Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-08 / 133. szám
1967. június 8, csütörtök S. oldal A nádfedeles pantheon látogatói „Szent a küszöb, mellyen beléptem én, Oh, szent a szalmakunyhók küszöbe!.. Petőfi Sándor költeményéből való az idézet. Nagy költőnk szülőházában, a bal oldali szoba ajtaja felett is olvasható, felnagyított fakszimilében. A magasztalás a szülői ház és az egyszerű lakhelyek iránti hódolat érzését kelti az emberben — s itt, Kiskőrösön, a szerény házikóban, meghatványozódik ez az érzés. Hiszen annak idején Ű, a világirodalom egyik csillaga, a szabadságért nemcsak a lantját pengető, de kardot is fogó lángielkű költő élt itt, lépkedte át e küszöböt. KÁR minden lépésért!, — mondták a tamáskodók, amikor Kecel területén a dömötöri iskola szülői munkaközössége kultúrcsoportot szervezett: Ügy értették, hogy: kár a fellépésért. Műkedvelők ma már ne próbálkozzanak. amikor rendszeresen idelátogat a színház, és számtalan előadást látni a televízióban. A színművészet a hivatásos színészek dolga — hangoztatták. Nemrégiben azonban ünnepélyes keretek között igen lelkes hangulatban zárhatta a sikeres évadot a dömötöriek 25 tagú kultúrcsoportja. A csoport élén Kovásznai Lajos és felesége áll. Mindketten pedagógusok, és nekik tulajdonítható elsősorban, hogy sikerült összefogni és együtt is tartani ezt a jószellemű gárdát. A csoportban egyaránt megtalálhatók a fiatalabb és az idősebb nemzedék képviselőd. Van közöttük szakszövetkezeti tag és iskolai tanuló. TANYÁN, a községtől öt kilométeres távolságra, ahol a színjátszáshoz szükséges kellékek szinte teljesen hiányoznak, a lelkes kultúrmunkások létre tudtak hozni egy olyan kollektívát, amely nem csupán a maga és a szűkebb környék lakosságának művelődési és szórakozási igényeit segített ellátni, hanem eljutott távolabbra is, és alig bírt eleget tenni a meghívásoknak. Az idén például meghívást kaptak a község máMintha szentélyben tartózkodna az ember, úgy érzi, miközben, ki tudja hányadszor már, nézegeti a múzeumnak berendezett négy kicsi helyiségben a Petőfi-relikviákat. Hányán jöttek már el ide a kegyeletüket leróni? A ház gondnoka, Zelf Teréz szerint évente mintegy negyedszázezer a látogatók száma. Általában májusban és augusztusban járnak ide a legtöbben: az év legszebb hónapjában a vizsgákra készülő diákok, az utolsó nyári hónapban pedig az IBUSZsik oldalán elterülő polgárdi tanyavilág iskolájától, s ott is szép sikert arattak. Azután Im- rehegyre látogattak, majd Solt- vadkertre, a József Attila Tsz- be. Hírük tehát ma már messze ér, s ez természetesen újabb lendületet ad a munkájuknak. AZ ÉVADZÁRÓ ünnepen az egyik tag megpendítette, hogy jó volna a keceli kultúrház színpadán is fellépni jövőre. Ez a megjegyzés aztán élénk vitát váltott ki. Mindenkinek eszébe jutott ugyanis a további fejlődés egy lényeges, alapvető feltétele: az anyagiak, a technikai eszközök. Hiszen a nagy színpadon a kecskeméti színházhoz szokott közönség előtt már többre lesz szükség ilyen tekintetben is, mint eddig a tanyákon. Felderült azonban a csop>ort, amikor a helybeli szakszövetkezet párttitkára ígéretet tett rá, hogy a szakszövetkezet segíteni fog. Az ígéretet megtoldotta azzal, hogy a csoport kérését tolmácsolja a község vezetőinek is, s remélhetőleg számíthatnak mind az erkölcsi, mind az anyagi elismerésre. A CSOPORT a nyári munkák idején természetesen nem dolgozik, az előadások és a próbák is szünetelnek. De a most zárult évad sikerei és az elhangzott ígéretek után igen bizakodóan néznek a következő évad elé. P. J: kirándulók keresik fel tömegesen a „költészet templomát”. Nincs az országnak olyan vidéke, de talán nagyobb helysége sem, ahonnan ne lettek volna már itt. És számos külföldi is megfordult a nádfedeles pantheonban. Eddig harminc vaskos vendégkönyv telt meg a látogatók aláírásával, a költő emlékének hódoló megjegyzéseivel. A harmincegyedik könyv tanúsága szerint az idén, május utolsó hetéig, pontosan száz — 12—90 fős — csoport és több ezer magános, összesen mintegy tízezer látogató szívta magába „a költészetei