Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-23 / 95. szám

4. oldal

1967. ánfilis 23, vasárnap

Látogatás

a per emkerületben

Mézédei

MÁR MINDENKI beszállt az autóbuszba. Helyén ült a gépkocsivezető is, csupán azt várták, hogy a forgalmista felemelje az indító tárcsát. Mindössze egy-két perc lehetett az indulásig, amikor egy rohanó férfi szaladt át a téren, egyenesen a buszhoz. Az utasok között megkereste P. T. Jenő- nét s az asszonnyal hirtelen aláíratott két postai pénzes- utalványt. Alig tette le a lábát a lépcsőről, felbúgott a motor és az Ikarusz elindult a célja felé. P. T. Jenőné zsebében 11 ezer forinttal hagyta el Baját, s a második kanyar után már el is feledkezett az aláírásról, ami — a férfi szerint — csali formaságot jelentett. Míg az autóbusz Mohácsra ért, az asszony többször jóleső érzéssel gondolt a 11 ezer forintra, ami lám, itt van a zsebében. Ez a pénz előlegként járt neki, hiszen szerződésit kötött a Bajai Beszerző és Értékesítő Méhészszövetkezettel nagyobb mennyiségű méz átadására.

EKÖZBEN a férfi nyugodt léptekkel ment haza. Ő volt az említett szövetkezet elnöke és az asszony tőle vette át az előleget. A két, utólag aláíratott utalványon újabb 7135 forint szerepelt, ami szintén az asz- szonynak járt volna, de most mór Bartha Mihálynak (Budapest, VII. kér. Damjanich u. 56.) „bizonyíték” volt a kezében arról, hogy az asszony átvette az összeget, ami a valóságban az ő zsebében lapult. Ehhez kellett az „apró formaság”. S a felületesség — amire számított is az elnök, hiszen azért szaladt az asszony után az utolsó pillanatban — több, mint hétezer forintjába került P. T Jenőnének.

Hasonló szabálytalanságokra többször is nyílt lehetősége Bartha Mihálynak. Tíz évvel ezelőtt, 1957. márciusában — amikor a méhész szakcsoport tagjainak létszáma meghaladta a 150 főt, — megalakult az önálló méhészszövetkezet,

amelynek elnöke Bartha Mihály lett. A szövetkezet feladatai közé tartozott a szerződések 'megkötése, majd a méz felvásárlása és elszállítása. De ezenkívül ellátta a tagokat cukorral, műléppeü, és a kaptá- rak karbantartásához szükséges eszközökkel. Az adminisztratív munkát az elnök és felesége végezte a lakásukon. Igaz, hogy félműszakban alkalmaztak egy könyvelőt és egy adminisztrátort is, de a szövetkezet ügyvitelébe, pénzforgalmába azoknak nem volt betekintésük. Ehhez az „egyeduralomhoz” járult még az a körülmény, hogy 1957-től egészen 1965 végéig komolyabb vizsgálatot sem a MÉSZÖV revizorjai, sem az onszágos központ ellenőrei nem végeztek a szövetkezetnél. S ebben a zavarosban kezdett Bartha Mihály halászni.

RÁJÖTT az elnök arra, hogy az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központban sem túl szigorú az ellenőrzés. Ezért már 1963-ban számlákat nyújtott be, amelyeken feltüntette, hogy ennyi és ennyi mézet szállított le vasúton, s a megengedett kilón felül hiánya keletkezett. A központ — anélkül, hogy utána nézett volna a „hiánynak” — térített. Három év alatt ilyen indokkal az elnök több, mint 10 ezer forintot kapott a központtól. Meg kell jegyezni, hogy ebből a nénzböl jutott a fel nem osztható alapba, kaotak a tagok, a többit pedig Bartha tette zsebre. Ez a szétosztás azonban vajmi keveset enyhít a csaláson.

Sokkal nagyobb „fogás” voU azonban °z ugyanc-nk ' n elkövetett sikkasztás. A Venezresek

déglátó Vállalat bajai cukrászüzeme a szövetkezettől vásárolta a szükséges mézet. A cukrászüzem készpénzzel fizetett — természetesen az elnöknek. Nos, az élelmes Bartha Mihály a leszállított menyiség- ből csak 203 kiló árát, 4680 forintot fizetett be a pénztárba, a nagyobb mennyiség — közel tíz mázsa — értékét: 22 ezer 981 forintot elsikkasztotta.

