Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-19 / 67. szám

4. oldal 1967. március 19, vasárnap Szocialista versenymozgaiom és szociális gondoskodás a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban Másfélmillió forint terven fe­lüli nyereséget ért el tavaly a Kiskunhalasi Állami Gazdaság, amelyre korábban még nem volt példa a mezőgazdasági nagyüzemben. Köszönhették ezt jórészt a szőlőből elért 37 má­zsás átlagtermésnek, továbbá az állattenyésztésben egy év alatt produkált eredményjavulásnak is. És nem utolsó sorban az itt félévtizedes múltra visszatekin­tő szocialista vensenymozgalom- nak. Tavaly a benevezett 47 brigád közül 38 nyerte el a szo­cialista címet, közel hatszáz fő­vel. Több mint 90 ezer forint jutalomban részesültek. Verseny volt a négy kerület között is. Legjobb eredményekről a tajói adott számot, amely ezúttal is versenyre hívta ki a többi üzemrészt. Célul tűzték ki a szocialista kerület cím elnyeré­sét is. A tajói kerület szőlő- és gyü­mölcstermesztő brigádjai már meghirdették idei vállalásaikat. Egyebek között törekednek a 35 mázsás holdankénti szőlőtermés és a nyári gyümölcsfélék 90 százalékos exportarányának el­érésére. Hogyan részeltek a kimagasló hozamokból a gazdaság dolgo- aói? A tavalyi átlagkereset ke­vés híján 1700 forint volt; az előző évihez képest több mint száz forint a növekedés. A pre­mizálás azonban néhány vonat­kozásban még nem eléggé ha­tékony. Ezen javítanak az idén: nemcsak a hozamokat, a költsé­gek megtakarítását is jobban számításba veszik. A gépjaví­tás például hat és fél milliós költséget emésztett fel az el­múlt évben. Egy traktor nagy­javítása 30—40 ezer forintba került. Jobban célt érnek, ha a traktoros részére több ezer fo­rintos prémiumot tűznek ki ab­ban az esetben, ha el tudja ke­rülni gépe nagyjavítását. Köz­vetlenül kell ösztönözni az al­katrészek kímélésére. S ráadá­sul a gazdaság jövedelmezősége is jobban megmutatkozik. Az eddiginél jóval gyorsabb ütemben épülnek a szociális lé­kezdét építenek. Tervezik, hogy a gazdaság saját pénzügyi for­rásaira támaszkodva a közpon­ti kerületet is ellátják a jövő­ben hasonló létesítménnyel és ugyanitt gondoskodnak a sze­mélyi járművek megfelelő őr­zéséről. Korszerűsítésre szorul­nak a munkásszállók, különösen Kígyóson és Balotaszálláson. Előreláthatólag még az idén sor kerül a lakásépítő akció megszervezésére is. Tehervágányok mentén Ma hajnalban 43 vagon áru futott be a kecskeméti ál-1 elvégeznünk lomásra és most a koradélelőtti órákban mozgalmas kép fogad a rakodóvágányok mentén. Lo­vasfogatok, tehergépkocsik si­mulnak a vagonok oldalához, autódaru karja emelkedik, süly- lyed a rakadómunkások feje fö­lött. — Cukor, só, táblaüveg, nö­vényvédőszer, tégla, cserép — szedi ujjára az érkezett áruféle­ségeket Berente István, a 9-es számú Autóközlekedési Vállalat íődiszpécsere. — Sajnos, a mai A volt bankigazgató úr csalásai VAN EGV KIS dohánybolt Kiskunhalason a templom mel­lett, ahol Horváth Imre világ­talan ember árusítja a cigaret­tát. Soha senkinek nem jutott eszébe, hogy becsapja a szeren­csétlen boltost, aki nemcsak vak, de nagyothalló is. A trafikot évekig az édesapjával kezelte Horváth Imre, de néhány évvel ezelőtt az apa elköltözött a vá­rosból és Wendler Zoltánt kér­te meg: segítsen a fiának az áru beszerzésénél, a bolt veze­tésében, az elszámolások, kimu­tatások összeállításánál. Wendler ekkor már, mint va­lamikori bankigazgató, nyugdí­jas volt, ideje tehát bőségesen akadt a megbízatás teljesítésére. Az alma azonban nem esett messze a fájától. Wendler Zol­tán hamarosan bebizonyította, hogy még ma is a volt kizsák­mányolok valamelyik bankjá­ban érzi magát és könyörtelenül becsapta, úgyszólván kisemmiz- te a világtalan trafikost. Két év alatt, 1962-től 1964-ig összesen 13 ezer forintot kért el Horváth Imrétől áruvételre. Valóságban