és a történelem levegőjét” az ódon falak között. „Amikor Kiskőrösön járok, mindig megilletődve lépek be sok évszázad legnagyobb költője szülőházába” — írta egy fővárosi látogató. „Nekem, mint külföldinek, különös örömet jelentett, hogy a múzeum megtekintése által bepillanthattam a magyar irodaiam történetébe” — jegyezte a könyvbe németül Ilona Molnár, NDK-beli turista. (A gondnok tájékoztatott: a keletnémetországi hölgy, aki magyar férje társaságában járt itt, valószínűleg sokat tudott már Petőfi Sándorról; az élettársának feladott kérdésekből erre lehetett következtetni.) Hosszan lehetne még sorolni a külföldiek bejegyzéseit: szovjet tisztekét (örülnek, hogy Petőfi életét, akinek a költészetét nagyon szeretik, még jobban megismerhették), a szomszédos országok gyermekeiét, koreaiakét, három ausztráliai testvérét stb. Marija Fortusz, a Nagy Honvédő Háború Lenin-díjjal kitüntetett hőse, aki 1945-ben mint rádiótávirász, részt vett hazánk felszabadító harcaiban (az Alba Regia című filmben Szamoilova színművésznő őt személyesítette meg), nemrég 'Szintén 'ellátogatott ide. Gyöngybetűkkel írt soraival nagyrabecsüléssel emlékezett meg Petőfi Sándorróil és a szovjet—magyar barátságról; „Petőfi nevének hallatára minden magyarnak büszkének kell lennie” — írja egy honfitársunk. A másik szinte felkiált: „Máskor is el kell jönnöm!” Igen: ide nem elég csak egyszer elzarándokolni. Tarján István Fehér foltok nyomában A nagy próba előtt Parkká szépült udvar közepén kis ház, nyitva a veranda ajtaja, csak a belső szobában találunk rá Marikára. A kiskőrösi gimnáziumban azt mondták: szorgalomban, igyekezetben mintaképe az iskolának, Június 15-én lesz az érettségi, arra készül most Pálfi Marika. mos, jókedvű kislány meglepő önbírálattál mondja el magáról: — Sajnos, belőlem hiányzik a szorgalom. Lehettem volna jobb tanuló is, de így csak 3,1“ esre futotta. Most az előkészületek alatt Marikától sok „ragad” rám, ezért is örülök, hogy együtt tanulunk. Pálfi Marika és Andriska Erzsi az érettségi tételeket tanulják, Napi munkaidő; 12—14 óra. Nincs egyedül, ketten kuporognak a rekamién. ölükben könyv. Az elejtett hangokból kiderül: a magyar tételek vannak soron. Pálfi Marika a gimnáziumban sose volt 4,4-esnél rosszabb tanuló. Osztályának KlSZ-titká- rafcént mindig kivette részét a közösségi munkából, Kétszer volt építőtáborban. — Milyen pályát választott? — Földrajz—történelem szakos tanár szeretnék lenni. Ha az idén nem vesznek fel, dolgozni fogok és jövőre ismét jelentkezem az egyetemre. Kedvenc tárgya a földrajz és történelem, nagy része van neki abban a Ligeti Károlyról szóló szakköri dolgozatban, amellyel az iskola az Erkel Diáknapokon aranyérmet nyert. És tanulópartnere, Andriska Erzsi? A tréfára mindig hajlaHálával és szeretettél beszélnek az iskoláról. Talán a búcsú teszi ezt? Hajlamosak volnánk ezt hinni, ám a beszélgetés folyamán kialakult bennünk a vélemény: ezek a fiatalok nagyon reálisan látják az életet Ezért ne féljünk útnak indítani őket. B. Jj A jugoszláv TU műsora 11 CSÜTÖRTÖK 17.05: Hírek. — 17.10: Legkisebbjeink műsora. — 17.55: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Ifjúsági Tribün. — 18.35: Zenei műsor a nézők kívánságára. — 19.00: Ophélia. Szórakoztató műsor, — 19.10: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-hír- adó. — 20.30: Időszerű beszélgetés* — 21.10: Ana és Jenő. Tv-játék. — 22.10: Tv-híradó. 21. A beszélgetés rövid volt, de meglehetősen drámai. Koka kijelentette, hogy Akulovnak munkahelyet kell változtatnia. Megfigyelése szerint a fürdő többi dolgozója ferde szemmel kezdi nézni kapcsolatukat. Nem tanácsos tovább ott alkalmatlankodni, mert rosszul végződhet. Most rettentő óvatosnak kell lenniük. Koka megbeszélte, akivel kellett, Kondrát elárusító lesz egy dohányárus pavilonban. Már holnap adja be a felmondását a fürdőben és ahogy megkapja az iratait, találkoznak egy ismerősével, aki mindent gyorsan elintéz az új helyen... Egy hét múva Kondrát Akulov berendezkedett a Szadovoj körút egyik dohányárus pavilonjában. December 9-én estefelé