Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-19 / 91. szám
3. otáat 1961. április 19, szerda ítélet a volt zuglói nyilas pártszolgálatosok ügyében Új biszfyó Kiskunhalason Kiskunhalason, az Árpád és Több hónapig tartó tárgyalás után kedden a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett Kröszl Vilmos és tizennyolc bűntársa ügyében. A bíróság háborús és népellenes bűntett miatt Kröszl Vilmos volt nyilas kerületvezetőt, Német Lajos volt nyilas kerületi fegyveres pártszolgálat vezetőt és Sándor Alajos volt nyilas fő kerületi összekötőt halálbüntetésre, Bükkös György, Hollay József, Szőke Antal, Ba- ráth Kálmán, Kálmán László, Erős János, Füredi Pál vádlottakat 15—15 évi, Krauth Józsefet tizennégy évi, Kovács Jánost és Kovács Istvánt 13—13 évi, Mészáros Lászlót 12 évi, Hernádi Jenőt tizenegy évi, Krauth Gyulát és Baráth Jánost 10—10 évi, Pataki Ferencet és Monostori (Mihalik) Gyulát 8—8 évi szabadságvesztésre ítélte. A bíróság mellékbüntetésül vagyonelkobzást és a közügyek gyakorlásától való eltiltást is kimondott. A terjedelmes bizonyítási eljárás eredménye alapján megállapított tényállás szerint a vádlottak 1944. október 16-től 1945. január 10-ig részt vettek emberek kivégzésében, megkínzásá- ban és kifosztásában. A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a bűntettek elkövetésében megnyilvánult kegyetlenséget, az áldozatok nagy számát, az elkövetett rablásokat és fosztogatásokat, viszont figyelembe vette a vádlottak egy részénél feltáró jellegű, őszinte beismerésüket. Mivel a tárgyaláson adatok merültek fel arra, hogy 1944. december 25-ig a terrorcselekményeket parancsaival és tevékeny részvételével Szelepcsényi László, a zuglói nyilas pártház jelenleg szökésben levő, külföldön tartózkodó volt parancsTötab ízben foglalkoztunk már lapunkban az AKÖV új szolgáltatásával. a darabáru-szállítással. Legutóbb arról adtunk hírt, hogy 21-re növelte a vállalat a körzeti küldeménykezelő képviseletek számát. Ennyire futotta az anyagi erejétől, a további — kissebb forgalmú — községekben csak a tanácsok segítségével tudja megszervezni a lakosság részére igen előnyös szolgáltatást. Kérdés, hogy mivel segíthetnek a tanácsok. Mindenekelőtt azzal, hogy megfelelő helyiséget bocsátanak a szállítók rendelkezésére, ahová letehetik az árut, amíg a tulajdonos érte megy. Minden községben akad valaki, aki — némi honoráriumért — szívesen elvállalja a küldemények átvételét, illetve a tulajgyében 90 alkalommal kellett riasztani az állami és az önnoka irányította, a bíróság az ítélet jogerőre emelkedése után az ügy iratait megküldi az ügyészségnek, hogy Szelepcsényi László ellen a nyomozást megindíthassa. Az ítélet nem jogerős. (MTI) donosok értesítését. Ha pedig mindez már megvan, akkor nyugodtan mehet a munkába az is, aki csomagot vár. Nem kell attól tartania, hogy mondjuk a televízió helyett csak egy értesítést talál otthon: áruját ekkor és ekkor a szomszéd faluban levő képviseletnél veheti át. Hartán és Dunatetétlenen már öntevékenyen meg is oldották ezt a problémát. Jó lenne, ha a többi község tanácsa is hasonló igyekezetei tanúsítana és — esetleg a földművesszövetkezet támogatásával — helyi kezdeményezéssel megszervezné a darabáru átvételét. Sok fáradságtól, bosszúságtól kímélheti meg ily módon azokat, akik — különösen a nyári munkák idején — reggeltől estig kint vannak a földeken. múlt év hasonló időszakához képest 170 ezer forint emelkedést mutat. A tűzesetek száma 13-mal nőtt, jelentősen emelkedtek a mezőgazdaságban, a lakóházakban és a kereskedelemben keletkezett károk. Csökkenés csak az ipari és a közlekedési tűzeseteknél tapasztalható. A legtöbb tűz oka építési hiba volt. Még mindig sok a kéménybe épített gerenda, szarufa, amely előbb-utóbb veszélyt jelent. A jövőben a kémények felülvizsgálatával, a gerendák, szarufák eltávolításával is többet kell törődni. Sokan elmulasztják a tűztávolságok betartását, erről