Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-28 / 50. szám

4 Z. old aj 1967. febniír ?8 kedd 'm? A harctéren? A békejavasla­tokat az Egyesült Államok kor­mánya meghagyja más orszá­goknak. ö maga katonai babé­rokra vágyik a vietnami hábo­rúban. A külügyminisztérium egyik illetékese kijelentette, hogy a vietnami háború a harc­téren fog megoldódni. Ebben még akkor is kételkedünk, ha hozzáteszik: amennyiben Ame­rikán múlik. Hivatkozunk a hétfői Da Nang-i partizán táma­dásra, amelynek során a sza­badságharcosok ágyútűz alá vették a legnagyobb jenki erő­dítményt. A támadás nemcsak érzékeny károkat okozott a tu­lajdonosok számára, de most is azon törik a fejüket, hogy tu­lajdonképpen milyen típusúak telhettek a Vietcong által hasz­nait ágyúk? Az általuk „rejté­lyesnek” minősített ügy meg­fejtéséről még nem adtak hirt. — Pedig Da Nang ugyancsak harctér, és az eset mindössze aprócska harcászati epizód. Tévedések. Washingtoni poli­tikai megfigyelők az elaknásí- tás megkezdése, a VDK part­jainak támadása, az újoncozás hírén annak a meggyőződé­süknek adtak hangot, hogy az amerikai kormány el van ha­tározva: fokozott katonai erő­vel eszkalációval csikarja ki a vietnami nép meghajlását. Vi­szont Washington tagadja az eszkaláció tényét, a Pentagon legfrissebb intézkedései szerin­tük távolról sem járulnak hoz­zá a háború kiterjesztéséhez. De a politikai megfigyelőket iga­zolja az is, hogy a manilai ,,he- ' tek” állást'TögTáltak ’ á Ky-ék- nek nyújtott katonai segítség fokozása meUctí. Az ,ő hajlandó­ságukat pedig Washington szab-" ja meg. Washington, ha az esz­kalációt szeretné is leplezni, ön­maga szolgáltat rá bizonyítéko­kat, £s ha « megfigyelőik nem is tévednek az amerikai kormány törekvéseit illetően, azért az amerikai kormány csalódhat tö­rekvéseiben. Hallgatás a Fehér Házért. Ri­chard Nixon, volt amerikai al- elnök európai körutazásra in­dult. amelynek során a NATO- országokba és néhány európai szocialista országba látogat. Ni­xon, akit a köztársasági párt esetleges jelöltjének tekintenek a jövő évi elnökválasztásokon, bejelentette, hogy ezúttal nem beszélni akar, hanem meghall­gatni vendéglátóit. Egy ameri­kainak Európában manapság van mit hallgatnia. És Nixon nyil­ván úgy gondolja, hogy a Fehér Ház, az elnöki rezidencia megér néhány hetes hallgatást. Ballépés, önkényes beavaitiko- zásra készül az Elysée-palota tá­bornoka. Szombaton este rádíó- és televízióbeszédet fog monda­ni, annak ellenére, hogy a vá­lasztási törvény értelmében pén­teken este 21 órától már tilos lenne az agitáció. A nyílt for­mában legalább is szokatlan el­nök! törvényszegés azonban ért­hető: a gaulleisták nyugtalanok, tartanak a szavazás kimenetelé­től, a baloldal erejétől. De Gaul­le személyes beavatkozásával a leszavazásnak próbálja elejét venni — de egyszer s mind óriá i fegyvert ad politikai ellenfelei számára. A ballépés jobbról a baloldalnak kedvez. Mao-méritezés. Kuangesöuban 50 kiskorú vörösgárdistát ideg- g.vógyintézetbe szállítottak, mert túl sok Mao-idézetet tanultak meg cs ettől megzavarodtak. Mi vár Kínára, hiszen abban a né­hány pekingi iskolában, ahol megkezdődött a tanítás, a gyere­kek legfőbb feladata: kívülről megtanulni Mao műveit, és