Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-23 / 119. szám
*. oldal 1967. május 23, kedd Hanoi és Haiphong védelme. Az AP amerikai hírügynökség tudomása szerint hatezer légelhárító ágyú dolgozik a VDK- ban. az amerikai kalózgépek ellen, amelyeknek többsége a két legfontosabb észak-vietnami város, Hanoi és Haiphong védelmét szolgálja. A hírügynökség idézi John McConnellnek szavait, aki szerint „több légelhá- rltó ágyút vontak e térségben össze, mint amennyit a világ bármely városának légvédelme ismer”. A rádiólokációs riasztórendszer pedig megsokszorozza a légvédelem hatékonyságát. „Népirtás tér”. Az amerikai hadvezetés azonban saját kárán sem tanul. Azt a tiltakozás- áradatot, amely az utóbbi napokban világszerte megnyilvánul agressziójuk ellen, nem veszik figyelembe. Pedig veszteségeik mértéke a háború időtartamának megfelelően növekszik, vagyis már nemcsak vietnami, hanem amerikai érdek mellett is szólnak szinte a tömegek. Vasárnap Prágában, Bolognában. Párizsban zajlottak tiltakozó tüntetések, amerikai szenátorok, követelték a bombázások feltétel nélküli megszüntetését, sőt még a Star című washingtoni lap is emellett szállt sikra. noha eddig mindig a háború mellett szólt. A legnagyobb arányú megmozdulásra Londonban került sor, ahol — csak egy példa — a Százai Bizottsága nevű szervezet elhatározta, hogy a Grosve- nor-teret. ahol az USA nagykövetsége áll, átkeresztelik Geno- cide-Square-re, Népirtás térre, az amerikai agresszió elleni tiltakozásként. Csitítás. Űgylátszik Wheeler tábornok új szerepköre lesz a nemzetközi közvélemény felháborodásának csendesítése. (Hogy az USA erre éppen katonát választ, az nem az egyetlen ellentmondása politikájúknak.) A közel-keleti válság kapcsán ugyancsak a tábornok adott interjút egy televíziós társaságnak. Interjújában burkoltan célzott arra, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik katonailag beavatkozni a konfliktusba, igyekezett csökkenteni a feszültség jelentőségét. Richard Nolte. az USA új kairói nagykövete, állomáshelyére érkeztekor, vasárnap este pedig egyenesen azt hangoztatta: noha a közel-keleti helyzet kétségkívül igen feszült, a válság szó alkalmazása túlzásnak tekinthető. Csakhogy. Nem tudni, menynyire vehető komolyan az USA tartózkodása, de annyi tény, hogy Izrael is kapott tőlük fegyvert, Jordánia pedig — mint Ahmed Sukeirí. a Palesztinái felszabadítási szervezet elnöke kijelentette — lényegében NATO-támaszpont. az amerikaiak befolyása alatt áll. Ismeretes. hogy Jordánia a többi arab állammal szemben nem az EAK és Szíria oldalán áll a mostani közel-keleti konfliktusban. Po7i'ci ószl híreid ás. Alighanem reálisan ítéli meg a helyzetet Marko Nikezics jugoszláv külügyminiszter, aki a Politika című jugoszláv lapnak adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy Franciaországnak a NATO-ból való kiválása egyes nyugati hatalmakat arra késztet, hogy pozíciójuk megszPárdítását másutt keressék. Ügy gondolják, elérkezett az ideje, hogy erősebb nyomást gyakoroljanak a Közel-Keletre, elsősorban a haladó arab világ erőire. Sorozatos légitámadások a VDK fővárosa ellen a tűzszünet küszöbén HANOI (TASZSZ) Az amerikai légierő vasárnap újabb légitámadást hajtott végre Hanoi nyugati városnegyedei ellen, ahol más gazdasági létesítmények mellett a várost villannyal ellátó erőmű működik. A fővárosi légelhárítás erős tüzet zúdított az ellenséges gépekre. A vasárnap lelőtt hét géppel együtt az amerikai légierők vesztesége a VDK területe felett elérte az 1938 gépet. Az amerikai légierő gépei a vasárnapi támadások után hétfőn reggel újabb bombatámadást intéztek Hanoi és elővárosai ellen. Szőnyegbombázás érte a város déli részét, ahol fontos könnyűipari üzemek vannak. SAIGON Buddha születésének évfordulója tiszteletére helyi idő szerint hétfő éjfélkor tűzszünet kezdődik Vietnamban, hogy a hívők megünnepelhessék az évfordulót. A dél-vietnami kormánycsapatok és az amerikaiak csak 24 órás tűzszünetet rendeltek el. a szabadságharcosok, a DNFF határozata értelmében 48 órára szüntetik be a harcot, tehát szerda éjfélig bezárólag. Vietnami megfigyelők szerint nem lehet tudni, vajon ez a megállapodás érvényes lesz-e a demilitarizált övezetre is, ahol szüntelenül folynak a harcok a két ország határát jelentő Ben Hai folyótól délre. Az amerikai tengerészgyalogosok egy szóvivője hétfőn közölte, hogy a szabadságharcosok a demilitarizált övezetben aknavetővel támadták egy tengerészgyalogos zászlóalj főhadiszállását. Saigontól körülbelül hatvan kilométernyire keletre a szabadságharcosok rajtaütésszerű támadást intéztek egy amerikai páncélkocsioszlop ellen, felrobbantották és felgyújtották a járműveket. Az amerikaiak 16 halottat vesztettek, 29 emberük megsebesült. A nyolc kocsiból álló konvoj legénységéből csak hárman maradtak sértetlenül. Az Űj-Kína hírügynökség hétfőn ismerteti a kínai külügyminisztérium nyilatkozatát, amely felháborodottan Ítéli el az imperialisták újabb bűneit, a kalózgépek megismételt támadásait Hanoi ellen. Az Űj-Kína-hírügynökség — ugyancsak hétfőn — elítélte az amerikai és dél-vietnami csapatok betörését a demilitarizált övezetbe és azt a háború kiterjesztése rendkívül súlyos cselekedetének minősítetté. A VDK kormánya nyilatkozatban követelte az Egyesült Államok kormányától, szüntesse be a vietnami agresszív háborút, feltétel nélkül hagyja abba a VDK bombázását és minden egvéb hadműveletet a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Hazaérkezett az NDK párt- és kormányküldöttsége A Német Demokratikus Köztársaság Walter Ulbricht és Willi Stoph által vezetett párt- és kormányküldöttsége, amely hivatalos látogatása befejeztével néhány napot a Balaton partján töltött, vasárnap este elutazott hazánkból és hazaér-' kezett Berlinbe. BELGRAD Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára hétfőn magánjellegű látogatásra Jugoszláviába érkezett. Walter Ulbrichtot és kíséretét a pulai pályaudvaron Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a JKSZ elnöke és Vlagyimir Bakarics, a Horvát Kommunisták Szövetségének elnöke fogadta. Walter Ulbricht megérkezése után Tito kíséretében Brioni szigetére utazott. Az angol külügyminiszter ma utazik Moszkvába George Brown angol külügyminiszter kedden Moszkvába utazik, hogy szovjet kollégájával, Andrej Gromikóval tárgyalásokat folytasson világpolitikai kérdésekről és ezen belül — az angol külügyminisztérium hétfői bejelentése szerint — elsősorban a közel-keleti válságról. Brown moszkvai útjára az eredeti tervek szerint a múlt I pénteken került volna sor, ezt azonban a feszült közel-keleti helyzet miatt elhalasztotta. A látogatás időtartamát is me.o- rövidítették. Brown péntekig marad és nem látogat meg Moszkván kívül más várost. A Londonban nyilvánosságra hozott program szerint Brown három ízben találkozik Gromikóval. A király „biztosítékot66 kapott.