azonban elszórta a pénzt, igyekezett bankigazgató­hoz „méltóan” élni és mindé- tesítmények. A tajói kerületben I nütt sopánkodott, hogy kevés a például az idén kétszáz főre mé- nyugdíja, nem elég a megélhe- retezett üzemi konyhát és ét- I léshez. Mellesleg több, mint 1200 forintot kap havonként. Nos, Horváth Imre többször gyanút fogott és kérte, számoljanak el a pénzzel, de az igazgató úr ezt mindig húzta, halasztotta. Végül újabb mesét talált ki: Kölcsön adta a pénzt egy solt- vadkerti lakosnak. A nemlétező adós nevében ő maga többször is írt a vak embernek, majd válaszokat fogalmazott stb. Mi­kor azonban Horváth Imre el akart menni, hogy Soltvadker- ten megkeressék az illetőt, a sikkasztó hirtelen egy levelet „kapott”, amiben a nemlétező adós felajánlotta: ha kap némi haladékot, „gavallérosan” elin­tézi az ügyet és nem 13, hanem 22 ezer forintot ad vissza. A gavalléros rendezésnek azonban az igazgató úrra nézve gyászos vége lett: a vádlottak padjára került. A TARGYALÄS, illetve a nyomozás során azonban újabb dolgok derültek ki. Wendler Zoltán másoktól is kért pénzt, de már eleve azzal a szándék­kal, hogy azt nem adja meg. Legtöbbször jól bevált sirámai^ mondta el: kevés a nyugdíj, pó­tolni kell. Volt azonban olyan eset is, amikor éppen az ellen­kezőjével ért célhoz. B. L.-né kiskunhalasi lakostól a múlt év júliusában 500 forintot kért egy hónapra. De hogy az asszony­nak ne legyenek kételyei, meg­nyugtatta: neki 2500 forint nyug­díja van. Másokat azzal csapott be. hogy amerikai bátyjától ha­marosan pénzt kap. A bíróság megállapította, hogy Wendler- nek valóban él egy bátyja Ame­rikában. de azt sem tudja hol. mert 1955-ben megszakadt kö­zöttük a kapcsolat ' ' l 0 napok termelést, devizát jelentenek Az év elején körlevélben kereste fel a vállalatokat, intézményeket a Kecskeméti Javító—Szolgáltató vál­lalat és szives figyelmükbe ajánlot­ta szakiparosait. Ezek után érthető csodálkozással hallottuk a Bács- Kiskun megyei Nyomda Vállalat igazgatójának a panaszát: devizát hozó fontos exportmunkák forog­nak veszélyben amiatt, hogy a Szol­gáltató vállalat immár heteket ké­sik egy épület felső átalakítási munkáival. Ráadásul éppen a vil­lanyszerelés halad igen lassan, pe­dig a mór említett körlevélen vil­lanyszerelő kapacitást Is felaján­lottak. A Szolgáltató Vállalat műszaki osztályvezetője elismerte ugyan, hogy a szerződés szerint a műhely belső munkálatait február 25-re be kellett volna fejezni, de csodálko­zott amiatt, hogy e néhányhetes késedelemből ilyen „nagy ügyet” csinál a nyomda, Illetve az újság­író. Ha csak a határidő letelte óta elröpült napokat nézzük, valóban úgy tűnik, hogy nem nagy ügy az egész. De mi azt is tudjuk — nem különben a műszaki vezető —. hogy ha befejezték volna február 25-re a belső munkákat, akkor február 27-e óta már folyhatna az új üzemben a termelés. Közel három hét alatt pedig nagyon sok csomagoló anya­got lehetett volna gyártani az új üzemben. Olyan csomagoló anya­got, amelybe exportra szánt gyógy­szerek kerülnének. Ugyanakkor csökkenne a túlzsúfoltsága a jelen­leg üzemelő munkacsarnoknak és Itt is nagyobb ütemben folyhatna az ugyancsak exnort célokat szol­gáló faltkartongyártás. Az Idei évet azzal a szén célkitű­zéssel kezdte a Javító- és Szolgálta­tó Vállalat kollektívája, hogy az ed­digieknél pontosabb, jobb minőségű munkával kivívja a megrendelők megbecsülését. Kár lenne, ha már a kezdet-kezdetén kétségbe kellene vonnunk a tiszt«'etreméltó elhatá­rozás komolyságát, E- D. Az emberek hiszékenységére építve a volt bankigazgató to­vább szedte a pénzt és érdekes módon mindig „elfelejtette” megadni. Évek alatt az összeg meghaladta a húszezer forintot. A hitelezők közül többen fel­jelentést tettek ellene, s így került ismételten bíróság elé a volt uralkodó osztálynak ez az ittfelejtett képviselője, aki még most, hetven éves korában sem tagadta meg régi módszereit. AMINT utaltunk is rá, nem először állt bíróság előtt Wend­ler Zoltán. A múlt évben csa­lás miatt már egyszer megbün­tették. A halasi járásbíróság B. 205/1966. számú ítéletével 1000 forint felfüggesztett pénz- büntetéssel sújtotta.- Akkor te­kintettel volt a bíróság magas korára. Most azonban, az utóbbi ítéletnél ez csak kis mértékben jöhetett számításba, hiszen olyan gátlástalanul, válogatás nélkül követte el bűncselekmé­nyeit, hogy még a világtalan trafikos bizalmával is visszaélt. Ez utóbbi cselekménye mélysé­ges felháborodást váltott ki Kiskunhalason a lakosság köré­ben. Tegyük hozzá, hogy telje­sen jogos, érthető ez a felhábo­rodás. A KISKUNHALASI Járásbí­róság dr. Faldum büntetőtaná­csa Wendler Zoltán bűnösségét 11 rendbeli csalásban, 3 kisebb súlyú csalásban, sikkasztásban és magánokirat-hamisításban ál­lapította meg. Ezért halmazati büntetésül kétévi szabadság- vesztésre ítélte, három évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásá­tól és elrendetle a korábban ki­szabott 1000 forint pénzbünte­tés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős. G. S. munka zömét is kézi erővel kellzáedzödtünk mindenhez. Hát igen, aki kényes, az nem bírja ki közöttünk egy hétig sem. Egyszerű emberek vagyunk, ke­vés iskolát jártunk. De azért neknük is jól esne a meleg für­dő, meg a többi — mondja az egyik rakodó. Három rakodógép, autó­daruk és természetesen teher­gépkocsik és lovasfogatok segí­tik a rakodók munkáját a kecs­keméti állomáson. Tavaly már a munkák 40 százalékát végez­ték géppel az 1965. évi 5 száza­lékkal szemben. Jelentős fejlő­dés ez, de még mindig nem ki­elégítő. A kézi rakodás igen nehéz, hosszadalmas és ráadásul évek óta nincs elég munkás. A gépi munka arányának a növe­lését gátolja mindenekelőtt, hogy számos áruféleség, így pél­dául a kereskedelem részére ér­kező üveg, cukor, só, a tégla, a cserép stb. még mindig nem rakodólapra pakolva érkezik. Pedig az új szállítási módszer rendkívül gazdaságos. Ezt egyet­len példán is jól lemérhetjük: korábban 6—7 óra alatt 'pakol­tak át a kocsira egy vagon üve­get a konzervgyárnak. Rakodó­lap és gép alkalmazásával ugyanez a munka alig másfél órát vesz igénybe. • — Lám, milyen jól megy így — mutat kísérőm az egyik vagon felé, amelyből autódaru emelgeti át a lovasfogatra a léckeretbe csomagolt táblaüve­get. Tóth Józsefnek és társának éppen csak helyre kell igazíta­nia az árut. — Sajnos, nincs mindig ilyen „úri” dolgunk — mondja mo­solyogva a veterán rakodómun­kás. — Van éppen elég emel- getős, lapátolós feladatunk is még mindig. Nem csodálom, hogy egyre kevesebben leszünk, nem jönnek hozzánk a fiatalok. Igazuk is van. Talán én sem jönnék, ha újra kezdhetném. Inkább szakmát tanulnék, mint a fiam. Józsi bácsi ötvenegy éves és hasonló korú a szállítómunká­sok zöme. Nincs utánpótlás, an­nak ellenére, hogy a kereset nem rossz, meghaladja a havi 2000 forintot. Nemcsak a munka nehézsége riasztja el a fiatalokat, hanem az is, hogy a rakodók nélkülöz­ni kénytelenek sok olyan szo­ciális juttatást, amit az üzemi munkások zöme élvez. Például nincs öltözője, mosdója a kecs­keméti állomáson dolgozó ra­kodóknak, pedig aki naphosszat szenet, sódert, vagy növény­védőszert pakol, annak nem elegendő lavórban mosdani. — Tudja, mi olyan mostoha- gyerekek vagyunk az AKÖV- nél. Valahogy úgy vannak vele, hogy régen csináljuk már eső­ben, hóban ezt a munkát, hoz­A vágányok mellett egy kis épületben tanyázik Berente István néhány beosztottjával. A falon ismerős oklevél. A párjá­val Győri Lászlónál, a kereske­delmi állomásfőnök-helyettesméi találkoztam. — Kettőt kapunk mindig — magyarázza vendéglátóm —, hiszen a rakodást szervező, irá­nyító komplexbrigád is részben a vasút, részben az AKÖV dol­gozóiból verbuválódott 1964 végén szervezték meg Kecskeméten ezt a 