Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-18 / 66. szám

4. oldal 1967. március 18. szombat n N A P T A B 1967. március 18# szombat Névnap: Sándor, Ede Napkelte: 5 óra 53 perc. Napnyugta: 17 óra 53 perc Kecskeméti kulturális program Kiállítás Kelet-magyaronszági kép­zőművészek tavaszi tárla­ta a Katona József Mú­zeumban. Bábelőadás Mackómukik IV. — A kiskakas gyémánt félkraj­cárja (Gyermekszínház, 10 óra). — Gyökercztetlk az új szőlőhibrideket Miklós-telepen. A Sző­lészeti Kutató Intézet borszőlőnemesítő tele­pén is megkezdték az újonnan nemesített, kiváló tulajdonságok­kal rendelkező bor­szőlő-fajta jelöltek sza­porítását. Tizennégy hibrid kerül „sokszo­rosításra”. A kétsze- mes rügydugványokra szabott 70 ezer vesszőt előgyökereztetik, majd így kerül ki a napfű- téses üvegházba. — A MAI MAGYAR írók munkásságával foglalkoznak ma dél­után Kiskunfélegyhá­zán a Móra Ferenc Művelődési Ház ifjú­sági klubjában. A klubdélután délután 4 órakor kezdődik. — A HÖBA fagyott falu címmel új jugo­szláv rövidfilmet mu­tatnak be a mozik. Bepillantást nyújt egy közösség életébe, mely az évszázadok alatt ki­alakult régi szokások szerint állandó küzde­lemben él a zord, ke­mény természettel. Napéjegyenlőség három nappal a tavasz kezdete előtt A csillagászati naptár szerint március 21-én, kedden reggel S óra 37 perckor kezdődik a tavasz. Elvileg ezen a napon — a napéjegyenlőség napján — egyfor­ma hosszúnak kellene lennie a nappalnak és az éj­szakának. Ezzel szemben 21-én a nappal 10 perccel hosszabb, az éjszaka 10 perccel rövldebb a 12 óránál. A tökéletes egyenlőség már három nappal korábban, 18-án, szombaton bekövetkezik: ekkor a napkelte idő­pontja 5 óra S3 nerc, a napnyugtáé 17 óra 53 perc. Ez* a háromnapos „nyereséget” azonban csak a le­vegő fénytörésének köszönhetjük, amely már, illetve még akkor is a horizont fölé „emeli” a naptányért, amikor az a valóságban a látóhatár alatt van. (MTI) — Ma a MTESZ két tagegyesülete tart ren­dezvényt Kecskemé­ten. A Pariír- és Nyomdaipari Tudomá­nyos Egyesület üzem­látogatást rendez, míg a Közlekedéstudomá­nyi Egyesület a MÁV- kultúrotthonban a forgftlomszervezés idő­szerű kérdéseivel fog­lalkozik. Ezen Kovács János, a Közlekedés- és Postaügvi Minisz­térium képviselője tant előadást.' 60 éve, 1907. március 16-án halt meg Pierre- Eugene-Marcelin Berthelot francia vegyész, a kémia Fásítanak a méhészek Tavasszal több mint 150 ezer mézelő fát ültetnek el az utcá­kon. tereken, község­határokon a méhészek kezdeményezésére: Pat- ronálásukkal helyet kap majd az erdőszé­len és a parkokban a kínai mézelőcserie és az úgynevezett hóbo­gyó. Kivonultak a régészek Folytatják a mada­rast huntemető feltá­rását. A jó idő beáll­tával a napokban vo­nult ki a helyszínre a bajai múzeum régé­szeti brigádja, össze­sen 72 halomsírt, és ennél sokkal több ha­lomközi sírt kell itt feltárni. Az úgyneve­zett déli halomcsoport feltárásával már ta­valy végeztek. A mun­ka érdekessége, hogy eddig férfi sírt még nem találtak, csak nők és gyermekek marad­ványaira bukkantak, s továbbra is nyitott a kérdés: hová temetkez­tek a hun férfiak. Er­re a kérdésre a továb­bi ásatások adhatnak választ. A csirkés bácsi »piackutat“ Űery látszik, hogy kicsi volt a piaci kereslet, vagy — s ez a valószínűbb — nem jól kalkulálta az árat a kuc^más bácsi, mert