HOSSZASAN beszélhetnénk még azokról a manipulációkról, amelyeket Bartha Mihály a dömsödi, pécsi, kaposvári méhész szövetkezetekkel kapcsolatos felvásárlások során követett él. A bíróság rendkívül pontos és gondos munkával minden részletére fényt derített a különböző üzelmek- nek: tanúkat, szakértőket hallgatott ki, iratokat, számlákat és különféle bizonylatokat szerzett be az igazság teljes kiderítése érdekében. Nagy meny- nyiségű mézszállítmányokról, — több tonnára tehető az a méz. amit a három szövetkezettől a megengedettnél magasabb áron vett át és szállított az országos központnak — sokezer forintos ‘ételekről van szó. Igaz, hogy ő ezekből hasznot nem húzott, de hűtlenül kezelve a szövetkezet vagyonát, kárt okozott a közösségnek: Több, mint 42 ezer forinttal fizetett ki többet.

A BAJAI járásbíróság sikkasztás. csalás, hűtlen kezelés és üzérkedés miatt nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte Bartha Mihályt, kötelezve 33 ezer forint kártérítésre és ösz- szesen 5 ezer forint eljárási illeték, illetve bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogefős. '

G. S.

Új bolt — hiánycikkekkel.,.

Nemrégiben nyílt meg Kalocsa főutcáján a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 531. számú jármű szakboltja. Az átalakítási munka és a korszerű, tetszetős berendezés 200 000 forintba került, s naponta 30—40 000 forint értékű alkatrészt vásárolnak a betérők. Nemcsak a városban, hanem az egész kalocsai járásban ez az egyedüli járműszak üzlet. Képünkön, a pult mögött álló Varga Lajos üzletvezető azonban éppen sajnálattal közli a kedves vevővel: Sajnos, a Pannónia első teleszkóprugó hiányzik, még mindig meglehetősen b-5 a hiánycikk listánk... Rendszeresen megrendeljük a hiányzó alkatrészeket, járunk is utána. A beszerző körút eredménye viszont nemcsak rajtunk múlik ...

(Pásztor Zoltán felvétele)

— Most nem járok úgy, mint a múltkor. Akkor is ismerkedni voltam, s nagyon gyorsan telt az idő. Otthon meg vártak. Azzal fogadott az uram, hogy legközelebb egy táblát tesz ki a sarokra, hogy tudjam, honnan indultam el — mondja a rá jellemző kedves mosollyal Dudás Gyuláné, parkettagyári dolgozó, a kecskeméti 73-as választókerület tanácstagja, miközben a Bajcsy-Zsilinszky utca hepe-hupás téglajárdáját rójuk.

Ebben a hónapban népi ülnökként is működik, s ma nincs tárgyalása. Kihasználja hát a délelőttöt, ismerkedni megy. Mert megnagyobbodott a körzete. Az eddigi 288 helyett most négyszáz választója van. Mint mondja, így is beletelik fél év, mire mindenkit és területe minden gondját megismer.

— Innen kezdve itthon vagyok, ez már a választókörzetem új része! — mondja, amint a Kinizsi utcához érünk. — S ahogyan a szavaiból kiveszem, itt található a környék legégetőbb gondja is.

— Amikor először szemrevételeztem az új területemet, arra gondoltam: jó lenne a keresztbe futó kis utcákból a Kinizsi utcán végighúzódó árokba vezetni a vizet. Nem rekedne meg az úton, a házak tövében és főleg nem ömlene az udvarokba. Csak később döbbentem rá, hogy a Kinizsi utca magasabb fekvésű, fölfelé meg nem tud kapaszkodni a víz ...

Közben a Thököly utcába érünk. Szép, karbantartott házsort simogat az áprilisi napsütés. De nincs hiány porban sem, amit átellenben a gépgyár rakodótelepéről kap fel és „ke- verget” a szél.

— Itt Miklós Györgyék laknak — szól a tanácstag-asszony a 16-os számú ház előtt. Náluk már jártam, de azért kopogtassunk be.

