Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 7. szám
...Hogy közelebb legyenek a csillagok „AZ EG MAGAS és a cár messze van..Egy régi jegyzetfüzetben találtam erre a mondatra. Néhány éve hazánk olyan vidékén jártam, amelyik elmaradt közművelődés dolgában az ország más tájaitól. Ennek okait bogozva a régi orosz irodalomból ismert fentebb idézett mondattal válaszolt egy öreg tanító. Keserű indulatomban így vágtam vissza: „A csillagokat maholnap már felszántják traktoraink — és még mindig oly magas az ég?” Mostanában gyakran eszembe jut ez a szópárbaj. Olyan vitán vettem részt ugyanis, ahol a népművelés ötéves (1966—70) tervezésének irányelvei fölött disputáit: színházi szakember, egyetemi tanár, járási tanácselnök. vidéki fogorvos, pesti főszerkesztő, országgyűlési képviselő, író, mezőgazdasági szakember, mozgalmi munkás — ahány ember, annyi réteg képviselője. Ilyen vitákat országszerte rendeztek, s a megyei népművelési tanácsok sok. az irányelvtervezetet gazdagító észrevétele igazolta, hogy szükség volt erre a széles körű véleménycserére. Hajdú, Szabolcs, Pest és Szolnok megyékben annak a fontosságát hangsúlyozták, hogy a kulturális ellátottságban hátramaradó megyék további támogatást kapjanak központi tartalékkeretből. Komárom, Bács- Kiskun. Borsod emberei a népművelő tevékenység nagyobb társadalmi megbecsülését sürgették. Csongrád és Fejér megyékben a tv-nek. mint a népművelés eszközének jobb fel- használását szeretnék elérni. Mindezekhez a hasznos javaslatokhoz szeretnék hozzátenni a magam tapasztalataiból is néhányat a következőkben. A LEHETŐSÉG határain belül szakítsunk már a népművelési munka eredményeinek illúziókba hajlóan statisztikus értékelésével. Mit értek ezen? Az irodaiam és az olvasók, az ismeretterjesztő előadások és a hall paták, a mozielőadások és a nézők viszonyának javulását (vagy romlását) csaik SZÁMOKKAL mérni, nem sokkal több, mint kilókban kifejezni, hogy ki volt súlyosabb egyéniség, Mozart. vagy Richard Strauss. Mivel új, eredményesebb módszereket, munkaformákat keres a népművelés — nem nélkülözheti a széles körű, tudományos megalapozottságú hatás- vizsgálatot. Föltehetően jóné- hány meglepő következtetésnek nyitnának ajtót az ilyen fölmérések. Talán választ kapnánk belőle például olyan kérdésekre is: érdemes-e a rádióval, ívvel bőven ellátott városokban hagyományos formájú ismeret- terjesztő előadásokat taraani; mi módon lehetne közelebb jutni a falusi közönséghez a korszerű — komoly zenével; kielégíti-e a vidék közönségét a táj- színházi előadások repertoárja. AZ IRÁNYELVEK nem tekintik a népművelés szerves részének a könyvterjesztést. Márpedig korunkban az ismeretterjesztésnek. a művelődésnek, sőt a szórakozásnak is legfőbb forrása a könyv. Jóllehet a könyvtárak ellátottsága, rugalmas tevékenysége. hálózatának sűrűsége meghatározó szerepet tölt be művelődésügyünk egészében — a megvásárolt könyv mennyisége, azt mondhatnék a legfőbb kulturális barométer. Ma már teljes biztosággal mondhatjuk: Sokkal több magyar lakásban van tv-készülék. mint ahányban egy szerény, ötven kötetes magánkönyvtárra találunk. A hazaifas nevelés kérdésével az irányelvek egy igen terjedelmes szakasza foglalkozik. Nem elegendő csupán fölvázolnunk a követelményeket, ebben a tekintetben, hanem lényegesen nagyobb figyelmet kell for- dítatunk az igaz haza fiság ápolásának formádra, módszereire. A haza földjéhez, történelmünk jó hagyományaihoz való ragaszkodás, a jogos népi-nemzeti önérzet, az egyetemes emberi haladást előbbre vivő régi és mai magyar fölfedezések, vívmányók. teljesítmények megbecsülése ugyanolyan kincs számunkra, mint a talaj termőereje vagy technikai eszközeink