17 fős bri­gádot azzal a céllal, hogy össze­hangolja a vasút és a szállító vállalat munkáját és ily módon csökkentse a tehervagonok ál­lásidejét, javítsa a munka gaz­daságosságát. Nagy feladat ez, hiszen a csúcsidőszakban — júliustól szeptemberig — naponta 60—70 tehervagont ürítenek ki Kecske­méten és ehhez az emberek, gé­pek. szállítóeszközök egész had­seregét kell óramű pontossággal irányítani. Kun Béla — csak névrokona a munkásmozgalom mártírjának — vezeti a brigádot, ami tavaly az első —, a második félévben pedig a második helyezést érte el a szegedi igazgatósághoz tar­tozó 35 hasonló brigád verse­nyében. A rakodás gépesítésén kívül elsősorban a körültekintő mun­kaszervezésnek köszönhető, hogy tavaly lényegesen csökkent a kocsik állásideje az 1965. évihez viszonyítva. A negyedik ne­gyedévet véve alapul, az egy vagonra eső álláspénz például 30,6 százalélckal' csökkent. E fejlődést akkor értékelhetjük 'gazán, ha tudjuk, hogy — kü­lönösen az őszi csúcsforgalmi időszakban — a MÁV csak ne­hézségek árán tudja lebonyolí­tani az évről évre növekvő áru­forgalmat, a rendelkezésre álló szűk tehervagonparkkal. Beszélgetésünket sűrűn megszakítja a tolatómozdonyok éles füttye és az egymáshoz ütköző vagonok dördülése. A hajnalban érkezett szerelvény gyomra már üres, Tóth Józsi bácsi valahol a városban biz­tatja a két széles hátú vas­derest. Az egyik épülő lakóte­lepre fuvarozza a táblaüveget. Békés Dezső Emlék és tanulság pontosan huszonhárom év- ország szíve, Budapest irányá­vel ezelőtt, 1944. március ba! 19-én meglátogattam az egyik A dunántúli városban lakó bará­lázas tekintetekben, megparancsolva, hogy a nálunk magasabb rangú német kato­náknak éppúgy kell majd tisz­telegnünk, mint a magyaroknak. Többségünkben a németekkel szembeni ösztönös gyűlöletünk mindinkább tudatosodott, s a egyéni élményeink mozaikszerű kulatnál szolgáló tómat. Mindketten m^-másala- tebogott“ idmondatlan kérdés: JSCSíM tunk, másfél évvel “ buz- meg lfSrlat Hilled °em -fizott okát, a u,. Avw ccm ?Zd. ^ m.eg nazankat nitier kl nem m0ndott választ. ták ránk a mundért. Akkor sem hadserege? lelkesedtünk a „komisz életért” de most félelem is bújkált ben­nünk, hiszen háború volt, bár Itfl álam az „alapténust” vi- déken élő és ritkán látott Választ nem adott senki.. Ne- ________________________ ____, _____ _. kém később sem, miután, még édesapám több mint egy évvel m elyik nap kiparancsolhattak aznap éjjel, visszatértem a fő- korábbi, s az emlékezetemben bennünket a halált könnyen városi laktanyába. Kellett volna m0st egyszeriben zengővé váló osztó frontra. Feledtetve érzé- pedig a magyarázat, mert. mint intelme adta, amikor egyik bá- seinket, közömbös dolgokról be- értelmét nyitogató fiatalembert, fyám halálhírét hozta a tábori szélgettünk. így sétálgatva igye- akárcsak az emberek többségét, posta: „Ha téged is kivisznek izgatott:^ mi történik körülöt- fjam a frontra, keresd az alkal- tem, mi megy végbe a társa- mat, hogy mielőbb átszökj az dalomban, amelyhez^ tartozom, oroszokhoz. Mert ez a háború s amelynek alakulásától egyéni nem a miénk, hanem a néme- sorsom is függ?! teké, a velük egy húron pen­keztünk élvezni a természet éb­redését. Egyszercsak arra lettünk fi­gyelmesek, hogy mind több já­rókelő siet, némelyik rohan is a várost átszelő bécsi országút felé. Mire mi is odaértünk, már nem kellett kérdeznünk: Az út van, egy hétig senki nem hagy- asszociációként éledt fel ben- mentén miért verődött össze a hatja el a laktanyát! Ez idő nem egy másik emlék is. Fél kíváncsiak több százas tömege? alatt kioktattak bennünket a esztendővel előbb egy fiatal Német tankok dübörögtek az Wehrmacht rangjelzéseiről, hadnagy — báró Szegedi Each |fj| agyarázat helyett parancs dűlő magyar uraké!” érkezett: összetartás Az urakról lévén szó, izgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom