a Nagyvilág legújabb száma), a nemzedékek mondvacsinált és törvényszerűen meglevő ellentétei közötti különbséget elemzi. Félegyháza társadalmi fejlődésének a lehetőségeiről polemizál, s ...

...a végén döbbenek rá: a szálakat a hivatásánál „csomózza” össze. A világ legkülönbözőbb jelenségeinek megismerésével nemcsak a kíváncsiságát elégíti ki, hanem azt is keresi, hogy az összefüggések bonyolultságában az orvosnak mi a feladata, milyen szerepet is kellene játszania.

A többi közt ezeket mondja: „Foglalkozni kellene a társadalmi kórlélektannal is ... Az orvosok véleményének is helyet kellene adni a jogalkotásban, a törvényhozásban... A marxista antropológia is kidolgozásra vár... Mindez miért? Mert megváltoztak az emberi függések, rohamosabb a társadalmi fejlődés, ami mind kihatással van az emberi szervezetre. Az intellektuálisabb élet következménye például, hogy ma már parasztembert is kell gyógykezelni infarktus miatt, noha korábban ez ismeretlen volt a földművelők körében ... Nem, az orvos nem használhatja már a régi sémákat! Nem lehet konzervatív!”

A magyarázat e sokoldalúságára: dr. Fazekas Lajos kommunista. Tagja a városi párt- bizottságnak is.

— örül a kitüntetésnek?

— Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De tudja, ez már kicsit jélzés is, hogy az idő eljár...

És fittyet hányva a lázának, olyan őszintén kacag, hogy elárulja: maga sem veszi túlságosan komolyan az idő múlásáról tett megjegyzését

ÍT. L