da­lokat énekelni Maoról. Közben a népi kommunák élelmiszer- raktárait a tő"gimetier* és éhes parasztok kirabolják, felosztják, és a földek műveletlenek. Az etióp császár a Szovjetunióban MOSZKVA (MTI) A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének és a szov­jet kormánynak a meghívására hétfőn reggel Moszkvába érke­zett I. Hailé Szelasszié, Etiópia császára. Kíséretében van or­szágának számos minisztere és magasrangú katonai személyi­sége. I. Hailé Szelasszié február 12-én vett búcsút Addisz-Abe- bától. Az Egyesült Államokban megbeszéléseket folytatott John­son elnökkel. Ezeken szóba ke­rültek a kelet-afrikai biztonság kérdései mellett a délkelet­ázsiai problémák is. Az etióp uralkodó ellátogatott az ENSZ székhelyére és találkozott U Ttvarrt főtitkárral. New j York-i sajtóértekezletén kije­lentette, hogy kész személyesen előmozdítani a vietnami tárgya­lásokat, „ha a konfliktusban részt vevő felek hozzájárulnak ehhez és ha ő a helyzetet ilyen erőfeszítésekre kedvezőnek ta­lálja”. A vnukovöi repülőtéren a császári, nagy pompával fogad­ták. Köszöntésére szovjet rész­ről megjelent Nyikolaj Podgor- nij, a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke. Alekszej Ko­szigin miniszterelnök, Kirill Ma­zurov, a kormányfő első he­lyettese és több más hivatalos személyiség. I. Hailé Szelasszié, Etiópia császára hétfőn a Kremlben látogatást tett Nyikolaj Podgor­Tanácsa Elnökségének elnöké­nél. A magasrangú vendég hétfőn felkereste Koszigin miniszter­elnököt is, akivel baráti beszél­getést folytatott. Hétfőn a Kremlben megkez­dődtek a szovjet—etiópiai tár­gyalások, amelyekben szovjet részről Njfikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke, Kirill Mazurov el­ső miniszterelnök-helyettes, Andrej Gromiko külügyminisz­ter, etiópiai részről Hailé Sze- lasszié császár és kísérete vesz részt. Kozmosz—143 MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunióiban hétfőn föld­körüli pályára juttatták a Koz­mosz—143 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik rátért pá­lyájára. A tudományos műsze­rek mellett a szputnyikon elhe­lyeztek egy rádiókészüléket, amely a 19 995 mhz frekvencián dolgozik, rádióberendezést a pá­lyaelemek pontosságának méré­sére, rádió távközlő berende­zést, amely a Földre juttatja a tudományos műszerek által szer­zett adatokat. A szputnyik berendezése ki­fogástalanul működik. A földi koordinációs számító központ­ban folyik a beérkező adatok feldolgozása; Tiltakozó mozgósítás Az amerikai békeszervezetvK nagyszabású, „tavaszi mozgósí­tást'’ terveznek a vietnami há­ború elleni tiltakozásul. Az egy hétre tervezett kampány kere­tében gyűléseket, felvonulásokat akarnak tartani és mozgósítani akarják a különböző szervezete­ket a háború folytatásának el­ítélésére. A tavaszi mozgósítás csúcs­pontjaként nagyszabású tüntető menetet készítenek elő New Yorkban és San Franciscóban. Támogatásáról biztosította a mozgalom szervezőit dr. Martin Luther King, az amerikai pol­gárjogi küzdelmek Nobel-béke- díjas vezetője is. » Az amerikai légierő és haditengerészet újabb akciói a vietnami háború kiterjesztésére Az amerikai hetedik flottá­hoz tartozó Canberra cirkálóé® négy .torpedóromboló — az ame­rikai hadvezetőség