megjelent nála Koka és a következőket mondta: Holnap a pavilonhoz megy egy ember, aki sző szerint ezt fogja mondani: „Maga nem dolgozott soha a fürdőben? Nagyon ismerős az arca.” Mire Kond- rátnak ezt kell válaszolnia: „Lehet, hogy itt látott engem.” Ezután átadja neki ezt a doboz „Kazbek” cigarettát. Nyikoláj Nyikolajevics megmagyarázta, hogy az illető új ügyfél, de csak amolyan futó eset, áti*azóban van ... Mihaií Tuljev este öt óra tájban érkezett taxival. Bemondta Kondrátnak a jelszót, meghallotta a választ és kért egy doboz „Kazbek” cigarettát. így kapta meg a felderítő központtól az új rejtjelkulcsot. KOKA VENDÉGSÉGBE MEGY Júlia nem látott semmi rendkívülit abban, hogy Koka váratlanul felhívta telefonon, holott ilyet soha azelőtt nem tett, és Júlia sem adta meg neki a telefonszámát. Persze, a számot megtudhatta a tudakozótól is. A beszélgetésben sem volt semmi kivetnivaló, ha számításba vesszük Koka szerepét a dollárhistóriában. — Mi újság? Közös ismerősünk hazatért? — Már rég!... — Minden rendben' — Az nem kifejezés. Remekül sikerült!... — kiállított fel őszinte örömmel Júlia. — Rim- mával együtt olyan hálás vagyok magának Nyikoláj Nyikolajevics! Fel akartuk hívni, vagy felszaladni, becs’szóra, de tudja hogy van, mindenféle dolga akad az embernek... — Magának Júliácska bármit meg tudok bocsátani. Hogy van Rimma? — Köszönöm, ő jól. — És ki nincs jól? — Nem értem magát. — No, csak tréfálok. Magács- ka úgy «hangsúlyozta ezt az „ő jŐT-t, én pedig olyan javíthatatlan szofista-formalista vagyok. Mindig belekötök a szavakba. .. Találkozik Rimmával? — Sűrűn, majd mindennap. — Még mindig kettesben já- rogatnak? — Miért kettesben? Többnyire hárman szoktunk lenni; — Alikkal? — Nem — Júlia zavartan elhallgatott. — Régen nem találkoztam vele. — Hogyan? Befejeződött? — Nem is kezdődött el semmi. Alik nagyon megváltozott. — Rosszabb lett? — Talán inkább jobb. Koka hangos nevetésben tört ki. — Óriási! így volt mindig, így is lesz! Minél szerencsétlenebb egy férfi, annál kedvesebb a nőknek. Mégis, mi történt vele? — Semmi különös. Dolgozik, fordításokon kotlik. Egyszerűen az a helyzet, hogy megváltozott velem szemben. — De véleményem szerint maga nagyon tetszett neki..: — Mit tudom én! Ráadásul azt hiszem gyáva is. — Ez már súlyos érv — szögezte le ironikusan Koka. — Isten áldja Alikot. Beszélgessünk inkább magáról. Hanem ki az a harmadik, aki magukkal jár? Ismerősünk? — Az hát. Hiszen tudja.: — Igen, persze, ugyebár ez a... Hogy is hívják?... Elfelejtettem. — Vlagyimir .: 1 — Igen, igen Vlagyimir. Hogy romlik a memóriám! Micsoda feledékenység! Pedig még a vezetéknevét is mondta ... — Borkov — emlékeztette Júlia. — Vlagyimir Borkov... — Tehát azt mondja, hogy sikeres volt a kiküldetés? — Kolosszális! Hála önnek Nyikoláj Nyikolajevics. — Vigyázzon, mert a szaván fogom! A hála kötelez. Hogy is mondta a költő? Csak szerelemre, meg egy tucat cigarettára vágyom... De én önzetlen vagyok, azonfelül nem dohányzóm és meg is öregedtem. Hanem ugye ez egy kicsit giccsesen hangzik? Júliának úgy tűnt, hogy Koka őszintén elszontyolodott és megsajnálta. — Nagyon egyedül érzi magát Nyikoláj Nyikolajevics? — kérdezte együttérzéssel. — Megszoktam már — sóhajtott Koka. — De néha felhalmozódik az emberben, ráadásul ez az istenverte időjárás is. Bocsásson meg... Mintha csak lerázta volna magáról a hirtelen jött rossz hangulatot, visszatért a tréfálkozáshoz: — Elkenődtem — ahogy ma^ guk mondják... Ne halgasson rám ilyenkor Júliácska. Mondja kedves, mit csinál ma este? — Rimma vár hét órára. — Hol? — Otthon. — Azután? — Traccsolunk, zenét hallga-' tunk. Voiogyát is várjuk. Megígérte, hogy hoz valami olvasnivalót. — Maguk csakugyan hálásak nekem? — Mondtam, egyszerűen nem is tudjuk... — Állj! — vágott közbe Koka. — Ragyogó alkalmuk lesz ezt bebizonyítani. — Hogyan? — Hívjon meg Rimmához, ha magácskának ez nem kényelmetlen. Biz’ isten belepusztulok ma az unalomba ... — Oh, hát erről nincs mit beszélni tovább! Nagyon szívesen Nyikoláj Nyikolajevics, Rimma örülni fog. — Remek! (Folytatása következikj