«. Az április 21-i katonai államcsíny óta Konstantin görög király vasárnap először szólalt Döntő fontosságú érák Közel-Keleten Az Ál Ahram jelenti, hogy az egyiptomi kormány elfogadta Abdel Rahman Aref iraki elnök azon javaslatát, hogy gyalogsági és páncélos egységeket küld az EAK-ba. A hírt néhány órával azután tették közzé, hogy az EAK-ban bejelentették a tartalékosok behívását. A kairói rádió jelenti, hogy az ENSZ-erők visszavonulása az Akabai-öbölnél lévő Charm el Cheikh támaszpontokról megkezdődött és a hétfői nap folyamán be is fejeződik. Az egyiptomi flotta — nyugati hírügynökségek szerint — szoros ellenőrzés alatt tartja az Akabai-öböl térségét, illetve Eilat izraeli kikötő környékét, az egyetlen pontot, ahol Izrael állam a Vörös-ténger felől kőolaj-utánpótlását beszerezheti. A kairói sajtó arról ad hírt, hogy a ciprusi brit-támaszpontot riadókészültségbe helyezték és brit-erőket irányítottak a dél-arábiai Bahreinhre. Az A1 Ahram az elkövetkező órákat „döntő fontosságúaknak” mondja. A libanoni hadügyminisztérium hivatalos közleményben jelentette be, hogy Libanon is készültségbe helyezte védelmi erőit az ország Izraellel határos területein. A határra csapaterősítéseket küldtek. A közel-keleti helyzet éleződése óta vasárnap éjféltájt történt először komolyabb incidens a jordánia-sziria határon. Kijárási tilalom a koronagyarmaton HONGKONG. (MTI) A kínai szárazföldbe ékelt Hongkong brit koronagyarmat csaknem egész területére hétfőn éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Hétfőn a délelőtti órákban folytatódtak a tömegfelvonulások. Hongkong különböző kerületeiben több S7áz rohamrendört vezényeltek, akik könnygázgránátokkal és gumibotokkal kergették szét a Mao Ce-tung idézeteket tartalmazó kézikönyvekből kórusban felolvasó tömegeket. Egyes bankok elé, amelyeket szoros kereskedelmi kapcsolatok fűznek a Kínai Nép- köztársasághoz, megafonos gépkocsik vonultak, s Mao-idézete- ket és angolellenes jelszavakat sugároztak. Garrison t Oswald aznap még puskát sem fogott James Garrison New Orie- ans-i kerületi ügyész tv-nyilat- kozatban kijelentette: ha megtehetné, bűnvádi eljárást indítana a CIA vezetői ellen. Garrison a következőket mondta: Oswald nem lőtt rá Kennedyre, a merénylet napján még csak puska sem volt a kezében. A gyilkosságot öt New Orleanban czervezkedő kubai emigráns hajtotta végre, akiket feldühített a Playa Gi- ron-i invázió kudarca. Fényképek jutottak birtokába, amelyek az emlékezetes színhelyen, a füves dombon húzódó kerítés mögött ábrázolják a tetteseket. A csoportnak Garrison már a nyomára bukkant, neveket is ismer, csak még azzal nincs tisztában, hogy az összeesküvők közül ki melyik pon ton helyezkedett el a végzetes lövések pillanatában. Ezek az adatok az amerikai központi hírszerző szolgálat (CIA) rendel- ,! kezésére állnak — jelentette kt —, a dossziét azonban nem teszik hozzáférhetővé, i Az egyik határátkelőhelyen időzített bomba robbant egy szíriai magángépkocsiban. Tíz személy — 3 szíriai turista és 7 jordániai rendőr — életét vesztette, 21-en