utasításának megfelelően — szünet nélkül ágyúzza a VDK partvidékét a 17. szélességi fok és Thanh Hba közötti 350 kilométeres szaka­szon. A hadihajók különösen Thanh Hba tartomány két ten­gerparti járását, Nam Ha tar­tomány déli részét és a Vinh városától északra fekvő terüle­teket támadják. A moszkvai Pravda a hetedik nijnál, a Szovjetunió Legfelsőbb flotta közvetlen bevetésével Végei éri a Bék e - világ tana cs ülése •1 kapcsolatban megállapítja, hogy az amerikai hadvezetőség láb­bal tiporja a nemzetközi jog normáit. Ez az akció arról ta­núskodik, hogy az amerikai hadvezetőség fel akarja lobban­tam a délkelet-ázsiai háború lángját.. Az amerikai légierő gépei hét­főn megkezdték az észak-viet­nami folyók elaknásítását. Az erről szóló döntést — hétfőn hajnalban tették közzé. Mint az AFP francia hírügy­nökség rámutat, megfigyelők vé­leménye szerint ez a háború újabb kiterjesztését jelenti. A hivatalos amerikai bejelen­tés, amely semmiféle műszaki részletet nem közöl, azt állítja, hogy csak a gyenge sodrású, kis hajók által használt folyókat, patakokat és torkolatöblöket ak- násítják el, olyan nem úszó szer­kezetekkel, amelyek nem ve­szélyeztetik a tengerhajózást. térium szóvivője vasárnapi nyi­latkozatában azt bizonygatta, hogy az amerikai haditengeré­szet barbár támadása „nem je­lenti a háború újabb kiterjesz­tését”. . David Mathew, a Reuler-iro- da diplomáciai tudósítója azon­ban megfigyelőkre hivatkozva megállapítja, hogy a haditen­gerészet bevetése „új fontos ele­met visz” a vietnami konflik­tusba. A Vietnami Távirati iroda .jelenti: A vietnami néphadse­reg egységei Thanh Hoa tarto­mány területi vizein vasárnap délután eltaláltak és lángbabo- rítottak egy amerikai hadihajót, több más haditengerészeti egy­séget pedig menekülésre kény­szerítettek. Az amerikai hadi­hajók a tartomány parti öve­zetiben , lakott terűiéi éket .ágyúztak. Ez éV január óta rhér á' har­A Béke-világtanács ülést tartott Prágában. Képünkön: Középen Isabelle Blum« asszony, a Béke-világtanács elnöke, balról a harmadik Romesb Chandra (India), a Béke-világ tanács főtitkára. (Telefolo — MTI Külföldi Képszolgálat.) A Gandhi-kormány fele nem kapott újra mandátumot 12-én választja meg az új ve­zetőjét. Az indiai alkotmány ér­telmében a parlamentben több­séget elérő párt parlamenti cso­portjának vezetője automatiku­san miniszterelnök lesz. A hírügynökségek rámutat­nak, hogy az általános válasz­tások a kongresszus párt szo­ros győzelme ellenére válságba sodorták lndira Gandhi asszony kormányát. Minisztereinek kö­rülbelül a felét néni választották még újra. Ez parancsolóan szük­ségessé teszi a kormány átala­kítását. A párt nagy szavazat­vesztesége veszélyezteti Jndira ÜJ-DELHI (MTI) Indiában folyik a poriamén ti választások eredményeinek öez- szegezése, a képviselőkre le­adott szavazatok megszámlálása. A legutóbbi adatok tanúsága szerint 500 mandátumból, amely­nek a sorsa eddig eldőlt az In­diai Nemzeti Kongresszus Párt 270-ot, a Szvatantra 43-at, a Dzsan Szangh 35-öt, a Dravida Munnetra Kazhagam 25-öt, az Egyesült Szocialista Párt 2i-at, a kommunisták 40-et, a népi Szocialista Párt 10-et, a Köz- társasági párt 1-et, a többi párt és a függetlenek pedig 47-et sze­le