Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
i oldal 1967. Június 18, vasárnap Dörmögés az üres teraszon Kecskemét nem bővelkedik korszerű vendéglátóhelyekben — tisztelet a kivételnek —, ezért is szomorú látvány a berendezés nélkül ásító leninvá- rosi étterem-cukrászda. S még sokáig áll üresen a drága pén- »*n épült létesítmény — a beruházás összege megközelíti a 3 millió forintot — hiszen a berendezés egy része csak szeptemberre készül el. Vajon miért? Hiszen annak idején az illetékesek azt ígérték, hogy május végén, illetve június elején már fagylaltoz- hatunk, feketézhetünk a csinos teraszon. Azért, mert mint oly sokszor mostanában, közbejött egy „apróság”; a múlt év decembere helyett, idén májusban adta át az épületet az CM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. E késedelem pedig igen alkalmas indokul szolgált a Budapesti Kereskedelmi Asztalos- és Lakatosipari Vállalatnak ahhoz, hogy egészen szeptemberig kitolja a berendezés elkészítésének és felszerelésének a határidejét. Felelősségre vonást nem kell sürgetnünk — már megtörtént. A megyei építőipari vállalat több mint százezer forint kötbért fizet. Az üzembehelyezés határidejének az előbbre hozását kérni is felesleges, hiszen a bel- és külföldi megrendelésekkel túlterhelt budapesti cég megígérte már, hogy „mindent elkövet...” Nincs más dolgunk tehát, mint halkan sirdogálni afölött, hogy kiesik sok százezer forint értékű áruforgalom, szeptemberig holt tőke marad a beruházásra fordított összeg- s nem enyhítik itt éhüket, szomjukat a leninvárosiak, illetve a nemzetközi főútvonal vándorai? Bizony sokkal többet nem tehetünk. Legfeljebb annyit, hogy — ki tudja hányadszor? — megállapítsuk: ha a beruházás lebonyolításában részt vevők mindegyikének komoly anyagi gondot okozna a késedelem, bizonyára nem kellene ennyit várnunk a vendéglátóhely átadására. Most ugyanis még az a helyzet, hogy az államtól kap ajándékba a megyei vendéglátóipari vállalat egy komplett üzemet. Az ajándékot sürgetni semmi módon nem tudja. A beruházás gazdájának, a Beruházási Irodának inkább csak erkölcsi kérdés a határidőre való befejezés, az étterem üzemeltetéséhez anyagi érdeke nem fűződik. (Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy eddig bármiféle mulasztás terhelné a beruházás lebonyolításával kapcsolatban.) Továbbmenve: igaz, hogy az ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnak százezer forint is veszteség, de attól például nem kell tartania, hogy — mint késedelmeskedő kivitelező — hitelét veszti és munka nélkül marad. Végül: a berendezés szállítójának sem lehet túl nagy szükség arra a néhány százezer forint termelési értékre, amit a kecskeméti munka hoz nekA, No de majd másképpen lesz ezután — reméljük. És e reményre van is okunk. Mert ha annak a vállalatnak a pénzéből épül majd az étterem, amelyik használja, és így a beruházás költségének a megtérülése elsőrendű anyagi érdeke lesz, akkor nyilvánvalóan mindent elkövet annak érdekében, hogy olyan megbízható kivitelezőt találjon, akire számíthat. Csakhogy szűk az építőipari kapacitás és ezért az új gazdaságirányítási rendszerben sem igen lehet majd válogatni — hallom az ellenvetést. Hát bizony, ma még szűk, de kérdés, hogy meddig lesz az. Különben „ellenvetni” könnyű, jól és pontosan dolgozni nehéz. Márpedig most erről van szó. Ez hiányzott a leninvárosi