tanúskodnak a fűtő, melegítő esz- közöik. hősugárzóic okozta tüzek. Negyvenezer forint kárral jártak a megyében a márciusi erdőtüzek. Egyesek nem törődnek azzal, hogy a száraz avar egy felelőtlenül eldobott, még parázsló cigarettacsikktől is lán,g- ralobbanhat. s emiatt évtizedek áldozató? munkája vész kárba rövid idő alatt. A megyei tűzrendészed parancsnokság kéri a lakosságot: Munka és pihenés közben sem feledkezzen meg a tűzmegelőzési szabályok betartásáról, a veszély megelőzéséről — az egyéni és a közösségi javak a Kossuth utca sarkán a volt háztartási bolt helyén nyílt meg a napokban a korszerű, minden igényt kielégítő önkiszolgáló bisztró. Az új üzlettel a város lakóinak régi kérése vált valóra, s a vendégek 60—70 féle hideg és melegétől, valamint 30— Ha egyszer arról készítene valaki kimutatást, hogy kik tartoznak a mélykúti Béke Tsz- ben a legelfoglaltabb emberek közé, nem hiányozhatna a névsorból Hodoneczlki Ferenc neve. Másfél évvel ezelőtt találkoztam vele először, s amikor megkérdeztem tőle zsúfolt napi programiának felsorolása után: Mégis, hogyan győzöd erővel? — Csendes mosollyal válaszolt: Könnyen. Ha valaki szeret valamit csinálni és megszervezi a munkáját, ott ritkán van hiba. Akkor kapta meg az Aranykoszorús KISZ-jelvényt, s nemrégiben a megyei KlSZ-bizott- ságon a KISZ-érdemérem kitüntetésben részesült. Immár tízéves KISZ-tag, az ifjúsági mozgalomban viszont másfél évtizede dolgozik. Harminchárom éves, nős, s az 1960- ban megalakult Béke Tsz-nek kezdettől fogva könyvelője, s alapszervezeti KISZ-titkár. — Emlékszem — idézte fel az elmúlt éveket —, eleinte sejtelmem sem volt arról, mit jelent a mozgalmi munka egy termelőszövetkezetben. hiszen előtte ipari üzemekben dolgoztam. katona voltam. A tsz pártós gazdasági vezetői, s néhány fiatal összefogásával mégis — a szövetkezet megalakulása után már egy hónappal —. munkához látott a KISZ is, s rövid idő múlva olyan változatos programot bonyolítottunk le, hogy a taglétszám rohamosan emelkedett. Most a KISZ-kor- osztályú fiatalok zöme már tagja az alapszervezetnek. Ö pedig tagja a KISZ kiskun35 féle hűsítő- és szeszesital között válogathatnak. A 300 ezer forintos ráfordítással átalakított üzletet a városi tanács KÖFA- brigádja kivitelezésében, Mayer Jenő, a városi tanács csoportvezető mérnökének tervei alapján készült. halasi járási bizottságának, a tsz vezetőségének és március 19-én ismét községi tanácstagnak választották. — így a tanácsban és a tsz vezetőségében egyaránt tudom képviselni a fiatalok érdekeit, amit jogosan elvárnak tőlem. S ha mint tanácstag, körzetem idősebb lakóinak ügyét elintézem, ez közvetve, vagy közvetlenül a fiatalok érdékeit is szolgálja. A mélykúti Béke Tsz-ben tavaly óta havonta kézhez kapják fizetésük 60 százalékát a fiatal tsz-tagok. A havi bérezés bevezetése óta kapott újabb lendületet a szocialista munkaverseny, amibe a traktorosok, a növény- termelők, az állattenyésztők többsége bekapcsolódott; — A jobb munkára az is ösztönzi a fiatalokat, hogy a verseny legjobbjai kedvezményesen vehetnek részt a balatoni, a mátrai, mecseki, vagy budapesti kirándulásainkon. A világ- és országjárás egyébként megszokott dolog nálunk — így a KISZ-titkár. — De egyéb szórakozásban sincs hiány. Az ifjúsági klubban — amit a tsz vezetőségének segítségével és társadalmi munkával hoztunk létre —, vagy rex, pingpongfelszerelés, társasjátékok, lehet fotó-labor munkát végezni, újságot, könyvet olvasni, van futball-. röplabda-felszerelésünk is. A politikai előa'-’.'okat is itt tartjuk, legutóbb a IX. kongresszus anyagát dolgoztuk fel. Színjátszó csoportunkat ismerik szinte az egész halasi járásban. Hodonecziki Ferenc motorján sűrűn elrobog a Mélykúttól 10 kilométernyire fekvő öregmajo- ri iskolába. A tsz tanyán lakó fiataljainak centruma alakult ki itt; — Legutóbb — meséli — csak egy fél órára indultam oda és éjfélig maradtam. Bereczki Gabi, a tanító irányításával