meg. . A kongresszus párt márciut Amerikai forrás szerint, az madik amerikai hadihajói érte aknásítás nem érinti a VDK i találat, tengeri kikötőt, Haiphongot, Hon 1 Gait és Cam Phat. Az Egyesült Államok hadiha- jóit is rendszeresen felhasznál- j ja észak-vietnami célok ellen, j hogy kiegészítse légi erejének j bombatámadásait — a saigoni { amerikai főparancsnokság szó­vivője ezekkel a szavakkal je­lentette be, hogy a hetedik ame­rikai flotta rombolói vasárnap egy pályaudvart és egy lőszer­raktárat vettek tűz alá a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság területén. A szóvivő szavai szerint a hajók mindenek előtt „a dél fe­lé irányuló utánpótlást” akar­ják megsemmisíteni. A saigoni szóvivő közléséből lényegében kiderül az is. hogy hogy az amerikai hadihajók be­hatolnak Észak-Vietnam terü­leti vizeire, sőt némely folyó torkolatába is. A washingtoni külügyminisz­Gyülckcicsi tilalom Djakarlában Az indonéz katonai hatóságok hétfőn általános tüntetési és csoportosulási tilalmat rendel­tek el Djakartéban. Az elővi­gyázatossági rendelkezés köz­vetlen előzménye, hogy a hét végén Kebajoran külvárosában összetűzés volt a Sukamo-barát indonéz nacionalista párt hívei és szélsőjobboldali diákok kö­zött. A jobboldaliak betörtek a párt ifjúsági szervezetének székházába, véresre verték el­lenfeleiket és 10 fiatalt ismeret­len helyre hurcoltak. Közben Djakartában folytat­ták Supardjo dandártábornok perét. Az IJPT hírügynökség szerint SuparŰjot tekintik az utolsó „élő láncszemnek” Sukamo és a puccsisták között, és a tár­gyalás alighanem előjátéka Su­kamo vád alá helyezésének. Gandhi miniszterelnöki tisxtsé- [Supardjóra egyébként nyilván - Set ía I valóan halálbüntetés. var. {MTIj >1 átlátin BONN A bonni külügyminisztérium szóvivője hétfőn bejelentette, hogy péntekre halasztották az amerikai—angol—nyugatnémet héromhatalmi tárgyalást a raj- na-vidéki brit csapatok sorsáról, mivel az amerikai tárgyalócso­port vezetője, McCloy csak pén­teken érkezik Londonba. (AP) A bonni külügyminisztérium hétfőn közleményben jelentette be, hogy az NSZK és Jordánia ismét felveszi a diplomáciai kap­csolatot. Jordánia egyike volt annak a tíz arab országnak, amely 1965-ben megszakította Bonnal a diplomáciai viszonyt, tiltakozásul az ellen, hogy az NSZK elismerte Izraelt, TOKIÓ Goldberger, az Egyesült Ál­lamok állandó ENSZ-képvlselő- je. Japánban találkozott Szato japán miniszterelnökkel. E ta­lálkozón részletesen megvitat­ták a kínai és a vietnami hely­zetet, valamint Japán és az Egyesült Államok ENSZ-beli együttműködésének problémáját. Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-főmegbizottja hétfőn be­fejezte Japánban tett háromna­pos látogatását és Szöulba. Dél- Korea fővárosába utazott. (MTI) HÁGA Wilson brit miniszterelnök és Brown külügyminiszter vasár­nap kétnapos hivatalos látoga­tásra Hágába érkezett. A vasárnap esti megbeszélé­seken Wilson ecsetelte azokat az előnyöket, amelyekhez szerin­te az Európai Gazdasági Közös­ség jutna Nagy Britannia belé­pésével. A hétfői tanácskozások fő témái voltak: a nemzetközösség kereskedelme, a brit, regionális gazdasági politika es a sterling szerepe. ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom