Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
4. oldal 1967. február 5. vasárnap Egymiiliárd forintból 88 millió a megyében Az Állami Biztosító múlt évi munkájáról Csalók és sikkasztok Nemrégiben Budapesten az 1966-os év munkájáról tájékoztatta a sajtó képviselőit Fehér Sándor, az Állami Biztosító vezérigazgatója. Többek között elmondotta, hogy országosan két és fél millió embernek van élet- és balesetbiztosítása, másfél millióra tehető a biztosított otthonok száma. Tavaly — ugyancsak országosan — egymillió káreset után egymiiliárd forintot fizetett ki a biztosító. Ebből 600 millió forintot a termelőszövetkezetek kaptak. Egyik legfontosabb feladatként említette meg azt, hogy a biztosítónak nyomon kell követni az élet változásait. Éppen ezért vált szükségessé, hogy január 1-től új módozatokkal bővítsék a biztosítási lehetőségeket. Erről lapunkban korábban már irtunk. Százhatvanezer biztosított Az országos adatok birtokában kerestük fel az Állami Biztosító megyei Igazgatóságát, hogy tájékozódjunk: hogyan alakult 1966-ban Bács-Kiskun megyében a kárstatisztika. Kérdéseinkre Tar Jenő igazgató válaszolt. — Az országos egymiiliárd forintból megyénkben 88 millió forintot fizettünk ki a károsultaknak. Mindenekelőtt arra törekedtünk, hogy vállalt kötelezettségeinknek a lakosság érdekeinek messzemenő figyelem- bevételével tegyünk elget. Ügy érezzük, ezt sikerült elérnünk, hiszen már 160 ezerre emelkedett a biztosítottak száma,' ami azt jelenti, hogy minden megyében lakó családnak legalább egy nagyobb biztosítása van. A biztosított otthonok száma 83 ezer, ugyanakkor élet- és balesetbiztosítással 76 ezer ember rendelkezik megyénkben. — Igen jelentős, országosan is kiemelkedő eredmény, hogy 1966-ban 536-tal emelkedett az aUtócasco-biztosítások száma. Ismeretes, hogy a biztosításnak ez a formája 1964. január elsején került bevezetésre, s hogy mennyire jó és időszerű volt, azt bizonyítják az adatok: 1 millió 80 ezer forint kártérítést fizettünk ki az autósok részére. Gyakori a jégverés Az érintett új módozatok kialakításával a biztosítónak azt is figyelembe kellett vennie, hogy a biztosítási díjak legalább fedezzek a kifizetett károk összegét. Tavaly például a háztáji biztosításoknál 9 százalékkal többet fizetett ki a megyei igazgatóság a bevételnél. 1965-ben pedig 30 százalékkal haladta, meg a bevételt a kiadás. Megyénkben például eléggé gyakori a jégverés. — Az elmúlt esztendőben a termelőszövetkezeteket ért jégkár megtérítéseként 48,3 millió forintot fizettünk ki — folytatja Tar Jenő. — Évek óta a legnagyobb károkat a mélykúti Üj Élet Termelőszövetkezet szenvedte. Ennek a közös gazdaságnak például 1966-ban közel 3,5 millió forintot térítettünk jégkár címén. A dávodi Rákóczi Tsz több mint 2,5 milliót, a mélykúti Alkotmány, a Béke és a szeremlei Buna- gyöngye termelőszövetkezet pedig közel 2—2 millió forintot kap. Érdekes, hogy a korszerű állattenyésztés és állattartás ellenére, komoly összeget tesz ki évente az állatkárokért kifizetett kártérítés. Nézzük ismét a termelőszövetkezeteket: az általános vagyonbiztosítás alapján 1966-ban megyénkben 19 millió forintot térített az igazgatóság állatkárok címén. Egy évvel korábban. 