a nyakán maradt félkosár to­jás és egy pár kendermagos csirke. Hazavinni viszont semmiképpen sem akarja, és ezért a kecskeméti állo­más közelében, a járda szélén kínálgatja hangos szó­val a portékáját. Egy asszony csupa jó indulatból a fülébe súgja: ne csináljon itt feltűnést jó ember. Tudja, hogy tilos az utcán árusítani. Meglátja egy rendőr és máris kész a baj. — Ügy látszik, nem olvas maga újságot kedves. Mert ha olvasna, akkor tudná, hogy a gazdasági re­form mechanizmusának a lényege a piackutatás. Én, meg nem teszek mást, csak piackutatók — veti oda foghegyről az atyafi. Az asszonynak tátva marad a szája a csodálkozás­tól. Nekem is. B. D. — MA DÉLELŐTT Szabadszálláson, a köz­ségi művelődési ház­ban fél 11-kor. dél­után 3 órakor pedig az izsáki kultúrházban adja elő az Állami Bábszínház az Ezüst­furulya című darabot. — A KECSKEMÉTI ta­nyai filmklub szokásos szombat-vas árriapi előadá­sai ezen a héten a válasz­tások miatt elmaradnak. A sorozat a jövő héten folytatódik. — Megszólaltak a pacsirták, munkához láttáik a széncinegék. Az erdei madáretetők már kevésbé látogatot­tak, elegendő élelmet, rovart találnak a kör­nyező gyümölcsösök­ben, erdei fákon. Az énekesmadarak védel­mére megkezdték a ragadozók irtását. Az utóbbi éveikben legin­kább a szarka szapo­rodott el, s rendszere­sen. dézsmálják a ma­dárfészkeket. — Űj cikket készít a Bácsboikodi Vaj­üzem. Tízdekás cso­magolásban. úgyneve­zett vaias márvány­sajtot hozott forga­lomba. A kitűnő ízű tejterméket szívesen vásárolják a bajai asz- szonyoik. Valószínűleg kelendő lenne a me­gye más vidékein is. az ÖtszázADiK portaldaru SZOMBAT : Iskola-tv. —• 14.56Í a-tv. — 16.10: A Di- i—Vardar labdarúgó- ö/ós közvetítése. A Hben: Hirdetések. — Műsorismertetés. *-i Tv-újdonságok. — Feledhetetlen dalok. 8.30: Hangverseny r. kás ifjüság részére. ).15: Időgép. — 19.40: etések. — 19.54: Jó éj- át, gyerekek! — 20.00: íradő. — 20.30: Jég- ng-mérkőzés közvetí- Bécsből. — 20.45: Zág- 67 A fesztivál befe" része. — 21.30: Divat- — 21.50: Szeressétek iást, emberek! — 22.30: áb 67. — 24.00: TV­Szovjet megrendelőknek adták át ünnepélyes ke­retek között a Magyar Hajó- és Darugyárban az 500. portáldarut. Az 5 tonnás, 30 méteres gémnyilású da­ru kiváló konstrukciónak bizonyult. Gyártását 1958- ban kezdte meg a darugyáregység. Idén még 95 ilyen típusú kikötői emelő készül. — Minden lapunk és folyóiratunk impo­záns terjedelemben emlékezik meg Ko­dály Zoltánról. Külö­nösen szép a Nők Lapjában Zsigmondi Mária és Gadányi György képriportja, amely a mester egész életútját végigidséri, és bő teret szentel Kecskeméttel való kapcsolatának * — KIKELT a fű- szerpaprika Kalocsa- vidék paprikás gazda­ságaiban. A palánta­gyárakban becslések szerint több mint fél- milllárd paprikatövet nevelnek a szabadföldi kiültetéshez. Többfelé az idén is helyrevetés- sel termesztik a fű­szerpaprikát. Közvet­len vetéshez ezer hol­don készül a magágy. történetének egyik legna­gyobb alakja. Fiatalon lett a Párizsi Gyógyszerészeti Főiskola tanára, majd éle­te végéig a Collége de France professzora. 1871- ben részt vett a Kommün harcaiban. 