sokasága. Az ország közérzetét jelentősen befolyásolja.' hogy a Petőfi által „szép csillag”-nak nevezett honszeretet milyen mély, milyen tudatos a társadalom szívében. * A CSILLAGOKTÓL indultunk el... A népművelési irányelvek és a velük kapcsolatos viták sora azt a jó reményt táplálják bennünk, hogy nem is olyan végtelen már a távolság az ember és a magas ég megismerhető csillagai között. B. N. E. Tíízintádó Kohókból scétfolyt virradat mossa az égi partokat s a messze, messze léthatár hajlongó láng erdőben áll. Letérdelek a tűz előtt s úgy érzem éget, süt a föld átjár a hőség, mint a bor mint a jótékony alkohol s lángot vet bennem a parázs mint rejtett taplótól a ház egy erdő ég már bennem és gyönyörűség e szenvedés. Most értem meg mért lehetett istennek nézni a tüzet, imádni a kelő napot meghajtva térdet, homlokot, értem a borzas senkiket kikben e tűz gyújtott hitet a rongyos bőrsátrak között, hol kecskéktől bűzlött a föld. Lábamban mér valami vad atavisztikus indulat mozdul a lángban álló ég előtt, hogy táncot lejtenék, de gép hasít fölöttem el hangja a földről felemel s megvilágítja arcomat egy üvegtestű gondolat. Gál Sándor Könyv a tömegpszichózis ellen Thurzó Gábor: A szent Emlék Jó körüljárni a világban, tágranyílt szemmel nézni, látni, hogy megmaradjanak a szívben az emlékek szép kópiái. Jó körüljárni a világban: milyen az Elba-parti reggel, találkozni idégen földön idegen néppel, $ emberekkel, jó körüljárni a világban, s ha az ember önmagát kérdi; legszebb mégis a hosszú útról kicsi hazámba visszatérni.. • • Hallottam egy dalt a színekről. Egy német fiú énekelte. Milyen szívből fakadhatott? Aki írta — nyugalmat lelt-e? Megbékélt-e a szíve annak, ki a pirosat, sárgát, kéket életre keltette. . .? a tengert, amely a nap csókjával ébred...? A dal most már az enyém is lett. Fogadj, emlék, társadul engem, aki most már — emberi sorsban, munkában, dalban — társad lettem! Antalfy István Mint cseppben a tenger... Szavaimban ringatózik áramló mély szerelemmel minden titkod mint cseppben a hűvös tenger. Ereződő csókjaimban puha csend és szelid béke s vallomásom szíved pontos hű térképe. Átjön derűs tiszta élet s őszinteségével őriz nagyon szeress — mert engem már halk jövő visz. Polner Zoltán Thurzó Gábor írónak — nagyrészt rokoni kapcsolatai révén — módjában volt beható tanulmányokat folytatni a Kaszap István kultusszal kapcsolatban. Az úgynevezett ka- nonizációs (szenttéavatást megelőző) eljárás iratai ugyanis nagybátyjának, a neves prelá- tuskanonoknak kezébe kerültek, akit a római Szentszék az ügy Advocatus diaboli-jává (ördög ügyvédjévé) nevezett ki. Mai nemzedékünk ismeretei bizonyára hézagosak: mi is a Kaszap István kultusz? Ki volt Kaszap István és mi volt oka a köréje fonódott országos méretű kultusznak? Kaszap István székesfehérvári fiatalember, aki 1934-ben a Dunántúl középiskolás tornászbajnoka volt. Érettségije után — 1934 nyarán — egy jezsuita páter rábeszélésére és annak szuggesztív hatása alatt belépett a jezsuita rendbe. Mindjárt kispapsága elején kínos, gyógyíthatatlan betegség; „melano-sarcoma” támadta meg, teste kifekélyesedett, majd eleven oszlásnak indult. Mikor betegségének gyógyíthatattan- sága kiderült, elküldték a rendből; szülővárosában. Székesfehérvárott halt meg 1935. december 17-én. A halálát követő második esztendőben titokzatos hírek keltek szárnyra csodálatos gyógyulásokról, valamint egyéb „csodatételekről”, amelyek Kaszap István nevéhez fűződtek. Az egyszerű emberek hiteit adtaik a legendáknak és megindult a zarándoklás a fehérvári sóstói temetőbe, az „életszentség” hírében elhalt ifjú tornászbajnok sírjához. Fokozta a hamarosan tömegmozgalommá