1965-ben az összeg megközelítette a 21 milliót. Némi csökkenés a két év Viszonylatában mutatkozik ugyan, de még mindig rendkívül magas a kárösszeg. Például a mélykúti Új Élet Tsz 715 ezer, a mélykúti Alkotmány Tsz 625 ezer, a mélykúti Béke Tsz pedig 358 ezer forintot kapott a biztosítótól állatkárok megtérítéseként. Az Állami Biztosítónak azonban nemcsak kártérítési feladatai vannak: A biztosítási és önsegélyező csoport keretében évenként több száz, sőt ezer dolgozót üdültet az ország különböző vidékein. Hasonlóképpen magas azoknak a tsz-ta- goknak a száma is, akik az említett csoport keretében bel- és külföldi társasutazásokon vesznek részt, ismerkednek hazánk és a világ más országainak tájaival, városaival. Üdültetés, bélés külföldi utazás — Igen közkedvelt ez a biztosítási forma — tájékoztat az Állami Biztosító megyei igazgatója. — Az önsegélyező csoportok tagjainak létszáma tavaly több mint 13 ezerrel növekedett és elérte az 52 ezret. Megyénk önsegélyező csoporttagjai örömmel és szívesen veszik igénybe az üdülési lehetőségeket. A debreceni és a barkány- fürdői üdülőben 1966-ban 878, főleg tsz-tag pihent 10—10 napot. A társasutazásokon pedig 2033 fő vett részt, közülük Lengyel- országban például nyolcvanan, Jugoszláviában negyvenen, Csehszlovákiában pedig ötvennyolcán voltak. A csoportok tagjai ezenkívül bizonyos esetekben — házasság, szülés, hosszan tartó betegség stb. — segélyeket is kapnak. Tavaly ilyen juttatásban 2776 személy részesült. Az elmondottakból fogalmat alkothatunk magunknak az Állami Biztosító sokrétű, felelősségteljes munkájáról. Pedig mindent nem is tudtunk elmondani. Olyanokra gondolunk, mint például az ügyfél- forgalom, különböző propaganda jellegű kiadványok, kár- megelőzés stb. Elenyészőnek tekinthető tehát az a 230 panasz, ami a múlt év folyamán a megyei igazgatósághoz érkezett. Különösen akkor, ha hozzá tesszük, hogy ebből mindössze 84 bizonyult a kivizsgálás után jogosnak. A munka nélküli haszonszerzés sok olyan embert a bűn útjára sodor, aki hajlamos arra, hogy a társadalmi tulajdont ki- sebb-nagyobb mértékben 'megdézsmálja, nem törődve a következményekkel. Persze, ez a bizonyos következmény mindig egyértelmű: leleplezik a csalást, a tetteseket letartóztatják, s a Vádlottak padjára állítják. Tizenöt vádlott A kecskeméti járásbíróságon január közepén hirdettek ítéletet egy bűnszövetkezet tagjai fölött. Kovács László (Kecskemét, Hosszú utca 25.), Szabó István (Kerekegyháza, Kaszata- nya dűlő 60.), Virágh Imre (Kecskemét, Cserép u. 19.), Varga István (Kecskemét, Szarkás 10.), valamint tizenegy bűntársuk került a vádlottak padjára a társadalmi tulajdon sérelmére folytatólagosan és bűnszövetkezetben elkövetett csalás, sikkasztás, lopás és orgazdaság miatt. Kik ezek az emberek? Valamennyien a Csongrád— Bács megyei FÜSZÉRT-nél, vagy a Belkereskedelmi Szállítási Vállalatnál dolgoztak raktárvezetőként, revizorként, áruszállítóként, gépkocsivezetőként. Közülük csupán egy volt már büntetve, a többiek ebben az ügyben kerültek először a bíróság elé. összesen több mint 35 ezer forint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban, s ebből a nyomozás során mindössze 1600 forint térült meg. Anélkül, hogy mentegetnénk őket, azt is el kell mondanunk, hogy különösebb gondot nem jelentett nekik sem a sikkasztás, sem a csálások elkövetésé, hiszen előre „kiszimatolták” az ellenőrzés réseit, lazaságát és zavartalanul pakoltak a gépkocsira, állítottak ki fiktív bizonylatokat a göngyölegekről. Labdázás a göngyöleggel Az akció 1964-ben kezdődött, amikor Kovács László ismeretlen áruszállítóktól különböző göngyöleget vásárolt: jutaasák, vasrekesz stb. Ezeket visszaküldte — persze más szállítókkal — a FÜSZÉRÍ raktárába, ahonnan megkapta azok ellenértékét, a „betétet”. Ezzel máris jelentős haszonra tett szert, közel tízezer forintot tett zsebre. Ebben az időben — egészen letartóztatásáig — a göngyölegraktár vezetője Varga István volt, s