— Á, Dudás néni! — köszönti szívélyesen a csinos, barna fiatalasszony. — Tessenek beljebb jönni.

— Éppen erre akartam kérni. Szeretném az elvtársnőnek megmutatni, milyen vizes a lakás...

— Ez a legnagyobb bánatunk! Cuppog, korhad a padló, minduntalan ledúródik a fal. Legjobban a két kislányom egészségéért aggódom. Hiába szellőztetek, csinálok huzatot, a nedves, dohos levegőt nem űzi ki. A másik meg ez a gépgyári rakodóhely — mutat ki az ablakon. — Nem a vasrakások, hanem a szemét. Azt is ide hordják, s olyan gusztustalan! Előre félek a nyártól a legyek miatt...

— Ezt a panaszt már továbbítottam. Reméljük, belátják és segítenek a gyár illetékesei.

— A villanyoszlopot is fel tetszett írni? — kérdi Miklós

Györgyné. — Mert nagyon kel- I lene ide még egy utcai lámpa.

— Hogyne, feljegyeztem. Majd csak rákerül a sor arra is. De legelőbb azt hiszem, a vízlevezetésen kellene segíteni.

— Bizony. Ahogyan ígértük is, Dudás néni, ott leszünk, ha ásni kell az árkot!

Röviddel később már a

Déryné utca 2-es számú ház udvarán köszönünk, jó hangosan. De nem jön elő senki. Az egyik lakás ajtaja tárva, a szomszédos ablakból pedig egy kötélre kitett dunna veszi el a kilátást.

— Hm, hm ..., ez bizony könnyelműség. Könnyen kipakolhatja valaki a lakást — jegyzi meg Dudás Gyuláné. Aztán a dunna alatt átbújva a szomszédban próbálunk szerencsét. Üjabb hangos köszönésünkre előkerül a háziasszony: Gitler Lajosné.

— Nincs itthon a testvérem?

— csodálkozik a tanácstagasszony intelmén. — Biztosan a boltba szaladt.

— Klárika, Kmetovicsék lakását szerettük volna megnézni

— szólítja őt is ismerősként Dudás néni.

— Menjünk... Az bizony nem szívderítő látvány!

És csakugyan. A szekrények, a fekhelyek a szoba közepére húzva, a patyolattiszta ágynemű szellőzésre szétrakva. Mert a falak itt is magasan vizesek, s a fal mentén körös-körül szinte víz lepi a padlót.

— De jó lenne már csinálni azt az árkot! — így Gitlerné.

— Hiszem, hogy legelőbb azt sikerül megoldani. Beszéltem Mező elvtárssal, a városgazdálkodási csoportvezetővel, már meg is nézte a környéket. Ügy gondolom, hogy a kis utcákból a gépgyár rakadótelepén és a zsibpiacon keresztül vezető árokkal le tudjuk majd vezetni a sorompó melletti aknába... őszre pedig talán áteresz is kerül a házak bejárata elé... — tájékoztat a tanácstag.

A szomszédos, 4-es számú házba nyitunk. Tiszta kis udvar ez is.

— Itt még nem jártam — jegyzi meg a tanácstag-asszony, de pillanatnyi tájékozódás után máris vezet a nyári konyha felé, mondván: erre tüzelnek, füstöl a kémény.

Az apró termetű háziasszony, Borbók Lajosné, szintén konzervgyári dolgozó. Az első pillanatban úgy tűnik, nem túlságosan örül a váratlan látogatóknak. Főzéshez készülődik.

A BAJNOK

Ebédszünet. A park egyik szélső padján ketten élvezzük a tavaszi napsütést. A gverek amott ül balszélen.

Fel se tűnne, milyen gyerek még, de olyan öntudatosan cigarettázik, hogy oda kell figyelni. Roppant kihúzza magát, ugyanakkor lábát úgy rakja keresztbe, mint egy miniszter, ha magányos perceiben lazít. Mellette fületlen, fogótlan aktatáska. Csak könnyedén odadobva.

Jó kiállású kisfiú. Nadrágján széles a vasalás, cipője olyan hegyesorrú, mint amilyen gyerekcipő lehet. Zakója is divatos. Zsemlye színű, s a fő varrásoknál barna szegély.