megsebesültek. Az MTI kairói tudósítója ismerteti az A1 Ahram leleplezését a Szíria elleni öszeskü- vós tervéről, A tervet — írja az A1 Ahram — Izrael és az Egyesült Államok közösen dolgozta ki. A terv első szakaszában Izrael nagy progaganda-had járatot indít Szíria ellen, azt a vádat hangoztatva, hogy szíriai részről palesztiniai terrorcsapatokat dobtak át Izraelbe. Megtorlásként Izrael nagyszabású hadműveletre készül a damaszkuszi kormány megdöntése céljából. A második szakaszban — már az elsővel párhuzamosan — végrehajtják a katonai előkészületeket, amelyek ma már ténylegesen megtörténtek: Szíria határára összevontak 11 páncélos és gyalogsági dandárt. A harmadik szakaszban az ENSZ a tervnek megfelelően amerikai kérésre beavatkozik. A világszervezet határozata alapján Izrael visszavonul. Az új szíriai kormány megalakulása után az ENSZ szükségerői hazai mintára megszállják a Szíria és Izrael közötti demarkációs vonalat és elfoglalják Szíria területén a stratégiai fontosságú pontokat, hogy biztosítsák Izrael védelmét. Szíria és az EAK közös akciója — állapítja meg az A1 Ahram — keresztülhúzta a terveket. „Az EAK elérte, hogy az ENSZ-csapatok elhagyják a területet és ne szolgálhassanak pajzsként, amely mögött zrael végrehajtotta volna kúria-ellenes akcióját. A MENA hírügynükség hírül adja, hogy a Kínai Nép- köztársaság kairól nagykövete jegyzéket adott át az egyiptomi külügyminisztériumban. A jegyzék a kínai kormány támogatásáról biztosítja az Egyesült Arab Köztársaságot Izraellel szemben. meg a rádióban. A beszédet abból az alkalomból tartotta, hogy fia született. A király kijelentette, hogy „bizosítékot kapott kormányától” miszerint még május hónapban kinevezik azt a húsztagú bizottságot, .amely az új alkotmány tervezetét hivatott megszerkeszteni. A bizottság hat-hónapon belül készíti el az alkotmánytervezetet, amelyről azután népszavazást rendeznek. Az AP-bírügynökség megjegyzi, a király egy szóval sem utalt arra, hogy mikor kerül sor a népszavazásra. A katonai diktatúra vezetői, mint ismeretes, több ízben hangsúlyozták: évekig hatalmon akarnak maradni. Római jelentések szerint Bruno Pittermann volt osztrák alkancellár, a Szocialista Inter- nacionálé elnöke Bécsből az olasz fővárosba érkezett, ahonnan egy küldöttség élén utazik Görögországba. A küldöttség a helyszínen akarja tanulmányozni a görög helyzetet és interveniálni fog a politikai foglyok szabadonbocsátása érdekében. viőhÍPH4 PÁRIZS. (MTI) Június elsején kezdi meg a francia szenátus a kormány felhatalmazási törvényjavaslatának megtárgyalását. A szenátus, ahol az ellenzék többségben van. minden valószínűség szerint elutasítja a törvényjavaslatot. Ez azonban gyakorlatilag nem fosztja meg a kormányt a kivételes hatalom igénybevételének lehetőségétől, csak némileg meghosszabbítja az eljárást. MANILA. (AP) Elmegyógyintézetbe vitték kivizsgálás céljából Valentin de los Santost, a vallási alapon álló szabadságmozgalom (Capiang Malaya) nevű Fülöp-szigeti párt 89 éves vezérét, valamint 11 közvetlen munkatársát. A pártvezér és 300 híve vasárnap hosszú késekkel felfegyverkezve felvonult az elnöki hivatal elé, hogy ott Marcos elnök lemondását, a halálbüntetés eltörlését, a hadsereg leszerelését követeljélk. A rendőrség közéjük lőtt. 32 tüntető meghalt, további 30 megsebesült