ide futottak be a többletként jelentkező zsákok, rekeszek, ládák. Szólt tehát a vállalatnál dolgozó bűntársaknak, hogy ezt a többletet valahogy el kellene tüntetni, illetve a saját hasznukra felhasználni. Hamarosan kész volt a megoldás: Kovács Lászlónak kellett csak szólni, s megállapodtak vele abban, hogy az ő nevére olyan papírt állítanak ki, amely „igazolja”, hogy tőle származnak a göngyölegek, azokat ő küldte be a raktárba. Ezzel a manipulációval elérték, hogy a pénzügyi osztály folyósította Kovácsnak a pénzt, amit maguk között elosztottak. Legjobban Kovács Lászlónak jövedelmezett ez, de ö arra törekedett, hogy minél nagyobb haszonra tegyen szert. Két évvel ezelőtt újabb túrázókkal ismerkedett meg, akik a Kecskeméti Konzervgyárnak az ország különböző részeiről szállították vissza a göngyöleget. Kovács tett nekik egy ajánlatot: szüksége lenne vasrekeszekre, s darabonként ötven forintot adna értük. A szállítók belementek az üzletbe, s a páronként 140, illetve 260 forint értékű rekeszt — nem egyet üvegekkel együtt — eladták a „megszorult” embernek. A véletlen, vagy inkább az üzemen belüli gondatlanság a kezükre játszott. Mikor bementek az autóval a konzervgyár udvarába, az ott tárolt ugyanolyan rekeszekből annyit tettek fel a kocsira, amennyit korábban eladtak. így kiegészítve a fuvart, azt a raktáros gyanútlanul átvette. Voltak azonban a bűnszövetkezetnek olyan tagjai, akik más irányban működtek a vállalat rovására, az ő „szerzéseikhez” is köze volt Kovács László kiskereskedőnek, akiről akkoriban már bizonyára elterjedt a hír — legalábbis az áruszállítók egy csoportjának körében —, hogy mindent megvesz és lehet vele tárgyalni. Nos. Dányi József (Kecskemét, Matkói ü. 95.) és társa Kovács György (Kecskemét, Csongrádi u. 24.), szintén a túrázókhoz tartoztak. Rizs és gyümölcsíz Egy alkalommal észrevették, hogy az áru elosztása után a gépkocsin két zsák rizs „többlet” maradt. Kölcsönösen megállapodtak abban, hogy azt eladják Kovácsnak, aki valóban meg is vette az alkalmi árut, s a pénzt elosztották, kapott belőle a gépkocsivezető is. Később egy láda zsírt adtak így el Kovácsnak, majd Kovács György nyolc darab jutazsákot. Lebukásuk bumeráhgszerű volt. Papp József (Kecskemét, Alsószéktó 118.) és Virágh Imre Varga István . raktárostól akartak lopni, de az észrevette ezt és nem vette át a szállítmányt, hanem jelentette az esetet. Így aztán felgöngyölítették a göngyölegeseket. A bíróság Kovács Lászlót halmazati büntetésül egyévi szabadságvesztésre ítélte, de idős korára tekintettel (76 éves), a végrehajtást felfüggesztették. Varga István egy év két hónapot kapott, s az utóbbi két vádlottat két-két évre eltiltották a közügyekben való részvételtől. A többieket rövidebb tartamú szabadságvesztésre, illetve javító-nevelő munkára ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős. G. S. Kivont kardok között ___ l-T n már túl voltam a katonai szol^gálaton, s a harmincadik életévemhez közelebb jártam, mint a huszadikhoz, mégsem szavazhattam az országgyűlési képviselőválasztáson. Édesanyámnak sem adtak szavazati jogot, pedig hadiözvegy volt; apám, akire én, a legkisebbik, soha nem emlékeztem, az első világháborúban halt meg. S hogy ki képviseljen minket is a parlamentben, nem szólhatott abba négy idősebb testvérem sem —, mert az egész családnak mindössze egyetlenegy hold pöszebomok föld képezte a vagyonkáját. Napszámból tengettük életünket a tanyavilág többi nincstelenjének százaival együtt. így kezdi emlékezését a harmincas évek végén megtartott képviselőválasztásról Nyúl János, a