Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-23 / 146. szám
1901. Június 85. péntek 9. oldal HA 8 UY Jászszentlászló Póz nélkül, őszintén A Fegyveres Erők kecskeméti klubja a szó szoros értelmében a megzavart méhkashoz hasonlított. Úttörők, KISZ-isták, katonafiatalok, s már deresedé halántékú férfiak topogtak, vizsgalázban égve. A szalonból nyíló szobák ajtaja mögül halk zümmögéssel a morze ABC hangjai, vagy éppen a rádió- technikai ismeretek, a nemzetközi Q-kódex szótagjai szűrődtek ki. S akik a fotelokban ülve, az ablaknál állva várakoztak, vagy éppen a szobákban felkészültségükről adtak számot: egyaránt az MHS megyei elnöksége által rendezett rádió amatőr vizsga résztvevői voltak. Az úttörők Hetényi Istvánt, az MHS megyei rádióklubjának vezetőjét vették körül. Alig sikerült szót váltani vele, pedig amit mondott, az önmagában is sokat ért. — A megyéből 45-en jelentkeztek amatőr rádióadó engedélyre jogosító vizsgára, ultrarövid és rövidhullámú rádió- készülékekből. Az A-vizsgások — ez 10 wattos adó üzemeltetésére jogosít — húszán vannak, közöttük sok az úttörő. A felnőttek közel B-, illetve C- vizsgára jelentkezők már 100 és 250 wattos adóval dolgozhatnak. Eddig a megyében összesen 27 amatőrnek volt adóengedélye, de az év végére szeretnénk elérni az ötven működő adóállomást. Bizonyára sikerül, hiszen a vizsgázók jól felkészültek. S így igaz, hiszen a műszaki vizsgán Pelikán Sándor, a Bányai Júlia Gimnázium most érettségizett tanulója a dipól antennáról rendkívül jó szakmai magyarázatával négyest szerzett. — Itt Kecskeméten az MHSnél rövidhullámú készülékkel dolgozom, s most már megvan a B-vizsgám is — mondta nagy örömmel, amikor kijött a szobából. — Az érettségi? Sajnos, az csak közepesre sikerült — tette hozzá kissé szégyenkezve —, talán a rádiózás miatt, de hiába, ezt nagyon szeretem. S Pelikán barátunk előtt van még egy akadály, amelyet szeretne sikeresen venni: a sorozás. Remélhetőleg kiváló rádiósa lesz a néphadseregnek. Az egyik szobában zajos vita folyik. Győrök Imre jászszentlászlói általános iskolai tanár — aki egyébként B-vizsgát tett — néhány felnőtt korú amatőrrel az adók teljesítményének növelését tárgyalta meg, — Miért lettem amatőr? Nos, a tanulóim miatt. Egyik alkalommal a gyerekeket morzéra tanítottam, s velük építettünk egy adót. Azóta szabad időmben a gyerekekkel együtt tanulunk. A múlt évben 25 wattos adót építettünk az iskolának, s tavaszra én is elkészítettem a sajátomat. Eddig már 325 összeköttetést létesítettem különböző országok amatőrjeivel. A gyerekek? Jobban tanulnak, hogy rádiósok lehessenek. Most nemrégiben 15 fiút vizsgáztattam morzéből, s közülük négy kiváló lett, ők lesznek az iskola adójának, a HA8UY-nak operátorai. A szalonban halk zsongásban olvad össze a nemzetközi hívójelek, a Q-kódex ismétlése, a rádiótechnikai és készülékismereti szakkifejezésekkel. Gyerekek és idősebbek, e nemes és szép szenvedély szerelmesei az önként vállalt nagy feladatról készülnek számot adni... Gémes Gábor A bíráló bizottság a Berkes Ferenc Irodalmi Színpad előadása után a női főszereplővel is foglalkozva külön kiemelte, hogy szerepét póz nélkül, őszinte érzésekkel mondta el és ezért a csoporton belül arany éremmel jutalmazzák. Tizennégy irodalmi színpad szerepelt a gyulai Erkel Diáknapokon és valamennyi között a „Berkest” találták ismét a legjobbnak. Ismét — t mondjuk, mert ugyanez megismétlődött már egyszer Kecskeméten és Halason is, az irodalmi színpadok megyei fesztiválja ‘alkalmával. Az előadott mű: Zelk Zoltán: Sirály című oratóriuma. A női