próbált a kultúrcsoport, melynek tagjai közül sokan 6—8 kilométerről gyalogolnak a heti próbákra, klubfoglalkozásokra. — Vágyaid, terveid? A kérdés első pillanatban szemmel láthatólag meghökkenti: — Semmi különös. Ha ismét megválasztanak KISZ-titkárnak, továbbra is szívesen végzem ezt a munkát. A másik: Feleségemmel végre együtt utazni külföldre, egy-két hétre. Ügy tűnik. az idén már ennek sem lesz semmi akadálya. .. — Bubor Gyula Egy évtized a mérlegen Fővárosi születésű. De a felszabadulás óta, eltekintve néhány éves megszakítástól, Vas- kúton, ebben a sok- nemzetiségű faluban él. Látszólliag magányosan. Ám minthogy tíz év óta már a Petőfi Tsz gazdája és egyben főkönyvelője, ismeretsége igen széles körű, túl is terjed a község határain. A szövetkezeti mozgalomban nem akármilyen korszak volt az elmúlt évtized — Balogh Jolán számára sem; Embert próbáló esztendők voltak ezek. — Mérlegképes könyvelői oklevéllel kerültem ide — próbálja ő maga is mérlegre tenni itteni munkásságát. — S ha most visz- szagondoloik az eltöltött évekre, kissé furcsa, egészében mégis biztató összkép alakul ki bennem. A vetésszerkezetben jószerivel csak egy—másfél év óta érvényesíthetjük saját elképzeléseinket. Azelőtt kötött tervünk volt, a járásnál mondták meg, mivel foglalkozzunk és mivel ne. Inkább adminisztrátor voltam, mint könyvelő.^ A termelési költségeket illetően is kötve volt a kezem. Nem mindig arra fordítottuk a pénzt, amire szükség lett volna. Sokszor hiányzott az alkatrész a gépjavításhoz, ez drágította a munkát, ellene viszont nem sokat tehettünk. Eddig elmélázva, kissé komoran beszél De most derűsebbre vált az arca. — És látja, mégis mennyit fejlődtünk! Tavaly majdnem nyolcmillió volt a bevételünk, ötszöröse a tíz év előttinek. Holott csak száz holddal növekedett a területünk, s így is alatta van a másfél ezernek. Hogy mivel foglalkozunk? Ipari növényekkel, cukorrépával és dughagy- mával főleg. Ezekből magas átlagtermést érünk el évek óta. És állattenyésztéssel, ami az éves jövedelmünk felét adja. — És a tagság jövedelme? — Tavaly 62 forintot ért egy munkaegység. Az éves átlag tagonként 26 ezer. Bevallom, hogy egy ;,fej hosszal” most sikerült megelőzni a község másik két szövetkezetét. Évek óta tart a „fej fej melletti’' néma versenyfutás; A jól termő vaskúti földek, az itt élő gazdák munkaszeretetével, hozzáértő szorgalmával gyümölcsöznek, amelyre serkentőleg hat a kiegyensúlyozott irányítás is. Ügy tűnik, mintha már nem is lenne gondjuk. — Dehogy nincs! — vallja a íőköny= velő. — Kevés nálunk a szakember, igaz, nem is gondoskodtunk túlságosan arról, hogy idejöjjenek. Aztán az állandó foglal' koztatáshoz munka- alkalmat kell teremtenünk; talán seprűkötőüzemet létesítünk majd, s hozzá cirkot termesztünk. Tervezzük az önálló értékesítést, baromfit és dinnyét szállítunk majd Pécsre, Mohácsra. Egyéni életének gondjai? Legfőbb: a tanulás. Még két éve van hátra a közgazdasági tecn- nikumból. S az itteni feladat sem kevés, sokszor ha- zahordja a köny- velnivalót. Mostanában az önköltség tervezése ad sok munkát. De a jövő iránt telve van bizakodással, s anélkül, hogy erről kérdezném, kijelenti: jó kezekben van a szövetkezet irányítása, Kubovics Béla elnök nem olyan ember, aki félne a gazdaságirányítás korszerűsítésétől, a nagyobb önállóságtól. Hozzátehetjük: mindezektől Balogh Jolán sem fél. Nyilván ezért is vette át legutóbb megérdemelten a megyei tsz-tanácskozáson Keserű János miniszterhelyettestől a Kiváló Termel őszövetkezeti Tag kitüntetésével járó oklevelet; H. Dj tűzvédelmérőL Dudás István tűzoltó-őrnagy — Elment » Wftftefe» A darabáru-szállítás és az öntevékenység Három hónap alatt — 90 tűzeset Szomorú statisztika: Az első! negyedévben Rács-Kiskun mekéntes tűzoltókat. A bekövetkezett tűzkárok összege meghaladja a 350 ezer forintot, ami a Gyorsan cserélődnek a vendégek a bisztró tetszetős pultja előtt. A kitüntetett KISZ-titkár