Fülöpházi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. S amit a választás lebonyolításáról, mond, további adalékokkal szolgál ahhoz, hogy milyen erőszakkal •fojtották a dolgozó nép gyermekeibe a szót, micsoda gálád módszereket alkalmaztak választási győzelmük biztosítására is a hatalom urai. Fülöpházán „valami ügyvéd” jelöltette magát képviselőnek. Kortesei már hetekkel előbb agitáltak érdekében a módosabb gazdáknál. A szegényeket elkerülték. Nemcsak azért, mert tisztában voltak vele: „Úgyis kuss a nincstelennek!” A jelölt úr választás. előtti kortesbeszédének a meghallgatásába azonban felvonult a szegénynép is. A piactéren, amelyen vasárnaponként a leventéket is gyakorlatoztatták (s ma a művelődési ház díszük), ott állt az emelvény, rajta az ügyvéd, a helyi és a járási hatalmasságok. Oldalt pedig az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan csendőrök álltak. Vagy húszat vezényeltek ki közülük Kerekegyházáról és Fülöpszállásról. Az utóbbi községből lóháton érkeztek a hatalom kakastollas csákóban feszítő fegyveres szolgái, mivel lovon portyáztak mindig a széles tanyavilágban is. Ékes dikcióval, „érdemeinek” hangoztatásával megtörtént az ügyvéd jelölése, mire éles asszonyhang félbeszakította a szó- áraadatot. — Nekünk nem kell a fiskális! — kiáltotta elszántan egy hadiözvegy. — Le vele! Akárhányszor bajban voltunk, sohasem segített rajtunk — toldotta meg egy másik. — Nem védi a jogainkat! — így a harmadik. — Ha pereskednünk kell egy darabka földért, addig csűrl-csavarja az igazságot, míg övé lesz a föld! — kondult a vádbeszédbé egy férfi hangja. T1 tizeitek a tekintetek; a többségé az elszánás lángjától, a tömeg kisebbik részénél, s a csendőrök szemében a harapni kész farkas dühétől. — Csend legyen! — harsogta ekkor a főjegyző. — Előbb azt kell tisztáznunk, kinek van joga szavazni. Akinek a nevét olvasom, álljon oda! — S a csendőrök mögé mutatott. Tucatnyi név elhangzása után a nincstelenek már gyanították az úri fortélyt, de Vártak kevéske reménnyel, hátha, mégis... De mégsem! Az ő nevük nem hangzott eb (G—I.) A csendőrök sorfala választotta el a szavazási joggal rendelkezők és az attól megfosztottak tömegét. — Disznóság! Nincs igazság! — dörrent az utóbbiban több szájból is. Egy parancsoló szemvillanás az emelvényen, s a csendőrök kardjainak hüvelyéből kirepültek az élesre fent pengék. S lóháton, gyalog, az öklelésre induló bika vérszomjas tekintetével megindultak a kakastollas vitézek a jogfosztottak felé. — Ne! Most még ne! Nincs itt az ideje. Ezek nem kukoricáznak. A múlt választáson is belelőltek az emberekbe valahol a Tiszántúlon. Azelőtt meg Zalában. Mindegyik helyen több halott volt. Olvastam — oktatta halkan az elszánástól összerán- dulókat, védekezni alkarokat egy mindentudó öregember. — Eljön a mi időink is. S jön még dér a kutyákra. — A csendőrök pillanatok alatt kordont vontak körénk. Aztán lehajtottak bennünket a térről, mint a barmokat. Ma is előttem van, ahogy édesanyámat, az ötgyermekes hadiözvegyet, úgy meglökték, hogy beleesett szegény az útmenti pocsolyába... És hát csak természetes, hogy az ügyvéd urat később egyhangúlag képviselővé választották. Utána csapra ütötték a hordókat, s győzelmi mámorukban reggelig mulattak. A csendőrök vigyáztak rájuk — emlékezik most Nyúl elvtárs. A ztán engedelmet kér, amiért nincs ideje tovább a múltat felidézni, de rengeteg mostanában a tennivalója. Készülnek a tanácsi és az országgyűlési választásra. S nagyon kell ügyelniök arra. hogy még véletlenül sem maradjon ki senki a választók névjegyzékéből. Tarján István