főszereplő: Kassai Mária III. éves SZÖVOSZ technikumi hallgató. Kedves, csinos kislány, aki talán maga csodálkozik legjobban, hogy őt külön kiemelte a zsűri. — Negyvenketten vagyunk az együttesben, valamennyien lányok, nincs itt külön érdeme senkinek — mondja. — Ez az oratórium valóban kollektív munka, mindenki megdolgozott a sikerért... Szívesen beszél a „darabról”- hiszen jelentős sikerek kötődnek hozzá. — Először Brechtet akartunk betanulni, de aztán mégis csak ezt választottuk. Megrázó, nagyon szép költői munka, amelynek az előadása sem könnyű, hiszen 42 szereplő 20 percen át mondja — variációkkal persze — a szöveget. Én a költő mondanivalóját mondom el, mikor börtönben volt és ez alatt meghalt a felesége. Kassai Marika nem kecskeméti kislány, Rakamazra való, a Tisza mellé, Szabolcsba. A SZÖVOSZ technikumban tanul és ha végez, — úgy tervezi — visszamegy a faluba. — Mielőtt idekerültem a technikumba, nem foglalkoztam versmondással, verssel is alig. Az első évben mint közönséges tag, bekerültem a csoportba, aztán egyre jobban megszerettem a verset. — Ha majd hazatérek a falumba, megszervezem otthon is az irodalmi színpadot. Rakama- zon már kialakult a népművelésnek egyfajta formája, de van még azon mit javítani, vagy legalábbis Segíteni. Mindenesetre a debreceni tanítóképző népművelés szakára beiratkozom majd. Rendes hallgatónak főiskolára nem mehetek, mert sokan vagyunk testvérek, kell otthon a kereset... A gyulai Erkel Diáknapokon szerzett aranyérem ezeket a szép törekvéseket is takarja. Nem véletlen az, hogy 14 irodalmi színpad közül éppen ők vitték el az aranyat: szorgalmas, szívós, kitartó munka előzte meg a sikersorozatot. Marika kívülről tudja annak a levélnek a szövegét, amelyet a Népművelési Intézettől kaptak nemrégiben. Az áll ebben a levélben: számítanak rá a Népművelési Intézetben, hogy a Zelk-oratóriumot az ország minden részéből összesereglett népművelési szakemberek előtt is előadják majd a „Berkes” tagjai. Olyan jól, olyan szépen tudják előadni, hogy az egész országnak tanulságára kell lenniük. Erre kötelezi őket az aranyérem is. B. J. 11 jugoszláv műsora fentek 17.25: Híreit. — 17.30: Gyermekműsor. — 17.55: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Táncoljunk. — 19.05: Panoráma. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv- híradó. — 20.30: Hirdetések. — 20.38: Játékfilm. — 22.08: Tv-hiradő. — 22.30: Zenekari hangverseny. Egy kis elővizsga hangolvasásból. Hetényi István felügyeletével Zentai Imre — aki C vizsgát tett — néhány betűcsoportot „pörgetett” le az egyik juniornak. 34. — Magával nagyon veszélyes kapcsolatba kerülni. Maga va- lutaűzér, de bocsásson meg: öreg ember. Én pedig fiatal vagyok, jó mérnöknek tartanak, előttem az élet. Tehetséges szakember egy számozott gyárból jobb, ha nincs kapcsolatban valutaűzérekkel. Koka arra gondolt, hogy főnökének alighanem igaza volt, mikor a karrierrel kapcsolatos véleményét fejtegette. Nem vette tudomásul a sértegetést: — Annak, amit ajánlottam, semmi köze a valutához. Abban pedig, hogy öreg vagyok, igaza van. — Nem volt szándékom megsérteni — nézett ki a sötétbe Borkov. — Nem tesz semmit. Sajnálom, hogy visszautasít. Szolid keresetre tehetett volna szert. — Mondja meg őszintén: tiszta ügy ez? — kérdezte Borkov. Koka elmosolyodott. — Nézze, a pénzt nem stanicliban adják az önkiszolgálóban. — Miből állna az én munkám? — Mérnök, nem? Kár volna zsebtolvajnak kitanítani. Borkov felvonta a szemöldökét: — Mindjárt kitalálom. Ha tehát törvénybe ütköző a dolog, akkor nem marad más hátra, mint