erősödő kultuszt, hogy a párizsi magyar követség kultúrat- taséjából jezsuita páterré lett Jambrekovich-Endrődi László megírta Kaszap István regényes, valótlanságoktól hemzsegő életrajzát, amely pár év alatt — hihetetlen! — csakLE A KALAPPAL! Meghatottan olvasom mostanában fiatal kollégáink még fiatalabb tehetségekről készített riportját, s az ifjú titánok nyilatkozatát, mely- lyel a nagyközönség előtt hajtanak kitárulkozni. Hogy aszongya... MÁR A BÖLCSŐBEN IS Szőr Ényi Tente tánc- dalénekes és zeneszerző nyilatkozata a Központi Hírharsona munkatársának: — Megértem a nagy- közönség felháborodását, amiért nem engem küldtek ki a genfi leszerelési értekezlet 2617. ülésére a magyar delegáció képviseletében. Hiszen köztudott, milyen frenetikus hatást váltott ki a legutóbbi táncdalfesztiválon díjat nyert számom a békeszerető emberiség körében. Merem állítani, hogy ez az abszolúte modern beat- szám a legbeatebb, amit csak el lehet képzelni Magyarországon, ahol a beat-muzsika még böl- csőlcorát éli. — Apropó bölcső! Kérem, írja meg, hogy én már a bölcsőben is beatszámokait énekeltem, méghozzá kíséret nélkül és természetesen saját hangszerelésben. Már akkor megéreztem, hogy valamikor majd én fogom meghirdetni e műfaj elterjesztésének nagyszabású programját kies hazánkban. Akkor még csak időnként ordítottam — amikor o hasikám fájt — ezt a csodálatos ősi éneket, de azóta ez lett az életem igazi értelme és tudatos eseménye, s higy- je el, ma már nem csak hasfájáskor szoktam üvölteni a hangomat megsokszorozó mikrofonba, hgy — „Fáj, fáj, fáj, egyre csak fáj, fáj, fáj, fáj...” — Ugye megérti, micsoda hatása lehetett volna ennek azon a bizonyos genfi konferencián! Talán hamarább aláírták volna az urak azt a nyilatkozatot. — Öh, biztosan! — sóhajtottam fel, s megcsókoltam Szőr Ényi Tente felém nyújtott finom ujjacskáit, melyekből szinte áradt a delejes beat-muzsika elsöprő rezonanciája és dekadenciája, sőt slamasz- tikája. ö pedig szerényen tűrte ezt és lesütött pillákkal csak eny- nyit rebegett: — No de angyalkám. Nem szabad! Mit szólna az anyukám, ha látná? Ugye milyen szerény a mester még ma is, a siker legmagasabb csúcsain? Mily kár, hogy mi, közönséges földi halandók aligha léphetünk valaha is a nyomdokába. Bálványos Piroska A FILMRENDEZŐ GYERMEKKORA Laza Baba filmrendezőt a főiskola kapujában érte utói munkatársunk. Még meg sem száradt bizonyítványa lapjain az a fránya ócska tinta — ilyenek ezek a magyar golyóstollak!, alkalomadtán erről külön glosszában számolok majd be! —, máris monumentális terveiről beszélt hanyag természetességgel és lelkesülten. — Világos, hogy a gyermekkoromat viszem filmre elsőnek. Ne higy- je a laikus, hogy ez a legegyszerűbb. Sőt! A gyermekkori emlékek ugyan ott ődöngenek a tudat mélyén, node pláne a felszínre abajgatá- suk egyenest konzekvensen ödipusz. Persze maga, kedves izéke, ezt nem érti, ez olyan szakmai zsargon, hogy is fordítsam le? Szóval, amikor a Nagytemplom sarkán — 6 mily távoli emlék! —•, még egészen surbankó koromban, a bazárostól elemeit egy srác egy zacskó cukrot, a bazáros azt hitte, hogy én voltam. Mondhatom, még ma is sajog az emléke, de mennyire sajog! Képzelheti, milyen látványos film lesz ebből. A Nagytemplom premier- planban, pardon, akarom mondani totálban, aztán a harangzúgás, a vásári lárma -— persze színesben —, a sátrak, a konflisok, mindez szélesvásznon. Mivelhogy a pénz nem számít, ezzel eresztettek útnak... — Ki írja a filmet? Hogy kérdezhet ilyen butaságot? Ki tudná azt a gyermekkori fájdalmat olyan hűségesen viaasszaadni? Csakis én. — Hogy mit üzenek szülővárosomnak? Kérem, azt a bizonyos emléktábla szövegét küldjék el, nem