Annak ellenére, hogy a fiú nvugalma ..haláli”, arca csupa ideg. Finom fehér bőrű. Kék szeme legalább olyan kíváncsi mint az enyém. Hol a szemben levő tanácsháza cifra oromzatán futtatja vésig. hol a taxiállomásra. parko'ób elvre lassan beosonó autókat gnsztálja, hol a járókelőket. Ha hölgyek

— Tetszik ismerni a körzet tanácstagját? — kérdem.

— Nem. Dolgoztam, nem mehettem el a jelölőgyűlésre.

— Akkor most bemutatom.

— Dudás néni? Hiszen őt régóta ismerem. Itt lakik nem messze, igaz? Csak azt nem tudtam, hogy most ő a miénk...

Hamarosan jól belelendültünk a beszélgetésbe. Borbókné hozakodott vele elő:

— Az nem állapot, ami eső után van mifelénk! Az őszön Miklóséknál éjjel-nappal szivattyúzták a vizet. Én meg főképpen azért haragszom, hogy amikor a zsibpiacot elönti a víz, a sok ócska cundrával ideköltöznek a mi utcánkba, a házak tövébe. Éjjeli műszak után nem bírok aludni a lármától, meg olyan szemetet, rendetlenséget hagynak itt maguk után ...

Előkerül a tanácstagi jegyzettömb, és bele egy újabb észrevétel. S ugyanabban az udvarban máris a következő ajtón kopogtatunk.

— A körzet tanácstagja vagyok. Jöttem kicsit ismerkedni.

— Nagyon örülök, én meg Forgó Lászlóné ...

— Nem rokona Forgó Ilonkának?

— Dehogynem, az uram unokatestvére .... Nekem is ismerős a néni, szoktunk találkozni, igaz?

Lám, ismerkedni jöttünk* S milyen gyorsan kiderül, hogy nem is idegenek egymásnak! S mint az imént Borbókéknáí, itt is hamarosan szó esik sok mindenről. De óhatatlanul előtör a gond, a kívánság is.

— A vízvezeték már nincs túl messze .tpliink, nem l^hetpe,,tovább hozni ide is? — véti fel Forgó Lászlón,é. S a tanác.stag- asszony magyaráz, útbaigazít. Jövőre valószínűleg már lesz rá lehetőség...

— Ha választani kellene, mi oldódjon meg előbb; a vízvezeték, vagy a víz elvezetése, mit választana? — kérdi Dudás néni.

— Feltétlenül a csatorna! — hangzik habozás nélkül a válasz, melynek értékét külön növeli, hogy Forgóék lakása viszonylag a szárazabbak közé tartozik.

Elbúcsúzunk a barátságos új ismerőstől, s mivel háziasszonyi teendői szólítják, jómagam is elköszönök Dudás Gyu- lánétól. Kedves új ismerősökkel, s a kipróbált tanácstag követésre méltó munkamódszerével gazdagabban.

Perny Irén

sétálnak el előttünk, a gyerek elegánsakat slukkolgat. Gyorsabb tempóban, mint egyébkor.

Lehet olyan... kamaszocska. Bizonyára általános iskolás még, de láttam már ipari tanulót is ekkorában. Ahogy pöfékel, abból úgy ítélem, „függetlenebb” már, mint egy általános iskolás.

Nem szólunk. Kölcsönösen respektáljuk egymás nyugalmát. Szép ez a déli verőfény, a rügyező díszfák, a fű, a terasz fehér betonja az étterem előtt, a Honthy Hanna jövetelét hirdető színes tábla, a sétálók.

Gyászkocsi kocog el a ragyogó élet közepén. Az üveges határon teljes díszpompában ülnek a gyászhuszárok. Kettő közülük a határ hátuljába jutott. Ott ülnek, dikcióznak csákósan, sújtásosan. csizmás lábukat ló- sázva a kocsi nyitott végében. Hátuknál a koporsó.

— Tessék mondani, ez még népviselet errefelé? — tör fel különös hirtelenségei az ér- a gyerekből.

1 Vigvíznom keli el ne moso lyodjak, míg felvilágosítom.