hogy sperhatnikat kell csinálnom... — Ne legyen ennyire pitiáner. Betörőkkel nem paktálok. — Csak nem azt akarja mondani, hogy valami maszek tervezőirodája vagy illegális gyára van? — Valami ilyesmi — vágott titokzatos képet Koka. — És miféle feladataim lennének? — A részletekről egyelőre nem nyilatkozom. — No, de rám éppen a részletek miatt van szükség? — Igen. Meggyőződésem, hogy éppen maga az az ember, akire rá lehet bízni ezt az ügyet. A szobából, ahonnan vidám asztaltársaság zaja hallatszott, kinézett Júlia. — Vologya! — kiáltotta. — Nem szégyelled magad? Már egy őrá ja kimentetek. Gyorsan fejezzétek be a cigarettázást! — Később folytatjuk? — kérdezte halkan Koka és karon- fogta Borkovot — Lehet — felelte Borkov. — Felhívom a napokban. — Jó. Este, minél később .. Koka akkor hagyta ott a társaságot, mikor a jókedv a tetőfokára hágott... Január 23-án, csütörtökön este, kilenc óra tájban Koka egy nyilvános telefonfülkéből felhívta Borkov lakását. — Azt gondoltam már, hogy elállt a tervétől — mondta Borkov. ' — Ugyan, dehogy! Éppen ellenkezőleg — kiáltott fel Koka. — Akkor rajta, pakoljon ki. — Ez nem telefontéma. Felmehetek most magához? — Jobb lenne másutt. — Akkor találkozzunk valamelyik étteremben. — Ma nem tudok elmenni lumpolni — mondta határozottan Borkov. — Nálunk holnap reggel fontos értekezlet kezdődik, jó formában kell lennem. — Mikor zavarhatom ismét? — Amikor magának megfelel .. Két nap múlva, amikor felhívta, megint tagadó választ kapott. Ekkor azért nem találkozhatott vele Borkov, mert Rimma ült nála. Január folyamán Koka még két kísérletet tett, de Borkov továbbra is az orránál fogva vezette. Az öreg már nagy kedvet érzett hozzá, hogy beszünteti az eredménytelen cselezgetéseket és elkapja Borkovot a grabancánál fogva a brüsszeli emlékekkel. Elhatározta, hogy még egyszer és utoljára felhívja. Ekkor Borkov egyszerre csak beleegyezett a találkába. Megadta Kokénak a barátja címét, azzal, hogy ott kényelmesen tárgyalhatnak. A megadott órában Koka megérkezett a Bolsaja Gruzinsz- kaja utcába, megtalálta a házat és felment a sötét, szűk lépcsőházban a harmadik emeletre. Az ódon házban nem volt lift. Kiszuszogta magát, kétszer csöngetett, a megbeszélés szerint Borkov maga nyitott ajtót. A találkozó hosszúra nyúlt és Koké teljes megelégedésére fejeződött be. Először zúgolódott, amiért Borkov ilyen sokáig és feleslegesen húzta az időt. Erre Borkov szemtelenül azt válaszolta, hogy ellenőrizni akarta, menynyire komolyak a szándékai. — Arra gondoltam, hogy csak úgy belelkesedett, aztán majd meggondolja magát Koka erre megdicsérte Borkov számító, józan gondolkodását. Még azt is mondta, hogy Borkov méltó partner, irigylendő fiatalsága ellenére is. — Azt nem tudhatja, milyen partner lesz belőlem — legyintett Borkov. — Mondja, hallgatom ... Koka bőrtárcát vett elő a zsebéből, kotorászott benne és kihalászott egy, még a cári pénzverdében készült arany tízrubelest. Megforgatta az ujjai között, feldobta a levegőbe, elkapta, gyönyörködött benne. Lehet, hogy ebben a pillanatban eszébe jutott távoli ifjúsága, a banditák a Tatarszkaja állomáson, apja szeretőjének nehéz zsákja, az a rövid idő, amit a mahnoisták között töltött és az álnok francia nevű, vologodszkiji kiejtésű odesszai nőcske... Végre Borkovra nézett. — Mindenekelőtt szükségem van a szakvéleményére. Fogja csak. Nézze meg jó alaposan. Borkov kezébe vette. — Egy tízes. — Maga olyan fölényesen mondja ezt, mintha naponta váltana fel száz aranyat tízrubelesre. — Először tartok a kezemben ilyet. (Folytatása következik)