szeretem a felesleges tömjénezést, s utálom a. sajtóhibákat. Halló, hova rohan, még nem is kért autogram- mot, kihagyná ezt az óriási alkalmat, maga kis buksi pancser... Hát nem édes ember? Meg kell zabálni! Bődön Ödön S ENGEM PEDIG mint említettem — az ilyen friss levegőt árasztó interjúk úgy fellelkesítenek. Eszembe jut tiszteletreméltó öreg ismerősöm, aki több mint hatvan évig várt, hogy kiadják nagy tudomá nyos, néprajzi munkáját, melynek anyagát egy életen át gyűjtögette össze ott a Kiskunságban. Bizony rosszul tette, hogy nem fordult jóval hamarább a táncdaléne- kési és szerzői pálya felé, ha már labdarúgó tehetséggel nem is áldotta meg a jóisten. Ha elképzelem, milyen szép betyárhistóriákat zenésíthetett volna meg rumbatökre és üstdobra hangszerelve! No persze, azt nem tudhatom, hogy végtére is ez érdekelné-e anyagira például Bálványos Piroska kollégánkat? ... F. Tóth Pál nem negyedmflliós példány- számban fogyott el. A kultusz folyamán ereklyeként eladtak a hiszékeny hívőknek legalább száz reverendára való anyagot, amelyről azt állították, hogy» Kaszap Istváné volt Joggal vetődik fed a kérdés: mi indította a jezsuitákat arra, hogy a rendből kitaszított, sokat szenvedett fiatalemberből ,.szentet” kreáljanak? Kettős okuk volt erre. Egyik: a jezsuita rend négyszázéves magyarországi működése alatt egyetlenegy magyar szentet sem tudott felmutatni. Az iskoláikban nevelt ifjúság elé idegen példákat idézgettek: az olasz Gonzaga Alajost, a lengyel Kosztka Szaniszlót és a német Berchmans Jánost. Pedig a második világháborúba küldött sokezer fiatal elé mindenáron kellett volna állítani egy tűrni és szenvedni tudó eszményképet. K! lehetne erre jobb, alkalmasabb, mint Kaszap István? A másik oka a mindenár«« való szenttéavatásnak: a bélés külpolitikai helyzet kedvezőtlen alakulása. Mikor a ka- nonizációs eljárási kérelmet benyújtották a Szentszékhez, a keleti fronton már rendkívül gyászosan alakult a németek és szövetségeseik helyzete. Kellett tehát a bátorítás, a túlvi- lági segítségbe vetett bizalom elrendezése, a sorozatos vereségek megmagyarázása. Az akció — valljuk be — nagyszerűen sikerült: rendkívül sokoldalú, ügyes propagandával, példátlan méretű tömegpszichózist sikerült elémiök a jezsuitáknak Kaszap István személyének kultuszával. Természetesen ez az egész akció hatalmas anyagi eredménnyel is járt... Nos, erről a Kaszap-kuHúszról szól Thurzó Gábor könyve; A szent, mely nemrégiben jelent meg a Magvető Kiadónál. A kiadó nyilván számolt a várható érdeklődéssel, hiszen az első kiadást 24 ezer példányban küldte szét az országban. Az előrelátás indokolt: ma már alig kapható ez a kötet a könyvesboltokban. Az érdeklődés érthető: manapság keveset tudunk konkrétan erről az ügyről, csupán szavakat, amelyeknek említése csaknem mindenki fülében, emlékezetében fölidéz valami ostobaság-tömkeleget, a tömegbecsapásnak egy rendkívül hatásos, gyors eredményeket elérő módszerét. Jegyezzük meg: a józan, mértéktartó egyházi körök a jezsuiták Kaszap-kul- tuszával korántsem mindenben értettek egyet és attól számos egyházá fórum elkülönítette magát. De a tömegek erről vajmi keveset tudtak, mert a higgadt szó nem jutott el a fülükig. Thurzó Gábor könyve, szent” jó könyv, küldetést betöltő könyv. Hiteles is, mert bár nem szándéka, hogy kulcsregény legyen, mégis — a perdöntő részeknél — az eredeti kanonizációs iratokból idéz, miközben a cselekményt az Advocatus diaboli (ördög ügyvédje) sorsa, vergődése és elbukása köré bonyolítja. A könyvnek bizonyára nem marad el a hatása annál is inkább, mert már megindult a filmrevétele is, sőt egyik fővárosi színházunk műsorában drámaként szerepel. Balogh József