étterem építkezésénél, és ha hiányzik a jövőben is. akkor — önmagában — nem hoz változást semmiféle reform. Erre akár ihatunk is egy duplát. Mert azért van hol inni — hálistennek. Békés Dezső 7 Ösztöndíjak — perlekedések MEGYÉNKBEN is több olyan termelőszövetkezet, ipari üzem működik, amely társadalmi ösztöndíjra vonatkozó szerződést kötött egy-egy, az ország különböző egyetemén, főiskoláján tanuló fiatallal. Ennek a szerződésnek az a lényege, hogy a vállalat, vagy a helyi tanács havonként meghatározott ösz- szeggel támogatja az egyetemistát, s ennek fejében a diploma megszerzése után az új szakember köteles az ösztöndíjat folyósító gazdasági egységnél dolgozni, szaktudásával segíteni a termelést, a munkaszervezést. Ennek az ösztöndíj-rendszernek több évre visszanyúló hagyományai vannak az országban, s így megyénkben is. Négy évvel ezelőtt, 1963-ban már rendelet szabályozza a szerződő felek jogait és kötelességeit. Mégis sok vita adódik egy-egy vállalat, termelőszövetkezet, vagy községi tanács és a szakemberjelölt között. Amikor ugyanis az ösztöndíjas kézhez kapja a diplomát. már nem akar a kis faluba, tsz-be menni, hanem városba, nagyobb ipari üzembe vágyakozik. Ilyenkor aztán a négy, öt év alatt folyósította összeg körül per'ek°dés kezdődik. Találkozunk azonban az ellenkezőjével is, amikor a fiatal orvos, mérnök hajlandó lenne elfoglalni az állást, de a tanács, tsz türelmetlensége, bizalmatlansága miatt megromlik közöttük a viszony és a perben már haragosként állnak egymással szemben. Az elmondottak illusztrálására két ügyet választottunk ki a kecskeméti járásbíróságon. A KECSKEMÉTI Konzervgyár 1961. június 6-án kötött társadalmi ösztöndíj-szerződést Sz. J-vel, aki a szegedi egyetemen vegyésznek készült. A megállapodás szerint a fiatalember tanulmányai befejezése után köteles négy évig a konzervgyárban dolgozni. A gyár pedig segíti tanulásában, hogy ne legyenek anyagi gondjai. Sz. J. egyetemi évei alatt az üzemtől összesen 25 950 forintot kapott, s a szerződésnek megfelelően 1965. július 22-én munkába állt. Egy évvel később azonban már azt kérte, hogy munkaviszonyát hozzájárulással szüntessék meg, mert a vállalat nem biztosított neki olyan munkakört, ahol az egyetemen tanultakat hasznosítani tudta volna, s mint vegyész a következőkben sem 'átia biztosítva szakmai továbbfejlődését az üzemben — mondta indoklásképpen, Túl a nehezén A nagyipar „áramkörében“ Kunszenlmikiés A Villamos Állomásszerelő Vállalat ez év elején vette át a Kiskunhalasi Vastömegcikkipari Üzem kunszentmiklósi telepét, Az emberek azt hitték: csupán a cégtábla változik, minden marad a régiben. Hamarosan kiderült azonban, hogy az új gazda új korszakot jelent. A Vastömegcikkipari Vállalat idejében 8 millió forint volt az évi termelési értékük, 1968-ra 22 milliót írt elő a központi terv. Megváltozott a gyártmány is: Autóbuszülések helyett nyolcféle típusú transzformátorállomást („vasházakat”) nagy- és kisfeszültségű elektromos elosztó berendezéseket készítenek. * — Néhány műszaki vezetőt, szakmunkást és engem küldött csak az anyavállalat az átszervezéskor — mondja Katona József üzemvezető. Csaknem változatlan létszámmal, 128 dolgozóval kellett megkezdenünk a közel háromszoros értékű termelést. Ráadásul hátráltattak bennünket az építők, késtek a csatornabővítéssel. Alaposan elmaradtunk az első negyedévi tervteljesítéstől. De aztán ösz- szerázódott a kollektíva. Második negyedévi vállalásainkkal már nem lesz baj. A hosszú szerelőcsarnokba érünk, egyengető kalapácsok, köszörűk harsány zöreje, lángvágók sistergése nyomja el a szavakat. Két műszakban dolgoznak, tizenhat órán át szakadatlanul villódzanak a hegesztés fényei. A brigádok többsége lakatosmunkát végez, a berendezések lemez- és szögvas- alkatrészeinek méretezését, ösz- szeállítását. A kábeleket, tekercseket, szigetelőelemeket villanyszerelők, elektroműszerészek állítják be. — Sajnos, szakmunkáshiány- nyal küzdünk — folytatja az üzemvezető a csöndes készáru- raktárban. — Állandóan van felvétel, de inkább csak segédmunkások jelentkeznek. Egyelőre — legalább is részben „házon belüli” képzéssel próbálják pótolni a hiányt. Tanfolyamot indítottunk a szakképzetlen hegesztők részére. Lakatos és villanyszerelő szakmában ipari tanulóink is vannak. A pártszervezet titkára. Németh István is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Olyan fiatal, hogy hogy érdemes maradni, vállalni kell az újat, a korszerűbbet. A kereset javult, a kedélyek is fokozatosan megnyugodtak. Nemrég hat brigád bejelentette, hogy bekapcsolódik a szocialista címért folyó versenybe. Nem kis dolog ez Kunszentmik- lóson. A gyáregység egyik legkorszerűbb munkaeszköze a nagy teljesítményű ponthegesztő. (Kovács János felvétele.) inkább KISZ-titkámak hinné az ember. — Fiatal az egész üzem. Jövőre nyugdíjba megy egy szaktárs, utána hosszú évekig nem lesz nyugdíjasunk. Talán a kedvező átlagéletkor magyarázza, hogy aránylag gyorsan átváltottunk a nagyüzemi követelményeknek megfelelő munkára. Nem látszott pedig könnyűnek. Amíg nem szoktuk meg az új gyártmányokat, átmenetileg csökkentek a fizetések. Pánik- hangulat fenyegetett, sorra kérték ki a munkakönyveket. Sok rábeszélésbe került, amíg meg tudtuk győzni az embereket, Ügy látszik tehát, neme;. ' a cégtábla változott. Az üzem jelentősége több annál, hogy kitűnő transzformátorokat gyárt. Az átszervezés egyik napról a másikra a nagyipar „áramkörébe” kapcsolta be Kunszentmik- lóst, amelynek múltja úgyszólván csak a régi. rideg pásztorélet emlékeit idézi föl bennünk. A község iparosodik. Jövőre valószínűleg a Csepel Autógyár kihelyezett telepe i$ megkezdi működését. A lakosság örömmel fogadja a létesítményeket, hiszen ezernél többen járnak föl dolgozni Budapestre. Napi száz kilométeres vor '.tozástól kíméli meg őket a heiyi munkaalkalom. A konzervgyár nem volt hajlandó elengedni Sz. J-t. Ennek ellenére a fiatal vegyész 1966. augusztus 2-i határidővel felmondott és „Kilépett” bejegyzéssel a munkakönyvében máshol helyezkedett el (mellesleg a gyárban ekkor már 1800 forint volt a fizetése, új helyén pedig több. mint 2300 forintot kapott). Ezt követően jogosan perelte tehát a vállalat, s azt kérte a bíróságtól, kötelezze Sz. J-t 18100 forint visszafizetésére, leszámítva az egy évnek megfelelő 7850 forintot. A tárgyaláson a konzervgyár bebizonyította, hogy a fiatal szakembert képzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatta. Az egy év alatt például 29 dolgozatot írt Sz. J., s ezek egy-egy mérnöki, vegyészi feladat megoldásával voltak összefüggésben. A bíróság végülis megállapította: szerződésszegést a fiatal vegyész követett el azzal, hogy a kikötött négy év helyett csupán egy évet töltött a Kecskeméti Konzervgyárban, s így kötelezte Sz. J-t az említett 18100 forintnak havi 500 forintos részletekben való megfizetésére. ELLENKEZŐ előjelű döntéssel végződött az a per, amelyet a Csengeri Községi Tanács V. B. (Szabolcs-Szatmár megye) indított dr. P. I. ellen, s azt kérte a kecskeméti járásbíróságtól, kötelezze a fiatal orvost, hogy fizessen vissza 45 350 forintot. A társadalmi ösztöndíj-szerződést 1960 áprilisában kötötte a tanács vb az akkor egyetemre induló P. I-vel. Megállapodtak abban, hogy ahány évig folyósítják a pénzt, annyi évet köteles az orvos majd a községben dolgozni. A jelölt 1966-ban végezte el Budapesten az egyetemet. Elhelyezkedése előtt az egyetem dékáni hivatala levélben fordult a Csengeri Községi Tanács V. B-hez. s kérdezte, hogy igényt tartanák-e P. I. munkájára, egyben tájékoztatták a község vezetőit, hogy az egyetem elvégzése után az orvosoknak két év kötelező szakmai gyakorlatot kell folytatni. A tanács vb 1966. július 13-án azt válaszolta a dékáni hivatalnak, hogy a szakmai gyakorlat befejezése után várja a fiatal orvost. Dr. P. I. diplomával a zsebében szakmai gyakorlatra a Kecskeméti megyei Kórházhoz került, de a csengeri tanács — érthetetlen módon — 1967. április 24-én pert indított ellene, mond. ván, hogy nem tartotta be a szerződést, mert az oklevél megszerzése után nem volt hajlandó elfoglalni a községi orvosi állást, s ezért fizesse vissza a 45 350 forintot. A kecskeméti járásbíróság — teljesen indokoltan és jogszerűen — elutasította a csengeri tanács vb keresetét, mint korai kérelmet. Az orvos ugyanis hajlandó Csen- gerre menni, de a két év kötelező szakmai gyakorlatot le kell töltenie. Bár a tanács vb kérhetett volna felmentést az Egészségügyi Minisztériumtól P. I. részére, de ezt nem tette. AZ ELMONDOTT esetekből kiderül, hogy bármelyik fél türelmetlensége, a másik iránt tanúsított bizalmatlansága milyen következményekkel járhat. Az ösztöndíjakról szóló szerződéseknek is — mint minden más megállapodásnak — a kölcsönös bizalom, egymás megbecsülése ad egészséges tartalmat. G. S, De jól járnak a telepítő üzemek is. Ügyes, megbízható, szorgalmas munkáskezeket találnak a Kiskunságion. Sz. J. Megyei tanácselnökök értekezlete A Parlamentben dr. Dallos Ferencnek, a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének elnökletével értekezletet tartottak a megyei, a fővárosi és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei. Ilku Pál, művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, vitaindító referátumában hangsúlyozta, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében kulturális kérdésekben is megnő a tanácsok hatásköre és felelőssége. Az elfogadott elvek szellemében a megyei tanácsok döntenek például a különböző oktatási intézmények fenntartásának, működésének számos kérdésében. A végrehajtó bizottságok ellenőrzik majd, hogy területükön helyesen és hiánytalanul érvényesülnek-e művelődéspolitikánk elvei, országos céljai, figyelembe véve a helyi adottságokat. Lényegében tehát közvetlenül felelnek az iskolák oktató-nevelő munkájáért, s megnőnek a népműveléssel, a filmforgalmazással, a színházakkal' kapcsolatos feladataik is. A tanácsi hatáskör bővülésének megfelelően átalakul a Művelődésügyi Minisztérium irányító, segítő tevékenysége. Ilku Pál a továbbiakban beszélt az iskolareform végrehajtásának néhány kérdéséről