1895 végén, rö­vid ideig külügyminiszter volt. A vegytan számos ágában tett alapvető fel­fedezéseket. Kiemelkedő munkása volt a szerves kémiának, az első tuda­tos és rendszeres szinté­zis művelője. Nevéhez fű­ződik egyebek között a vegyületek átalakulásánál fellépő hőmennyiség mé­résével foglalkozó termő- kémia megalapozása és a nagy fontosságú kalori- metria, valamint a rob­banástechnika tudomá­nyos alapjának kidolgozá­sa. Ö vezette be a több vegyértékű alkoholok fo­galmát. Nagyértékűek nö­vényélettani kutatásai Az agrokémiában ő derítette ki a nitrogén asszimilá­cióját. Figyelemre méltó műveket alkotott a tu­dománytörténet, a régé­szet, sőt a filozófia terü­letén is. Több mint húsz kötet könyvön kívül, mintegy 1800 értekezést. — tanulmányt jelentetett meg. A lőtté nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tá­jékoztatása szerint Kiskőrösön, a vegyes ktsz művelődési ottho­nában megtartott lot- tósorsoláson a 11. já­tékhéten a következő nyerőszámokat húz­ták ki: 19, 25, 47, 64, 77 A Sportfogadási és lottó Igazgatóság az évfordulószelvények közötti rendkívüli ju­talomsorsolást március 20-án, hétfőn rendezi meg Budapesten. (MTI) Időjárás Várható időjárás szombat estig: kisebb felhőátvonulások, szór­ványosan eső, hózá­por. Az erős, helyen­ként viharos északi szél átmenetileg mér­séklődik. Hideg éjsza­ka. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet szombaton: hat­tíz fok között. A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium ielenti: máreius 16-án a közé”hőmérséklet 6,5. (az 50 éves átlag 5.1). legmagasabb hőmérséklet 12,2 CeI«ius-íok. A nau-sii téses érák száma 6.5. yrár- eius 17-én a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 0 8. a délután 1 órako** mért hőmérséklet 8, a legala- csonva*-hőmérséklet 0,7 Celsius-fok. Megkezdődött í növényvédelem A megye állami gazdaságai 20 ezer, a termelőszövetkeze­tek pedig 41 ezer holdra kötöt­tek szerződést a repülőgépes növényvédő állomással. Két növényvédelmi repülőgép a hé­ten megkezdte a munkát a mély­kúti Alkotmány Termelőszövet­kezetben. A közös gazdaság 1500 hold gabonaféle fejtrágyá­zására kötött szerződést. Két­ezer hold kukoricában és ka­lászos növényijén végeznek repülőgépes gyomirtást a gépek. Ezenkívül szőlő permetezésére, porozásá­ra, gabona levéltrágyázására kötöttek megállapodást. A két másik mélykúti termelőszövet­kezet, a Béke és az Űj Élet hasonlóképpen foglalkoztatja majd a repülőgépeket, össze­sen 16 700 holdon végeznek kü­lönböző növényvédő munkákat a sárga, lengyel gyártmányú gépmadarak pilótái, a három mélykúti termelőszövetkezetben. Négy megye szavalóversenye Négy megye — Bäcs-Kiskun, Csongrád, Pest és Szolnok — szövetkezeti bizottságainak nagyszabású kulturális találko­zójára kerül sor ma Kiskunha­lason. Délelőtt 10 órakor kezdő­dik a Fegyveres Erők Klubjá­ban a KISZÖV VIII. Országos Szavalóversenyének területi dön­tője, mintegy negyven szavaló részvételével. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a Kis­kunhalasi Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága fogadja a sza­vatokat, majd az este 7 órakor kezdődő díszelőadással ér véget a találkozó. A műsorban Fodor Zsóka, a Katona József Színház művésze, Széli Zsuzsa zongora- művésznő, Buda Ferenc költő, a kecskeméti és a kiskőrösi szö­vetkezeti bizottság irodalmi színpada, a kecskeméti zeneis­kola kama.rakórusa és a kiskun- halasi Erkel-kórus lép fel. Beiktatták tisztébe az új evangélikus esperest Szerdán ünnepélyes keretek között D. Káldy Zoltán evan­gélikus püspök beiktatta tiszté­be Kecskeméten az evangélikus egyházmegye újonnan megvá­lasztott esperesét, Görög Tibor lelkészt. A beiktató ünnepségen részt vett az Állami Egyházügyi Hi­vatal képviseletében Grnák Ká­roly főosztályvezető és Straub István csoportvezető, valami r.t Szakács Gyula megyei egyház­ügyi tanácsos. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Egy halálos, egy súlyos Közúti haleset A tavasz beköszöntésével egy­re több súlyos kimenetelű sze­rencsétlenség történik a közuta­kon a motorosok hibájából. A legutóbbi két baleset, amely egy súlyos sérültet és egy halálos áldozatot követelt, a gyorshaj­tás miatt következett be. Szabálytalan előzés Szerdán este néhány perccel hét óra előtt Csengőd belterü­letén motorozott Kosa Ferenc 26 éves villanyszerelő. Előtte az úttesten hajtotta lovaskocsiját Orcsik István csengődi lakos, aki balkezével fogta a kocsi ki­világítását szolgáló petróleum- lámpát. A motorkerékpáros a lovaskocsit meg akarta előzni, de olyan közel haladt el mel­lette, hogy nekiütközött. Kósa Ferencet súlyos sérülésekkel szállította a mentő a kiskunha­lasi kórházba. A; rendőrség a baleset ügyében folytatja a vizs­gálatot. Halálos motorkerékpár-próba Tragikus kimenetelű szeren­csétlenség történt csütörtökön este fél 8-kor Lajosmizse hatá­rában. Gombár Pál 22 éves la- josmizsei fiatalember az egyik gödrös földúton ki akarta pró­bálni motorkerékpárját. A jár­művet 60 kilométeres sebesség­gel vezette, amikor egy útstoli fának ütközött. Gombár Pál a földre zuhant, s olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A vizsgálat szerint a haláleset azért következett be, mert a fiatalember nagy sebes­séggel hajtotta járművét. G. G. Az első szocialista választások Kecskeméten n; Szintén 1919. április 4-én szövegezték meg és adták nyomdába — a választási elő­készületek fontos politikai lépé­seként — „A kecskeméti Direk­tórium választási felhívása a dolgozó parasztsághoz” című, forradalmi hangvételű választá­si plakátot. A direktórium pro­paganda bizottsága ezt — bár városszerte ismertette — főleg a parasztság körében terjesztet­te és magyarázta. A választásig még hátralevő rövid időben a belügyi népbiz- toSság által közben jóváhagyott városi választási bizottság 50 tagját 4 szavazatszedő bizottság­ba osztották el. Ugyanakkor ki­jelölték a szavazás színhelyéül a város 4 helyiségét ,... .a Kis­faludy utca 6. sz. házban, a »tisztviselő otthon« helyiségé­ben továbbá a Budai utcai is­kolában, a Czollner téri iskolá­ban és a Törvényház épületé­ben ...” Majd a szavazatszedő bizottságok e helyiségeket be­rendezve, megtették a szavazás­hoz szükséges előkészületeket. A szavazás egész Kecskemé­ten április 7-én, hétfőn zajlott le. A Forradalmi Kormán vzó- tanács ez alkalomra általános munkaszünetet rendelt el. A választói jog azonban tá­volról sem volt általános. A kényszerítő körülmények miatt ax ’deiglenes Alkotmány 21. pa­ragrafusa'értelmében, „nem vá­lasztók és nem választhatók azok: a) akik nyereség szerzése céljából bérmunkásokat alkal­mazna k: b) akik munkanélküli jövedelemből élnek; c) a keres­kedők: d) a lelkészek és szer­zetesek; e) elmebetegek és nond- noksáq alatt állók; f) akiknek politikai joaai alias indokból el­követett bűncselekmény miatt fel vannak függesztve annak az

Next

/
Oldalképek
Tartalom