Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
Hogy volt régen? €l Kodály Zoltánra emlékezünk Kecskemét hosszú eseménysorozattal adózik ebben az esztendőben nagy szülötte emlékének. A program első nagyszabású eseménye a holnap, május 8-án lezajló Éneklő Ifjúság Napja. A távirati irodák híreiben naponta találkozunk Kodály Zoltán nevével. Itthon tucatnyi nagyvárosban hangversennyel, előadással emlékeztek meg a nagy halottról. A legnagyobb szabású külföldi megemlékezéseket Tokióban, Becsben. Londonban Párizsban, Rómában tartották..: A Kodály Zoltánról szóló cikkek, tanulmányok felsorolását megkísérelni reménytelen feladat volna. Itthon és külföldön mindenütt tisztelegtek emléke előtt. Mérhetetlenül gazdag szellemi hagyaték maradt utána, amelyet alaposan meg kell ismernünk, hogy ebből a rengeteg energiából minél többet hasznosíthassunk hazánk és az egyetemes kultúra javára. A gyász napjai után ezzel áldozhatunk legméltóbban emlékének. Szülővárosa, Kecskemét igényt tart rá, hogy e feladatban oroszlánrészt vállaljon. A városi tanács művelődésügyi osztálya terjedelmes anyagot gyűjtött már össze eddig is a tudományos feldolgozás, megőrzés és kiállítás céljából. Itthon és külföldön kiadott könyvek, kották, hanglemezek, több mint ezer újságcikk, rengeteg mikrofilm, fénykép, meghívó, műsorfüzet, falragasz és kézirat, néhány képzőművészeti alkotás, levél, magnetofonfelvétel sorakozik a polcokon. Az anyag érdemes arra, hogy mielőbb a nyilvánosság elé tárják, bemutassák a hazai és külföldi látogatóknak, hozzáférhetőtvé tegyék a kutatás számára. A tanács tervei között Kodály Zoltán emlékének ápolásában fontos helyet foglal el ez a program. Mintegy szimbólum, hogy Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában legelőször a daloló, éneklő fiatalok idézik munkásságát a holnapi ünnepen. A jövő nemzedék emlékezik, a fiatalok, akiket annyira szeretett. Mi pedig az itt következőkben azzal szeretnénk hozzájárulni az ünnephez, hogy a gazdag anyagból adott válogatással jelezzük, mennyire túlnő hazánk határain Kodálv Zoltán életművének jelentősége és szólunk azokról is, akik elismerésre méltóan termékeny csendben tevékenykednek tovább a Tanár úr által megfogalmazott célért: „Legyen a zene mindenkié!” A Tanácsköztársaság ki- " kiáltása után néhány nappal hangversenyt hirdetett a kecskeméti direktórium. Az „új közönség” lelkes tapssal köszöntötte Vásárhelyi Zoltán h e- gedűművészt Tíz esztendő múltán a hírős város éneklő ifjúságát és Vásárhelyi Zoltán karnagyot csupa felsőfokban dicsérték a helyi, fővárosi és külföldi újságok. Ismeretes, hogy a nagy nemzetközi kórusfesztiválokon milyen kiválóan szerepelnek a magyar énekkarok. „Könnyű nekik — mondogatják a külföldiek — ahol olyan szerzők élHálával tartozunk Hazafi, zeneszerző, tanítómester — életére és életművére mindig is így tekinthetünk, hazájának és hazája hagyományainak színpompája és formagazdagsága tükröződik bennük. A még mindig fáradhatatlanul tevékenykedő és mindig elbűvölő ember hazájának és az emberiségnek három élő emléket hagyott hátra: kompozícióit. Bartókkal közösen végzett kutatómunkájának eredményeit, amelyek nemcsak a magyar folklórra vonatkoznak, hanem Közép-Európa keleti részére. És bizonyára nem utolsó sorban a gyermekek zenei nevelésére kialakított oktatómódszereit, amelyeket hazájában immáron száz iskolában alkalmaznak és már más országokban is kezdenek meghonosítani. Ezen kívül nem szabad elfeledkeznünk arról a sok zenészről — szólistákról, karmesterekről, komponistákról — akiket bátorított és tanított. Mi valamennyien, akik zenélünk, valamint, akik a zenében örömüket lelik, soha nem szűnő, maradandó hálával tartozunk neki. 1965. április. Yehudi Menuhin nek és alkotnak, mint Bartók, Bárdos és ahol olyan tudós tanár oktatja a főiskolán a leendő karvezetőket, mint Vásárhelyi Zoltán. Mindezek mellett megbecsült zeneszerző is. Kórusművei, hangszeres kompozíciói gyakran hallhatók a rádióban és a hangversenytermekben. Már 1949-ben Kossuth-díjat kapott, érdemes művész és a Pro Arte-díj kitüntetettje... ... Csendesen, szerényen ül a városi tanács elnökhelyettesének szobájában. A vendéglátók a nagynevű művésznek kijáró tisztelettel és ugyanakkor a földit megillető közvetlenséggel köszöntik. Vásárhelyi Zoltán itt született Kecskeméten, és 16 évig itt tanított. Amikor a fővárosba került, munkásénekkarokat vezetett. Ez abban az időben félreérthetetlen állás- foglalás volt. L| őst azért hívtuk, mert jö- * * vőre ünnepeljük Kecskemét fennállásának 600. évfordulóját. Vásárhelyi Zoltán figyelmesen hallgat, elmosolyodik, a szeme körbejár a jelenlevőkön. Az ablakon benéznek a kecskeméti tornyok. Amikor befejeztük, megszólal: — Jó itt nálatok. Hívtatok, szívesen jöttem. Ami tőlem telik. megteszem; Fehér Sándor elnökhelyettes azt fejtegeti, hogy voltak bizony mulasztásaink, nem használtuk eddig eléggé a haladó H hagyományokban meglevő szellemi energiákat. Ezt az alkalmat szeretnénk felhasználni arra, hogy megkérjük városunk barátait, támogassanak bennünket. Számítunk Vásárhelyi Zoltán tevékeny közreműködésére is. Szeretnénk, ha ő vezényelné a Psalmus Hungaricust. Egyszersmind bízunk abban is, hogy tanácsaival, buzdításával énekkaraink két-három év alatt megközelíthetik a régi, városi dalárda színvonalát.! A vendég közbe-közbe bólint. Pedig nem kis áldozat munkában, időben, amit kértünk. ogy a „nehezén” ilyen szerencsésen túlestünk, örömmel hallgatjuk Vásárhelyi Zoltán közvetlen szavait régi kecskeméti élményeiről. Szemmel látható élvezettel eleveníti fel a múltat. Lássuk csak, milyen is volt akkoriban a kecskeméti zenei élet: — Mi szólaltattuk meg először magyarországi színpadon Purcell Dido és Aeneasát, angol nyelven. Hanem a kottavásárlásra nem kaptunk valutát. Végül is libát, pulykát küldtünk cserébe a partitúráért. .. A bemutatón aztán tucatnyi fővárosi kritikus, muzsikus is részt vett, S ott volt valamennyi előadáson Sergio Failoni, az Opera világhírű karnagya,.. Hát ilyen volt Heltal Nándor Tanítónk szellemében A nagy tanítómester hűséges fáklyavivői több mint három évtizeddel ezelőtt lobban- tották fel a lángot Kecskeméten. A pislogó fény csak a fel- szabadulás után válhatott mindent elsöprő futótűzzé és az addig csak botorkáló úttörő tanítványok immár kibontott zászlóval állhatták mély zenei műveltséget áhító népünk elé. Vásárhelyi Zoltán, a helyi tanítványok legjelesebbike már korán fémjelezte az utat: alföldi Éneklő Ifjúsági Napokat kezdeményezett, amikor a Mester gyermekek számára írott kórusaiban első ízben fürödhetett meg a város közönsége. Az akkori Városi Dalárda (a mai Bartók Kórus) ősbemutatóinak méltató kritikái az egész ország olvasó közönségét az „új muzsika” felé irányította. Vásárhelyi a környéki népdalgyűjtés lehetőségeit is a maga példájával vetítette az őt követők elé. Most, hogy Kodály Zoltán személyes irányításával már nem publikálhatja magyarságunk nagy nemzeti kincsét, a népzenét, nekünk, a tanítványoknak kell szellemi végrendeletének útmutatásait továbbvinnünk a megvalósulás felé. „Kívánom, hogy hamvaim majd tovább termékenyítsék a kecskeméti homokot” — mondta húsz évvel ezelőtt. Ennek a csodálatos humusznak élesztő ereje kötelez bennünket arra, hogy szelleméhez híven a nagy örökséget kamatoztassuk a jelen és utókor számára. Aprópénzre kell váltanunk tanait és azokat konkrét zenei nevelési feladattá kell tennünk. Hogyan? Vissza kell szereznünk a tanuló ifjúságunkat még nem oly régen lázban tartó, évenként megrendezendő szolfézs-versenyek rangját, egyben szerveznünk kell népdaléneklési versenyeket és „szép magyar kiejtés” vetélkedőket. A magyar népzene intonációjából fakadó neoklasszicista műzene megértéséhez, élvezetéhez ez az út vezet a legközvetlenebbül, s ifjúságunkat rá kell ismét irányítanunk. Az ünnepi fesztiválok hangulatát sugárzó éneklő ifjúsági koncerteket életre kell keltenünk. Nagyobb terrénumot kell keresnünk és találnunk népi hangszereink publikálására: a néhol kampányszerűen felbukkanó citera-, tilinkó- és furulyaegyüttesek életét állandósítanunk kell, működésüket megfelelő repertoárral, szereplési alkalom nyújtásával élettel kell megtöltenünk. A népdalgyűjtés ne „egyéni hobby”-ja legyen néhány megszállott népzenerajongónak: neveljük rá ifjúságunkat, rajtuk keresztül társadalmunkat, hogy a környékbeli, vagy másutt hallott népdalokat gyűjtsék össze és csokorba szedve énekeljék. Művelődési otthonokban, házakban működtessünk népdalgyűjtő brigádokat. Ezek már a modern technika vívmányát, a magnetofont is felhasználhatják gyűjtőmunkájukban. Ugyanott ötletesen összeállított zenei vonatkozású vetélkedőket is rendezhetünk, ezek témája a magyar népzenei hagyomány ápolása, gondozása legyen. Népdalaink unisono énekel- tetése, művészi feldolgozásuk gondos előadása egy énekkari hangverseny műsorából se ma rád jón ki. 4 bartóki gondolat, a népek egymásra találása a népdalok megismertetésén és megszerettetésén keresztül a kodályi életmű vezérelve. „Először tanuljuk meg zenei anyanyelvűnket, majd ismerjük meg a többi nép zenéjét is ... így juthatunk el a klasszicista művészetekhez” — hangoztatta több ízben. Ne álljunk tétlenül, tegyük magunkévá nagy tanítónk zenei szemléletét és munkálkodjunk, mert van tennivalónk... nem is kevés! Lórin ez Béla Kép a huszas évekből. Kodály Zoltán (balról) Bartók Bélával otthon. 4 száz hazai ének-zenei iskola közül az első: a kecskeméti.
